Nógrád Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 229-254. szám)

2008-10-07 / 234. szám

ü« ■ 2008. OKTOBER 7., KEDD KOZELET hétfőn elhatárolódott szélsőséges koalíciós partnere, Ján Slota kijelentésétől, amelyben a nacionalista pártvezér Hitlerhez hasonlította a magya külügyminisztert. „Mindennemű személyre szóló támadástól elhatárolódom” - mondta' Fico. Ám azt fenntartotta, hogy Göncz Kinga ultimátumot adott Szlovákiának. Még sincs melamin a kapucsínóporban HÁROM, EGYMÁSTÓL függet­len külföldi laboratórium vizsgálata sem mutatott ki melamint a magyar hatósá­gok által korábban zárolt Nestlé Coffee Mate termé­kekben - közölte a cég. A piaci bevezetés előtt álló termékre a Nestlé Hungária saját maga kezdeményezett önellenőrzést. A termékek zárlatát a hatóságok hétfőn feloldották. Leszakadt a lift, két munkás meghalt KÉT munkás meghalt, ami­kor lezuhant egy lift egy pesti V. kerületi házban. Az áldozatok a szerkezet te­tején álltak, az épületben liftszerelők dolgoztak. A fel­vonó szerkezetét tartó kötél­zetet elvágták, így a lift le­szakadt. Háromszor leszavazták Szűcs Erikát a Házban szűcs erika szociális és munkaügyi miniszter há­rom interpellációra adott válaszát is leszavazta a par­lament. Ilyen még nem tör­tént az Országgyűlésben. Az ellenzék ezért lemon­dásra szólította fel. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióve­zető-helyettese azt mondta: a kisebbségi kormány öt hó­napos fennállása óta több­ször szavaztak le miniszteri választ, mint 16 év alatt. Szűcs Erika. A Fidesz lemondatná. Sztrájkolnak a Markhotban egér A kórházi alkalmazottak döntő többsége folytatta a munkát Munkabeszüntetéssel til­takoznak a Hosplnvest el­len az egri Markhot Fe­renc Kórház-Rendelő­intézetben. Rénes Marcell A hétfőn indult, és az intézet tel­jes területére kiterjedő határo­zatlan idejű sztrájkban az első napon a betegellátó területeken- fekvőbeteg-ellátás, járóbeteg­ellátás, diagnosztika - 566 em­ber dolgozott, a munkabeszünte­tésben a délelőtti műszakba be­osztottak közül 90 alkalmazott, azaz a dolgozók 16 százaléka vett részt. Ennyi az intézmény vezetőségének rövid közlemé­nye az eseményekről, ám ennél természetesen jóval több történt. ■ Novemberig lehet sztrájkolni, utána lejárnak a szerződések. „A sztrájk egyfajta fegyver a követeléseink kikényszerítésére”- jelentette be Hegyaljai Judit, az EDDSZ helyi elnöke a kórházi reprezentatív szakszervezetek sajtótájékoztatóján. Hangsúlyoz­ta, hogy a Hosplnvest Zrt. és a megyei önkormányzat szerződé­se jogszabályellenes. Úgy gondol­ják, hogy az ÁNTSZ-engedélyt is törvénytelenül adták ki. A Peda­gógusok Demokratikus Szak- szervezete nevében Martonné Adler Ildikó országos választmá­nyi tag szolidaritási nyilatkozatot adott át. Martonné szólt arról, hogy kedvezőtlen tapasztalataik vannak arról, mit j elent egy mun­kavállaló számára, ha a kiszerve­zéssel megszűnik a közalkalma­zotti státus. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája részéről a közalkalmazottakért felelős alel- nök, Kerpen Gábor közölte, hogy ők is szolidárisak, és egyebek mellett arról beszélt, hogy meg­engedhetetlen az a lelki megfé­lemlítés, amelyet a Hosplnvest alkalmaz. A Fegyveres és Rend­védelmi Dolgozók Érdekvédel­mi Szövetsége részéről Hócza MlTWRRTOr CSŐDBE JUTOTT A 85 éves Dani Lőrinc, a legidősebb kórházvédő, a demonstráción Egy jegyszedő miatt nem indult a pesti gyors legfeljebb novemberig lehet sztrájk a kórházban - mondta a Hosplnvest