Nógrád Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 229-254. szám)
2008-10-20 / 245. szám
8 SZOLGALTATAS 2008. OKTÓBER 20., HÉTFŐ Szeretettel köszöntjük névnapjukon Vendel nevű olvasóinkat! Vendel. Német eredetű név, jelentése: a vandálok népéhez tartozó. Védőszentje: Szent Vendel, a VI. században Trier környékén élt remete. A gazdaregula kimondja, hogy a mezei munkákat erre a napra már be kell fejezni. Szent Vendel a hagyomány szerint ír és frank származású királyfi, aki Rómába zarándokolt, onnan a Rajna vidékére ment, ahol pásztor is volt; német nyelvterületen közkedvelt, sok szobrot állítottak neki. Nap kel: 7.10, nyugszik: 17.47 órakor. A Hold kel: 22.14, nyugszik: 13.54. CSÜTÖRTÖKIG KELLEMES IDŐ | 11 reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 16 ”C 2°C 16 °C 0°C Szécsény Balassagyarmat Rétság i!7"02’t Salgótarján Bátonytereríye g „EMS £WSi5‘ Pásztó 16 ’C 2 Készíttette: Wzones Nógrád megyében ma délelőtt felhős, délután változóan napos, száraz idő lesz. Gyenge délies szél fúj. Kedden hajnalban foltokban köd képződik. A jellemző hőmérséklet délutánra 17 fok köré emelkedik, kedd reggelre 4, a fagyzugokban 0 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökig változóan napos, száraz, kellemes hőmérsékletű idő várható, reggelenként ködfoltokkal. A hosszú hétvégén: csütörtökön valószínűleg ismét hidegfront vonul át felettünk. Nyugat-Magyarországon széllökésekkel, kisebb záporokkal, lehűléssel. Péntekre, szombatra, vasárnapra - most - változóan napos idő a legvalószínűbb. Orvosmeteorológia: fronthatas nem várható. Közlekedés-meteorológia: a vakító napfény - különösen poros szélvédőkön - növeli a közúb balesetek kockázatát. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 12-16 °C Tisza 13-14 °C Balaton 15 °C Velencei-tó 15 °C Fertő 14 "C Tisza-tó 14 X Pollen Gombák magas Parlagfű közepes Üröm közepes A Luxor nyerőszámai és nyereményei a 2008 41. játékhéten a következők: A telitalálat [határszámon belül] várható főnyereménye a 2008 42. játékhéten: 33 millió Ft! A telitalálat [határszámon kívül] várható főnyereménye a 2008 42. játékhéten: 7 millió Ft! (*Tk (£21 (n) 43 (fik 7 71 & u 44 (£> £ 6 68 2.2 63 P 36 4 5 16 W* 66 § 10 t21 34 17 74 Erre a hétre érvényes hatáVszám : 38 At "ELSŐ KÉP" - ík <a 16 kisorsolt nyerőszám után érték el. At "ELSŐ KERET“ • et a 29 kisorsolt nyerőszám után élték el. A LUXOR-t (telitalálatot) a 44 kisorsolt nyerőszám után érték el. Nyeremény 1 932 260 BANKKÁRTYÁT IGENYELJEN ACSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZETTŐL Bárhol jár a világban, pénzt vehet fel bankkártyával, és ha igényli, külföldi tartózkodása idejére biztosítást is köthet. Igazgatóság w Október 17-i 9 10 12 13 14 18 21 27 29 35 JÓL IÜENÓ nyerőszámok 37 44 46 51 52 56 58 59 66 69 K: Október 18-i 7 11 14 27 29 36 43 47 55 56 JOl. Kenő nyerőszámok 57 61 63 70 71 73 76 77 79 80 mérleg (IX. 24—X. 23.). Ebben a válságos helyzetben a legnagyobb sikert akkor éri el, ha megújítja a birtokában lévő vagyont. Megszerzi a kívánatos tárgyakat, erőfeszítéseket tesz a fizetésekre. skorpió (X. 24-XI. 22.). Az őszi napsugár káprázatos színei serkentően hatnak. Alkalmas ez a nap a véletlenszerű kalandra, vagy a romantikus társalkodásra. