Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)
2008-09-30 / 228. szám
Cirkusszá vált a lehallgatási ügy polip-gáté „Lógni fogsz!” - kiabálta egy fideszes honatya, majd lemondott Az Országgyűlésben folytatódott tegnap a lehallgatási ügy. A Fidesz közben feljelentette Szilvásy Györgyöt. Ambrus Vilmos Érinthetetlen tabu az autonómia Szlovákiában Robert FiCO szlovák kormányfő hétfőn felszólította Csáky Pált, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnökét, hogy „ne bántsa Szlovákiát”, és autonómiafelvetéseivel „a szlovák-magyar kapcsolatokban se tegyen kárt”. Szlovákiában Csákyt bírálatok érik, mert a hét végén Tőkés László püspökkel az autonómia intézményéről is beszélt. Szent-lványi megtartja EP-mandátumát fel sem merült Szent-lványi Istvánban, hogy lemondom az Európai Parlamentben (EP) szerzett képviselői mandátumáról, miután szombaton megválasztották az SZDSZ országos tanácsának (ot) elnökévé. A politikus tegnap hangsúlyozta, hogy Brüsszelben több olyan képviselőtársa is van, aki hazájában pártelnök. Családi házakra lőttek Tarnabodon MOLOTOV-KOKTÉLOKAT hajítottak és lövéseket adtak le családi házakra ismeretlenek hétfőn hajnalban a Heves megyei Tarnabodon. Személyi sérülés nem történt. A házakat idős asszonyok, egy leszázalékolt házaspár és egy fiával élő idős asszony lakja. Valamennyien szűkös anyagi körülmények között élnek, de a polgármester kizárja, hogy uzsoraügy áll a háttérben. Két helybelit előállítottak. Tényleg az elfajulás irányába halad a lehallgatási ügy. Az Ország- gyűlésben napirend előtt több képviselő is szóba hozta a „polip- gate”-et, nekik Iváncsik Imre, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter államtitkára válaszolt. Egyik felszólalása közben a mögötte ülő Arnóth Sándor fideszes képviselő azt kiabálta be neki: „Lógni fogsz!” Lett is botrány rögvest, Szüi Katalin házelnök összehívta a házbizottság ülését, amelyen mindenki elítélte Arnóth megnyilvánulását. A Fidesz etikai vizsgálatot kezdeményezett, ám nem sokkal később ez okafogyottá vált. Arnóth ugyanis közölte: lemond mandátumáról. „Az ülésteremben egy rossz mondat elhangzott a számból, emiatt levonom a következtetéseket, és a mandátumomról ezennel lemondok” - közölte a képviselő. Arnóth Sándor tehát az első politikus, aki ugyan csak közvetve, de mégis a lehallgatási botránnyal összefüggésben kényszerült lemondásra. A parlamentben tegnap nem ez volt az egyetlen balhés eset A felszólalók közül az SZDSZ-es Gulyás József konkrétan megszólította Demeter Ervin volt fideszes titokminisztert azzal, szerinte rendjén van-e, hogy a titkosszolgálat egyik vezetője után kutakodik. Gulyás bejelentette: pártja vizsgálóbizottság felállítását kezArnóth Sándor (jobbra) rövid időt töltött a parlamentben: szeptembertől Pálinkás József új MTA-elnök helyére delegálta a Fidesz deményezi az ügyben. Demeter pedig azzal vádolta Szilvásy György titokminisztert, hogy nyilvánosságra hozott bizonyos adatokat. Végül közölte: az UD Zrt. 500 dolgozójából egyet ismer, és semmilyen kapcsolata nincs a céggel. Szavait óriási kacaj fogadta az MSZP-s padsorokban. A Fideszt és az UD Zrt.-t más is támadta. Egy szocialista képviselő szerint az ellenzéki párt félelemkeltéssel próbálkozik, sőt ha kell, Ill/III-as titkosszolgálati vezetők segítségét kéri. Az MDF-es Herényi Károly egyenesen úgy fogalmazott, a felszín alatt olyan politikai alvilág van, aminek semmi sem drága. Nem úszta meg a kormány sem a bírálatokat. Gulyás Szilvásyra utalva azt kérdezte, kényelmesen ül-e a székében, amikor a szolgálatoktól titkos információk szivárogtak ki. Herényi hasonlóképpen vélekedett: szerinte elfogadhatatlan, hogy a kormány adatokat szivárogtat ki. A lehallgatási ügy tegnap a parlamenti üléstermen kívül is szolgált fejleményekkel. A Fidesz nevében Répássy Róbert feljelentette Szilvásy Györgyöt. A politikus visszaélés és „hivatalos személy A lehallgatási ügy MSZP-s szemszögből Tóth Károly (MSZP) közölte: az „adatlopási ügyben”pozitívum, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényes és eredményes felderítő munkájával megakadályozták egy „árnyék-titkosszolgálat” további működését. Iváncsik Imre, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár úgy válaszolt: a titkosszolgálatoknál gondosan ügyelnek arra, hogy munkájuk során semmilyen törvénysértés ne történhessen. által, közmegbízatás felhasználásával elkövetett személyes adattal visszaélés” miatt tett feljelentést a titokminiszter ellen, mert szerinte Szilvásy törvényes felhatalmazás, illetve az érintettek, Kövér László és Demeter Ervin hozzájárulása nélkül kezelte a Nemzet- biztonsági Hivataltól származó lehallgatott telefonbeszélgetéseket. És még egy nyilatkozat lehallgatási ügyben: Szikora János, az adóhatóság elnöke cáfolta, hogy az APEH adatai illetéktelen