Nógrád Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 229-254. szám)

2008-10-10 / 237. szám

4 NÓGRÁD MEGYE 2008. OKTÓBER 10., PÉNTEK „Kálmán-napok” Cs. E. Pásztó. A helyi Mikszáth Kálmán Gimnázium Postaforgalmi Szak- középiskola és Kollégium „Kál- mán-nap” nevet viselő rendez­vényt tart október 13-án, hétfőn. A program ünnepi megemléke­zéssel kezdődik reggel 8 órakor, ahol Mikszáth Kálmánról, Csohány Kálmánról és Gaál Ist­vánról emlékeznek meg az iskola emlékparkjában. Ezt követően pedig rendhagyó művészeti óra veszi kezdetét 9 órától, ahol Csohány Kálmánnéval beszélget­hetnek a vendégek Csohány Kál­mánról. Ezek után filmvetítésre látogathatnak az érdeklődők, ahol többek között Gaál István: Gynt című filmjét, Mikszáth Kál­mán műveiből készült filmeket, valamint francia nyelvű műveket is vetítenek. A múzeumi foglalko­zásokat a Rajeczky Benjamin- és a Gaál István-emlékszobában tartják. Mikszáth Kálmán műve­iből pedig a magyar teremben tartanak felolvasást Mindezek mellett kézműves foglalkozások­ra is ellátogathatnak a résztve­vők, amelynek a Csohány-terem és az Ágasváry-terem ad otthont A vállalkozó kedvű vendégek pe­dig kiegészítő programokra is lá­togathatnak. Megtekinthetik a salgótarjáni múzeum képtárát és képzőművészeti kiállítását, a me­gyei múzeum történeti és törté­nelmi tárlatát, de régészeti feltá­rást is tanulmányozhatnak Szarvasgedén. Mindezek mellett a vácrátóti botanikus kertben is látogatást tehetnek az érdeklő­dők. A délelőtti programok után pedig a Tittel Pál Kollégium tár­salgójában 13 órától fogadást tar­tanak. Meglettek a tettesek Schveiczer Krisztián Salgótarján. Mintegy negyven rendbeli betö­réssel gyanúsítható az a három férfi, akiket a napokban fogtak el a rendőrök. Nagy valószí­nűséggel ez a társaság volt az, amely az idei nyáron több tucatnyi hétvégi házat fosztott ki Salgótarjánban, a Pécskő-Szilvás üdülőöve­zetben. Sőt az is kiderült, hogy egyiküknek a belvárosban elkövetett sorozatos gépkoc­sifeltörésekben is benne volt a keze. Mintegy százezer forint érték tűnt el a So­moskőújfalu főutcáján található zöldségesből, ahová még szeptember első hetében törtek be. A helyszíni szemle során szerzett adatok alap­ján a rendőrök házkutatást tartottak egy 29 éves helybeli férfinél, ahol megtalálták a zsákmány - élelmiszerek, gyümölcsök - egyharmadát A házigazdát a bíróságon csípték nyakon, ő ugyan­is - egy másik ügyben - éppen tárgyaláson volt, amikor az egyenruhások átfésülték a lakását..- A nyomozás során eljutottunk a betörő két - 27, illetve 23 éves - tettestársához is, akiket egyikük házának pincéjében fogtunk el. Itt vélhetően bujkáltak, vagyis sejthették, hogy keresni fogja őket a rendőrség. E két személynél megtaláltuk a zöldséges üzletből eltűnt holmi többi részét is, így a sértett kára szinte teljesen megtérült, alig fél nap leforgá­sa alatt - közölte dr. Kalmár Zsolt őrnagy, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osz­tályának vezetője. A három férfi elfogásával további bűncse­lekményekből származó tárgyak is előkerül­tek, rádiós magnótól kezdve a távcsövén át a szalmakalapig. A jelenlegi adatok szerint mintegy negyven rendbeli betöréses lopással gyanúsítható ez a társaság, s nagy valószínű­séggel szinte kizárólag hozzájuk köthető a Salgótarján külterületén, a Pécskő-Szilvás üdülőövezetben található hétvégi házak ese­te is, amelyeket idén nyáron sorozat jelleggel törtek fel. Emellett olyan értékek is meglettek, amelyek különböző garázsokból, pincékből tűntek el. A betöréssel gyanúsítottak mindegyike bün­tetett előéletű, egyikük előzetes letartóztatás­ba került. A Hegedűs László hadnagy, Osztaflnné Parókái Katalin főhadnagy, Nyerges Balázs főtörzsőrmester és Kovács Gergő törzs- őrmester nevéhez köthető felderítés során to­vábbi bűncselekményekre is fény derült A rács mögé került személynek ugyanis az idei nyáron, Salgótarjánban - Zagyva- pálfalván, Besztercén és a belváros területén - elkövetett gépkocsifeltörésekben is benne volt a keze; erről beismerő vallomást tett, s . megnevezte társait is. A rendőrök