Nógrád Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 229-254. szám)
2008-10-22 / 247. szám
2 2008. OKTÓBER 22., SZERDA NOGRAD MEGYE „En még egyszer politikai fogoly nem leszek" Gyöngyös felől jöttek, benyomták a kaput, lerohanták a gyárat. Eléjük álltam, integettem nekik, mire megállították az egyik parancsnoki kocsit. Megpróbáltam és szót is tudtam érteni velük. Megmagyaráztam nekik, hogy van fegyverünk, de mi nem támadunk. Hogyan is mehettünk volna ellenük gyalogsági fegyverrel, meg huszonöt kézigránáttal? Az volt a szerencsém, hogy nagyon józanul tudtam értékelni a valóságot, mert ha mi harci eszközökhöz, benzinespalackokhoz, gránátokhoz nyúlunk, annak ártatlan emberek, a falu látta volna kárát. Sikerült a parancsnokukkal megegyezni, hogy átadjuk a gyárat azzal a feltétellel, ha békén hagyják a falut, nem bántják a civileket. Beleegyeztek. Lerendeltem az őrséget, és attól kezdve két hétig a kezükben volt az üzem. így emlékezik 1956 november 4-ére Nagy Mihály, aki akkor nemzetőr parancsnokként védte a jobbágyi, föld alatti lőszergyárat. lövfagp. Nagyhársas. Gyönyörű név, azé a feltűnően szép természeti képződményé, amely a falu fölé emelkedik. Nyílt és igazi titkok, sejtelmes feltevések övezik a terebélyes, de formás, erdővel borított magasságot Az, amit a belseje, a föld mélye rejtett, jót is tett az itt élőkkel, de egyfajta árnyékot is vetett: hosszú ideig éreztette, s talán kicsit még ma is érezteti hatását Vannak, akik úgy vélik: a titkolózás nem tett jót ennek a közösségnek. Nagy Mihály életét különösen beárnyékolta, olyannyira, hogy idősen is állandóan a napvilág gyengéd gyógyítgatására szorulna... Bár belső békéje helyreállt, az átélt igazságtalanságok, megpróbáltatások sebei teljesen nem gyógyultak be. Aki mostanában találkozik vele, könnyen megállapíthatja róla, hogy mindig is erőteljes és férfias alkat volt Hozzá kell azonban tenni: utóbb ez már férfias, cseppet sem szé- gyellnivaló könnyekkel jár. Mert igazán csak ezek tudják elmondani mindazt, amit szívesen megoszt másokkal... Ma Jobbágyi egy szép kis utcácskájában, takaros házban él a feleségével, de Dunakisvarsányból indult az útja. Egyszerű szerszámkészítőként kezdte munkáséveit, majd optikai és finommechanikai technikusként folytatta és nagyon szép távot járt be. Szolgált a világnak, a hazának, a házasélet kedves kötelékének, s mindvégig kitartott lelkiismerete szava mellett. '56 is bebizonyította, milyen is volt az ő kitartása... Huszonöt harckocsi jött 1950-et írtak, amikor akarata ellenére Jobbágyiba helyezték, ahol a föld alatti lőszergyár beindításához, üzemeltetéséhez kellettek a megfelelően képzett emberek. Akkor az ország más részeiről is hoztak ide műszakiakat, szakmunkásokat. - 1956 kapcsán itt is megalakult a munkás- tanács, ahová engem is beválasztottak. A gyári ÁVH-század szétesett, a tisztek a legénységet magukra hagyták. Az őrizetlenül maradt gyár őrségének megszervezésével engem bízott meg a munkástanács. Aztán létrejött a nemzetőrség is az üzemben, melyhez a falusi is tartozott. A védelem feladata így hatezer főre terjedt ki, a tét tehát nagy volt. Nem szólva arról, hogy a föld alatti raktárban 21 millió lőszer, kézifegyverek voltak, a faluban pedig élelmiszerraktárak... - emlékezik a forradalom és szabadságharc reményt adó, szívszorító napjaira, időszakára. November 3-án az igazgatóval a fővárosba mentek, a megfelelő helyeken kérték, vegyék át a gyárat, mert igen nagy nyomás nehezedik rájuk. Segítségül magyar tankokat kértek az objektum megvédéséhez, s