Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-26 / 275. szám
2 2008. NOVEMBER 26., SZERDA NÓGEÁD MEGYE KODÁLY-KIÁLUTftSl A SKÁID Kodály Zoltán Tagiskola Varga István iskolagalériájában 2008. november 14-én Fancsikné Deák Ibolya tűzzománcképeiből nyílt tárlat. Az ünnepélyes megnyitón Losonczy Ildikó grafikusművész ajánlotta az alkotásokat a látogatók figyelmébe. A közel 40 kép 2009. január 16-áig tekinthető meg az iskolagalériában. Vitákkal tűzdelt maratoni közgyűlés H. B. Salgótarján. Maratoni közgyűlés keretében húsz napirendi pontot tárgyalt meg a városi képviselő-testület. Nagyobb vita alakult ki a jövő évi költség- vetési koncepció körül, az ellenzék kifogásolta, hogy nincsenek konkrét számok, adatok a tervezetben. Ercsényi Ferenc szabad demokrata képviselő pedig egy több oldalas javaslatcsomagot adott át a közgyűlés tagjainak, amelyben bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedésekről esik szó. Javaslatait a későbbiekben tekintik át a közgyűlés tagjai. A koncepciót végül több órás vita után elfogadták. Ugyancsak jelentős vita volt az egyik legnagyobb hipermarket mellett tervezett két bevásárlóközpont képviselője között is. Mindkét beruházó vállalta a bevásárlóközpontokhoz vezető út megépítését és üzemeltetését. Döntésre azonban nem jutottak, ezért Dóra Ottó az MSZP, és Fenyvesi Gábor, a Fidesz frakcióvezetőjének javaslatára Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester úgy döntött, nem tárgyalják a napirendet. Hosszas beszélgetés után fogadták el a megyeszékhely bérlakásokat érintő koncepcióját, amelynek tartalmára a későbbiekben visszatérünk. A közgyűlés utolsó napirendi pontjának keretében pedig Szabó Péter, a József Attila Művelődési és Konferencia-központ igazgatója bejelentette lemondását, mivel az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevétellel fordult a salgótarjáni önkormányzat felé. A határozat szerint megfelelő végzettség hiányában Szabó Pétert nem lehetett volna kinevezni a művelődési központ élére.. Emiatt a közgyűlés újabb pályázatot írt ki, megbízott igazgatónak pedig Csomorné Dávid Anikót nevezte ki. A közgyűlést követően, délután tartották meg az éves, szokásos közmeghallgatást, amelyre későbbi lapszámunkban visz- szatérünk. MEGHÍVÓ wNlncs»n»k Határok!" • £»éiyt*r*mtés Nógrádban ■ Konferencia * 200«. nAv«ml»«f 27. • J. L. SEAOULL Sukfcepxó Iskola *» Folnóttk*|»é*i Központ 8S8 - 1886 «SsjSsZteis 1660 -1018 KökSrte * hi Nágfad»an' pfegfitfti «Ma kiss Kais#) giss)«*«smertsítee#. J, L S6Á.SUU fetktejMs Moo 10.10 -10 äo Hátrányai es ithewMo«* a wMwepHum ZSfa-s KcssSes OfeM&al sjaíaüli, EUHMK takyätaftäiS mu. 16 Ss -11,80 Musk mspm <s lügísttssg Um» tat*# kswesi ktMmmx 6MKMK 11 se ■ 11 28 PsMtteneij SS yytim-keOíS d is TadáMfl OtnMat Apnck pTvö'wtíVwta 0f A+iélató! &Udx.UáWarö*Ua$- ködé 11 2t-11 MMwAlitun« 11 00. 1Í 1S"IIW,ytsfeWtesNö0f8däd« ilgf^tdfkbMiatálaSd Kastwftdy Éva ts«traTH9»ole J t sSÁöWtk Siékkegíe issstä 1Z.14-1140 ««»ytaranttes. ssnwlariSMteitesdttMai, ntnautssal Vlsitertvétl MUAkavafeatÉSI tafidesaOS, ÉSet* Ma&tiamáí) Kft. 11,40 - u,oe KsöneMHlu. mmleméiuBi Sssian Seats gFddiklkSSrain^sr, J. k S6A6UU Alasrivsny j. k stAsuti tsütsavsa kuk n9D ihnimk tt » twHtodÖsdaSuS Imi SsMssdádi'IS. Programzáró konferencia, tanúsítvány átadással Csuka Enikő Salgótarján. A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a „Konzorcium Nógrád megyében a munkaerőpiaci esélyegyenlőtlenség javításáért” nevezetű pályázattal kapcsolatos programzáró konferenciáját tartotta meg tegnap a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. A délutáni rendezvényt dr Bablena Ferenc István ügyvezető igazgató nyitotta meg:- Alapítványunk a múlt évben megpályázta a munkaerő-piaci esélyegyenlőtlenség javítását szolgáló programot-, amelyet ez év júliusának elején indítottunk el. A hat hónapos munka az eredményes összefogásnak és az aktív munkának köszönhetően sikerrel zárult. A program során megcéloztunk egy közvetlen célcsoportot: a civil és az önkormányzati szférában dolgozó, szociális és gyermekjóléti, valamint munkavédelmi területen tevékenykedő szakemberek táborát - közölte. Az eredetileg tervezett százhúsz fő helyett közel százötven érdeklődő jelentkezett a képzésre. Örömmel mondhatom, hogy közülük százöt fő eredményes vizsgát tett. Ezután Zoráné Kecskés Erzsébet, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi központ salgótarjáni kirendeltségének igazgatója tájékoztatta a megjelenteket a salgótarjáni kistérség munkaerő-piaci helyzetéről és a szociális terület ellátásáról:- Európai uniós viszonylatban Magyarország sajnos, elmarad a többi tagországtól. Ennek oka, hogy hazánkban az alacsony végzettségűek foglalkoztatási helyzete lényegesen rosszabb a magasabb végzettségűekhez képest. Megyénkben a pályakezdő álláskeresők száma növekedett. Ráadásul megjelent egy idáig nem tapasztalt jelenség is: a pénzügyi válság - vélelmezte. Hazánkban számos tartós problémával kell szembenéznie a lakosságnak: a munkaképes korú (15-64 éves) népesség jelentős része nem dolgozik és a fiataloknak is gondjaik vannak az elhelyezkedéssel. A regionális különbségek pedig egyre inkább növekednek és az álláskeresők fele segélyből él - tudatta az igazgató. A munkaerő kereslet-kínálat szerint a versenyszférában csökken a munkaerő-kereslet és megjelentek a hiányszakmák, valamint a túltelített szakmák is. Ezekből a hátrányokból az egyetlen kiút az, ha az emberek képzéseken vesznek részt, hiszen közös együttműködéssel és egy megfelelő szakmával a kezében nagyobb esélye van az embernek állást találni - mondta Zaráné Kecskés Erzsébet.- A változás elsősorban bennünk van - vélelmezte Körmend}' Éva, a J.L. Seagull Szakképző Iskola és Felnőttképzési Központ igazgatója. El kell tudni érni, hogy mozduljon az ország, ugyanis valamennyi európai uniós cég és dokumentum azt hangsúlyozza, hogy az adott munkakörre mindenkinek - bármilyen pozícióban is - van fel kell készülnie. Erre a pluszfeladatra pedig csak képzések keretein belül tudunk rákészülni. Mindannyiunknak meg tanulni információt gyűjteni, amelynek nélkülözhe- teüen alapja maga az internet - közölte. Ezután Sinka Nóra, a Balassagyarmati Kistérség Többcélú Társulásának közösségi szenvedélybetegellátás-vezetője beszélt, amelyben a képzés gyakorlati hasznosításáról tartott beszámolót. Az előadások után pedig a tanúsítványok átadásával és állófogadással zárult a konferencia. ŰTWN ESZTENDŐ ECVMÁS HKIlfTT Baiassagymiat. Litavszki Pál és felesége, Csalár Ilona 50 éve, 1958. november 22-én kötöttek házasságot. Aranylakodalmuk alkalmából az elmúlt hét végén fiuk, lányuk, menyük, vejük és hat unokájuk köszöntötte őket. Esélyteremtés Nógrádban A salgótarjáni J. L. SEAGULL Szakképző Iskola és Felnőttképzési Központ 2008. november 27-én, csütörtökön konferenciát rendez "Nincsenek határok - Esélyteremtés Nógrádban" címmel. A program célja, hogy a térségben élő, hátrányos helyzetű álláskeresőknek támogatást nyújtson egy, az Európai Unió finanszírozásában megvalósuló projekt keretében, és 32 álláskereső piacképes szakmát szerezzen. A program támogatást nyújt azoknak a munkaerő-piaci partnereknek is, melyek a helyi, térségi foglalkoztatási problémák enyhítésében érdekeltek. Az „Esélyteremtés Nógrádban” program céljait Kiss Katalin projektmenedzser ismerteti, majd meghallgathatjuk Zaráné Kecskés Erzsébet, az ÉMRMK Salgótarjáni Kirendeltsége igazgatójának „Hátrányok és lehetőségek a munkaerőpiacon” című előadását. Ezt követően Bocsi Gábor, az ÉMRMK képzési koordinátora tart előadást „Munkaerőpiac és képzettség" címmel. „Partnerség és Együttműködés - a Regionális Tudásért” a címe Ombódi Ágnes programvezető előadásának, aki az OFA-Hálózat Észak-magyarországi Regionális Iroda/PERTU Projekt képviselője. Ezután Körmendy Eva, a J. L. SEAGULL Szakképző Iskola és Felnőttképzési Központ igazgatója ismerteti részletesen az „Esélyteremtés Nógrádban” elnevezésű programot. Visztenvett Andrea munkavállalási tanácsadó, az Esély Magyarország Kft. munkatársa az „Esélyteremtés - kompetenciafejlesztéssel, munkába helyezéssel” című előadásával várja az érdeklődőket, majd Sebján Beáta projektkoordinátor beszél a mentorálással támogatott esélyteremtés lehetőségeiről. A rendezvényt a vendégek, partnerek és résztvevők konzultációja zárja. A SEAGULL Szakképző Iskola 2008. 08. 01. - 2010. 03. 31. között a TÁMOP 1.4.1-07/1.-2008-0076 keretén belül valósítja meg a salgótarjáni kistérségben alternatív munkaerő-piaci programját. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A konferencia nyilvános és ingyenes. Kérjük, ha részt szeretne venni, jelezze szándékát a tamoD@seaaull.hu címre küldött e-mailben. Kérdéseivel forduljon kollégánkhoz, Mustóné Petre Zsuzsannához a 32/520-190-es telefonszámon.