regionális igazga­tója. Kosztura László azt mondta: az a 90 ember, aki ma sztrájkolt, biztos nem áll szerződésben a céggel TEGNAP az egri pályaudvaron reggel még senki sem jelentett sztrájkot, úgy volt, minden vo­nat a menetrend szerint elin­dul Az utolsó pillanatban azonban mégis sztrájkba lép­tek a vasútállomáson a jegyke­zelők, így nem indult el-a menetrend szerinti kettőből - egy szerelvény sem. Az egyik érkező szerelvény már begurult az állomásra, onnan azonban nem indult tovább Füzesabony felé. A heol.hu azt írta: a két jegyszedő egyike sztrájkba lé­pett, és miután előírás, hogy két jegyszedőnek kell lennie a ' szerelvényen, emiatt nem in­dulhatott el a pesti gyors. György ügyvivő biztosította szo­lidaritásukról a kórházvédőket. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete nevében Kovács Ferenc elmondta: reggel Egerben szolidaritási sztrájkot tartottak. Szabó Pál, az úgynevezett kór­házvédő bizottság elnöke mun­kabeszüntetés okaként említette többek közt, hogy állami feladat­nak tekintik a megye egészség- ügyi ellátását. Probléma, hogy idegen pénzcsoportok állnak a Hosplnvest mögött. A kilencven- fős részvétel Hegyaljai Judit sze­rint nem jelent kudarcot, Jtiszen napról napra változhat a résztve­vők száma és személye. ■ A kórházvédők úgy gon­dolják, 90 fő sztrájkja nem jelent kudarcot. A kórházban tájékozódva azt az információt kaptuk, hogy lé­nyegében nem lehet észrevenni, hogy sztrájkol a dolgozók egy ré­sze, nincs sorban állás. Érkeztek az intézménybe olyan gyógyulni vágyók is, akik a helyszínen tud­ták meg, hogy sztrájk van. Miközben a Markhotban álta­lános sztrájk kezdődött hétfőn reggel, az intézményen kívül is zajlottak az események. Nem sok­kal kilenc óra előtt a „kórházvé­dőkkel” szimpatizálók demonst­rációja kezdődött meg a gyógyító intézmény Árva közi bejáratánál. Megközelítőleg negyven-ötven ember gyűlt össze. Néhány nem­zetiszínű zászló és a munkás- mozgalom vörös zászlaja, illetve a Magyar Kommunista Munkás­párt táblája mellett láthatók vol­tak az ismert feliratok, amelyek a Hosplnvest távozását követelték keresetien szavakkal. Értelmetlennek nevezte Sós Ta­más, a Heves megyei közgyűlés elnöke a kórházi sztrájkot. A szer­ződés felbontása mellett egyetlen komolyan vehető érv sem szól, a döntés ellenzői pedig sosem fo­galmaztak meg olyan szakmai ér­vet, amely alapján ennek felül­vizsgálatára lett volna szükség. Sós nem érti a sztrájkolókat, hi­szen nem romlanak, hanem ja­vulnak a munkafeltételek. Az MSZP kalóz­titkosszolgálatra, a Fidesz Szilvásyra gyanakszik A T. Házban folytatódott a lehall­gatási ügy körüli vita. A szocia­lista képviselők közül Fogara- siné Deák Valéria arról beszélt, hogy minden jel szerint „kalóz­titkosszolgálat” által támadás ér­te sok ezer állampolgár alapjo­gát. Iváncsik Imre szakállamtit­kár közölte, büntetőjogilag nem biztos, hogy az állampolgárok­ról történt adatgyűjtés a legsú­lyosabb vétség. Sokkal súlyo­sabb, ha államtitoksértés is tör­tént. Az MSZP-s Török Zsolt azt kérdezte tőle, lehallgatták-e a fi- deszes Demeter Ervint és Kövér Lászlót, és a „velük rendszeresen beszélgető” Horváth Józsefet, az UD Zrt. vezetőjét Válasz: képvise­lőt nem hallgattak le, bár az em­lített személyek bizonyos ügyek­ben „gyanúba keveredtek”. A fideszes Cser-Palkovics András megerősítette, politikai célokra használták a titkosszol­gálatokat, ezért büntetőfeljelen­tést tettek Szilvásy György mi­niszter ellen. ■ A V. Francia és német kutatók