Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)
2008-09-10 / 211. szám
2 2008. SZEPTEMBER 10., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Püspöki szentmise ÚJRA LATHATO A KÁLVÁRIÁI Salgótarján. Teljes szépségében látható már a salgótarjáni belváros legkiemelkedőbb pontján, a Pi- pis-hegyen a kálvária. Az 1950-es évek után igen elhanyagolt stációk és a három kereszt környékét az Ipoly Erdő Zrt. Salgótarjáni Erdészete tisztíttatta ki a nyár folyamán. A kálvárián már napokban sor kerül az első keresztút elvégzésére, Varga András plébános vezetésével. PatatrC. Az egyházközség képviselő-testülete szinte egy emberként fogott ösz- sze és fáradtságot nem ismerve készült, hogy méltó módon megünnepelhesse a római katolikus templom felszentelésének 150. évfordulóját. 2008. augusztus 31-én az ünnepi szentmisét dr. Beer Miklós váci megyés püspök, Vigyázó Miklós protonotárius, kanonok plébános (korábbi plébános) és P. Hartai Gábor SDB jelenlegi plébános koncelebrálta. E nevezetes eseményen több mint 200 fő vett részt. A templom falán az alábbi felirat olvasható: „Ezen római katholikus templom építtetett keresztény buzgóságból méltó- ságos Szent-Iványi Szent-Ivány A szentmise végén minden jelenlévőnek egy szentképet ajándékoztak emlékül, amelyen egy francia áldás olvasható: "Isten az Úr Jézusban ajándékozzon meg téged mindig őrző szent kezével! Szeme világosságával, szavainak békéjével! Az Ő szíve vidámságot árasszon szét napjaidra! Az Ő ereje tüzével indítson el harcaidra! Ez az Úr szent jelenléte, láthatatlan, élő titka.” A patvarciak sze- retetük jeléül egy-egy szelet süteménnyel kedveskedtek a vendégeknek. Az egyházi vezetők, a meghívott vendégek és a képviselő- testület tagjai a templom szomszédságában található közösségi házban közös ebéden vettek részt, amelyet kötetlen beszélgetés követett. Dr. Beer Miklós celebrálta az ünnepi szentmisét Anselm úr özvegye született Jezerniczei Jezerniczky Katalin Patvarcz helység földes asszonya által 1858-ik évben.” A patvarci asszonyok finom süteményekkel várták a vendégeket Napraforgótáblából a fogdába Miután feladta magát, előzetes letartóztatásba került az a 31 éves férfi, aki pár napja ellopott egy diplomatatáskát egy autóból, amely a huszonegyes főút mátraverebélyi szakaszán parkolt. Bár ő állítja, hogy egyedül dolgozott, a társát is keresik a rendőrök. Mátraverebély. Egy 51 éves férfi és kollégája a 21-es főút mátraverebélyi szakaszán álltak meg gépkocsijukkal pár napja. A járművet rövid időre magára hagyták úgy, hogy az ajtót csak becsapták maguk után, s azt nem zárták be kulccsal. Alig néhány méterre távolodtak el a kocsitól, amikor ajtónyitás zajára lettek figyelmesek. Ekkor azonban már csak azt látták, hogy két fiatal férfi elemelte a jármű ülésén hagyott diplomatatáskát, s azzal az út túloldalán lévő napraforgótáblában szaladnak. A forgalom miatt esély sem volt arra, hogy utolérjék a tolvajokat. A táskában háromszázezer forint és kétezer euró volt, valamint egy cég nehezen pótolható iratai. A sértett feljelentést tett a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon, amely lopás bűntette miatt nyomozást rendelt el. Az elkövetők pár napig bujkáltak, majd csütörtökön az egyikük - ügyvédje társaságában - önként jelentkezett a kapitányságon, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ennek során a 31 éves férfi beismerő vallomást tett, társa kilétéről azonban továbbra is hallgat; azt vallotta, hogy a bűncselekményt egyedül követte el. A hatóság elrendelte a fiatalember őrizetbe vételét és indítványozta az előzetes letartóztatását az illetékes ügyészségnél. dekán íj PROTECTOR f e l u l e t| lí CTÖBÓS VÉPECEM A dombok füves lankái és a fák zöld lombjai mögül kikandikáló háztetők ugyanúgy együtt lélegeznek a vidékkel, mint a városi panorámát színesítő tetőformák. A Bramac teljes körű tetőmegoldásai amellett, hogy otthona védelmét szolgálják, esztétikus megjelenésükkel környezetüket is még szebbé varázsolják. Nem lehet kérdéses: egy Bramac tető mindenhol otthon van. További információért és személyes tanácsadásért keresse az ország Bramac-kereskedőit. Tetőfelújítási infovonal: 06 40 94 94 09, www.bramac.hu TETŐ HELYETT MONDD Kiváló ajánlatokat hozott az Ismét „nyitott kapukat döngethet” az, aki a hét végén a KIA Salgó szalonba látogat, ugyanis szeptember 13- án és 14-én nyílt hétvégén várják az érdeklődőket a Rákóczi út 176. szám alatti szalonban. séggel bír (ABS, EBD, 6 légzsák, elektromos ablakemelő, MP3 rádió hat hangszóróval stb...) és akár havi ötvenezer forint alatti törlesztőrészlettel, valamint Csörgő Balázs Szótárját, Mindez már csak azért is felettébb érdekes, mert kiváló ajánlatokkal érkezett meg az ősz a KIA háza tájára. Ott van példának a talán legjobb ajánlatnak számító Sportágé, amely már kevesebb mint ötmillió forintért is elvihető. Ráadásul ez az egyetlen terepjáró a piacon, amelyhez hét évnyi (vagy 150 000 kilométernyi) garancia jár. Mindezek mellett bőséges alapfelszerelt4,65 százalékos THM-el is elvihető részletre. Az ősz másik nyerő választása a Carens lehet, amelyre kétségtelenül illik a családbarát kifejezés. Az akár hétszemélyes modell ára szintén ötmillió forint alatt marad és a hitelfeltételek is hasonlóan kedvezőek, mint a Sportágé esetében. A tartósság miatt itt sem kell aggódni, hiszen a gyártó öt év garanciát vállal és ezt kilométer-korlátozáshoz sem köti. Mégis talán a legnagyobb népszerűségnek ismét a cee'd család örvendhet majd. Ezen modellek árcéduláján ugyanis hárommillió alatti címke is lehet, ráadásul most a hitelek is nagyon kedvezőek. A törlesztőrészlet akár havi 42 000 forint alatt is maradhat, ősz a Kiához miközben a hitel THM-e 3,95 százalék is lehet. Persze a részletek miatt mindenképpen érdemes felkeresni a KIA Salgó szalonját, ahol szombaton és vasárnap is reggel nyolc és délután négy óra között várják az érdeklődőket. Persze nem csak nézelődni, de jó néhány autót ki is lehet próbálni, hiszen ahogy a puding próbája az evés, úgy az autót is vezetve ismeri meg az ember. A Kiánál büszkék is arra, hogy a legtöbb vevőjüket nem a hirdetések, hanem az autóik minősége győzte meg.