kezekbe kerülhettek. „Fizikailag lehetetlen, hogy kívülről bárki illetéktelenül behatoljon az APEH rendszerébe” - mondta Szikora János. Papa kártérítést kap az előzetesért a magyar államtól Mintegy 11 és fél millió forintot kell a magyar államnak fizetnie Sándor Istvánnak, a Papa néven ismertté vált nyugalmazott rendőrtisztnek - hirdette ki tegnap elsőfokú határozatát a Fővárosi Bíróság. A nyugállományú rendőrtiszt azért nyújtott be kártalanításért keresetet, mert mintegy hat hónapot töltött előzetes letartóztatásban egy az olajügyek felderítéséhez kapcsolódó, máig államtitkot képező ügyben. A korábbi vád szerint az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának egykori magas rangú felderítő tisztje 1997-ben egy az Energol-ügyben később megvádolt vállalkozóhoz kapcsolódó akcióban konstruált rendőri intézkedést hajtott végre, majd arról valótlan tartalmú rendőri jelentést készített. Hosszas pereskedés után a Legfelsőbb Bíróság 2006 decemberében felmentette a ösz- szes vádpont alól Sándor Istvánt. A Fővárosi Bíróság döntésének csak a rendelkező részét hirdette ki a nyilvánosság előtt, az indoklás zárt ajtók mögött hangzott el. Az alapügyet korábban 85 évre titkosították, ezért lett a polgári eljárási része is titkos. ■ NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM É Szocjális és Munkaügyi Minisztérium ím FSZA FiißÖPA* SZOCÍÁUS AÍAP NtfMZSTR PROG^AMiRÁNVÍTö IRODA TÁRSADALMI SZOiC.ÁUATÖ KHT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek határon átnyúló magyar-magyar civil kapcsolatainak támogatására Támogatási keretösszeg: 60 000 000 Ft Beadási határidő: 2008. október 30. Az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek határon átnyúló civil kapcsolatainak támogatására Támogatási keretösszeg: 30 000 000 Ft Beadási határidő: 2008. október 30. A papíralapú pályázatokat ajánlott küldeményként az alábbi postacímre kell beküldeni: ESZA Kht. Flazai Programigazgatóság 1590 Budapest, Pf.: 102. A támogatásban részesítés feltételeit, a hiánypótlás keretében nem pótolható tartalmi elemeket, az elbírálás rendjét, szempontjait, határidejét, az eredmény közlésének módját, a támogatás felhasználásának és a beszámolás rendjének alapvető szabályait a pályázati kiírás tartalmazza, amely letölthető a www.nca.hu, illetve a www.esf.hu honlapokról, továbbá személyesen beszerezhető a pályázati útmutatóval együtt a kezelőszervezet címén: ESZA Kht. 1134 Budapest, Váci út 45. C épület II. emelet További információ: 06-80/204-453, 06-1-273-4250 vagy info@nca.hu Támogatás az újabb jelöltnek ombudsmanok Több mint háromezer ügy volt tavaly A parlament tegnap 306 igen és 40 nem szavazattal megválasztotta adatvédelmi biztosnak Jóri Andrást, s ezzel teljes az ötfős ombudsmani kar. Tegnap Szabó Máté általános ombudsman már a tavalyi év tapasztalatairól számolt be. Öt százalékkal többen fordultak az idén ombudsmanhoz, mint az elmúlt év hasonló időszakában - közölte Szabó Máté a beiktatása óta eltelt egy évről. Január elseje óta több mint háromezer ügy került a hivatalhoz, ebből mintegy 400 a különböző szintű bíróságok eljárását kifogásolta. A panaszok többsége önkormányzatokkal, büntetőügyekkel, közüzemi szolgáltatókkal, illetve nyugdíj- és egészségbiztosítási ügyekkel kapcsolatos. Az intézmény létrejötte óta eltelt 12 évben nyolcvanezer ügyet gondoztak, ötezer ajánlás, kezdeményezés, javaslat született, ezek 80 százalékát elfogadták az érintettek. A gyermekjogok projektje ó éve tart, idén előtérben vannak még a hajléktalanokkal, illetve a gyülekezési jogok érvényesülésével összefüggő ügyek. ■ B. V. PERCES INTERJÚ Jóri András, az új adatvédelmi biztos- Minek tulajdonítja, hogy Sólyom László sorozatos jelölési kudarcai után éppen önt választották meg?- Nem tudom, hogy a pártok milyen megfontolás alapján választanak, de én szeretném meggyőzni őket az alkalmasságomról. Ez kihívás, a korábbi választások eredményeivel nem foglalkozom, csak azzal, hogy magamat képesnek tartom a feladat ellátására.- Mi a következő lépés?- Holnap bemegyek a hivatalba, beszélek a közvetlen munkatársakkal, átnézem a szükséges papírokat, és amint lehet, megkezdem a szükséges szervezeti és szerkezeti átalakításokat. Három pontban tudnám összefoglalni célkitűzéseimet: az elsők az integrációs társadalom kihívásaira adott minél teljesebb válaszok, a másik a hivatalból végzett vizsgálatok hangsúlyossá tétele, tehát proaktív ügyvédelem reaktív ügyvédelem helyett, és végül pedig amit lehet, folytatnék, tehát a folyamatosság képviselete a volt adatvédelmi biztos tevékenységéhez képest. Jóri tegnap letette az esküt- A megfigyelési üggyel kíván foglalkozni?- Az ügynek lehetnek személyes adatkezelési vonatkozásai, de egyelőre nem ismerem a részleteket. Amennyiben van panaszbeadvány, sen azt kivizsgá- lom.