kapták az orvosi Nobelt Egy német rákkutató, Harald zur Hausen és két francia AIDS- kutató, Francoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier kapta idén megosztva az orvosi Nobel-díjat. A német kutató a méhnyak­rákot okozó vírustörzsek felfede­zéséért kapja az elismerést, a két francia a HIV-vírus 1983-as fel­fedezéséért. Harald zur Hausen felfedezé­se után sikerült védőoltást kifej­leszteni a méhnyakrákot okozó humán papillomavirus ellen, ami a második leggyakoribb da­ganatos betegséget okozza a nők körében. A francia kutatók felfe­dezése pedig nélkülözhetetlen volt az AIDS megértéséhez és ke­zeléséhez. A legmagasabb orvos- tudományi elismeréssel tízmil­lió svéd korona - 250 millió fo­rint - pénzjutalom jár. ■ Z. H. Jöhetnek az első hordók atom Biztonságos a bátaapáti radioaktív hulladéktároló Az aradi vértanúkra emlékeztek gyász Koszorúzások, egyperces tisztelgés a Parlamentben Az első radioaktív hulladékot vár­hatóan a hónap közepén fogad­ják a Tolna megyei Bátaapátiban, a Nemzeti Radioaktív Hulladéktá­roló tegnap átadott felszíni létesít­ményeiben. Az atomtörvény szel­lemisége azt kívánja, hogy az a generáció, amely él­vezi a nukleáris ener­gia hasznát, gondos­kodjon a hulladék el­helyezéséről - fogal­mazott a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. ügyvezető igazgatója. Hegyháti József rámutatott, e gon­dolatiság jegyében épül Báta­apátiban a hulladéktároló, amely­ben a paksi atomerőmű kis- és kö­zepes aktivitású hulladéka végle­gesen elhelyezhető. Pálinkás József, a Magyar Tti- dományos Akadémia elnöke el­mondta, nincs abszolút bizton­ság, viszont a tudomány mai állá­sának megfelelő legmagasabb biztonságot garantálja a létesít­mény. „Amit itt látunk, az ebben a műfajban a világ­színvonal” - mond­ta. Rónaky József, az atomenergia hivatal főigazgatója még a pontosságot, a bizalmat és a fele­lősséget húzta alá. Az ünnepé­lyes szalagátvágás után egy ez­úttal még üres hordókat szállító autó gördült be a tároló udvará­ra, és a jelenlévők követhették útját az épületig, ahol elhelyezik majd azokat. A felszín alatti vég­■ A hulladéktároló háromezer hor­dót tud fogadni. leges tároló megépítése 2010-ig várható. Az épület háromezer hordónyi hulladék befogadására alkalmas. Az avatásra a Greenpeace is készült. A tárolóhoz vezető útnál néhány aktivista állt. Szót emel­tek a hulladékok átmeneti elhe­lyezése ellen, sőt kijelentették: a nukleáris áramtermelésre a jö­vőben nincs szükség Magyaror­szágon. Az állításra Aszódi Attila reagált lapunknak. A Műegyetem nukleáris technikai intézetének igazgatója rámutatott: a hazai vil- lamosenergia-termelés 38 száza­lékát adó paksi atomerőmű pótlá­sát csak szén-dioxidot kibocsátó erőművek tudnák ellátni, lénye­gesen drágábban. ■ Vida T. Október 6-a, a nemzeti gyásznap alkalmából koszorúzásokat tar­tottak Budapesten és Aradon az 1849-ben kivégzett vértanú tá­bornokokra emlékezve. A Kos­suth téren félárbocra engedték a nemzeti lobogót, a Batthyány- mauzóleumnál a közjogi méltó­ságok koszorúztak. A pártok kö­zül a Fidesz ünnepségén Orbán Viktor úgy fogalmazott, „ne higy- gyük el, hogy már nincs értelme annak a kifejezésnek: a magyar nemzet függetlensége”. Az Or­szággyűlésben Szili Katalin ház- 1 elnök emlékezett a vértanúkra, 3 majd a képviselők néma felállás- | sál adóztak emléküknek. Aradon J Szekeres Imre honvédelmi mi- I niszter mondott beszédet. ■ Állami megemlékezés a Batthyány-mauzóleumnál

Next

/
Thumbnails
Contents