Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-12 / 263. szám

Medvegyev hatéves mandátumot akar WHMISZTETTt az orosz ál­lamfő a parlamentnek azt a tervezetet, miszerint az elnöki megbízatás négyről hat évre növekedne. Dimit­ri) Medvegyev szerint így több ideje lenne a minden­kori államfőnek a refor­mokra. A Kreml közölte: hamarosan nyélbe ütik Medvegyev és az amerikai elnökválasztáson győztes Barack Obama találkozóját. Kim Dzsong lit újabb szélütés érte * észak-koreai vezetőt a múlt hónapban újabb szélütés érte - ezt most jelentette a TBS japán tévé. Kim nehezen tudja mozgatni a bal karját, a bal lábát, és beszédzavarral küzd. Belehalt sérüléseibe a kutyatámadás áldozata A KÓRHÁZIBAN MAGHALT az a 80 éves nő, akit a kutyája támadott meg hétfőn Debre­cenben, a háza udvarán. Az egész testét sebek borítot­ták, és sok vért vesztett, így az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Zuschlag beismeri: bűnös per Egy titkos telefonbeszélgetést is lejátszottak a bíróságon Előbb elzárkózott, majd két vádpontban mégis bűnös­nek vallotta magát Zuschlag János tegnap a bíróságon. Miklós László Széles mosollyal lépett Zuschlag a tárgyalóterembe, ahol óriási médiaérdeklődés fogadta. Fodor Endre bíróval azonnal közölte: nem tesz vallomást. Ehhez ké­pest két óra múlva teátrálisan felolvasott egy kézzel írt nyilat­kozatot, amelyet cellája magá­nyában írt. Csalásban, magánok­irat-hamisításban, bűnpártolás­ban bűnösnek mondta magát, vi­szont tágadja, hogy bűnszerve­zet tagja vagy vezetője lett volna.- Valósak voltak a pályázatok, ezt bizonyítani is tudom - így Zuschlag. - A támogatásokat senki nem tapsolta vagy utazta el. Hibás volt a szükség szülte rendezvényfinanszírozási gya­korlatunk: még a pályázati pén- » zek megérkezése előtt valaki | „saját zsebből” megelőlegezte a % költségeket. Majd ezt az összeget \ utóbb neki visszaadtuk. ; Tegnap lejátszottak egy titok- J ban felvett telefonbeszélgetést is, I amelyen csak Zuschlag hangját Zuschlag a mé lia kereszttüzében. Kivel beszélhetett a hangszalagon? lehetett hallani. Ebből többek kö­zött az derült ki, hogy az expoli- tikus több tízmillió forintra alku­dozott a pártjával: „Ferinek el­mondtam, hogy ba...d meg, ne­ked négymilliárdod volt,... ba..ta már a csőrüket, és én tisztessége­sen akarok megállapodni velük. Nem azt mondtam, hogy adjanak 75 milliót vagy 50-et... Hanem nézzünk valami olyan feladatot, ami nekem egzisztenciális alapo­kat nyújt. Tehát én korrekt aján­latot is tettem nekik, érted... Ha azt mondom, rendben gyerekek, lemondok 50 misiért, lehet, hogy még össze is kaparták volna, de akkor tényleg el kellett volna tol­ni a biciklimet a párttól...” ■ Katus is felolvasott a kiskunhalasi fize­tőpincérből megyei szocialis­ta pártvezetővé előrukkolt Katus Ferenc is felolvasta börtönben írt vallomását. Bűncselekményt ő szándéko­san nem követett el, ártat­lan, hangoztatta. Az azon­ban lehet, hogy akaratlanul és szándékán kívül belekeve­redett bűncselekményekbe. Gyurcsány szombaton találkozik Robert Ficóval Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szombaton találkozik Komárom- Révkomáromban - jelentette be tegnap Daróczi Dávid. A kormány- szóvivő elmondta: egyeztettek a Magyar Koalíció Pártja elnöké­vel, Csáky Pállal és az alelnö- kökkel. Ezek után Gyurcsány Fe­renc felhívta a szlovák minisz­terelnököt, és megállapodtak a találkozóról. A magyar kormány szükségesnek tartja, hogy mi­előbb munkatalálkozóra kerül­jön sor kettejük között, hogy megerősítsék elkötelezettségü­ket az együttélés európai nor­mái, értékei és elvei mellett. „Közös nyilatkozatot fogadhat el a kisebbségekről és a naciona­lizmusról a magyar és a szlovák kormányfő szombati találkozó­ján” - mondta Göncz Kinga kül­ügyminiszter. A szlovák és a ma­gyar diplomaták most készítik elő a dokumentumot. „A kormányzat számíthat a Fi­desz támogatására a felvidéki magyarság védelmében, a talál­kozónak azonban csak akkor van értelme, ha konkrét eredmé­nyeket hoz” - mondta Németh Zsolt. A Fidesz szakpolitikusa a külügyi bizottság elnökeként rendkívüli ülést hívott össze a stratégia megbeszélésére. ■ HIRDETÉS A nők hány százaléka ellenőrzi párja sms-eit? A magyarok hány százaléka vallja magát okosabbnak a főnökénél? Mariann tudja. A választ pedig minden hétköznap 16:25-től meg is osztja nézőivel az RTL Klub legújabb kvíz-showjában. ahol a játékosok akár 1 500 000 forintot is nyerhetnek. Ez 1001

Next

/
Thumbnails
Contents