ezen a szá­lon jutottak el két további - 20, illetve 35 év körüli - salgótarjáni férfihez, egyiküket azóta elfogták, s a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őt. A banda harmadik tagját tovább­ra is keresik. Kitüntetések a világnapon H. B. Salgótarján. A természeti katasztrófák csökkentésének világnapja alkalmából a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság állománygyűlést tartott október 8-án. Az eseményen Szabó János tűzoltó alezredes, megyei igazgató beszámolt a közelmúltban megyénkben történt ka­tasztrófákról, a tari, a szarvasgedei, illet­ve az ipolytarnóci tornádóról, a mátrak- eresztesi árvízről, a nógrádszakáli, a diósjenői, valamint az ipolyszögi hatal­mas esőzésekről és a szintén Ipolytarnócot sújtó jégesőről. Az igazgató szerint a világnapon valamennyi érintett­nek el kell gondolkoznia azon, hogy mit tehet az állampolgárok biztonsága, vala­mint a fájdalom enyhítése érdekében. A rendezvény keretében Juhászné Kincses Helén, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója köszöntötte a személyi állo­mányt, majd ismertette a szervezet mun­káját. Baffi István esperes szerint az egy­ház katasztrófahelyzetekben elsősorban a templomok megnyitásával tud segíteni, valamint azzal, hogy a katasztrófa sújtot­ta településeken lelki segélyt nyújt az ál­dozatoknak. A világnap alkalmából Szabó János kitün­tetéseket adott át. A katasztrófavédelem, tűzoltóság és polgári védelem munkájáról a közvélemény folyamatos, pontos és hiteles tájékoztatásáért az Országos Katasztrófavé­delmi Főigazgatóság főigazgatója tárgyju­talomban részesítette Balogh Katalint, Ja­kab Gábort és Kulcsár Józsefet. Az önkor­mányzati miniszter tízéves szolgálata és eredményes munkája elismeréséül szolgá­lati jelet adományozott Herceg László tűzol­tó zászlósnak. Alkalmazási jogviszonyban töltött 15 év után dicséretet és jutalmat ve­hetett át Sinkó Károlyné és Tomis János. Mustkészítés, borkóstolás Gulyás E. ______________ Hollókő. Sz üreti mulatságra és felvonulásra várják a látogató­kat október 12-én, vasárnap a településen. Terményhálaadó szentmise kezdődik 11 órakora helyi fatornyos templomban, 13.30 órakor a falu fiataljai és idősebbjei díszes népviseletben lovakon, hintókon szekereken vonulnak végig Hollókőn és az ófaluban. A község központjá­ban a kisbíró 15 órakor kihirde­ti az év jeles történéseit és meg­kezdődik a vigasság. A helyi óvodások, iskolások és a hagyo­mányőrző egyesület is szóra­koztatja a nagyérdeműt, de fel­lép a lengyel testvértelepülés énekegyüttese, valamint a var­sányi hagyományőrzők is. A nyitott porták hétvégéje kereté­ben helyi családok látják ven­dégül azokat, akik október 10- éig a 30/289-1964-es telefon­számon bejelentkeznek. A Dr. Román András látogatóházban 17 órakor kezdődik a szüreti mulatság. A Pajtaároknál egész nap borkóstolásra és vásárlásra lesz lehetőség. A gyerekeket játszóház várja, ahol termény- bábokat készíthetnek, de lesz majd kemencés lángos és krumplilaskasütés, mustkészí­tés és kóstolás, valamint kéz­műves kirakodóvásár is. Útlezárás Salgótarján. A József Attila utat október 10-én 14.30 és 15 óra között szüreti felvonulás miatt lezárják. Jó legyen idősnek lenni Nagy sikerű világnapi gála Karancsberényi „fonóház" Salgótarjánban V.G. Salgótarján. Békés hazai tájak, csendéletek, szikrázó zománcké­pek, finom csipkék és hímzések, népviseletbe öltöztetett babák, derűt sugárzó bábfigurák fogad­ták a szépszámú, érdeklődő kö­zönséget az idős alkotók kiállítá­sán Salgótarjánban, a József Atti­la Művelődési és Konferencia- központban a hét végén. A házba betérőket színes gyermekrajzok, „állították meg,” a salgótarjáni óvodások „munkái”. Mindkét ki­állítást Jászberényi Lászlóné, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének elnöke ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Mint mondotta, több éve már, hogy az idősek világnapjához kapcsolódó megyei fesztivált és a hozzá kap­csolódó rendezvényeket a nem­zedékek kézfogása jegyében ren­dezi meg a képviselet és a műve­lődési központ Ez azt jelenti, hogy az óvodás gyermekektől a sok évet megélt idős emberekig valamennyi korosztály képvise­lői ott vannak a rendezvényeken, mint ahogy együtt élik hétköz­napjaikat is. Bemutatják alkotá­saikat, hagyományőrző együtte­sek lépnek színpadra régen hal­lott, szép népdalokkal, népi játé­kokkal, táncokkal. Az elnök asz- szony köszönetét mondott mind­azoknak, akik önzetlen munká­jukkal segítették a világnapi megemlékezés előkészítését. A megnyitó ünnepséget azok a me­gyében élő versmondók, dalosok színesítették produkciójukkal, akik a Nyugdíjasok Országos Szövetsége által meghirdetett vers-, prózamondó- és dalver­seny országos döntőjén is sikere­sen szerepeltek. Felemelő, szép percekkel indult a fesztivál gálaműsora. A legfiata­labbak köszöntötték - virággal, ajándékkal - Salgótarján legidő­sebb polgárát, a 100 éves Kerényi Jánosnét. Majd Eötvös Mihály, a város alpolgármestere mondott ünnepi .köszöntőt. Rövid történe­ti áttekintést adott a világnapi megemlékezésekről és arról a de­mográfiai folyamatról, amely azt jelzi, a vüágban és Magyarorszá­gon is évről évre nő az idősek szá­ma. Ma hazánkban minden ötö­dik ember az idős korosztályhoz tartozik és a társadalom felelőssé­ge, hogy munkás életéveik után gondoskodjon idős polgárairól. Salgótarjánban - mint mondotta - ugyancsak magas az idősek ará­nya a lakosságon belül. Ezért az idős emberek közérzetének javí­tása, szociális, egészségügyi és kulturális ellátásuk várospolitikai feladat. Ebben a munkában az ön- kormányzat számít az idősügyi szervezetek támogatására. A vá­rosfejlesztő tevékenységben pedig az idős emberek tudására, ta­pasztalatára, bölcsességére. Kriston Péter, a Nógrád Megyei Önkormányzat alelnöke is elmon­dotta gondolatait a világnapról, az idős emberek helyzetének folya­matos javításáról. Kiemelte: hiba lenne az idős embereket egyfajta tehetetlen tömegnek tekinteni. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a 60 éven felüliek közül so­kan aktív életet élnek: nyugdíjazá­suk után is szükség van munká­jukra, unokákat istápolnak, idős­ügyi szervezetekben dolgoznak, őrzik, ápolják településük hagyo­mányait. Az önzetlenség, az egy­másra figyelés, a felelősségválla­lás szép érzését és gyakorlatát ta­nulhatják tőlük a fiatalok. Az el­ismerés mellett az alelnök azt erő­sítette: azon kell munkálkodni, hogy minden időben jó legyen idősnek lenni. Ezt követően kezdetét vette a gondos igényességgel összeállí­tott gálaműsor, amelyben idő­sek és fiatalok, hagyományőrző és modern produkciókat bemu­tató együttesek léptek színpad­ra nagy sikerrel. A szurdokpüs­pöki hagyományőrző vegyes kórus régi betyárnótát dalolt, a karancsberényi Reménység nyugdíjasklub játékával a rég­múlt időket, a falusi fonót hoz­ta a városba. A Szandai Dudá­sok Hagyományőrző Együttese pedig azt mutatta, be sok-sok derűvel, hogyan választották valamikor a falusi bírót. A sal­gótarjáni Csömör Dávid és a kazári Sándor Gergely mesét mondott a Híres emberről és a Büszke lányról, magától értődő természetességgel. Három kis­lány - Veres Mirella, Bede Anna és Bede Anett - táncolt. A szép hangú Rácz Dzsenifer énekelt, majd a Főnix táncklub - Hagara Judit tanítványai - a tánc, a mozgás sokszínűségét varázsolták a színpadra. Aján­dékműsorral Kovács Kati ked­veskedett a megye valamennyi kistérségéből érkezett közön­ségnek, amely, mint a korábbi években, most is teljesen meg­töltötte a művelődési központ színháztermét. Régebbi és új számok váltották egymást és a széksorokban helyet foglaló idős emberek vastapssal, közös dalolással hálálták meg a ne­kik szóló, ifjabb kori éveiket idéző dalokat. Az est háziasszonya Nagy Ferencné, a Sréter Ferenc Népfőis­kolái Egyesület elnöke, a nyugdí­jas képviselet elnöke volt A mű­sor szerkesztésében Dávid Anikó, a művelődési központ népműve­lője segítette. A rendezvény fővédnökei Sal­gótarján és Nógrád Megye Önkor­mányzatai voltak. A kiállításokat Jászberényi Lászlóné nyitotta meg Végigmentem Püspökiben, szalagos szoknyában - dalolták a szurdok- püspöki hagyományőrzők fotók: gócséva

Next

/
Thumbnails
Contents