Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)

2008-09-27 / 226. szám

2008. SZEPTEMBER 27., SZOMBAT 11 SPORTTUKÖR RÓLUNK SZOL 1000 néző! Ma is mozisra buzdít hatvanhat éves Mecser EZ KJÉN! ENNYI NÉZŐ az MTK hazai meccseit szokta látogatni! - jelentette ki elismerően a salgótarjáni Szojka Ferenc Stadion nem kis anyagi ráfordítással czene Gyula rendbe tett, tömött ülőhelyi szektorán végigtekintve a budapesti testnevelési egyetem Besztercetelepen lakó egyik hallgató­ja. Való igaz: vasárnap már-már a régi szép időket idézte az NB ül Mát- ra-csoportja rangadójának a hangulata. Ugyanis az SBFC - Újpest II színvonalasnak ígérkező összecsapása a hűvös, nyirkos idő ellenére szo­katlanul sok focibarát, mintegy 1000 (lehet, hogy „csak” 7-800) fő volt kíváncsi. ASZURKOLÓK (vagy fogalmazzunk finomabban: a nézők) között lát­hattuk többek között - az SBTC egykori aranycsapatának tagjait, meg­jelentek ismert edzők, a megyeszékhely korábbi és mostani vezetői is. Úgy tűnik, hogy a város és környéke jó helyi futballtól az elmúlt évek­ben hovatovább elszokott focibarát lakossága lassan kegyeibe fogadja az SBFC lelkes és színvonalas játékot produkálni képes gárdáját Ör­vendetes, hogy egyre gyakrabban hangzik el a nézőtéren a „Salgótar­ján!!! Salgótarján!!!” buzdítás. Megjelent - tulajdonosa jó üzleti érzékét bizonyítva - a büfés kocsi is a stadion parkolójában. (Melyet a gépko­csival érkezők nem kis bosszúságára az egyik városi cég szabálytala­nul, tulajdonosi hozzájárulás nélkül földheggyel borított be.) AZZAL valószínűleg minden sportszerető salgótarjáni és Tarján kör­nyéki lakos egyetért, hogy „kell egy csapat” a városnak. Kérdés, hogy az óhaj és jórészt az SBTC utánpótlásából (fociosztályaiból) kinőtt fiúk és társaik remek teljesítménye elegendő-e a jelenleginél szebb álom, mondjuk egy NB n-es szereplés megvalósulásához. Bátran kimondhat­juk - nem vitatva a klubvezetés és az önkormányzat erőfeszítését -, a mostaninál lényegesen nagyobb összegű működési költség előterem­tése indokolt. Noha bizonyos jelei mutatkoznak már a szélesebb körű összefogásnak, a klub és a kiválóan szereplő csapat stabilizálásának, a megnyugtató helyzet kialakításához azonban továbbra is keresni kell - a mostani működtető mellé - a tarjáni labdarúgásban üzleti lehető­séget látó, vagy remélő céget Annál is inkább, mert általánosnak mond­ható tapasztalat: ott működik hazánkban elfogadható szinten a labda­rúgás, ahol sikerül a focihoz csábítani tőkeerős befektetőt vagy befek­tetőket Ehhez persze a meglévő és időnként felszínre buggyanó ellen­téteket, vélt, vagy valós egyéni sérelmeket, a politikai hovatartozásból eredő esetleges antipátiát félre kellene tenni, s a megoldási módokat közösen megkeresni. ADDIG IS, AMÍG EZ MEGTÖRTÉNIK (és megépül a Dolinkába a tervezett játszótér és erdei vendéglő) szerencsés lenne különböző közönségcsa­logató rendezvényekkel színesíteni a hazai találkozókat, például a fél­idei szüneteket A város általános és középiskolásai közötti futóverse­nyek bizonyára többeket családokat rokonokat vonzanának a stadion­ba. S egyáltalán nem mellékesen népszerűsíteni lehetne az atlétikát, s motiválni az