Nógrád Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 229-254. szám)
2008-10-16 / 242. szám
4 2008. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK Nincs unalom! Büszke vagyok erre az iskolára, s nem bánom, hogy szüleim régen ezt az intézményt választották nekem. Emlékszem az első évemre, a tanító nénik mosolygós arccal tanították nekünk a betűket, számokat. Most a gimnáziumban már komolyabb és nehezebb feladataink vannak nap mint nap. Ahhoz, hogy a figyelem soha ne lankadjon, a nyers tananyagot tanáraink érdekes történetekkel, vetítéssel, kísérletezéssel fűszerezik, amelynek nagyon örülünk. A legjobb, hogy nem lehet unatkozni. Órák után, ha kedvünk van, még ott maradunk a barátainkkal beszélgetni, vagy kosarazni az udvaron. Rengeteg érdekes délutáni szakkör vár minket. Mindenki talál kedvére valót, legyen az sportolás, tánc, énekkar, média vagy akár sakk-kör. Az osztályok remek közösséget alkotnak, s itt tényleg bármely problémádat megbeszélheted tanáraiddal. Szerintem bárki megtalálja önmagát a mi iskolánk világában, ezért mindenkinek csak ajánlani tudom. Busái Amanda, Szent Imre, 8. a Nyelvvizsgára készülünk Immár több éve, hogy a Szent Imre iskola gimnazistáinak lehetősége van arra, hogy ingyen angol vagy német középfokú nyelvvizsgára készüljenek az iskola keretein belül. így az iskola nagy terhet vesz le a szülők válláról, hiszen nem kell többtízezer forintot költeniük magánórákra. Az itt tanító nyelvtanárok lelkiismeretesen készítenek fel minket a*vizsga nehézségeire. Az órák nagyon családias és jó hangulatban telnek, s szinte nevetve ékelődik be a tudás az elménkbe. Reméljük, hogy már ebben a tanévben eredményes vizsgát teszünk, s magunkénak tudhatjuk ezt a fontos dokumentumot. Hiszen manapság nagyon fontos legalább egy idegen nyelv ismerete, s természetesen a felvételinél is jól jöhet az a pár pluszpont. Ezúton is köszönjük az iskola igazgatójának, hogy lehetőséget adott erre, s ne feledjünk köszönetét mondani a szaktanároknak sem. Köszönjük! Varga Dániel, . Szent Imre, 11. a Merre van a helves út? „A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu, széles az út, amely a romlásba visz - sokan bementek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják. ” Máté evangéliuma 7. fejezet Átértékelődött számomra a világ - ez kissé közhelyszerűen hangzik, én mégis átéltem, amikor iskolaváltást követően először léptem át a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium „szűk” kapuját. Némi fenntartás, sőt jó adag félelem is volt bennem, mivel előző ismereteimből merítve úgy képzeltem el, hogy az egyházi iskolára csak a szigorú fegyelem, s az állandó imádkozás jellemző. Gondoltam, itt aztán nem lesz semmi engedékenység, gyerekcentrikus bánásmód. Nos, nagyot tévedtem. Az első kellemes meglepetés akkor ért, mikor édesanyám és én először beszéltünk az iskola igazgatójával, Meló Ferenccel, akiből mély emberség, megértés és szeretet áradt felénk. Ennek már több éve. Azóta is nap mint nap tapasztalom, hogy milyen jól döntöttem, mikor ezt az iskolát választottam. Az a nevelés, ami itt folyik, szerintem példaértékű, mivel itt a vallásos életre nevelésen túl a fiatalok napi gondjaival is törődnek. Bármilyen problémánk akad, bizalommal fordulhatunk tanárainkhoz. Iskolánkban a modern technika eszközeinek segítségével képet kapunk a nagyvilágra. Büszkék vagyunk a tornatermünkre, amely a városban kevés iskolának adatik meg. Színvonalas rendezvényeinkre, mint például a Szent Imre szabadtéri színházi napokra, amire gyakran messziről érkezett vendégek is ellátogatnak. A jól képzett pedagógusok nemcsak a tudásanyagot, hanem az egymás iránti szeretetet, felelősségérzetet is ébresztgetik bennünk. Biztos vagyok abban, hogy az itt megszerzett tudást az élet bármely területein kamatoztathatom majd. Ezt a tényt az is alátámasztja, hogy a felsőoktatási intézményekbe az iskolánkban végzettek 90 