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Társas kapcsolatai jók, mégis kénytelen lesz váltani. Égető szükségét érzi annak, hogy mind a magánéletében, mind a munkahelyén szorosabb kapcsolatokat építsen ki. bak (XII. 22-1.20.). Rendkívül aktív a mai napon. Sorsdöntő kérdésre kell választ adnia, ami valószínű, hogy párválasztással kapcsolatos. vízöntő (1.21-11.20.). Nyugtalan érzésekkel kezdi a hetet. Az átlagosnál feszültebb és nehezen ért szót másokkal. Valószínű, elfáradt a hétvégi napokon, és ez a mai amolyan kisva- sárnapnak tűnik. halak (II. 21-111.20.). Dúl önben az energia és a lelki feszültség. Egy régóta halogatott beszélgetés elől most nem tud kitérni. Jobb tisztázni a helyzetet. kos (Hl- 21-IV. 20.). Kellemes nap köszönt ma a Kosokra, lói érzi magát, különösen, ha jó társaság veszi körül. Most az érzelmek kerülnek előtérbe. bika (IV. 21-V. 20.). Zárkózottabb a kelleténél, pedig most meg kellene nyílnia. Segítenie kell a csillagoknak abban, hogy összehozzák azzal, akire vár. ikrek (V.21-VI.21.). A csillagállás támogatja céljait, segíti tetteit. Most kell lépnie, amikor a lehetőség adott, utólag már csak kesereghet, ha elszalasztja a most kínálkozó alkalmat. rák (V1.22-VII.22.). Ha hívogató ajánlatot kap, ne bízza a döntést a véletlenre. Akármilyen jónak mutatkozik egy lehetőség, az igényeit rögzíttesse írásban. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Azok a hírek, amelyeket ma kap, nem lesznek kedvezőek. A Nap, az ön jegyének irányítója kihívó álláspontot vesz fel. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Nem éri váratlanul, hogy megpróbálják előnytelen helyzetbe taszítani. Uralkodó bolygójának sugalmaznia kellene, és el kellene indítania pénzügyi terveinek a megvalósítását. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Nap kelte 9.00 Max, a zsaru (portugál krimisor. -52/41.) 10.00 Az ősember furulyája (szlovén dokumentumfilm) 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 A palota ékköve (koreai sorozat-54/34.) 13.25 Tiszta kvíz 13.55 Jó kis bagázs (francia sorozat - 26/7.) 14.20 Derek, a fenegyerek (kanadai sorozat - 52/25.) 14.45 Roma magazin 15.15 Domovina Szlovák nemzetiségi magazin 15.50 Pénz-vidék 16.15 Kárpát expressz 16.45 Körzeti híradók 17.00 Hírek 17.10 Egy lépés előre (spanyol sorozat-62/36.) 18.00 Tiszta kvíz 18.25 Sant’ Angelo - Egy kórház hétköznapjai (olasz sorozat - 28/16.) 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 A Tv ügyvédje 21.10 Kék fény 22.10 Hétfő este 22.45 Kultúrház 23.00 Nyugat 100- Fogadj örökbe! 23.30 Hírek. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.45 János és Viola (magyar tévéfilm) 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Nap kelte 9.00 Főtér - Békéscsaba 9.50 Hely a nap alatt (2.) 10.10 Slovenski utrinki 10.35 Roma Fórum 11.05 Sírjaik hol domborulnak 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Záróra 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Nekem ne lenne hazám? 16.45 Gastroblues (zenés dok.-film-sor. -10.) 17.15 100 év - Játék a színház (15/4.) 18.00 Kodály után száz évvel 18.10 Válaszd a tudást! 19.00 Esti mese 19.30 Ókori kalandok (angol-német sor.-20/10.) 20.00 Pörög az élet! (ausztrál sorozat-13/9.) 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 20.55 Menő Manó (olasz rajzfilmsorozat) 21.00 Gyilkos ártatlanság (amerikai krimi, 1993) 22.35 Retrock 22.50 Záróra 23.40 Napnyugta TV 2 6.00 Magellán (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban, rosszban (magyar sorozat, ism.) 9.30 Stahl konyhája 9.35 Kvízió délelőtt 10.10 Teleshop 11.30 Kvízió 12.20 Szép remények (am.