Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)

2008-09-24 / 223. szám

2 2008. SZEPTEMBER 24., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Nyertes pályázatok - közel egymilliárd fejlesztésre Bátonytereoye. Az idei év rendkívül sikeres volt a pályá­zatok tekintetében, tizenháromból tizenkét beadott munkát bíráltak el pozitívan, így közel egymilliárd fo­rintnyi támogatáshoz jut az önkormányzat, amelyet fejlesztésekre fordíthatnak. G.E. A város mindhárom általános iskolája digitális táblával lett gazdagabb egy nyertes pályázat­nak köszönhetően, az eszközök értéke közel hárommillió forint. A leghátrányosabb helyzetű kis­térségek számára kiírt program­ban az önkormányzat által be­nyújtott pályamunkák közül tí­zet ítéltek sikeresnek, így ennek keretében közel 6.4 millió forint­tal támogatják a kisterenyei sportöltöző felújítását, egymilli­óval a Nagybátonyban a falusi sportpálya rendbetételét, köz­munkához kapcsolódó eszköz- beszerzésre 7.2 millió forintnyi segítséget kap a település, amelyből kisteherautót, fűkaszá­kat és fűnyírókat vásárolnak.- A Bartók Béla Általános Is­kola épületében fűtéskorszerű­sítést végeztünk 20 millió forint­ból, valamint felújítottuk a kerí­tést is, amire további ötmilliót nyertünk - fejtette ki Lavajné Dó­ka Éva polgármester, hozzátéve: - Ez a beruházás azért is jelen­tős, mert az iskola fűtési rend­szerét negyven éve nem fejlesz­tették, ezért előfordult, hogy té­len kabátban, kesztyűben tanul­tak a gyerekek. Mint mondta, a kisterenyei és a nagybátonyi ravatalozó felújí­tására közel 11 millió forintos tá­A maconkai víztározó fejlesztésére 550 millió forintnyi támogatást kapott a város A Kossuth iskola bővítését és felújítását 230 millió forintos támogatással valósíthatják meg Mint mondta, a Zrínyi úti in­gatlant szintén pályázati támo­gatással szeretnék felújítani, majd több funkcióval is ellátni: itt kapna helyet többek között a művelődési ház, a körzeti megbí­zott, a könyvtár, az orvosi rende­lő. A rossz állapotú ingatlanja­inkból ide költöztetnénk az em­lített szolgáltatásokat. A maconkai víztározó fejlesz­tésére, rekonstrukciójára 550 millió forintnyi támogatást kapott a város, az összegből a tó kotrását, bővítését végzik el, valamint inf­rastruktúrával látják el. A tározó hármas célt szolgál: árvízvédel­met, ivóvízellátást, valamint a horgászatra is lehetőséget bizto­sít A beruházással mindhárom funkciót jelentősen fejlesztik. A polgármester elmondta, hogy öt benyújtott pályázat még elbírálásra vár, azonban idén ti­zenháromból tizenkét támogatá­si kérelmet bíráltak el pozitívan, így közel egymilliárd forintot nyert fejlesztésekre a város. A munkálatok még ebben évben elkezdődnek és legkésőbb jövő tavasszal be is fejeződhetnek.- Nagyon örülök annak, hogy ilyen jelentős összeget sikerült pályázatok útján összegyűjteni, hiszen napjainkban a fejleszté­seket csak ilyen módon lehetsé­ges megvalósítani - fogalmazott Lavajné Dóka Éva. mogatást kapott az önkormány­zat, a Lengyendi út felújítására pedig 10.5 milliót. A Béke úton lévő családi há­zak ivóvízbekötéséhez 3 millió forintos segítséget kapott a vá­ros, míg Kisterenyén a Vasút út és a Kastélykert közvilágítására kétmilliót.- A kisterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola épületének bő­vítését és felújítását 230 millió forintos támogatással valósíthat­juk meg. A beruházás befejezé­se után pedig a Zrínyi úti alsó ta­gozatos iskola tanulói is „beköl­tözhetnek” a felújított épületbe - hangsúlyozta a polgármester, hozzáfűzve: - Négy tanterem­mel és egy tornaszobával bővül az intézmény és bízunk abban, | hogy a következő tanévet már a | megújult, korszerű épületben g kezdhetik az alsó és a felső tago- I zatos diákok is. A Bartók iskola fűtésrendszere részben megújult Plusz nyolc fő a biztonságért BatOflytemqre. A város és környéké­nek közbiztonsági helyzete, vala­mint a helyi rendőrkapitányság vi­szonylag alacsony létszáma indokol­ta azt, hogy Szabó Jenő, r. dandártá­bornok, megyei főkapitány úgy dön­tött: idén szeptember elsejétől, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitány­ság Bevetési Szolgálat Balassi Beve­tési Osztály állományából nyolc főt három hónapra Bátonyterenyére ve­zényel. Az áthelyezett rendőrök a közrendvédelmi és közlekedésrendé­szeti osztály állományában járőr be­osztásban dolgoznak.