Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-05 / 257. szám

2008. NOVEMBER 5., SZERDA 5 NÓGRÁD MEGYE 25. születésnapját ünnepli a Muzsla néptáncegyüttes A pásztói Muzsla néptánce­gyüttes megalakulásának im­máron negyed évszázada. A több ízben kitüntetett tánckar december elején gálaműsorral jubilál és ünnepli az elmúlt 25 évet. Csuka Enikő A megye egyik legismertebb és legfoglalkoztatottabb együttese, a Muzsla néptáncegyüttes 1983-ban ala­kult és idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A jubiláló tánckart a Nóg- rád Megyei Közgyűlés is kitüntette már, a csoport a megye legrangosabb díját, a Madách-díjat kapta meg 2005-ben. Pásztó városa pedig a „Pásztó kultúrájá­ért” nevű emlékplakettet adományozta nekik. Ágoston László, az egyesület mű­vészeti vezetője a következőket mesélte el lapunknak az elmúlt 25 év történése­ivel kapcsolatban:- Négyéves volt az egyesület, amikor ide kerültem. Az volt az első feladatom, hogy fél évvel később minősítésre vi­gyem az együttest, ahová előzőleg már el is küldték a nevezést Erős tempót diktál­tam, de volt eredménye, mert végül sike­resen szerepeltünk a megmérettetésen. Ezután nehéz évek következtek, mivel a csoport tagjai sorra köszöntek el munka­helyi vagy családi okok miatt. Eljött az a pillanat, amikor már csak négy főből állt az együttes és fel is függesztettük a mun­kát... Néhány hónap elteltével azonban újra elkezdtük, akkor már hat fővel. A lét­A Muzsla néptáncegyüttes sok helyen bemutatkozott már szám évről évre folyamatosan nőtt, 1999- re kialakult egy viszonylag fiatal, ám te­hetséges társulat - közölte. Ekkor egy kellemeüen eseménysorozat tette próbá­ra a táncosok és a vezetők kitartását, hi­tét. Ez az időszak nem volt könnyű, so­kan és sokat tettek azért, hogy megszűn­jön az együttes... Ahol csak tehették, gátolták munkán­kat. A rendszeres próbalehetőségekért, a fellépésekért, nevünk és hírnevünk megvédéséért kellett küzdenünk. Sok, általunk támogatónak tartott személyről derült ki akkoriban, hogy inkább ellen­ség, mint barát... Az évek teltek és a hullámok lassan el­csendesedtek. Egyszer csak egy várat­lan meghívást kapott a Muzsla a Zakopa­néi nemzetközi néptáncfesztiválra. A sok feszültség, az elmúlt évek nehézségei és munkája a versenyen „robbantak ki”, amely végül az első helyezést jelentette. A csoport végül arany fokossal tért haza. Ezután mutatták be a Rockballadák cí­mű táncszínházi műsort is, amit eddig több mint húsz alkalommal mutattak be. A következő nagy sikert a beszkidi fesz­tiválon érték el, ahol a nyolcvan fellépő együttes közül a Grand Prix-díjat kap­ták meg a nemzetközi zsűritől.- A Muzsla létszáma jelenleg emelke­dőben van, mivel nagyon sok fiatal érke­zik az utánpótláscsoportból - közölte a művészeti vezető. Jelenleg több mint negyven fővel dolgozunk. Heti egyszeri próbát tartunk, de a fesztiválok, kiemelt programok előtt sűrítjük azokat. A 25 éves jubileumi év alkalmából gálamű­sort szervezünk december 5-6-án, ame­lyen a hároméves kisgyermektől az 54 éves felnőttig szerepelnek majd a volt és jelenlegi táncosok egyaránt. A műsor ke­retein belül várhatóan 140-150 táncos fog színpadra lépni - mondta Ágoston László. Mint megtudtuk, a műsorban szebb­nél szebb viseletekben mutatkoznak be a fellépők, köztük azokban a ruhákban, amelyeket az együttes tagjai és néhány szülő saját maguk készítettek. A közön­ség pedig többek között láthatja azt az új népviseletet is, amit az elmúlt években készített a csoport. Az öröm mellett saj­nos, probléma is van a viseletekkel kap­csolatban. Jelentős felújításra lenne szükség, ám erre nincs anyagi fedezet, pályázatokat pedig nem írnak ki.