edzések, erőfeszítések vállalására a szép sportággal fog­lalkozó szakembereket és fiatalokat is. Legutóbb a XIV. Rákóczi-emlék- futáson találkozhattunk vele, azon a rendezvényen, amelynek szerve­zésében a kezdetektől aktívan részt vállal, és ahol a sportolást népszerűsíti. Országszerte a mai napig ismerik eredményeit. Mecser Lajos a héten ünnepelte 66. születésnapját Bár több kiadást megért életraj­zi könyvéből sokan megismerhet­ték, a jeles napra való tekintettel az alábbiakban összegyűjtöttük a le­gendás futó nagyobb(!) eredmé­nyeit 1942. szeptember 23-án szüle­tett Bükkaranyoson, majd 1949- ben került Salgótarjánba, ahol a mai napig él. Pályafutását 1957- ben, 15 esztendősen kezdte az SBTC színeiben. 1963 és 1973 kö­zött nem létezett nélküle magyar válogatott, 1964-ben (Tokió) és 1968-ban (Mexikó) is tagja volt az olimpiai keretnek. 19654)en két tá­von is megdöntötte a legendás Iha­ros Sándor csúcseredményeit Az 1966-os budapesti Európa-bajnok­Mecser Lajos a napokban ünne­pelte 66. születésnapját ságon magyar csúccsal 10 000 mé­teren 2., 5000 méteren5., majdegy évvel később fedett pályán Eb- bronzérmes volt. Három mérfól- dön kontinenscsúcsot javított és az Európa-Amerika viadalon 5000 méteren győzött 1968-ban ezen a távon - nagy feltűnést keltve - Stockholmban legyőzte a többszö­rös világcsúcstartó ausztrál Ron Clarke-ot Akkor elért országos csú­csa (13:29,2 perc) 34 évig meg­dönthetetlen volt. 22-szeres ma­gyar bajnokként a mai napig dísz­vendége az országos bajnokságok­nak, idén a mezei bajnokságon díj­átadó volt, de összefuthattunk vele a pályabajnokságon is. A számos nemzetközi viadal győztese, és két­szeres Európa-csúcstartó Mecser Lajos 11-szeres mezei bajnok (nyolcszor sorozatban), hétszer ja­vított országos csúcsot, és huszon­ötszörös válogatottságot számol­hat 1999 óta Nógrád megye dísz­polgára. Nemrég meghatódottan mesél­te, hogy az ország másik pontján is ismerték és elismerték eredmé­nyeit Egy korábbi beszélgetésünk­kor azt kérdeztük tőle, hogy szerin­te mi fontos a sportban.- Két dolog - kezdte akkor. - Az egyik helyes táplálkozás. Idős kor­ban minél vitamindúsabban, szén­hidrátokban gazdagon kell táplál­kozni. Főleg halféléket Én olíva­olajjal eszem például a tojást is. Ter­mészetesen is kell táplálkozni. Ne­kem nincs olyan napom, hogy ne egyek kétszer mézet. Egy kilo­gramm méz vetekszik 2 kg tojás, vagy 3 kg hús kalóriatartalmával, plusz gyógyszereket is tartalmaz. Nyugaton minden reggelinél ott van a méz és a bamacukor, ami természetes. Az ember nem kere­si a bajt, szeretek egészségesen él­ni. A másik fontos dolog, hogy a leg­nagyobb terhelést hozzuk ki a gye­rekekből a lehető legjátékosabban. Régen az időseknek nem kellett sportolniuk, mert annyit dolgoz­tak, kapáltak. Mára ez is megvál­tozott, a mai emberek nem mozog­nak. Az is elég lenne, ha kimenné­nek megnézni, hogy na, az a fa pél­dául mennyit hajlott Például én is makkokat szedtem, a rokonok is korán keltek, egész nap mozogtak - mesélte. ■ B.L. Megismételnék a tavalyi bravúrt KÉZILABDA NB I/B, NB II, Diósgyőr KC-Miskolc (7.) - Ba­lassagyarmati Kábel SE (3.) Szabó Attila, a Kábel SE edzője:- Sajnos, továbbra is egyik