Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-03 / 255. szám
2 2008. NOVEMBER 3., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Szívünkben örökké élnek Csuka Enikő Mindenszentek ünnepén gyertya- és mécsesgyújtással, pár szál virággal, néhány néma perccel és egy-egy imával emlékezünk meg elhunyt szeretteinkről. Ilyenkor megszűnik a mindennapos rohanás, semmi sem lehet fontosabb, mint az eltávozottakra való megemlékezés, a gyász percei. Felidézzük a velük közösen eltelt napokat, éveket, visszaemlékezünk mindazon hozzátartozóinkra, barátainkra, ismerőseinkre, akik már kiléptek a földi életből és testüket magába zárta a sötét sír. Emlékezünk mindazokra, akiknek hangját már nem hallhatjuk, arcukat, mosolyukat már nem láthatjuk és érintésüket sem érezhetjük már soha többé. Marad az emlékezés, a fájdalom és a néma gyász. Szeretteinket csak emlékeinkben, szívünkben őrizhetjük már. FOTÓK: GÓCS ÉVA „Kézzel látható” tárgyak a múzeumban H. B. Sateéfarján, ..Pincétől a padlásig - Kézzel látható tárgyak" címmel a Nógrádi Történeti Múzeum kiállítást szervezett a Vakok és Gyengénlátók Nógrád Megyei Egyesülete számára. A megjelenteket dr. Kovács Anna, a megyei múzeumi szervezet vezetője köszöntötte. Mint megtudtuk, az egyesület év elején egy kiállítás ötletével kereste meg a salgótarjáni múzeumot. A „Tapintható műtárgyak” című kiállítás sajnos, forrás hiányában nem jöhetett létre, a múzeum dolgozói azonban úgy vélték, hogy saját gyűjteményük érdekesebb, tapintható darabjait ismerteti a vakokkal és gyengén látókkal. Dr. Kovács Anna és Balogh Zoltán a „kézzel látható” tárgyak társaságában A kiállított tárgyakat Balogh Zoltán történész mutatta be a látogatóknak. Megtekinthették Holló Barnabás Mikszáth Kálmánt ábrázoló szobrát, id. Szabó István palóc menyecskét megjelenítő fából készült szobrát, valamint az ifjú Leninről készített szobrot, amely az ötvenes évekből származik. A kiállítás talán legérdekesebb darabja egy 1948-49-ből származó karkötő, amelyet hat, illetve húszkraj- cárosokból készítettek annak idején. De a történész bemutatta a jól ismert bányászrelikviákat, mint a kahanyec mécses, illetve a kobak, de láthatóak voltak az SBTC relikviái és világháborús emlékek is. A legnagyobb sikert egy kisterenyei gyógyszertár lakatja alkotta, amely rendkívül furfangos módon nyütki. Vastaps a kerepesieknek Kéftodony Jó hangulatú esti programban volt részük néhány napja a helybelieknek. A művelődési házban a kerepesi Kisvirág néptáncegyüttes vendégszerepeit, fergeteges műsorukat vastapssal jutalmazta a közönség. A fennállása tizedik évfordulóját ünneplő .együttes nemrégiben a fővárosi Hagyományok Házában is nagy sikerrel mutatkozott be. Gazdikereső gg||j§tjil|£ll. Felnőtt németjuhásznak, kisebb termetű terriernek, nagyon kicsi, lakásban tartható tacskónak és három hónapos kölyökkutyáknak keres gazdát a Gazdikereső Alapítvány. Telefon: 32/311-840, 20/9419-914.