Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-04 / 256. szám

2008. NOVEMBER 4., KEDD Több tízezer évben számolják azt az időt, amikor az em­ber „meghódította” élőhelyét, a Földet. A sokszínű, válto­zatos világ nem csak lakóhelye lett. A hegyek, az erdők, a vizek, a falvak és városok - az emberi környezet - a le­hetőségek gazdag tárházát is jelentik. Vigyázni kell, óv­ni, hogy otthona legyen azoknak is, akik utánunk jön­nek. Valóban vigyázunk környezetünkre? Érdeklődő gyerekek Október 21-én volt a Földünkért világnap. Ebből az alkalomból az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ szé­lesre tárta kapuját és a Zöld-Pont Irodával karöltve nyílt napot szer­vezett Salgótarjánban, a Környe­zetvédők Házában. Továbbá Szűcs Marianna, a központ igazgatója elmondta, hogy több civil szerve­zet partnerként bekapcsolódott ebbe a munkába, mint a Szövet­ségben Nógrád Megye Környezet­és Természetvédelméért Közhasz­nú Egyesület, a Zagyva-völgye Emberi Környezetéért Alapítvány, valamint a Salgótarjáni Környe­zetvédelmi Egyesület. A fő cél az volt, hogy tartós, a gyakorlatban hasznosuló együttműködés jöjjön létre és erősödjön a gyermek- és if­júsági korosztállyal, az általános és középiskolás diákokkal, de ná- luknál idősebb emberekkel is. Mindannyian segítsék, hogy a környezet védelme valóban társa­dalmi ügy legyen. A nyílt napon a gyerekeket, a fiatalokat, a felnőtteket különbö­ző program várta. Az óvodások, - mert azok is jöttek a Mackó­várból - az őszi erdő terméséből „alkothattak” különböző mesefi­gurákat, az Illyés Gyuláné álta­lános iskola negyedik osztályo­sai a környezetvédelemmel kapcsolatos,,villámkérdésekre”v álaszolhattak, s jutalmuk „zsák­bamacska” volt. Szolnoki Béláné tanárnő a Petőfi általános iskola ha'rmadikosait- negyedikeseit kí­sérte, elmondta, hogy a látottakat, a hallottakat ma­gyar- és környe­zetórán tudják hasznosítani, be­szélik meg. A Ma- dách-gimnázium- ból érkező tanuló­kat a szelektív hulladékgyűjtés és a városunkról madártávlatból készített film ér­dekelte a legjob­ban. A gyerekeket és a felnőtteket Szűcs Marianna igazgató kalauzolta az épületben, bemutatva az itt folyó tevékenysé­geket, a környezetvéde­lemben betöltött szere­pet. Beszélgettek arról is, hogy a gyerekek, a felnőttek - a „civilek” - hogyan segíthetik a környezetvédelmi munkát. Nem kis ér­deklődés kísérte az el­ső emeleten a hulladék papírból készített, szemre is tetszetős bú­torokat, kényelmes szé­keket, asztalt, amelyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium­tól kapott a Zöld-Pont Iroda. A rendezvény kísérő program­jaként az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ felhívást küldött Nóg­rád megye általános iskolái szá­mára, hogy csatlakozzanak a „Cselekedjünk hasznosat a Föld védelméért!” akcióhoz. Kezdeményező civilek Dr. Ispán András, a Salgótarjá­ni Környezetvédelmi Egyesület vezetője több mint harminc éve foglalkozik környezetvédelem­mel. Később, amikor bekapcsoló­dott a civil szervezetek munkájá­ba, a környezetvédelemtől akkor sem fordult el: a Társadalmi Egye­sülések Szövetségénél lett szak­értője a munkának. Egy idő után néhányan arra gondoltak, alakíta­nak egy olyan civil szervezetet, amely környezetvédelemmel fog­lalkozik. A TESZ-szel és a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal ösz- szefogva hat éve létrehozták az egyesületüket, amely azóta egyik meghatározó környezetvédelmi közössége a városnak. Néhány éve bizonyos koordinációs tevé­kenységre is vállalkoznak. A ta­vasszal és most az ősszel is össze­hívták a városi civil szervezetek képviselőit, hogy megállapodja­nak egy átfogó környezetvédelmi - tisztasági akció szervezésében a város külső részeiben. Ebben együttműködnek az önkormány­zattal, a városgazdálkodási kft- vel. Arra törekszenek, hogy a la­kosság mind szélesebb rétege megértse a környezet védelmé­nek fontosságát és részt vegyen a munkában. Előbb-utóbb pedig la­kókörnyezetének rendje, tisztasá­ga