-angol film, 1989 ■I Pip egy nap a parton sétálva egy szökött fegyenccel találkozik, aki segítséget kér tőle. A fiú persze fél a fenyegetéstől, ezért teljesíti a kérését, ami aztán az egész életét meghatározza. A fiatal festőtehetséget ezután sok csalódás éri a szerelemben és a munkájában egyaránt, ezért felhagy a festéssel és halásznak áll. Egy nap azonban egy titokzatos jótevő kiállítás szervez neki New Yorkban, ami nagy népszerűséget hoz számára. New York-i hétköznapjaiban pedig feltűnik a rejtélyes idegen, aki ismét segítséget kér tőle, majd az is kiderül, hogy ki is Píp ti14.20 Az ügyosztály (amerikai bűnügyi sorozat) 15.20 Zorro (amerikai-kolumbiai filmsor.) 16.20 Joshi Bharat 17.25 Cápák 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.40 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 20.15 Hal a tortán 21.15 NCIS (amerikai krimisorozat) Az igazgatónő nagyon eltökélt abban, hogy végre elkapják azt a fegyverkereskedőt, akit már oly régóta üldöznek. A probléma csak az, hogy az ügyben minden tanú és lehetséges besúgó az életét veszti. Amikor pedig már-már célba érne a csapat, kiderül, hogy az üldözött végig figyelemmel kísérte a nyomozást, miközben alaposan rászedte az NCIS-LTony eközben belekóstol abba, hogy milyen is az a randi, ahol először találkozik a szerelme anyjával, 22.15 Gyilkos számok (amerikai krimisorozat) 2 követelés, 40 millió dollár, 2271 műhold, 322 e-maL.Egy fiatal milliárdoscsemetét elrabolnak egy szórakozóhelyről. A valóságos botrányhősnőért az apja aggódik ugyan, bár ezt elég furcsán mutatja ki, amikor jelentkeznek a túszej- tők. A nyomozás során azonban kiderül, hogy a lány is benne van a dologban, sőt ő tervelte ki az egészet, hogy az apját bosszantsa. Charlie pedig, mint mindig, segítségül hívja a matematikát és az úgynevezett Tabu szabállyal próbálja követni a bűnözők útvonalát. Liz és Don eközben szakítanak, mert Don rájön, hogy ez nem egy igazi kapcsolat kettejük között. 23.15 Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) Közben: Kenósorsolás 11.15 Nyerő 8 11.25 Kivert kutya (am. családi film, 1999) RTL KLUB 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop A kis Nellót nagyapja, Jeban neveli. Jeban mindenben támogatja unokáját, aki édesanyja tehetségét örökölve rajzolni kezd. Rajzait először barátnőjének, Aloise-nak mutatja meg, de Nello tehetségére hamarosan felfigyel Michel La Qrande, a város híres művésze is. Évekkel később Nello és Aloise barátságát a lány gazdag szülei már nem nézik jó szemmel, ezért a fiú benevez egy pénzzel és karrierrel kecsegtető festőversenyre. Amikor a fő- díjat másnak ítélik, Nello hűséges kutyájával hátat fordít otthonának és nekivág egy hosszú útnak, amelyen fontos leckét kap barátságból és szeretet- ből. 13.25 Disney-rajzfilm 13.55 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 A fejvadász (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Celeb vagyok...- Délutáni dzsungelparti Liluval 17.25 Mónika- A kibeszélöshow 18.30 Híradó 19.05 Celeb vagyok, ments ki innen! 