legjob- bunk, Stéhli nélkül lépünk pályá­ra, mert a legfrissebb diagnózis szerűit irányítónknak eltört az egyik bordája, így hetekre kiesett a csatasorból. A miskolciakat nagy­jából ismerjük, erősödtek a nyá­ron, de kérdés, hogy az új fiúk mennyire épültek be náluk a gépe­zetbe. Reméljük, ha sikerül a mi já­tékunkat ráerőltetni ellenfelünk­re, akkor hasonló sikert elérhe­3. forduló tünk, mint tavaly, amikor az utol­só őszi fordulóban a borsodi me­gyeszékhelyen vendégként tudott diadalmaskodni a Kábel. A készülő keret: fakab, Síró (kapusok), Takács, Szabó, Babicz, Kovácsovics, Rácz, Gigler, Kajdy, Forgács, Széles, Bán, Piroska, fakubecz (mezőny- játékosok). Sérült: Bécsi, Stéhli. Eltiltott: nincs. NB n, Keleti csoport, férfiak, 3. forduló Vecsés Teveclub SE (9.) - CredithilTSalgótarjáni KC (5.) Molnár Ferenc, szakmai igazga­tója: - Várhatóan egy játékossal bő­vülni fog a keretünk, Bialaszek Csaba fog hozzánk igazolni Ózd- ról. Természetesen jó lenni győzni Vecsésen, ennek a szellemében lé­pünk pályára. A készülő keret: Bíró, Letovai, Magyar kapusok, Hortobágyi, ía- kab Zs., Blazsek, lakab M., Borbély, Kovács, Kanuric, Molnár, Ponyi, Tövis, Bialaszek, Bukta, Sebe. Eltil­tott: nincs. Sérült: nincs. Ha nyerünk - felezünk Játékunkban pénteken Kovács Ferenc kazári olvasónknak ked­vezett a szerencse, így az ő szel­vényét játszottuk meg. Tippjei: 12, 1, lx, 12, 2, 1, 1, 1, lx, 1, lx, 1, lx, 2. Hevesi ellenfelek ellen a csapataink LABDARÚGÁS Winner-Sport NB III, 8. forduló ALDI tájékoztató A labdarúgó Wmner-Sport NB III, Mátra-csoportjában a nyolca­dik játéknapon a Balassagyarmat a Gyöngyös csapatát fogadja, míg a Salgótarján-Baglyasalja FC az Eger vendége lesz. Balassagyarmat (14.) - Gyöngyös (3.) Bodonyi Béla, a Balassagyarmat edző: - Újabb nehéz egy hónap elé nézünk. Négy mérkőzésből hár­mon élcsapattal fogunk játszani. Elsőként a Gyöngyös ellen, amely Szombat iaböakúqas NB ül Mátra- csoport: Balassagyarmati VSE - Gyöngyösi AK, v.: Gelb T., Egri FC - Salgótarján-Baglyasalja FC, v.: Kerékgyártó Zs., 15.30 óra. Megyei I. osztály: Palotás - Kisbágyon, v.: Szolnok megyei jv., Pásztó - Szügy, v.: Csikós I., Romhány - SBTC, v.: Oláh G., Szécsény - Berkenye, v.: Hornyák K., Nagybátony - Héhalom, v.: Dósa Á., 15 óra. Me­gyei n. osztály. Keleti csoport Mihálygerge - Kazár, Vizslás - Luciáivá, 15 óra. Megyei ÜL osz­tály. Balassagyarmati csoport Magyargéc - Csesztve, 16 óra. Utánpótlástoma: Salgótarján, Öblös pálya, 9 óra. NB I, nők: Dunavar- sány-Hellotel-Hefa - Skorpió SE- Salgótarján, Üllő, 11 óra. NB ]/B, Keleti csoport, férfiak: Wamsler SE­masszív, erőszakos, rutinos csapat, évek óta együtt játszanak. Nekünk a sérülések ellenére csak a pont­szerzés az elfogadható eredmény. A várható kezdőcsapat: Földi - Debre, Schuchmann, Földvári, Csitári - Lovász, Mohácsi, Gaál, Zolnyánszki - Sára, Gyimesi. Sé­rült: Duba, Szenográdi, Balga, Szé­les, László. Eltiltott: nincs. Egri FC (8.) - Salgótarján- Baglyasalja FC (2.) Kis Károly, a Salgótarján-BFC Salgótarján - Tiszaújvárosi Phoenix KK, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 18 óra. NB 1/B férfiak: Di­ósgyőr - Kábel SE, 17 óra. Vasárnap I iMHTÓtlftaőt Megyei