Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-12 / 263. szám

10 2008. NOVEMBER 12., SZERDA SZOLGÁLTATÁS Szeretettel köszöntjük névnapjukon Jónás és Renátó nevű olvasóinkat! Jónás. Héber eredetű név, amely görög-latin közvetítéssel érkezett hozzánk, jelentése: galamb. Védó'szentje: Jónás próféta, aki a Kr. e. VIII. században élt. Jónás próféta feladatul kapta Istentől, hogy Ninive lakosait keresse fel, térítse meg őket. Hajóra szállt, de vihar támadt, amiért a hajósok őt okolták, és a tengerbe vetették, egy nagy hal pedig lenyelte, majd miután bűnét megbánta, harmadik nap partra tette. renátó. Latin név olasz formája, jelentése: újjászületett. Renato Guttuso olasz festőművésznek Budapesten többször volt kiállítása. Nap kel: 6.45, nyugszik: 16.11 órakor. A Hold kel: 15.12, nyugszik: 5.44. ÁTLAGOS NOVEMBERI IDŐ déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 7 °C 9 °C 2/C 3 «c Szécsény Balassagyarmat 9 °C 3 °C • Salgótarján Bátonyterenye Rétság Pásztó 9 °C 3 °C Készíttette: H zones Nógrád megyében ma a köd lassan felszáll, de eközben nyugatról erősen megnövekszik a felhőzet. Jelentéktelen esők is előfordul­hatnak. Gyenge délkeleti szél fúj. A jellemző hőmérséklet kora dél­utánra 8 fok köré emelkedik, csütörtök reggelre 5, foltokban 0 fok köré süllyed. A legvalószinűbb folytatás: csütörtökön és pénteken borongósabb idő és ismétlődő eső Is valószínű. Hétvégén és a jövő hét első napjaiban a november közepén át­lagosan hideg, ködfoltos időre van kilátás említést érdemlő csapa­dék nélkül. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: ifi az ideje a gépkocsikon téli gumira váltani. A nyáriak + 7 fokos hőmérséklet alatt nem tapadnak elég jól. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI’’. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). 12 X 10 X 11 X Vízhőmérséklet Duna 11-13 X Tisza 8-11 X Balaton 11 X Vetencei-tó 11X Fertő 10 X Tisza-tó 13 X Pollen Gombák magas Parlagfű alacsony Üröm alacsony VALAKI UTJÁBÓL CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VERSE A SZÁMÍTÓ­GEPMARKA FÉL r~ AGYÖ. DRÁGÁM KUKSOL. TRÓNOL ÉSZAKI MADÁR KÖNYV RÉSZE L SZEREZ MELY SZEMÉLY ► ▼ V ▼ Ő, KEDÉ­LYESEN ► ▼ KIRAGAD FRAKCIÓ L TULAJ­DONKÉPP ANYÓKA ► T MOHÁCSI MASZK OSZTJÁK BIRTOKÁ­BAN TART ► ▼ NYÍRÓ­ESZKÖZ L ¥ ELŐTAG: LÉGI TÖRÖK TISZT V. ► —V FUTKOS ► ▼ r HOLLAND AUTÓJEL ► HEBEGŐ SZÉT­PORLÓ ► ELŐ EL­LENTÉTE ► MEGFEJTS!: ZOHOHMB ZV TAKAREKSZOVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Aki a saját és gyermekei jövőjével törődik, már ma ügyfele takarékszövetkezetünknek. Takarékoskodjon nálunk, munkabérét, nyugdíját, egyéb járandóságait utaltassa bankszámlára, szükség esetén hiteligényének kielégítését kéije kirendeltségeinknél. Nekünk az a fontos, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek velünk. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet jj^' November 9-i 7 13 19 22 24 25 26 32 34 37 Kenő nyerőszámok 46 49 50 51 52 55 68 71 73 74 NAPI HOROSZKÓP skorpió (X. 24—XI. 22.). A hír szárnyakon jár. Egy kis pajzán kalandnak, amelyben nincs más, csak a szex, most nem len­ne túl sok értelme. nyilas (XI. 23-XII. 21). Hatalmas érzelemvilággal rendelkezik. Párkapcsolatát izgalmas pillanatokkal színesíti, ha pedig tár­sat keres, adjon időt magának, mielőtt igent mondana. bak (XII. 22-1.20.). Túl nagy