Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-17 / 267. szám

4 GAZDASAG 2008. NOVEMBER 17., HÉTFŐ A fejlesztési forrásokkal támogatható szakképesítésekről Az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság döntéseiről Az ország további hat régiójához hasonlóan Észak-Magyarországon is létrejött a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság (RFKB), amely je­lentős szerepet tölt be a szakképzés modernizációs folyamatában. A szervezet megalakulása óta a regionális szakképzés a gazdaság igé­nyeinek megfelelő kialakításán dolgozott. Feladata volt továbbá a Tér­ségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) és a Szakképzés Szervezési Társaság (SZSZT) által folytatott szakképzés irányainak és beiskolázá­si arányainak meghatározása. A bizottság javaslattételi jogosítványai közé tartozott a munkaerő-piaci kereslet megalapozottságának megha­tározása, valamint az adott régió szakképzés-fejlesztési céljainak telje­sítéséhez szükséges források elosztása, illetve az erre történő javaslat- tétel. A bizottság döntéseinek előkészítésére, illetve megalapozottságá­nak biztosítása érdekében, egy 17 tagú konzorcium jött létre (kama­rák, munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek), így az egyes megyék és régiók szakképzési tapasztalatai is összegződtek. Regioná­lis szinten a feladatvégzés gesztori teendőit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai stábja látta el. A döntést több hónapos, igen alapos előkészítő munka előzte meg, amelynek eredményeiről Gúr Nándor, az RFKB elnöke és Bihall Ta­más társelnök adott tájékoztatást.- Megerősíthetjük, hogy a források el­osztását, a kiemelten támogatott, illetve tá­mogatott szakképesítések, valamint a fej­lesztési forrás által nem támogatott, és a ré­gióban iskolarendszerben nem oktatott szakképesítések listájának összeállítását igen körültekintő és alapos munka előzte meg. Összesen 1625 céginterjút készítet­tünk annak érdekében, hogy megállapít­hassuk az egyes megyék kulcs-, és húzó­ágazataihoz kapcsolódó szakképesítése­ket, a regionális és megyei szintű fejlesz­tések, illetve beruházások által valószínű­síthetően generált munkaerő-piaci keresletet. Ehhez társultak a már rögzített hiányszakmák, a tanulószerződéses gya­korlati képzésben oktatott szakmák, vala­mint az etnikai kisebbséghez tartozó ál­lampolgárok képzéséhez csaüakozó szak- képesítések. Arra törekedtünk, hogy a mértékadó munkaerő-piaci szereplők igé­nyei megjelenjenek ezekben a döntések­ben.- Hogyan lehet feszültségek nélkül átala­kítani, illetve pontosan megállapítani azt, hogy mely szakmákat oktassanak az isko­larendszerű szakképzésben?- Az RFKB egyik feladata, hogy feloldja ezeket a feszültségeket, összehangolja azo­kat az érdekeket, amelyek segítik a foglal­koztatási helyzet javítását Regionális szin­ten 32 konzultációs fórumot szerveztünk, Kiemelten támogatott szakképesítéseH/szakmák Ács, állványozó Agrárgazdasági gépszerelő, gépjavító Állattenyésztő Autószerelő Bolti eladó Burkoló Bútorasztalos Elektromechanikai műszerész Elektronikai műszerész Épület- és építménybádogos Épületasztalos Épületgépészeb csőhálózat- és berendezés-sze­relő Erdészeti szakmunkás Festő, mázoló és tapétázó Gépi forgácsoló Géplakatos Haszongépjármű-vezető Hegesztő Jáiműfényező Karosszérialakatos Kőműves Mezőgazdasági gépüzemeltető, gépkarbantartó Műanyag-feldolgozó Pék Pincér Szakács Szerkezedakatos Szerszámkészítő Üzemeltető gépésztecnikus Vegyipari technikus Villanyszerelő Támogatott szakképesítések/szakmák I. Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus Agrártechnikus Agrártechnológus Állattenyésztő és állategészségügyi technikus Ápolási asszisztens Ápoló Autóelektronikai műszerész Automatikai műszerész Bányaipari technikus Belsőépítési szerkezet- és burkolatszerelő Borász Bőrdíszműves Bőrműves Bútorműves CAD-CAM informatikus Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Cukrász Családpedagógiai mentor Csecsemő- és gyermeknevelő- gondozó Dísznövénykertész Egészségügyi asszisztens (operátor) Egyházzenész Elektromos gép- és készülékszerelő Elektronikai technikus Élelmiszer-ipari technikus Energiatermelő és -hasznosító technikus Építő- és szállítógép-szerelő Építőanyag-ipari technikus Épületgépésztechnikus Épületlakatos Erdésztechnikus Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó Erősáramú elektrotechnikus Fa-és bútoripari technikus Fodrász Fogtechnikus és fülilleszték-készítő Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész Gazda Gépgyártás-technológiai technikus Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő Gyógypedagógiai asszisztens Hangszerkészítő és -javító Húsipari termékgyártó Hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó Informatikai alkalmazásfejlesztő Informatikai rendszergazda Informatikai statisztikus és gazdasági tervező Informatikus Irodai asszisztens Jazz-zenész Jogi asszisztens Kárpitos Kéményvizsgáló Kereskedelmi ügyintéző Kereskedelmi, háztartási és vendéglátó-ipari gép­szerelő Kereskedő Kertész Kiadvány- és képszerkesztő Klasszikus zenész Kozmetikus Kőfaragó, műköves és épületszobrász Könyvkötő Környezetvédelmi technikus Kultúrcikk-kereskedő Külkereskedelmi üzletkötő Laboratóriumi technikus Logisztikai ügyintéző Lótartó és-tenyésztő Magasépítő technikus Marketing- és reklámügyintéző Dr. Tordai Péter, Nógrád Megyei Kereskedelmi és iparkamara elnöke a szakképzés jelenlegi helyzetéről:- Mi a véleménye a nemrég alakult Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság te­vékenységéről?- Fontosnak tartom, hogy a regio­nális fejlesztési és képzési bizottság aktív szerepet vállaljon a régió hosz- szú és középtávú területfejlesztési koncepciójának, illetve konkrét fej­lesztési programok kidolgozásában. Ezen programok nélkülözhetetlen ré­sze az iskolai rendszerű szakképzés fejlesztése, az iskolarendszeren kívü­li szakképzés, a közoktatásban és a felsőoktatásban folyó szakképzés ko­ordinálásának megteremtése.- Hogyan ítéli meg a szakképzés helyzetét Nógrád megyében? Szük­ség van a változtatásokra?- Nyilvánvaló, hogy a Nógrád me­gyei helyzet sem kivétel ebből a szem­pontból. A tanulólétszám csökkentése, a finanszírozási feltételek szigorítása azt fogja eredményezni, hogy minden­féleképpen racionalizálni kell a szak­iskolai és a szakközépiskolai intéz­ményhálózatot. Ez a folyamat már megkezdődött, hiszen megyénkben is létrejött a szakképzés-szervezési tár­sulás, amelynek jelentős szerei« lesz a szakképzés megyei rendszerének összehangolt fejlesztésében, a fejlesz­tési források átgondolt felhasználásá­ban. Komoly problémát jelent az alul­képzettség, megyénkben a pályakezdő álláskeresők 55%-a alacsony iskolai végzettségű. Lényeges feladat tehát a szakképzésből kimaradt pályakezdők visszavezetése a képző rendszerbe. Alapvető célkitűzésünk a verseny- képes hutást nyújtó szakképzési in­tézményi háttér biztosítása. A kép­zők