százaléka felvételt nyer. Büszke vagyok rá, hogy szentimrés diák lehetek, s ha majd az élet keskeny útját járom, mindig erőt meríthetek az itt kapott erkölcsi és szellemi értékekből. Burik Anett, Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium, 10. osztály Vallomás a tanulásról A műveltség nagyon fontos a mi rohanó világunkban. Lépcsőfokonként haladunk előre a megszerzésében. Ezért alakult ez az intézmény, amit mi nemes egyszerűséggel iskolának nevezünk, hogy itt megszerezzük, majd kamatoztassuk tudásunkat. Szeretem az iskolát, hiszen segít abban, hogy növelhetem a tudásomat napról napra. A műveltség, az intelligencia nagyon lényeges számomra. Már körülbelül 12 éve „koptatom az iskolák padjait”, de egyszer sem volt olyan pillanat, amikor megbántam volna. Mert csak úgy válhatok művelt, felnőtt emberré, ha végigcsinálom. Bárcsak többen gondolkodnának hasonlóan az iskoláról! Akkor talán jobban működő társadalomban, világban élhetnénk. Ma is emlékszem arra a pillanatra, amikor először léptem át a Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola komor, méretes ajtaját. A kíváncsiság és az izgatottság minden porcikámat átjárta. Vajon mi várhat itt - tettem fel magamban a kérdést, ahonnan „éretten” távozom majd? Ráadásul ebben a pár órában kirajzolódott a továbbtanuláshoz vezető rögös, de fontos út is előttem. Nem lesz egyszerű - gondoltam. Az ember (ha diák, akkor különösen) szívesen meghátrálna a kötelességei elől. Ez az érzés bennem is megfogalmazódott, de most már nem is gondolok üyesmire, mert úgy gondolom, hogy számtalan dolgot köszönhetek a kitartó munkámnak, az iskolai éveknek. Lenne egy személyes üzenetem a külvilág és a leendő diákok számára: a tanulás nem egyszerű folyamat, de megéri a munkát, ezért fektesd bele életed ezen szakaszának legtöbb energiáját, mert később hiába bánsz meg mindet, már túl késő lesz. Jeszenszky Patrik Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola, 12. a Ülök az autóbuszon és eltűnődöm. Gondolataim összekeverednek álmos szempilláimmal és ásításba csapnak át. így ingázom Bárna és Salgótarján között. Aztán tovább helyi járattal az iskoláig. Minden nap. Télen-nyá- ron, esőben-hóban, oda-vissza. De hogyan is kezdődött mindez? Iskolalátogatáson voltunk a „Gétében”, mint pályaválasztó nyolcadikosok. Nagyon megtetszett a légkör, a tanárok kedvessége, a műszaki felszereltség, s még sorolhatnám tovább. Ide jelentkeztem tovább tanulni. Felvételt nyertem az informatikai szakra. Kilépve a „nagybetűs életbe” itt kezdtem meg tanulmányaimat a 2007/2008-as tanévben. De vajon ismerem-e eléggé iskolám történetét, amelybe idestova másfél éve járok? 1951 .január 16-án alakult, önállósult Általános Gépészeti Technikum néven. Igazgató, hattagú tanári kar és óraadók segítségével folyt az oktatás. 1954-ben felvette a Stromfeld Aurél nevet. Fejlődése rohamléptekkel indult el. 1979- től szakmunkásképzési célú szak- középiskolává alakították át. 1990-ben beindult a gépgyártás- technológiai-számítástechnikai szak. 1994-ben a rendőrség támogatásával közbiztonsági fakultá- ciójú osztály jött létre. 1995-ben iskolánk megállapodást kötött a Phare-programhoz való kapcsolódásáról. 1996-ban egyesült a Kós Károly Építőipari Szakközépiskolával. 1997-ben az iskola új neve: Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola. 2005 szeptemberében került iskolánk megnevezésébe az informatikai jelző. Eszmefuttatásomat a mellettem ülő volt osztálytársam szakította félbe.- Szűcs, van már egyesed?