kockázatot ne vállaljon, mert igen kiszámíthatatlanok az esélyek. Ha rosszul méri fel a helyze­tet, nagyot bukhat, különösen a pénzügyekben. vízöntő (1.21-11.20.). A feleslegesnek tűnő dolgokat, esemé­nyeket, lomokat mielőbb távolítsa el magától, mert azok csak hátráltatják, elveszik az erő szabad áramlását. halak (II. 21-111.20.). Több nehéz feladatot kell megoldania, több kényszerhelyzetből kell kivágnia magát. Ez fárasztó, de ne hagyja el magát! kos (III. 21-IV. 20.). Pénzügyi elképzelései nehezen valósulnak meg, a befektetések nagyon rizikósak. A hirdetések csak a po-, zitív oldalt ismertetik, a mínuszról szó sem esik. bika (IV. 21—V. 20.). A Bika-Hold nyugalmat teremt. Úgy érzi, ha lelke és érzelmei egyensúlyban vannak, akkor jöhet bár­mekkora szélvihar, nem tudja kimozdítani semmi sem. Hű­sége támadhatatlan. ikrek (V. 21—VI. 21.). Most minden nehézség nélkül hajthat végre változtatásokat. Ebbe a munka és a személyes kapcso­lat is belefér. Fontos, hogy legyen gyakorlatias. rák (VI. 22—VII. 22.). Bizonytalansága miatt nyűgös. Munkahe­lyi kapcsolatai nem a lelki társ megtalálásáról szólnak. Ké­pes szembenézni a múltjával. oroszlán (V1I.23-VIII.23.), Óriási energiával rendelkezik, ami­hez kellő önbizalom társul. Környezetét elkápráztatja új öt­leteivel. A bizonyítási vágy miatt túlhajszolhatja önmagát. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Szívesen ad és segít másoknak. Akár­mennyire is élvezi az önzetlen ember szerepkörét, most mégis központi szereplő akar lenni, és valóban ez a leghe­lyesebb, amit tehet. mérleg (IX.24-X.23.). A Vénusz-vibrációk arra biztatják, hogy szerelembe essen. Igaz, ez önnek máskor sem esik túlságo­san nehezére, most viszont mélyebb és őszintébb kapcsola­tokra vágyik. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Te szent ég! (német sorozat - 39/3.) 9.50 Az én hazám (francia sorozat-26/2.) 10.10 Vezérlő fény (amerikai sor.-128/18-19.) 11.30 Nyári álmok (fr. kalandfilmsor. - 26/9.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 A palota ékköve (koreai sorozat - 54/47.) 13.30 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 13.55 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 14.30 Kárpát expressz 14.55 Kormányváró 15.30 Jó kis bagázs (francia sorozat- 26/12.) 15.55 Derek, a fenegyerek (kanadai sorozat-52/30.) 16.20 Önök kérték! 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.40 Egy lépés előre (spanyol sorozat-62/49.) 18.35 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsor.-13.) 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Tiszta kabaré! 21.10 Különös történetek 22.10 Szerda este 22.45 Kultúrház 23.00 Lapozó 23.30 Hírek. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.45 Keresztül Kanadán 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Nyelvoktatás 9.25 English 4 You 9.50 Nekem ne lenne hazám? 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó. Sporthírek 12.15 Záróra 13.00 Sorstársak 13.25 ................hol élsz Te?” 13.50 Rajnán innen, Dunán túl (16/10.) 14.25 Négyszázezer nap 14.50 Mindenki iskolája (1.) 15.15 A múzsa csókja 15.45 A zsánerűmtől a legendáig (10/7.) 16.20 Európa kék szalagja, a Duna (14/13.) 16.45 Gastroblues (16/7.) 17.15 Drága doktor úr (olasz vígjátéksor.-52/31.) 18.05 Válaszd a tudást! 