felelőssége viszont, hogy az isko­lai évek alatt tanulóiból pozitív gon­dolkodású, megújulásra kész, felelős­séget vállaló szakembereket neveljenek, akik felkészültek az egész életen át tartó tanulásra. Eh­hez sokkal szorosabb kapcsolatot kell kialakítani a gazdasági szférával. Élt­ben a folyamatban számítani szeret­nénk az Észak-magyarországi Regio­nális Fejlesztési és Képzési Bizottság segítségére is. A gazdasági szféra rö­vid és középtávú munkaerő-piaci ke­resletének vizsgálata, a szakképző in­tézményhálózat kínálatának össze­hasonlítása, a helyi munkaerőpiacok tendenciáinak elemzése alapjául szolgálhat a szakképző iskoláink jö­vőbeni kibocsátásának hatékony meghatározásához. a képzési, beiskolázási szerkezetre vonat­kozó szakmai javaslat elkészítése pedig 28 kistérséget és 257 alap szakképesítést érintett. A munka befejezését követően többlépcsős egyeztető megbeszélésekre került sor, amelyek lezárása után a Regio­nális Konzorciumi Tanács véglegesítette a javaslatot Felhasználtuk a témakörhöz il­leszkedő országos, regionális és megyei szintű kutatások tanulmányait, a munka­erő-piaci felméréseket és a területi kama­rák foglalkoztatással, hiányszakmákkal és tanulószerződéssel kapcsolatos adatait. Tudjuk, hogy a szakképzés érzékeny terü­let, itt csak finom, jól előkészített lépések­kel lehet haladni, ám azt ma már minden érintett szereplő elismeri, hogy szükség van az átalakításra.- Tehát a döntés megalapozott De milyen módszerekkel határozták meg a támoga­tott, illetve a nem támogatott szakmákat?- Kiemelten támogatottak azon szak- képesítések, amelyek egyrészt jogsza­bályban rögzített hiányszakmák, más­részt melyeknél a 2012-es évben várha­tó kereslet a munkaerőpiacon legalább 2,5- szerese lesz a 2007-es beiskolázási létszámnak. Támogatottak azon szakké­pesítések, ahol a 2012-es kereslet leg­alább 1/5-e lesz a 2007-es beiskolázási létszámnak. Szakképzési fejlesztési for­rás által nem támogatott szakképesíté­sek azok, amelyeknél a 2012-ben várha­tó kereslet nem éri el a 2007-es beiskolá­zási létszám 1/5-ét Ugyanakkor vannak olyan szakmák is, amelyeket a régióban iskolarendszerben nem oktatnak, de eze­ket is felsoroltuk. Ezen szakmákra, ame­lyekre esetleg a munkaerőpiac igényt tarthat (ezek elsősorban a régi, hagyo­mányos kézműipari szakmák.) Fontos tisztázni, hogy a szakképzési fejlesztési források által támogatásra nem javasolt kategória nem jelent tiltást az iskolafenn­tartók számára. Kiderült számunkra az is, hogy több olyan szakmát oktatnak ma az iskolákban - ilyen például az informatikus -, amelyek­nél ma már bizonyos mértékű specializá­lódásra lenne szükség, hiszen a piac hatá­rozza meg, hogy milyen jellegű informati­kai tudást igényel. Az RFKB feladata az volt, hogy a munkaerőpiac tükrét tartsa az oktatás elé. Az első év tapasztalatait min­denképpen értékelni fogjuk annak érdeké­ben, hogy az elkövetkezendő években még hatékonyabb munkát végezhessünk. Az alábbiakban részletesen közöljük az RFKB döntését M.V.ZS. Támogatott szakképesítéseK/szakmák II. Mechatronikai műszerész Melegüzemi technikus Mélyépítő technikus Mérnökasszisztens Mező- és erdőgazdasági gépésztechnikus Motor-és kerékpárszerelő Műszakicikk-kereskedő Népi kézműves Népzenész Növénytermesztési, kertészeti és növényvédelmi technikus Nyomdai gépmester Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens Ötvös Parképítő és -fenntartó technikus Pék-cukrász Pénzügyi-számviteli ügyintéző Postai