20.15 Fókusz 20.55 Barátok közt (magyar sorozat) 21.30 Pokolba a szerelemmel (amerikai vígjáték, 2003) Barbara Novak (Renee Zellweger) egy botrányos női sikerkönyv írója, aki felköltözik New Yorkba a népszerűség reményében. Feminista kis könyvében a lányokat lázadásra szólítja a férfiak ellen: szeretkezzenek úgy, ahogy a férfiak, vagyis többnyire szerelem nélkül. Catcher Block (Ewan McGregor) nagy playboy hírében álló, ravasz újságíró, akinek sztorit kell írnia az ifjú írónőről. Eleinte csak zavarba akarja hozni kérdéseivel Barbarát, de végül is ő jön zavarba a talpraesett teremtéstől. Mire Catcher észreveszi, hogy szerelmes, már késő. A film az 1960-as évekbeli yexi vígjátékoknak állít emléket, amelyekben az akkori sztárok, Rock Hudson és Doris Day enyelegtek stílusosan a rajongók kegyeiért. 23.40 Csak egy kis pánik (am. krimivígjáték, 1999) 6.55 Ally McBeal (amerikai sorozat) 7.55 3 fitt perc 8.00 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 9.00 Dowling atya nyomoz (amerikai krimisorozat) 10.05 Szívek szállodája (amerikai sorozat, ism.) 11.05 A nagy házalakítás (otthonteremtő show, ism.) 12.05 Monk- Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 13.10 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 14.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) KOSSUTH Szent István Rádió Eger Óránként: Hírek. Időjárás. 4.30 Határok nélkül. 5.00 Hajnal -Táj. 6.00 180 perc. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ. 11.25Vendég a háznál. 11.45 Vacka rádió. 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.23 Nyugatosok. 13.30 Az evangélikus egyház félórája. 14.05 Kabaréklub. 15.15 Közelről. 15.45 Zöldövezet 17.30 Krónika. 18.03 Parlamenti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sport 19.25 Tetten ért szavak. 1954 Mese. 20.04 Rádiószínház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22.20 Sport 2225 Esti beszélgetés. 23.00 Kenő. 23.04 Népzene. 0,10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 09.05 Mindennapi egészségünk. 10.05 Közélet 11.05 Mesterségem címere. 12.00 Harangszó, Úrangyala 13.05 Neuma. 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Hajrá magyarok! 14.35 Mi fán terem? 15.15 Hangkép. 15.30 Hitvalló 16.06 Kívánságműsor. 16.30 tóit tegyek? 17.00 Kora esti hírmondó 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép. 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hála-gála 21.05 A lélek vonalán. 22.10 Közélet 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz 15.20 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 16.25 Jó barátok (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.55 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) 18.00 Smalhrille (amerikai sorozat) 19.00 Monk- Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 20.05 Jó barátok (am. vígjátéksor.-36-37.) 21.05 CSI - New York-i helyszínelők (amerikai-kanadai krimisor.) 22.05 Halottnak a csók (amerikai vígjátéksorozat) 23.10 Bár 2.0 23.50 CSI - New York-i helyszínelők (ism.) SPORT 1 DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel a Dunán 8.05 Négyzetméter (ism.) 8.35 Kikötő - extra (ism.) 9.35 Az örök ifjúság forrása (német sorozat -3/2.) 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Duna tér 14.25 A tudomány műhelyében 14.55 Az ősz 17 pillanata (dok.-film-sorozat - 5/1.) 15.20 Mesterek, műhelyek, tanítványok (5/3.) 15.50 Heuréka! Megtaláltam! 16.25 Megmaradtak maradéka (dok.