ezt meg is ígérték nekik. Aztán eljött a hónap negyedik napja, a másnap este, amikor huszonöt harckocsival nyomultak a szovjetek, hogy elfoglalják az üzemet- Gyöngyös felől jöttek, benyomták a kaput, lerohanták a gyárat Eléjük álltam, integettem nekik, mire megállították az egyik parancsnoki kocsit és megpróbáltam és szót is tudtam érteni velük. Megmagyaráztam nekik, hogy van fegyverünk, de mi nem támadunk. Hogyan is mehettünk volna ellenük gyalogsági fegyverrel, meg huszonöt kézigránáttal? Az volt a szerencsém, hogy nagyon józanul tudtam értékelni a valóságot, mert ha mi harci eszközökhöz nyúlunk, annak ártatlan emberek, a falu látta volna kárát Sikerült a parancsnokukkal megegyezni, hogy átadjuk a gyárat azzal a feltétellel, ha békén hagyják a falut, nem bántják a civileket Beleegyeztek. Lerendeltem az őrséget, és attól kezdve két hétig a kezükben volt az üzem. Lőszerek a nemzetőröknek Békén hagyták hát a falut Az ezt megelőző napokban Nagy Mihály lőszert adott ki az aszódi páncélosoknak, a salgótarjáni nemzetőrségnek és még néhány nemzetőr csoportnak. S mint az alábbiak jelzik, ennek lehetett volna súlyos, sőt végzetes következménye is...- Szerencsém volt, mert volt itt egy-két olyan alak, aki mindenáron azt akarta, hogy robbantsunk fel párat a harckocsikból. Mire azt mondtam, itt a helyszínen fogom lelőni azt, aki ezt meg meri tenni. Ha a huszonötből kettőt fel is gyújtunk, a többi olyan rombolást csinált volna... Hát, így történt ez meg itt velünk, amiért engem a végén, mikor már minden konszolidálódott, „hálából” hatévi börtönre ítéltek... Salgótarjánban hozta meg ezt az ítéletét a megyei bíróság. Rajtam kívül a munkástanács elnökét és még egy bajtársunkat is felelősségre vonták. Aztán a már zárt, másodfokú tárgyaláson kiderültek a disznóságok. Vádoltak például ÁVH- s tisztek lefegyverzésével, aminek olyan súlya volt abban az időben, hogy ha így lett volna, engem felakasztanak. S akkor is felakasztottak volna, ha kiderül, hogy az acélgyár munkástanácsát én láttam el lőszerekkel, fegyverekkel. „Nyúztak” is, amikor letartóztattak, mert nem tudták kideríteni, honnan voltak, származtak azok a harci eszközök. Az acélgyáriak pedig nem árulták el a dolgot, amiről egyébként is alig egy-két ember tudott. (Részletek dr. Magos Béla 2001-ben Budapesten kelt leveléből: Kedves Mihály Bajtársam! Betegségem miatt sajnos, már nem tudok Salgó- tarjánba menni Amikor rád gondolok, keverednek bennem az emlékek. 1 9 5 6- b a n , mint az acélgyár munkás- tanács elnöke, hozzád fordultam segítségért Nemzetőrségünk felfegyverzése érdekében. Akkor te, mint a jobbágyi lőszergyár nemzetőr parancsnoka kérésemre nagy mennyiségű l& szert és fegyvert adtál részünkre. Sajnos, a szabadságharc a túlerővel szemben elbukott A megtorlás ével következtek Nekünk sikerült eltitkolnunk a lőszerek eredetét, ez azzal járt, hogy nem állítottak statáriális bíróság elé, így életben maradtál Ezekaz emlékek örökre megmaradtak bennem. Örülök, hogy üdvözölhettelek, talán még látjuk egymást Hatból kétévi börtön lett- Nem gyerekjáték volt megélni a bírósági eljárást és talán nem kell magyaráznom, milyen nagy volt a tét, de megúsztam. Mint említettem, a másodfokú tárgyaláson döntöttek úgy, hogy nem hat, hanem kétévi börtön vár rám. Egyébként az elsőfokú tárgyalás teljes peranyaga itt van bekötve nálam, a tanú- vallomások egy részével együtt. Koncepciós pert akasztottak a nyakamba, és én tisztában voltam azzal: koholt vádak alapján nagy bajba kerülhettem volna. Sohasem felejtem el például azt az embert, aki sokkal súlyosabb dolgokat mondott el rám nézve a bíróságon, mint amikor tanúként hallgatták meg a rendőrségen. S amikor erre a feltűnő különbségre kérdezett az ügyész, az illető a kezét dörzsölve sunyi tekintettel tudakolta: „szabad őszintének lennem?