I. osz­tály: Buják - Karancsberény, v.: Kovács T., Cered - Rimóc, v.: Var­ga G., Tar - Kisterenye, v.: Szép I., Mátranovák - Karancslapujtő, v.: Molnár R., 15 óra. Megyei fi. osztály. Keleti csoport Etes - Egyházas SE, Mátraszele - Ságújfalu, Karancsság Karancsalja, Somoskőújfalu - Mátraterenye, Zagyvaróna - Karancskeszi, 15 óra. Nyugati csoport Nagyoroszi - Keszeg, Őrhalom - Nógrádsáp, Patak - Érsekvadkert, Becske Kétbodony, Nézsa - Bércéi, Ipolyszög - Bánk, 16 óra. Déli edzője: - Rendkívül kiegyensúlyo­zott mezőny azt bizonyítja, hogy a leendő ellenfelünk a bajnoki cím­re aspiráló Mezőkövesd otthoná­ban döntetlent ért el. Nagy csatára van kilátás, bízom benne, hogy folytatni tudjuk a jó sorozatunkat A várható kezdő csapat: Kiss M. - Galbács, Csatlós Cs., Híves, Né­meth - Birincsik, Csatlós T., Bállá, Szűcs Á. - Jeferson, Novák, Sérült, beteg: Pmgiczer, Hegedűs, Jefersoa Eltiltott: nincs. ■ Balogh Tibor csoport Varsány - Szurdokpüs­pöki, 12 óra, Mátraszőlős - Felsőtold, Vanyarc - Ménkesi Bányász, Ecseg - Szirák, jobbá­gyi - Csécse, 15 óra. Megyei HL osztály. Balassagyarmati cso­port Magyarnándor Galgaguta, 15 óra, Babcsán Mű­vek - Nagylóc, Csitár - Ipolyvece, Nógrádmarcal - Herencsény, Ludányhalászi - Buják II., Ipolytarnóc Nógrádsipek, 16 óra. Rétsági csoport Drégelypalánk Borsosberény, Felsőpetény - Tol­mács, Hont - Tereske, Legénd - Rétság, Nógrád - Vámosmikola, Szátok - Ősagárd, 16 óra. WTSAL. NB I, nők: Salgótarjá­ni Vadmacskák - Vesta-Cityline, Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 15.30 óra. mmmm. NB D, Keleti cso­port, férfiak: Vecsés-Tevec SE - Salgótarjáni KC, 17 óra. A piacon meghatározó szerepet betöltő, nemzetközi kereskedelmi vál­lalatunk világszerte több mint 3000 kereskedelmi egységgel rendelke­zik. A vállalatcsoporthoz tartozó kereskedelmi társaságok Ausztriában, Nyugat- és Dél-Németországban, Szlovéniában, Svájcban, az USA-ban, Ausztráliában, Angliában, valamint Írországban működnek. Vállalatunk sikerét kiváló és jól képzett munkatársak alakítják. Magyarországi üzlethálózatunk sikeres működéséhez keresünk ÜZLETVEZETŐT Az ideális jelölt: • lezárt - akár nem kereskedelmi - legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkezik, • felelősségteljes és átlagon felül elkötelezett, • szívesen dolgozik emberekkel, • vezetői képességekkel rendelkezik és képes motiválni munkatársait, • jó kommunikációs képességű, • kész vállalni a több hónapig tartó, ausztriai képzést. Feladatai: • árurendelés és áruprezentáció, • a munkaerő beosztásának tervezése, a beosztottak irányítása és motiválása, • kasszák leszámolása, • árufeltöltés, • adminisztrációsfeladatok. Amit kínálunk: • átfogó, magyar nyelvű betanulási program, • változatos es érdekes munkakör, • kezdettől fogva átlagon felüli fizetés, • a külföldi tartózkodás költségeinek átvállalása. „Szívesen dolgozom csapatban és személyesen is elkötelezett vagyok vevőink iránt.” ALDI Magyarország Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, pályázati anyagát kézzel írt önélet­rajzzal, fényképpel és a végzettséget igazoíó okmányokkal 1A napon belül varjuk az alábbi címre: wwwjldi-Hungary.hu

Next

/
Thumbnails
Contents