- A Muzsla neve mára Összefonódott Ágoston Lászlóéval, aki 21 éve dolgozik velünk és minden eredményt neki köszönhetünk- mondta Tóth Lászlóné Marica, az együttest működtető egyesü­let elnöke. Ha az elmúlt évekre emléke­zem, meg kell említenem Rákos Csaba nevét, aki a kezdetek kezdetén az első szakmabeliként foglalkozott a maroknyi csapattal. Angyal Lászlót is köszönet ille­ti, aki szintén sokat tett az együttesért. Szólnom kell továbbá Prezenszky Elvirá­ról, Ágoston Attiláról, valamint Tóth And­reáról is, akik az utánpótlás neveléséről gondoskodnak napjainkban. Sisáklmre, a város polgármestere pedig magánem­berként is maximálisan támogatja az együttest. A Muzsla rengeteg pozitív élményt nyújtott már a tagoknak, a fiatalok kö­zösségi életére pedig kifejezetten jó ha­tással van. Az elmúlt évek során több mint 300 ember találkozhatott a hagyo­mányokkal az együttesnek köszönhe­tően, azokról nem is beszélve, akik a Muzsla által kaptak ízelítőt a magyar néptánckincsből, akár a képernyőn ke­resztül, akár élőben.- A város és a megyei közgyűlés az anyagi lehetőség adta kereteken belül rendszeresen segítik munkánkat - tu­datta Tóth Lászlóné Marica. Valamennyi támogatónknak ezúton is köszönjük a segítséget, hiszen a 25 év eredményei­ből, sikereiből ők is kivették a részüket. Rendezettebb Salgótarjánért A megyeszékhelyen működő civil és környezetvédel­mi szervezeteket hívták meg arra a tanácskozásra, amelyen a város szebbé és tisztábbá varázsolásához kertek a segítségüket. I: Tanácskozásra hív ta össze a helyi civil szervezete­ket a Környezetvédelmi Egye­sület és a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. október 29- én. „Együtt egymásért, a tiszta, kulturált környezetért” gondo­lat jegyében őszi városszépítő munkára hívták az egyesülete­ket, hiszen minőségi előrehala­dás csak összehangolt cselek­véssel és lakossági összefogás­sal érhető el ezen a területen.- Tevékenységünk során fi­gyelmet kell fordítanunk lakó­helyünkre, gondjainkba kell venni egy-egy elhanyagoltabb, gyomos, szemetes közterületet, amely során azokat rendbe tesz- szük, lekaszáljuk a gyomot, a le­hulló leveleket, az eldobált sze­metet összegyűjtjük - hívta fel a jelenlévők figyelmét dr. Ispán András, a Környezetvédelmi Egyesület elnöke, hozzátéve: - Másik fontos feladatunk a meg­előzés és a tájékoztatás. Mint mondta, az ifjúságot kör­nyezettudatos gondolkodásra kell nevelni és Salgótarjánt el kell indítani egy olyan úton, amelyen a lakosság, a gazdasá­gi és a civil szervezetek is közö­sen és tudatosan tesznek kör­nyezetük tisztaságának megőr­zéséért. Ezt követően Bodnár Benedek, a VGÜ Kft. igazgatója elmondta, hogy a város tisztasága kívánni­valót hagy maga után, ez a lakos­sági fórumokon is megfogalma­zódik. Azonban a vállalat nem bír­ja a vándálok által összetört esz­közök felújítását, a gondatlanok által eldobált szemét állandó taka­rítását.