a mindennapi élete természe­tes részévé váljon. Aztán arról esik szó, az egye­sület harmincnyolc tagja nem egy tömeg. De úgy már az lehet, ha a mögöttük álló civil szerveze­tek tagjai megismerkednek a cé­lok hasznosságával és munkára is vállalkoznak megvalósításu­kért. A civil szervezetek összefo­gásának, együttes munkájának példáit sorolja dr. Ispán András. Azt többek között, amikor az Idegérben, a kővár környékét kö­zös erővel tisztították meg a par­lagfűtől, az illegálisan lerakott szeméttől a civilek, a városgaz­dálkodási üzem munkásaival. Civil szemmel Dr. Diósiné Taracsák Judit a, Salgótarjáni Ci­vil Kerekasztal vezető­je, „székhelye” a Kör­nyezetvédők Házában van. Kérdésemre el­mondta: ide futnak „be” és innen „mennek ki” mindazok az infor­mációk, amelyek a ci­vil szervezeteket érin­tik. Az állampolgárok gyakorta hallják, hogy veszélyben van a Föld élővilága, arról is sok szó esik, hogy mit kel­lene ellene tenni. Való­jában azonban a min­dennapokban sokkal többet lehetne tenni a környezetért. Ennek megértését, elfogadását szolgál­ta a nyílt nap is, amelynek meg­rendezésében a civil kerekasztal is részt vállalt. A házban három olyan civil szervezet is működik, amelyek hatása nemcsak Salgó­tarjánra, hanem a kistérségre, sőt a régióra is kiterjed. Az, hogy a környezetvédelem mindenki ügye, azt nem lehet el­vitatni, állítja meggyőződéssel a civil kerekasztal vezetője. A civi­leké is, a fiataloké és az idősebbe­ké is. Aztán gyorsan hozzáteszi, ez a megállapítás talán kissé sok­szor hangzik el, de mindenkép­pen igaz. Az viszont egyértelmű, hogy a felvilágosító, a nevelő munkát már a gyermekkorban el kell kezdeni. Ezért is örülnek, hogy a város nevelési, oktatási in­tézményeiből sokan érdeklődtek a rendezvény iránt. A kerekasztal munkájában is „megjelenik” a környezetvédelem. Van szekció­juk, amely a rendet, a környezet­és állatvédelmet vállalta. Támo­gatja a központ által meghirde­tett felhívást, melyben arra kíván­csiak, a gyerekekben, a felnőttek­ben mennyire tudatosul az, hogy melyek azok a mindennapi, lát­szólag apró dolgok, amelyekkel a környezetet védeni lehet. A nyílt nap mérlege: mintegy száznyolcvanán látogattak a házba. Kezdetnek talán nem is rossz. Különösen nem annak re­ményében, hogy a ház többször is kinyílik és jöhetnek még töb­ben is. Választ kaphatnak arra, hogy a mindennapokban mit te­hetnek a természeti, a lakókör­nyezetért, kaphatnak környezet- védelemmel kapcsolatos tájé­koztató kiadványokat. V. G. Papírszéken ülve, papírasztalra hajolva készül a környezetvédelmi totó Szorgos munka eredménye a gesztenyebábu Városi egészségnap - ötödször A Belszervi Betegek Salgótar­jáni Egyesülete, a József Attila Művelődési és Konferencia-köz­pont és a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési In­tézet november 10-én rendezni a városi egészségnapot. A most ötödik alkalommal sorra kerülő rendezvény szlogenje: Egészsé­günk megóvására törekedni az ember állandó feladata. E gondolatok jegyében a rende­ző szervek már délelőtt 9 órától gazdag programot kínálnak az ér­deklődőknek. Dávid Ferenc szo­ciológus - a Drogprevenciós Ala­pítvány munkatársa - ekkor nyit­ja meg azt a kiállítást, amely vé­gigkíséri a drog megjelenésének történetét hazánkban és az ellene való küzdelem fontosabb tenni­valóit, a művelődési központ üvegcsarnokában. A színházte­remben dr. Horváth Emilné, a BEBESE elnöke köszönti a részt­vevőket, majd Székynédr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármes­tere nyitja meg a rendezvényt 9.30 órakor. A továbbiakban elő­adás hangzik el az Egészségisko- la-programról Dávid Ferenctől, dr. Bozó Zsuzsanna, a pásztói Margit Kórház főorvosa Szűrő- vizsgálatokkal a betegségek meg­előzéséért címmel tart előadást. Azzá leszel, amit eszel - taglalja előadásában Smuk Tibor bioprogram-fejlesztő. A klubteremben délután 13 órától kiselőadásokat hallgathat­nak az érdeklődők. Ócsai Tamás lelkész arról értekezik, mit mond a Biblia az