19.00 Esti mese 19.30 Vadvilág (japán sorozat) 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 20.55 Mafalda (spanyol rajzfilmsorozat) 21.00 Rettegésben (amerikai krimi, 2001) 22.35 Retrock 22.50 Záróra 23.35 Napnyugta m 6.00 Ingatlanbróker (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Marsupllami (francia rajzfilmsorozat) 9.30 Jóban, rosszban (magyar sorozat, ism.) 10.00 Stahl konyhája 10.10 Kvízió délelőtt 10.45 Teleshop 12.10 Kvízió 13.10 Columbo (amerikai krimi, 1998) Erik Prince, a filmipar egykori neves személyisége rendkívül jövedelmező halottasház-láncolatot épített ki, még­hozzá igen rövid idő alatt. Egykori fe­lesége, Verity rájön a kapzsi Prince sötét titkára, s azzal keresi fel volt fér­jét, hogy magas nézettségű pletyka- műsorából az egész világ megtudja majd, hogy egy hollywoodi filmcsillag I holttestéről ellopott nyakékből alapí- ! tóttá a vállalatát. Prince azonban egy- : szer s mindenkorra elhallgattatja a [ bosszúálló asszonyt, j 14.50 Zorro (amerikai-kolumbiai filmsor.) 15.50 Joshi Bharat 16.55 Szellemekkel suttogó (amerikai misztikus sorozat) 17.55 Aktív 18.30 Tények 19.05 Jóban, rosszban (magyar sorozat) Skandináviottó-sorsolás 19.40 Hal a tortán 20.40 A sztárok a fejükre estek 21.40 Doktor House (amerikai sorozat) Egy, a zeneiparban tevékenykedő, he­roinnal élő nő hirtelen rádöbben, hogy nem ez kell neki, ezért vallást vált és áttér a zsidó hitre. Az esküvőjén azon­ban váratlanul rosszul lesz. Senki nem érti az okát, és persze mindenkiben felmerül a kérdés, hogy talán álszent, és mégsem változott meg. Eközben House egy másik ügyet is fel akar göngyölíteni, mégpedig azt, hogy Amber vajon miért van együtt Wilson- nal. Ám a lány elég egyértelmű ma- | gyarázattal szolgál. 22.40 Született feleségek (amerikai vígjátéksorozat) 14 év telt el azóta, hogy Katherine Mayfair utoljára járt egy rendőrőrsön, de a beszélgetésre úgy emlékezett, mintha csak tegnap történt volna. Ak­kor azt tanácsolták neki - mivel a férje rendőrjárőr volt -, hogy legjobb lesz, ha a bántalmazások elől inkább elme­nekül. Ám Wayne Davis mindenütt rá­talált! Katherine bejelenti a barátainak, hogy el kell hagynia a Lila Akác közt, ám a féltve őrzött titkára lassanként fény derül. Bree - kisegítve a barátnő­jét - átveszi a szervezéssel járó felada­tokat Bob és Lee esküvői ceremóniá­ján. Gabrielle-t hatalmas meglepetés egy játék mackóban, amely egy ki­sebbfajta vagyonnal ér fel. A Scavo- házban továbbra is fagyos a hangulat, miközben Susan rádöbben, hogy ha­marosan el fog veszíteni egy számára kedves embert. 23.40 Eureka (amerikai sci-fi sorozat) Közben: Kenósorsoiás 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Nyerő 8 11.25 Sztár, ami nincs (amerikai film, 2004) A komputerzseni Roscoe létrehoz egy virtuális énekesnőt. Lorettát, akit a leg­jobb barátja, Samantha bandájának élé­re állít. Loretta gyorsan népszerűvé válik és Roscoe úgy érzi, kezd beleszeretni a lányba", persze Sam féltékeny lesz. Lo­rettában felmerül a kérdés, hogy miért hozták létre őt. Roscoe pedig rájön, hogy a tökéletesség nem minden, és a valóság jobb, mint az álom. 13.15 Disney-rajzfilm 13.45 06-91-33-55-33 16.25 Celeb vagyok...- Délutáni dzsungelparti Liluval 17.25 Mónika- A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.05 Celeb vagyok, ments ki innen! 