Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-29 / 278. szám
V.iVc»I1<I|1 v.ilas/l Hom.ini.l Trudln UÄSSitHi nltemfo rpméli, a Itivotote'« vcgmoil meny legkésőbb hat nappal a szavazás után megszületik, és mai a karácsonyi Ünnepek előtt lesz kom lányuk A jobbközép demokraták és ai. étidig el tenzekl s/octtettlék állítólag már meg te egyezlek etíy nagykoalietóban 200« NÖVI MÖf H 29., k 20 Mi AT am Sólyom: mindenkinek joga magyarul tanulni igazodási pontokra, kiszámítható nemzetstratégiára volna szükségük a határon túli magyaroknak - mondta Sólyom László köztársasági elnök egy tegnapi konferencián. A magyarság megmaradásának alapfeltétele a kiművelt értelmiség. A beolvasztási támadások az iskolával kezdődnek a határon túliakkal szemben - tette hozzá. Ezért Sólyom László fő célnak nevezte, hogy az óvodától az egyetemig legyen lehetőségük anyanyelven tanulni. Csattanó maszlag mérgezett diákokat atropinmérgezés tüneteivel kórházba került a győri mezőgazdasági szakiskola nyolc diákja, miután csattanómaszlagot fogyasztottak. Egyik társuk kínálta őket a bogyóval, azzal, hogy ha megeszik, jó kedvre derülnek tőle. Gyomormosás után ketten elhagyták a kórházat, a benntartott diákok egyike még akkor is halluci- nált, amikor a rendőrök meg akarták hallgatni. Elfogták a 13 éves fiút cserbenhagyó gázolót PÓTON FOGTA el a rendőrség azt a férfit, aki autójával szerdán elütött egy 13 éves fiút a főváros 12. kerületében egy gyalogátkelőn, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A fiú a kijelölt átkelőhelyen, szabad jelzésnél ment át az úton, amikor a 26 éves férfi autójával a tilos jelzés ellenére áthaladt a kereszteződésen és elütötte. Még tart a véres túszdráma mumbai A harmadik napja tartó mészárlásban legalább 160 embert öltek meg Már a harmadik napja tart a vérengzés az indiai Mumbaiban. A terroristák túszokat ejtve barikádoz- ták el magukat több helyen. Az áldozatok számáról ellentmondóak az adatok, de legalább 160-an haltak meg a vérfürdőben. Éber Sándor Az indiai fegyveres erőknek még pénteken sem sikerült megsemmisíteni a túszokat ejtő terroristákat, akik több épületben is elba- rikádozták magukat Mumbaiban. Az ellentmondó adatok szerint a vérengzésnek legalább 160 halottja és 327 sebesültje van. Pénteken nyolc külföldi állampolgár halálát és 22 sebesülését erősítették meg. A Táj Mahal szállodában egyes tudósítások szerint a kommandósok legkevesebb ötven holttestet találtak a hotel elleni roham után. Az ostromot eleinte sikeresnek vélték, de kiderült, két-három fegyveres mintegy kéttucatnyi tússzal még mindig tartja magát. Helyi idő szerint estére állítólag már csak egy fegyveres állt ellen. Kikapcsolta az áramot azon- az emeleten, ahol rejtőzött, és fogságában tartott két túszt, egy férfit és egy nőt. A másik szállodában, az Oberoiban 24 halottat számoltak össze az ostrom befejeztével. Péntek reggel még mindig nyolc-tíz szélsőséges rejtőzködött az Oberoiban. A hotelből kilencven- három embert, többségében külföldieket engedtek szabadon tegOstromállapot Mumbaiban. A legtöbb helyről már kiűzték a terroristákat. nap, 36 órával a szélsőséges iszlamisták támadása után. Csütörtök este még 200 embert tartottak túszul a fegyveresek. A szállodát a biztonsági erők ellenőrzésük alá vonták délutánra, úgy tudták, több terrorista már nincs odabenn. A zsidó közösségi háznál öt túsz és két terrorista halt meg a harcok folyamán. Helikopterrel tettek le kommandósokat az épület tetejére, onnan kötéllel hatoltak be, hogy ártalmatlanná tegyék a terroristákat. Az épületben többször is erős robbanások kísérték a harcot Szemtanúk szerint a központot elfoglaló terroristákkal tűzharcot vívó különleges egység hajtotta végre a robbantást Panab Mukherdzsi indiai külügyminiszter pénteken kijelentette: pakisztáni elemek állnak az iszlám szélsőségesek támadásai mögött. Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfő indiai kollégájával folytatott telefonbeszélgetésében „ismét határozottan elítélte a támadásokat, hangsúlyozva: Pakisztán maga is a terrorizmus áldozata”. A merényletet egy eddig ismeretlen szervezet, a Dekkáni Mudzsáhidek vállalta magára. A brit The Times értesülései szerint a nyugati titkosszolgálatok szeptembertől nagy forgalmat tapasztaltak a terroristák kommunikációs csatornáin, számítottak is valamilyen látványos támadásra - igaz, célpontként az Egyesült Államokat gyanították. Az amerikai titkosszolgálat szeptember harmadik hetében A terrorizmus teljes kelléktárát bevetették A SZAKÉRTŐK SZERINT 0 komplex terrortámadást jól felkészített, fegyelmezett fegyveresek követték el. Egyes elemzők belső, indiai muzulmán szélsőségesek akciójának tartják a támadásokat A Times az al- Kaidát tartja felelősnek. Abban viszont egyetértenek, egyedülálló akciót hajtottak végre a modem terrorizmus teljes kelléktárát felhasználva. Túszokat ejtettek - mint a csecsének 2002-ben egy moszkvai színházban, hajókról támadták meg a célpontokat - mint Jemenben az ÜSS Cole hadihajót 2000-ben -, gerillamódon tömegesen támadtak - mint 2004-ben a szaúd-arábiai Kobarban. Az indiai és afganisztáni merényletekhez hasonlóan gránátokat hajigál- va és vaktában lövöldözve ütöttek rajta célpontjaikon. hivatalosan jelezte Indiának, hogy merénylet készül Mumbai területén, annak két szállodájában - nyilatkozott az InfoRá- diónak Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint az információt Mumbaiban mindössze két hétig vették komolyan, azután visszavonták az őröket az Oberoi és a Táj Máhal szállodák elől. A lázadók közé épített indiai titkosszolgálati embereket pedig a terroristák korábban lefülelték, és megölték. Reálbérükért tüntetnek a közszolgák Várhatóan több tízezren vesznek részt a Közszolgálati Sztrájkbizottság harminc érdekképviseletének mára meghirdetett fővárosi demonstrációján. Budapesten több helyszínen forgalom- korlátozás lesz. A tüntetők az ellen tiltakoznak, hogy a 2009-es költségvetésben a pénzügyi válság miatt megvonják a közszolgálati dolgozóktól a 13. havi illetményt, és bérüket befagyasztják. A szakszervezetek azt követelik, legalább négy százalékkal növeljék a közalkalmazottak és - tisztviselők bértáblájának tételeit. Ha a kormány követeléseiknek nem tesz eleget, január 12- én sztrájkba kezdenek. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete szobdaritását fejezi ki a résztvevőkkel - jelentette ki Szabó Endre. A szervezet elnöke szerint a dolgozók jövedelmének megrövidítésével számos család kerül majd nehéz helyzetbe. Az egyik legkirívóbb példa az oktatásban bekövetkezett rombolás. „A pedagógusok helyzete már- már a jövőt veszélyezteti” - hangoztatta az elnök. ■ Kedvenc serv\ce Hr mä mf sir * * mP Bosch Car Service Anco Bt. 3100 Salgótarján, Füleki út 110. tel.: (32) 431-658 Service MftrikaHisBetic*) »«»£2« www.bosch-car-service.hu Ma talán már hazajöhetnek a magyar turisták Felmentette tisztségéből Szom- csai Vongszavat thaiföldi miniszterelnök a délkelet-ázsiai ország rendőrparancsnokát. Állítólag a parancsnok nem engedelmeskedett több olyan parancsnak, hogy számolja fel az ellenzék megmozdulásait. A Népi Szövetség a Demokráciáért még hétfőn indított „végső harcot” a korruptnak tartott Vongszavat vezette kormány elmozdítása érdekében. Megostromolták a bangko■ Teljes ellátást és szállást kapnak kint a magyarok a követségtől. ki nemzetközi repülőteret, és megszállták a belföldi járatokat kiszolgáló repülőteret. Turisták ezrei rekedtek a légikikötőkben. „Szombaton indulnak haza Thaiföldről a magyar turisták, a pattayai repülőtérről. Addig szállást és teljes ellátást kapnak. A néhány tucat magyar közül senki sem sérült meg a thaiföldi tüntetésekben” - mondta Balogh András bangkoki magyar nagykövet. ■ V. M. Európa is felfigyel a magyar-szlovák vitára Továbbra is magyarázatot vár a dunaszerdahelyi atrocitásokra Robert Kalinák szlovák belügyminisztertől Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. A hivatalos levelezés helyett a miniszter az informális találkozó mellett döntött, amelyre nemsokára sor is kerülhet, ahol megpróbálják jobban megérteni egymás álláspontját. A két ország kapcsolatáról Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter azt mondta, jót tenne, ha a felek egy ideig hallgatnának. A szomszédok vitáját már Európa is „kezdi észrevenni”. A cseh diplomácia vezetője úgy véli, feleslegesen vitatkozik egymással a két ország a múlton, a jelképeken, olyan dolgokon, amelyeket az európai államok többsége már a huszadik század közepén maga után hagyott. Szlovákiában Ivan Gasparovic mandátuma április 16-án lejár. A helyi törvények értelmében hatvan nappal a köztársasági elnök hivatali idejének lejárta előtt ki kell írni a választásokat. Ezért Szlovákiában már februárban, vagy márciusban államfői voksolásra kerülhet sor. A végleges időpontot Pavol Paska, a szlovák parlament házelnöke fogja kijelölni. ■ Schwarzenberg: a 21. században élünk!