(...)” A tárgyaláson ezt megkérdezte! Majd közölte, hogy: „tetszik tudni, akkor még nem beszéltük meg az elvtársakkal, hogyan lesz jobb az ügynek..." Ez „bomba” volt, ott rögtön le kellett volna őt és még jó pár embert tartóztatni hamis k tanúzásért, de nem tették meg. Kabaré volt az egész vádaskodás, pereskedés, de persze nem rám nézve. Nagy Mihályt annak idején a fővárosi munkahelyén tartóztatták le. Mivel el kellett szenvednie az igazságtalanságot, a gyár által adott lakást elveszítették.- Szereztem aztán egy üzlethelyiséget, poros utcáról ■ nyílt az ajtaja, se víz, se vécé nem volt benne, ott éltünk tizenva- lahány évig. Míg én a börtönben voltam, a feleségem hol itt, hol ott dolgozott, mert nem vették fel akárhová. Volt, hogy három műszakos fizikai állásból is kirúgták. A börtönévek után engem rendőri felügyelet alá helyeztek. A felszínen maradáshoz állandóan képeznie kellett magát Nagyon szívósan dolgozott, két tudományos munkát tett le az asztalra, ezekért díszoklevelet kapott. Egyik találmányát Budapesten hat hónapra kiállították, de csak minimális összegű pénzt kapott. Számtalan technikai újítás fűződik a nevéhez. Azok az idők elmúltak, de mint Nagy Mihályné megjegyzi, úgy átmosták az emberek agyát, hogy az utóhatásai még mindig érezhetők a gondolkodásban. Rehabilitálás, jóvátétel? Nagy Mihály erre ezt válaszolta:- A nyugdíjamon emeltek, s némi kárpótlást is kaptam jeggyel. Majd csendesen hozzáfűzte: - Az az ember, akinek a falu köszönhette, hogy ‘56-ban nem lőtték szét, annyit nem érdemel, hogy ezt egyszer nyilvánosan elismerjék. Nem azért, hogy ez bármin változtatna. A kilencvenes évek után ‘56-os emlékérmet kapott a köztársasági elnöktől, a POFOSZ érdemkereszttel tüntette ki, az 56-os nemzetőrség Nógrád megyei parancsnoka ezredessé, majd dandártábornokká léptette elő. Tavaly nemzetőr oklevelet és jelvényt kapott, idén májusban Siófokon vitézzé, az 56-os vitézi lovagrend európai tagjává avatták, illetve vezérőrnaggyá léptették elő.. Mindez a salgótarjáni munkástanács már elhunyt elnökének, halála előtt írt levelének Is köszönhető - vallja az egykori nemzetőr parancsnok, s kijelenti:- Én még egyszer politikai fogoly nem leszek, csak hős, vagy „gyilkos.“ A sziklába vájt város Az objektum békés időkben is kért még egy kis részt az életéből. Egy ezredes kereste meg a rendszerváltás előtti évben.- Leszámolt tőlük egy pasas, és kellett volna nekik egy jó kaliberű, gyakorlatias műszaki ember. Úgy érvelt, tudja, mi történt velem, s azt is, hogy jó szakember vagyok. Mellesleg én pedig azt tudtam, hogy hosszú időn át figyeltek, csakhogy szél ellen, tíz kilométerről megérzem, ki a besúgó. Rendszerváltás után tehát úgy gondolták, ha visszavesznek, ezzel előnyt szereznek maguknak. Nem katonának, hanem civilként mentem oda. A Nagyhársas egy sziklába vájt várost, föld alatti labirintust rejt Háromezerötszáz ember dolgozott ott, akik attól kezdve, hogy oda betették a lábukat, nem beszélhettek arról, ami odabent volt Az erről szóló nyilatkozatot alá kellett írniuk. Bizonyos szempontból tehát jó volt, mert munkát adott sokaknak, de a kötelező titkolózás nagyon rányomta a bélyegét a közösségre, az emberi kapcsolatokra Benne a gyár ötvenben már megvolt, működött. '62-ben szűnt meg. Aztán polgárvédelmi