20.15 Fókusz 20.55 Barátok közt (magyar sorozat) 21.30 Gothika (am. misztikus thriller, 2003) Egy szigorúan őrzött női börtön so­kaknak félelmetes intézmény, de Miranda Grey pszichológus inkább iz­galmas szakmai kihívásnak tekinti munkahelyét. Egy este egy sebesült lányt látva az úton félrerántja a kor­mányt, ám mire magához tér, újból a munkahelyén, a börtönben találja ma­gát, de már a rács másik oldalán. Azt mondják neki, megölte a férjét. Azt ál­lítják, hogy megörült. Miranda egyko­ri paciensei közé zárva egyre nehezeb­ben őrzi meg a józan eszét. 23.45 Az egység (amerikai akciófilm-sorozat) 6.55 Jake és a dagi (amerikai krimisorozat) 7.55 3 fitt perc 8.00 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 9.00 Nash Bridges- Trükkös hekus éri, amikor ratalal Ellie dugipenzere 15.10 Receptklub 15.25 A fejvadász (amerikai akciófilm-sorozat) (amerikai akciófilm-sorozat) KOSSUTH r™ ............. ............-...| 1 Sze nt István Rádió Eger j Ölönként: Hírek. Időjárás. 4.30 Határok nélkül. 5.00 Hajnal -Táj. 6.00 180 perc. 8.40 Mentés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ. 1125 Vendég a háznál. 11.45 Vacka rádió. 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 1323 Boltosmesék 3.13.30 A református egyház félórája. 14.35 Tér-idő. 15.15 Közelről. 15.45 Zöldövezet 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sport 19.25 Tetten ért szavak. 19.30 Gyereksáv. 19.51 Me­se. 20.04 Rádiószinház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22,20 Sport 2225 Esti beszélgetés. 23.04 Arcvo­nások. 23.34 Tér-idő. 0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 A szeretet szavával. 10.05 Közélet 11.05 Évezredek asztalánál. 12.00 Harangszó. 13.05 Könyvszemle. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az élet megy tovább. 14.35 Neuma. 15.15 Hétvégi levél. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mi fán terem? 17.00 Ko­ra esti hírmond. 1800 Rózsafüzér 1835. Közelkép 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese. 20.10 Beszélő köny­vek. 20.40 Hálagála. 21.05 Sziluett 22.10 Közélet 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz 10.05 Szívek szállodája (amerikai sorozat, ism.) 11.05 A nagy házalakítás (otthonteremtő show, ism.) 12.05 Monk- Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 13.10 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 14.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 15.20 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 16.25 Jó barátok (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.55 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) 18.00 Smallville (amerikai sorozat) 19.00 Monk- Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 20.05 Jó barátok [amerikai vígjátéksorozat) 20.30 így tévéztek ti 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 Holdfény (amerikai sorozat) 23.05 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) DUNA TV 8.05 Carlo és vendégei 8.35 Modern iskola (ism.) 9.05 Arcélek 9.20 Kisenciklopédia 9.35 Bűvölet (olasz sorozat, ism.) 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Duna tér 14.30 „Mint a többi ember” (dok.-film-sorozat - 3/1.) 14.55 Az állatok világa (német ism.-terjesztő sor.) 15.25 Négyszemközt a történelemmel (5/1.) 15.55 Egy hazában élünk (ism.-terjesztő sor, -10/1.) 16.25 Váratlan utazás (kanadai sorozat - 84.) 