egészséges életről. Dr. Bánné Lázár Györgyi gyógysze­rész az új magnetoterápiás eljárá­sok lehetőségéről beszél. Holecz Istvánná, az Egészségügyi- Szociális Központ igazgatója ar­ról szól, milyen a segítségnyújtás a beteg otthonában. A diabétesz világnapról Bánhegyi Zsolt, a Nóg­rád megyei egyesület elnöke em­lékezik meg. A Magyar Hypertóniai Társaság képviselő­je a cukorbetegség és a szemprob­lémák összefüggésére világít rá. Az előadásokat számos szak­mai és kulturális program kísé­ri. így lesz vérnyomás-, vércu- kor-és koleszterinszint-mérés, Celladam- és íriszvizsgálat, vi­taminkészlet- és állapotfelmé­rés, szájüreg- és szemvizsgálat, a cukorbetegeknek láb- és szemfenékvizsgálat. A szűrővizsgálatok közül néhá­nyat térítés ellenében végeznek a szakorvosok. A művelődési központ előterében civil szerve­zetek, szolgáltatók, intézmények állítanak ki, mutatkoznak be. Lesz ételbemutató kóstolóval, re­ceptosztással egybekötve. A fára­dó látogatókat pedig Szarvas Józsefné testnevelő tanár „moz­gatja meg”. Este 19 órakor a Nóg­rád táncegyüttes és a Dűvő nép­zenei együttes ajándékműsorral köszönti a városi egészségnap résztvevőit a színházteremben. A rendezvény védnöke Székyné dr. Sztrémi Melinda. A támoga­tók és partnerszervezetek, ma­gánszemélyek száma meghalad­ja a húszat. „Salgótarján civil társadalmáért”-díj Salgótarján Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzata díjat ala­pított a Salgótarjánban bejegy­zett és hosszabb ideje kiemel­kedően tevékenykedő civil szervezetek elismerésére. A díjra a civil szervezetek tehet­nek javaslatot a polgármesteri hivatalban, odaítéléséről - a polgármester javaslata alapján - a városi közgyűlés dönt. A díjból évente egy adha­tó és első alkalommal no­vember 28-án ünnepélyes keretek között, a civil kaval- kádon kerül átadásra. A dí­jazott civil szervezet két­százezer forint pénzjuta­lomban részesül. Civil kavalkád Salgótarjánban Több éves hagyománya van már annak, hogy a megye- székhelyen megrendezik a ci­vilek kavalkádját, lehetőséget kínálva ezzel a szervezetek­nek a bemutatkozásra, az is­merkedésre. Az idén novem­ber 27-28-án hívják találkozó­ra a civil szervezeteket a Sal­gótarjáni Civil Kerék­asztal és a Civil Szolgáltató Központ. Az összejövetel célja, hogy a civil szervezetek közö­sen beszéljék meg, mit tehet­nek a „Civilek a civilekért, ci­vilek a városért”. A kétnapos program ren­dezvényei két helyszínen zaj­lanak. November 27-én a Ba­lassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet fo­gadja a vendégeket, az érdek­lődőket. A kulturális és művé­szeti tevékenységet folytató ci­vil szervezetek tagjai munkái­ból kiállítás nyílik 15 órakor, amely két hétig látogatható a könyvtár földszinti klubjában. A következő program - esz­mecsere a civil szervezetek helyéről, szerepéről a város közéletében, valamint a határ menti kapcsolatok erősítésé­nek lehetőségeiről - 15.30 órakor kezdődik. A tanácsko­záson résztvevő civil szerve­zetek között többek között ott lesz a polgári kör, a Balassi Bá­lint Asztaltársaság, a rónabá­nyai, a baglyasaljai és a zagyvapálfalvai baráti kör képviselője. Várnak civil szer­vezeteket a határon túlról: Fü­lekről, Losoncról és Rima­szombatról is. November 28-án a József Attila Művelődési és Konfe­rencia-központban folytatód­nak a rendezvények. A civil szervezetek bemutatkozó ki­állítása 9.45 órakor nyílik meg az üvegcsamokban. Ezt 10.30 órakor plenáris ülés kö­veti a színházteremben, kis­előadásokkal, Budapestről, Miskolcról, Egerből, Rima­szombatból érkező előadók­kal. Az előadások után szek­cióülésekre kerül sor a belső klubban és a konferencia-te­remben. A kétnapos program befeje­zéseként 15.30 órától kultu­rális-művészeti bemutatóra kerül sor a színházteremben. A műsor szereplői a városi, a kistérségi, a regionális és a határon túlról érkezett művé­szeti csoportok. A rendezvény előkészítésé­re - szervezésére és lebonyolí­tására - bizottság alakult

Next

/
Thumbnails
Contents