Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-18 / 268. szám
2008. NOVEMBER 18., KEDD 5 GAZDASÁG Nem drágít Robin Hood adóemelés Az új adó okozta költségek nem emelik az árakat A szakma nemhogy drágulást nem vár az új adó következményeként, hanem még a hőárak csökkenésére is számít a jövőben JÓ TANÁCS Nem cserélik ki a rossz gázkazánomat jótállás Olvasónk tavalyelőtt decemberben gázkazánt vásárolt, amellyel azóta is baj van. A szerelő sem tudja rendbe hozni, pedig többször javította. A terméket nem akarják kicserélni. Közelednek az állandó fagyok, így a probléma valóban égetővé válik. A fogyasztási cikkekre egy év jótállás és két év szavatosság van - mondta fogyasztóvédelmi szakértőnk. Mindamellett a gyártó vállalhat a termékre két év jótállást. Olvasónk levele szerint ez a gázkazán esetében most novemberben jár le. A szerkezet 150 ezer forintba került, az állandó javíttatás havonta 20-25 ezret kóstálna. Ha a kazánt nem cserélik ki jóra, tetemes lesz a kár. Olvasónk egy Heves megyei település lakójaként a területi fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhat - ajánlotta a fogyasztóvédelmi főtanácsos. Elérhetőségük megtalálható a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a www.nfh.hu honlapján. A bökkenő az, hogy a jogszabály nem írja elő . a rossz termék kötelező cseréjét. Csak arról szól, hogy a forgalmazó köteles a hibát kijavíttatni, s ha ez nem megy, az árut kicserélni. Ezt lehet úgy értelmezni: a végtelenségig javíttatgathatja a terméket. Amennyiben a hölgy nem tud a kazánforgalmazóval zöld ágra vergődni, a Hevese Megyei Békéltető Testülethez fordulhat. Ők kivizsgálják az ügyet, szakvéleményt adnak. Ez nem kötelezi a kereskedőt, de üzleti okokból egyre több cég veti alá magát a határozatnak. A döntést a bírósági tárgyaláson mérlegelik. Ha a polgári pert a hölgy megnyeri, a kártérítés és a járulékos költségek az alperest terhelik. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Nem fog emelkedni a fogyasztó gázár amiatt, hogy a múlt héten elfogadott Robin Hood-adó által jobban megsarcolja az állam az energiacégeket. Világgazdaság-Europress Két oldalról is sújthatja a múlt héten elfogadott Robin Hood-adó a törvény által meghatározott körbe tartozó energiavállalatokat, ennek ellenére az érintett cégek nem tervezik, hogy áthárítsák költségeiket a fogyasztókra, és emiatt nem emelnek áraikon - derül ki a Világgazdaság által készített piaci körképből. Az új szabályozás értelmében amellett, hogy a vállalatok társasági adója 8 százalékkal emelkedik, a versenypiaci energiaszállítójuk velük szemben is érvényesítheti saját 8 százalékos társaságiadó-nö- vekedését. Utóbbi drágulásnak azok az energiatársaságok is ki lesznek téve, amelyeket közvetlenül nem sújt a Robin Hood-adó, ha a versenypiacon vásárolnak áramot vagy gázt. Mindazonáltal a többletteher sújtotta társaságok önmérséklete és a szigorú szabályozás kordában tarthatja az energiaárak ezen adó miatti növekedését. A legnagyobb hazai versenypiaci gázkereskedő, az EMFESZ Kft. például egyáltalán nem készül áremelésre a Robin Hood-adó következtében, amelyet kis árrése miatt egyébként sem tekint nagy érvágásnak. „Azzal, hogy az egyetemes szolgáltatáshoz képest 8 százalékos árkedvezményt kínálunk a versenypiacon, valójában megosztjuk kis nyereségünket az ügyfeleinkkel” - mondta Góczi István, a kft. ügyvezető