ügyintéző Protokoll és utazás-ügyintéző Rehabilitációs tevékenység terapeuta Rendőr Szabó Számítógép-szerelő, -karbantartó Szociális gondozó Szociális szakgondozó Szórakoztató zenész II. Táncos Tartósítóipari termékgyártó Távközlési technikus Tejtermékgyártó Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisz­tens Települési környezetvédelmi technikus Tetőfedő Ügyviteli szakügyintéző Ügyviteli titkár Üvegcsiszoló Üvegműves Üzleti szakügyintéző Vadgazdálkodási technikus Vállalkozási ügyintéző Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglős Virágkötő, -berendező, virágkereskedő Vízépítő technikus Vízműkezelő Zománcműves A régióban iskolarendszerben nem oktatott szakképesítéseK/szakmák Agrárkömyezet-gazda Agrármenedzser-asszisztens Államháztartási szakügyintéző Általános rendszergazda Artista Biztonságszervezői. Biztonságtechnikai szerelő, kezelő Diagnosztikai technológus Energetikus Farmakológus szakasszisztens Fényképész és fotótermék-kereskedő Finommechanikai műszerész Gipszmintakészítő Gumiipari technológus Gyakorlati oktató Hajózási technikus Hangtechnikus Hatósági és közigazgatási ügyintéző Honvéd tiszthelyettes I. (az agazat megjelölésével) Honvéd tiszthelyettes II. (az ágazat megjelölésé­vel) Idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző Ifjúságsegítő Ipari nemesfém-megmunkáló Kádár, bognár Kályhás Képzési szakasszisztens Kereskedelmi menedzserasszisztens Kishajóépítő, -karbantartó Kommunikátor Konózió elleni védőbevonat készítője Korrózióvédelmi technikus Kórszövettani, szövettani szakasszisztens Könnyűipari technikus Könyvesbolti eladó Könyvműves Kötő- és varrógép műszerész Laborállat-tenyésztő és -gondozó Légiutas-kísérő Légtechnikai rendszerszerelő Lovastúra-vezető Másoló- és irodagép-műszerész Moderátor Molnár Mozgóképgyártó szakasszisztens Mozgóképi animáció-készítő Műtéti asszisztens Nyomdaipari technikus Optikai üvegcsiszoló Órás Ortopédiai eszközkészítő Orvosi elektronikai technikus Porcelánfestő és -tervező asszisztens Porcelánkészítő és-festő Rádiográfus Repülőgép-műszerész Repülőgépsárkány-szerelő Repülőgép-szerelő Repülőtéri földi kiszolgáló Sportedző (sportág megjelölésével) Statisztikai es gazdasági ügyintéző Szabványügyi menedzser Személyes ügyfélszolgálati asszisztens Színesfém-feldolgozó Szociális segítő Távközlési és informatikai hálózatszerelő Távközlési műszerész Telekommunikációs asszisztens Útépítő Vám-és jövedéki ügyintéző Vasúti járműszerelő Vasúti pályamunkás Vegyi- és kalorikusgép szerelő és karbantartó Vegyipari technológus Víz- és szennyvíztechnológus Vízügyi technikus Web-programozó Szakképzési fejlesztési forrás által nem támogatott szakképesítések/szakmák Alkalmazott fotográfus Csecsemő- és gyermekápoló Dekoratőr Díszlet- és jelmeztervező assasztens Díszműkovács Divat-és stílustervező Édesipari termékgyártó Festő Földmérő, térképész és térinformatikai technikus Grafikus Gyermekgondozó-nevelő Határrendész Idegenvezető Keramikus Kereskedelmi menedzser Közlekedésautomatikai műszerész Közlekedésépítő technikus Közlekedésüzemvitel-ellátó Látszerész és fotócikk-kereskedő Masszőr Mentőápoló Munkaerő-piaci szervező, elemző Műemlékfenntartó technikus Műtárgyvédeimi munkatárs Pedagógiai asszisztens Sportszerjavító Sportszervező, -menedzser Szíjgyártó és nyerges Színész II. Szobrász Természet- és környezetvédelmi technikus Textilműves Újságíró, konferanszié VasútüzemviteFellátó Vésnök

Next

/
Thumbnails
Contents