17.15 Mese 17.25 Duna tér 17.35 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Bűvölet (olasz sorozat-229-230.) 20.00 Police-magazin 20.25 A világörökség kincsei 20.45 Kikötő - extra 21.45 Híróra 22.30 Vakvilágban (magyar film, 1986) 24.00 Kortárs magyar dzsessz az A38-on SPORT 1 15.00 Arany pillanatok 15.15 Amerikai futball NFL, 10. játékhét Arizona-San Francisco (ismétlés) 17.45 Női kosárlabda Euroliga csoportmérkőzés MKB Euroleasing Sopron- Gambrinus Brno (élő közvetítés) 20.00 Arany pillanatok 20.15 Mai helyzet 20.30 Labdarúgás Angol Ligakupa, 4. forduló Tottenham-Liverpool (élő közvetítés) 23.00 Magyar labdarúgás Ligakupa, 5. forduló REAC-FTC 6.00 Foglalkozása: utazó 7.05 Vadócok dadusai 8.05 Frizuramánia 9.10 Új otthon 3D-ben 10.05 Jimmy a pácban 11.15 Genetikai mozaik 12.15 Frizuramánia 13.15 Királyok és királynők 14.10 Everest: A rettegett nyugati gerinc 14.40 Foglalkozása: utazó 15.45 Új otthon 3D-ben Milyen lenne a ház, ha kívülről átfeste­nénk? Szükség lenne még egy fürdő­szobára. De vajon elfér a hálószoba mellett? Háromdimenziós animáció segítségével választ kapunk a kérdé­sekre. 16.45 Genetikai mozaik 17.55 Vadócok dadusai 19.05 Kettészelt városok 19.20 Jimmy a pácban 20.30 Egészségünk - Tények és tévhitek 21.30 London Hollywoodja 22.30 Sarkvidéki háború 23.35 A rablás művészete HALLMARK 10.00 McLeod lányai 11.00 Hit és remény (amerikai western) 13.00 Amynek ítélve 14.00 McLeod lányai 15.00 Mindörökké rock ’n’ roll (ism.) 17.00 Amynek ítélve 18.00 A rejtélyes sziget (amerikai thriller, 2006) 20.00 McLeod lányai 21.00 Őrangyal 22.00 Esküdt ellenségek 23.00 Hírszerzők AXN 12.00 David Letterman-show 13.00 Szellemekkel suttogó 14.00 Csillagkapu 15.00 The Amazing Race 16.00 Az elveszett világ 17.00 Családjogi esetek 18.05 Szellemekkel suttogó 19.00 Csillagkapu (am. sci-fi sorozat) 20.00 David Letterman-show 21.00 Lost - Eltűntek 22.00 Sötét zsaruk 2. (amerikai akciófilm) 23.55 Lost - Eltűntek TARJÁNI TV 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Nóvum 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Mindentudás Egyeteme 19.50 Madártávlatból Salgótarján - Márton 20.00 Hirfüzér 20.30 Hírháló 21.00 Szenvedélyes bűnök (amerikai thriller) Jerry egy vállalat jómódú alkalmazott­ja. Kinevezésére vár, mikor színre lép Rebeca, aki szintén az ő állására feni a fogát. Egy mámoros éjszaka után a nő zaklatással vádolja a férfit, akit emiatt a cég elbocsátana, ám bizonyítékok hiá­nyában inkább közös megegyezésre jutnak, és 10 milliót fizetnek a férfinek, hogy elhagyja a céget... _ . / . T-v TTTn T A TW Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: \l| 111/ \ ll „i* 1-1 I 1/ I \ V Salgótaiján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezetö: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: 1 i megyei Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótaiján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68,------------------ , KorilE" t'IAPIlAP ----------------------- .. - Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati sze rkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az újsága » az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. n ~ Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. > szerke«t6ségi rand«»™» Mezon.

Next

/
Thumbnails
Contents