igazgatója. A gázkereskedelemben az elfogadott nyereségráta is nyolc százalék. Magyarország négyszáz legjelentősebb ipari fogyasztója közül már több mint 250-et BÁR A ROBIN HOOD-ADÓ a tÓV- hő-szolgáltatókat közvetlenül nem érinti, a Magyar Távh& szolgáltatók Szakmai Szövetsége örül annak, hogy a jogszabály kimondja azt, hogy a távhőszolgáltatás verseny- hátrányának csökkentése és megszüntetése állami feladat is. A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvénnyel kapcsolatban László György alelnök elmondta: a távhő-szolgáltatókat és a kisebb távhőtermelőket a jogszabály nem érinti, részaz EMFESZ lát el gázzal, így a cég döntésének köszönhetően a hazai gumiipar 80, a papíripar 60 százaléka, és számos gyógyszer-, lu- mínium-, kerámia-, téglaipari és mezőgazdasági vállalkozás kerülheti el az adóemelés gázárakon keresztüli begyűrűzését. Szabadpiaci kereskedelmében az E.On Földgáz Trade Zrt. is mérlegelhet, hiszen ott nem költség-, hanem piaci alapon áraz. „Szerződéseink többsége hosszú távú, ezek közül csak azokat tudjuk módosítani, amelyekben már rögzítettük, hogy továbbháríthatjuk a szabályozás által bevezetett ben azért sem, mert a megállapított minimum termelői kapacitást (50 megawatt) nem érik el Ugyanakkor azt remélik tőle, hogy csökkenti a távhőszolgáltatás versenyhátrányát a többi más fűtésekkel szemben. Hozzátette: mivel a törvény az energiaellátók extraprofitját adóztatja meg, ezért sem a távhő-szolgálta- tóknak eladott hő árában, sem a fogyasztói árban nem jelenhet meg az adó költségként. Erre a felhasználóknak garanciát kell kapniuk. új költségnemeket, díjakat és adókat” - mondta Kutas István, a társaság kommunikációs vezetője. Bárhogyan dönt is azonban a cég, számára a Robin Hood-adó hatása eltörpül ahhoz képest, hogy a gázpiaci szabályozás miatt továbbra is olcsóbban kell eladnia a gázt, mint amennyiért veszi, a különbözetet pedig nem térítik meg neki. A Robin Hood-adó miatt 50 százalékkal nő a Mól Nyrt. által fizetendő vállalati nyereségadó - nyilatkozott korábban Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató. A cégnél nem kaptunk arról tájékoztatást, hogy milyen mértékben hárítanák át a vevőkre a többletterhet. „A távfűtő szakma nemhogy drágulást nem vár a teher miatt, hanem még a hőárak csökkenésére is számít” - jelentette ki Balog Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője. Az adóemelés miatti növelést kizárják a Főtáv által kötött hővásárlási szerződések, de nem ad rá módot a szabályozás sem. Nem is jelzett senki emelési szándékot a társaságnál. Az árcsökkenést attól reméli a Főtáv, hogy jövő júniustól a Magyar Energia Hivatal (MÉH) fokozottan ellenőrzi, hogy vannak-e a hőárban oda nem való elemek. Ilyenre derülhet fény a hővel kapcsoltan áramot termelő társaságok árképzésének vizsgálatakor. Horváth Zsolt Csaba lehet a közlekedési miniszter A NEMZETI KÖZLEKEDÉSI Hatóság mostani elnökét, a volt közlekedési helyettesállamtitkárt Horváth Zsolt Csabát bízhatja meg Gyur- csány Ferenc kormányfő a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszteri teendők ellátásával - értesült az egyik napilap. A még hivatalban lévő Szabó Pál a Monori-erdőnél bekövetkezett tragikus vasúti baleset után nyújtotta be lemondását. Elfogadták a plafontörvényt az országgyűlés hétfőn elfogadta a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényt, amelyet az SZDSZ kezdeményezett. Az úgynevezett plafontörvény rögzíti a kiadási főösszeget, amely 2009-ben nem lehet több, mint idén, valamint létrehozza a Költségvetési Tanácsot és a Stabilitási és Reformalapot. Megszűnhet az alkalmi munkavállalói könyv megszüntetné a munkaügyi tárca az alkalmi munkavállalói (AM) könyvet és a közteherjegyet, helyette elektronikus bejelentést vezetnek be, és szűkítik azt a munkáltatói kört, ahol ezt alkalmazni lehet. A módosításra azért van szükség, mert az AM jelenlegi formájában visszaélésekre ad lehetőséget, a' feketefoglalkoztatás melegágyává vált - mondta Simon Gábor államtitkár. Simon Gábor új utakat javasol Nagyobb versenyre van szüksége a távfűtésnek Felmondott a 4-es metró mérnöke botrány A szakember szerint több helyen is elfúrták az alagutat Két év alatt nem hívtunk le egyetlen eurót sem Itt az újabb botrány a 4-es metró építése kapcsán: felmondott a 4-es metró független ellenőrző mérnöke, Jávor Péter. Az Index információi szerint szakmai vitába keveredett Kiadós Gusztávval, a DBR Metró projektigazgatójával, majd távozott, mert úgy érezte, hogy kifogásait és javaslatait nem veszik figyelembe. A portál úgy tudja, hogy a független mérnök elsősorban azt kifogásolta, hogy a DBR Projektigazgatóság hogy járulhatott hozzá egy olyan műszaki megoldáshoz a Gellért téri úgynevezett átkötő alagútnál, amelyet életveszélyesnek minősített. Mint ismert: az alagútfúró pajzsokat augusztusban állította le a közlekedési hatóság a Gellért térnél, a kivitelező Bamco ugyanis az eredeti tervhez képest nem épített meg egy (a két fúrt metróalagút közötti) átkötő alagutat, hanem azt később, a metrópajzsok áthaladása után szerette volna megépíteni. A későbbi építés azonban a DBR Projektigazgatóság szerint a megengedettnél nagyobb süllyedéseket, ezáltal épületkárokat okozhatott volna. A mérnök kifogásolta azt is, hogy a metróalagutat elépítették. Az Index szerint több úgynevezett elépítés történt, de a hibákat sikerült helyrehozni úgy, hogy a megépült alagút után tervezték meg a végleges vágányt. ■ Az eddigi hibákat sikerült helyrehozni, de van, akinek elfogyott a türelme Két év alatt egyetlen kijelölt fejlesztésre sem hívott le pénzt a kormány a magyar közlekedési beruházásokra elkülönített európai uniós keretből. Ennek oka, hogy megcsúszott a Közlekedés- fejlesztési Operatív Program (Közop) előkészületeivel. Az EU 2007 és 2013 közti költségvetési időszakában Magyarország 91 kiválasztott közlekedési beruházáshoz 7,3 milliárd euró (1800-1900 milliárd forint) támogatást kaphat 15 százalékos állami szerepvállalás mellett A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azonban eddig csupán az előkészületekre fordítható 73 milliárd forint előleget vette fel, amely célra amúgy már 150 milliárdot költött. A támogatások lehívásának feltételeit ugyanakkor másfél év előkészítés után még egyetlen magyar projekt sem teljesítette. Az uniós pénzek így leghamarabb 2009-2010-ben kezdhetnek csordogálni, miután az NFÜ szeptemberben és októberben végre aláírta a Közop listáján szereplő 21 beruházás támogatási szerződését, és még 22-vel történhet meg ez az év végéig. Tíz projekt megindításához egyébként még meg kell szerezni az EU jóváhagyását is. A legsürgetőbb az M7-es Balatonke- resztúr-Nagykanizsa-szaka- szához várt 54 milliárd forintnyi euró megszerzése lenne, hiszen az már el is készült. ■ K. Gy.