központtá alakították át Tökéletesen kiépített, zárt rendszer, annyira azért mégsem tökéletes, hogy az ízig-vé- rig műszaki beállítottságú és igen felkészült ötvenhatos elítélt ne tudott volna javítani rajta... A speciális nyílászárókon ugyanis a szállítóeszközök bejutása igencsak nehézkesen ment. Amikor jelezte, hogy lenne egy jó megoldása, szabad kezet kapott a kivitelezéshez. Sikere volt az eredménnyel. Elvállalt más, nem mindennapi feladatokat is a benti monstrumok könnyebb kezelése érdekében... Ma azonban már csak néha-néha néz oda, ahol a hegy magasodik. Elmeséli, hogy a faluban régebben be akarták szervezni az egyik pártba - nem volt tagja soha egyiknek sem -, ám ő semmiféle közéleti fúnkciót nem óhajtott vállalni. Azért, amikor jónak ítélt ügy kereste meg, segített. Ilyenformán állt például a cserkészet mellé Jobbágyiban. Jó érzéssel említi, hogy szülőhelye ma is érdeklődik iránta és el is akar oda látogatni... Mihalik Júlia A múltra emlékezni kell és megőrizni H. B._____________________ Htigjfüg. Emléktáblát és 1956-os emlékházat avattak október 21- én Hugyagon Hadady Rudolf és Hargitay Lajos nemzetőr parancsnokok emlékére, akiket a községben a párttitkár pincéjében a pufajkások 1956-ban bestiális módon megkínoztak. Borda Attila polgármestertől megtudtuk, hogy az immár kétszáz éves épületben volt egykoron a párttitkár háza és pincéje, itt kínozták meg Hadady Rudolf és Hargitay Lajos nemzetőr parancsnokokat. A képviselők és az önkormányzat úgy gondolta, az áldozatokhoz méltón emlékházat létesít, tervüket a Szabadságharcosokért Közalapítvány és a Nógrád Megyei Önkormányzat is támogatta. A település vezetője szerint fontos, hogy a fiatalabb korosztálynak hitelesen adhassák át 1956 történéseit. Borda Attila és a képviselő-testület fáradozását a POFOSZ Nógrád Megyei Elnöksége emlékéremmel jutalmazta az ünnepélyes avatáson. Az 1956-os eseményeket Eötvös Mihály, az MDF megyei elnöke idézte fel a rendezvényen, aki szerint a múltat nem eltörölni, hanem megőrizni kell s emlékezni rá. Mint kiderült, 1956-ban Hugyagon a középületekről eltávolították a régi címert, a templomtéren felolvasták a pesti szabadságharcosoktól hozott 16 pontot, s megválasztották a héttagú forradalmi tanácsot. A falu határában, az Ipoly-parton 1956. december 13-án a pufajkások meggyilkolták az acélgyári nemzetőrség két vezetőjét, Hadady Rudolfot és Hargitay Lajost, akik a forradalom alatt fő szervezői és parancsnokai voltak a gyár fegyveres egységének. E csoport 1956. november 13-án részt vett ajnegvei tanácsvisszaíoelalásá- Bar^ezértdecember lZ-en apu- Tajkások letartoztattalrLladadyt és Hargitayt. Dokumentumokkal bizonyítható, hogy fogva tartásuk alatt bestiális módon bántalmazták, kínozták a két parancsnokot - mígnem meghaltak. Kihurcolták őket a községi párttitkár lakásának pincéjéből az Ipolyhoz, ahol több lövéssel akarták felismerhetetlenné tenni őket. Holttestüket a folyóba vetették és sorsukra hagyták. A karhatalmisták brutalitásáról a két nappal később készült jegyzőkönyv is tanúskodik. A halottvizsgálati bizonyítványok ismeretlen holttestekről szólnak, az elhalálozás okaként erőszak, többszörös koponya-, mellkasi és arclövés szerepel. Az emlékházban található rendkívül gazdag gyűjtemény hiteles dokumentumok alapján fest képet arról, hogy mi is történt valójában 1956-ban Magyarországon, Nógrád megyében, s ezen belül Hugyagon. A megemlékezést 1956 méteres emlékfutás zárta Hadady Rudolf és Hargitay Lajos emlékére. Az emlékház avatása, kis képünkön Borda Attila