- Szeretnénk egy operatív együttműködést kötni a civilek­kel, amelynek során megbeszél­nénk a feladatokat. A VGÜ Kft. biztosítaná az eszközöket és az ös­szegyűjtött szemét elszállítását, a segíteni szándékozó egyesületek pedig önkéntes munkájukkal já­rulnának hozzá városunk rend­betételéhez - fogalmazott Bodnár Benedek. Mint mondta, a jövőben gazdál­kodó szervezeteket, egyéb intéz­ményeket és iskolákat is megke­resnek annak érdekében, hogy egy-egy parkot, utcát, játszóteret vegyenek gondjaikba és tartsa­nak tisztán. Az igazgató kifejtette, hogy Sal­gótarján önkormányzata sikere­sen pályázott 17 illegális szemét- lerakó felszámolására, amelyek megszüntetéséhez szintén várják a civilek segítségét Juhász Tibor, a megyeszékhely alpolgármestere tudatta a részt­vevőkkel, hogy a közeljövőben megalakul a Városszépítő Egye­sület, amelynek célja a Kálvária rendbetétele és egy felvonó meg­építése. Mint mondta, a terv meg­valósításában már történtek bíz­tató lépések. A tanácskozáson jelen lévő ci­vil szervezetek tagjai közül töb­ben is jelezték: szívesen eleget tesznek a fenti kérésnek és lehe­tőségeikhez mérten mindent megtesznek a tisztább és rende­zettebb környezetükért, Salgótar­jánért. Dr. Ispán András szerint rendbe kell tenni az elhanyagolt területeket Találkoztak az egykori dolgozók Cs.E. ötarjaa. A volt Nógrád Me­gyei Tanács ÉKV osztályának egykori dolgozói - már- már ha­gyománnyá vált - baráti össze­jövetelüket tartották meg októ­berben. A jól sikerült találkozó­nak - amelyen ezúttal 18 meg­hívott vett részt - a Club Söröző adott otthont. A délutáni program köszöntő­vel kezdődött, majd a megjelent barátok megemlékeztek a nem­régiben elhunyt dr. Imre Mária egykori munkatársról is. Ezek után pedig szakmai eszmecse­rét váltottak a vendégek, majd Domonkos György, a közigazga­tási hivatal dolgozója előadást tartott egykori munkatársainak az Építési és Mérnöki Kamara, valamint az államigazgatás je­lenlegi helyzetéről és kapcsolat­rendszeréről. A szép számban egybegyűlt barátok mellett a szervezők nem kis örömére a ta­lálkozón idén már a szakmában dolgozó fiatalabb generáció is megjelent. A szervezők ezúton is köszönik a barátok részvétel­ét és kérik a szakmai, baráti kap­csolat további ápolását. Egészségnap vizsgálatokkal Salgótarján. Ötödik alkalommal rendezi meg a városi egészség­napot a Belszervi Betegek Sal­gótarjáni Egyesülete, a József Attila Művelődési és Konferen­cia-központ, valamint a Balassi Bálint Megyei Könyvtár novem­ber 10-én a művelődési köz­pontban. Az egész napos prog­ramsorozat 9 órakor kezdődik, az üvegcsarnokban a Kronodrog elnevezésű kiállítást nyitja meg Dávid Ferenc szocio­lógus, a Drogprevenciós Alapít­vány munkatársa, az előteré­ben pedig bemutatkoznak a ki­állítók és szolgáltatók. A szín­házteremben dr. Horváth Emilné, a Belszervi Betegek Sal­gótarjáni Egyesületének elnöke köszönti a résztvevőket 9.30 órakor, majd Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, a rendezvény védnöke mond megnyitó beszé­det. Ezt követően a Pódium Stú­dió ad irodalmi műsort, a nap folyamán számos érdekes elő­adás közül válogathatnak az ér- ■ deklődők. A konferencia-terem­ben 10 és 14 óra között önkén­tes véradásra várják a segíteni szándékozókat, 13-16.30 óráig pedig szűrővizsgálatokra nyílik lehetőség. A Nógrád táncegyüt­tes és a Dűvő népzenei együttes 17 órától ajándékműsorral ked­veskedik a program résztvevői­nek. évben mintegy 25 milliárd forintnyi lőttünk az egészségügyi rendszer hátrányos helyzetű régiókban?

Next

/
Thumbnails
Contents