- Na és, ha van? Kinek nincs? - válaszoltam egykedvűen. Fanyar mosollyal konstatálva a tényállást szundikálásba vonult vissza. Nem is igazi diák, akinek nincs - próbáltam vigasztalni magamat. Igaz, csak módjával! Nem csak a jóból, a rosszból is megárt a sok! Bár a tanulói szabályzat és a házirend nem tiltja. De öntudata is van az embernek. No, meg bizonyítványa. Közben észre sem vettem, hogy megérkeztem a suliba. Hogy elrepült az idő! Szegény, jó öreg lépcsők! Vajon hányszor megyek végig még rajtatok? Büszkén és elégedetten teszem, mert egy nagy múltú iskola tanulója vagyok. Szűcs Krisztián, Stromfeld, 10. a Iskolás mindennapok Hajnali hat óra lesz pár perc múlva. Tudom, hiszen a vekker éppen hatkor hivatott kiverni az ágyból. Kiváló érzékem van a csörgés előtt néhány perccel ébredni, s megakadályozni a kellemetlen ébresztőt. Mire észbe kapok, már a zuhany alatt állok, reggelente ez ébreszt fel. Az iskola öreg falai között még kevés diák és tanár nyüzsög. Szeretem látni, ahogyan az egyre növekvő diáksereg megtölti élettel és megfiatalítja az épületet. Ahogyan most is, minden reggel végigmegyek a folyosón, a szemeimmel végigfutok a tablókon, amelyek a falon csüngenek. Sok közülük már harminc-negyven éves. Kedvelem az osztályközösséget Meglehet, mindenki más is hasonlóan vélekedik az osztályáról. Fontosak is ezek a kapcsolatok, a barátságok. Úgy vélem, itt erősebb kötelékek alakulnak ki, mint az általános iskolában. Ezek az emberek színesítik meg azt, ami egyébként csak monoton tevékenység lenne, ahogyan minden nap felkelünk és iskolába járunk. Persze tanulni járunk ide. Ez nem is lehet kétséges. A szomorú felismerés pedig egy idő után ránk tör: a ballagás után szétszéledünk, új közösségbe kerülünk és sokunk többé nem látja a másikat. Ám egyelőre tervekkel telve és reménykedve a szép, sikeres jövőben gondolunk további tanulmányainkra. Emlékszem az első napra, amikor először beléptem: mogorva és zord épületnek tűnt, különösen az udvar másik oldalán emelkedő műhely. A hosszú egyenes folyosó homályba burkolódzott Ezek a rideg falak megéltek szebb napokat is - gondoltam. Egy percig se higy- gyük, hogy barátságtalan lenne az összkép, csak először tűnt annak, mert új volt és idegen, de már negyedik éve járok ide, s máshogyan tekintek az iskolámra. Jelzőcsengetés: a korábbi képzelt csendélet szertefoszlik, a folyosó fényben úszik, temérdek diák vonul és hangoskodik rajta. Kíváncsian várom, mennyiben lesz más ez a nap, mint a többi... Kiss Ádám, Stromfeld, 12. a Tanulni nem, de tudni jó Minél többet koptatom az iskolám lépcsőit, annál több ismeretet szerzek. Vannak tipikusan olyan emberek, akik ezt elmondhatják magukról, de sajnos, van egy másik véglet is. Róluk szokták mondani, hogy csak melegedni járnak az iskolába. Szomorú dolog. Azt hiszem, bátran írhatok mindkét típusról, mert tíz éve, hogy iskolába járok, s megtapasztaltam ezt is, azt is. Voltam már link alak, aki semmibe veszi a tanulást, s nem törődik azzal, hogy később ennek milyen hátulütői lesznek. Ezzel ellentétben most már rájöttem, hogy iskolába járni igazából nem is olyan rossz dolog. Fel lehet fogni az egész világot csak a negatív szempontok szerint. De van értelme? Nézzük inkább a másik nézőpontból a minket körülvevő dolgokat - pozitívan! Tanulni nem egy kellemes dolog, de tudni, a tudással élni nagyon jó és hasznos. Számomra furcsa, hogy azok a diákok panaszkodnak a tanulnivalókra, akiknek nem is lenne más teendőjük. Vannak azonban olyanok, akik a tanulás mellett sok pluszfeladatot is elvállalnak, de ők - ha panaszkodnak is - rendszeresen megpróbálják kihozni magukból a legjobbat. Lehet, hogy kicsit elfogultan írok erről a jellemről, hisz én is ilyen vagyok, de éppen azért, mert személyes tapasztalatból mondom, mindenki elhiheti, hogy nem olyan rossz tanulni, a világ dolgaival foglalkozni. Jó lenne, ha az emberek ki tudnák alakítani a saját önismeretüket, tudnák, mekkora befogadóképességgel és teherbírással rendelkeznek, s ennek megfelelően megpróbálnák a maximumot nyújtani. Ehhez kérjük Isten segítségét, hisz csak emberi erővel nem fog sikerülni. Fáy Hanna, Szent Imre, 10. osztály További szerzők (Bene Tamás, György Anna, Knyazoviczki Barbara, Molnár Eszter, Percsina Anna, Szűz Attila) írásai az interneten: www.nogradmegyeihirlap.hu