-film-sorozat-3/1.) 17.15 Mese 17.25 Duna tér 17.35 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat-66.) 20.00 Sportaréna 20.40 Tíz év múlva- Családok (magyar dokumentumfilm) 21.45 Híróra 22.30 Kikötő programajánló 22.35 Felelet az életnek 23.05 „Vagyok, aki vagyok" 15.30 Labdarúgás, olasz bajnokság Roma-lnter (ismétlés) 17.30 Labdarúgás, francia bajnokság (összef.) 18.30 Labdarúgás, portugál bajnokság (összef.) 19.15 Mai helyzet 19.30 Labdarúgás, olasz bajnokság (összef.) 20.30 Labdarúgás, holland bajnokság (összet.) 21.30 Angol labdarúgás Championship (összefoglaló) 22.00 Labdarúgás, spanyol bajnokság (összef.) 23.00 Labdarúgás, olasz bajnokság (összef.) 24.00 Angol labdarúgás Championship (összefoglaló, ismétlés) 6.00 Utón, útfélen (1-2.) 7.05 Állati rekordok (1.) 8.05 Átszab-lak (1.) 9.05 Úgy szeretlek, majd megeszlek! 10.05 Kettészelt városok (5.) 10.25 Ősvilági kaland (6.) 11.30 A póráz két végén 12.30 Átszab-lak (1) 13.30 Az ötezer éves India 14.40 Úton, útfélen (1-2.) 15.40 Úgy szeretlek, majd megeszlek! (14-15.) 16.40 A póráz két végén 17.40 Kettészelt városok 17.55 Állati rekordok (1.) 18.55 Mesés merülések (1.) 19.30 Ősvilági kaland 20.25 Sebességfüggők Több mint egy évszázada kísérleteznek szakemberek és megszállottak motorokkal, hajtóanyagokkal, karosz- szériákkal, hogy gyorsabban haladjanak, mint korábban tették. 21.30 Halálsugár és légcsapda 22.35 A pestisjárvány 23.40 Bűnügyi akták HALLMARK 8.00 Rejtélyek asszonya: Családi rejtély (am. krimi, 2006) 10.00 McLeod lányai 11.00 Tízparancsolat (am. kalandfilm, 2006-2/1.) 13.00 Amynek ítélve 14.00 McLeod lányai 15.00 Rejtélyek asszonya: Családi rejtély 17.00 Amynek ítélve 18.00 Nyomoz a professzor (amerikai krimi, 2006) 20.00 Nyughatatlan Jordan (amerikai krimisorozat) 21.00 A médium (amerikai krimisorozat) 22.00 Esküdt ellenségek (amerikai krimisorozat) 23.00 Nyughatatlan Jordan 24.00 A médium (ism.) AXN 12.00 Családjogi esetek 13.00 Alias 14.00 Csillagkapu 15.00 Doktor House 16.00 Jericho 17.00 Családjogi esetek 18.05 Alias 19.00 Csillagkapu (am. sci-fi sorozat) 20.00 Doktor House (amerikai sorozat) 21.00 Lost - Eltűntek 22.00 Jericho 23.00 A holtsáv TARJÁNI TV 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Színházi magazin 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 A kör 19.40 Szerelmem a Tátra 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló 21.00 A vörös ajtó titka (amerikai film) Natalie utolsó lehetősége, hogy kiszabadítsa magát a múltból és szembenézzen az igazsággal, amit egész életében magában hordozott. A lehetőség akkor köszönt rá, amikor hirtelen egy krízis újra összehozza rég elfeledett bátyjával, Roy- jal. Amikor egy közös barátjuk, Julia ráveszi Natalie-t, hogy menjen Bostonba és találkozzon testvérével, féltve őrzött világa kezd darabokra hullni. / ' «éÉ6* 1 Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Villi' I) A 1| 83 LI I II I A p Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: \yVjIV/lL/ megyei Bgy , Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, N^... Pásztó térségében a hírlapkézbesítöknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i Azújsáo. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaroprcss Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATES/. 2005. február 7-i /ámappal auditálta.