- Mindennek célja elsősorban, hogy a közterületek rendjét megerősítsük, a köz­területen elkövetett bűncselekmények számát visszaszorítsuk, az állampolgárok biztonságérzetét erősítsük a városban és a környező falvakban - fejtette ki Bakos Attila, r. alezredes, a Bátonytere- nyei Rendőrkapitányság vezetője. Mint mondta, az intézkedésnek már látszanak az eredményei, ugyan még csak két hete dolgozik itt a nyolc fő, de nagyon pozitív a visszhang a városban és a környéken lakók részéről. Az eltelt időszakban volt olyan hétvége, amikor Bátonyterenyén városnapi rendezvényt, ezzel egy időben Mátraverebély- Szentkúton nagybúcsút kellett biztosí­tani. Szintén jó példa a döntés helyessé­gére, hogy a közelmúltban a 21-es szá­mú főúton történt kamionbaleset esetén a Pásztói Rendőrkapitányságnak nem volt elegendő embere a helyszín biztosí­tására és a forgalom elterelésére, azon­ban Bátonyterenyéről, a megnövekedett létszám miatt, át tudtak csoportosítani rendőröket.- A nyolc kolléga Balassagyarmatról jár ide, nagy áldozatot hoznak azzal, hogy korábban indulnak el otthonról és később érnek haza, de itt tudunk munkalehető­séget biztosítani számukra - fogalmazott Bakos Attila, hozzátéve: - Ha a mi elvárá­saink és az ő kívánalmaik találkoznak, le­hetséges, hogy állandóan be tudnak ne­künk segíteni. Úgy gondolom, hogy a fő- kapitányság vezetése ebben partner, csak meg kell találni a közös megoldást. Kisbuszt kapnak PSny. Lehoczki Szabolcs polgár- mester örömmel újságolta, hogy az önkormányzatuk kisbusz vá­sárlására nyert 6,7 millió forin­tot. A 20 százalékos önerőt - ami az áfa - az önkormányzat­nak kell biztosítani. A kisbusz a falugondnokság munkáját fogja segíteni. A felső tagozatos diáko­kat ezzel szállítják az endrefal- vai általános iskolába, amellyel iskolatársulási szerződésben állnak. A busz jó szolgálatot tesz egyéb területen is, a szociális ebéd házhoz szállításában, gyógyszerek beszerzésében, il­letve idős betegek szakrendelés­re történő utaztatásában. Fotókör természet-kiállítása Megrendezik a mozi ünnepét Idén is lesz moziünnep, bár az elmúlt években megszo- vagy a „Szex és New York”, „Az kotthoz képest más időpontban, szeptember 25-28. kö­zött várja az ország szinte összes mozija a filmek sze­relmeseit. Megyénkből a salgótarjáni Apolló és a balas­sagyarmati Madách Filmszínház érdekelt - jelenleg több mozi nem is működik megyénkben! - és bár a fent említett huzavona miatt ők nem tudtak csatlakozni a mozihéthez, nem hagyják cserben megyénk filmra­jongóit, mert ugyanebben az időszakban nálunk is ol­csón lehet bemenni az „örökmozgókba”. Balassagyarmat Szeptember 25- én, csütörtökön 10 órakor a Dó­zsa György Általános Iskolában nyílik a Balassagyarmati Fotó­kör természetfotó-kiállítása. Kiállítók: Akáczi Zoltán, Bahorecz Péter, Bartha Péter, Bódis Péter, ifj. Csőri Miklós, dr. Farkas András, Farkas Flóra, Farkas István, Ispán Dániel, Jur­ta Ferenc, Kovalcsik István, Láng Attila, Medvácz Lajos, Molnár Balázs és Szugyiczki Zsolt. 42 fotót állítanak ki, je­lentős részük Nógrád megyé­ben készült. A kiállítást Kovács Ferenc középiskolai tanár nyit­ja meg. A tárlat november köze­péig tekinthető meg munka­napokon 8-17 óráig. Sz.A. A moziünnep négy napja alatt több mint 200 filmet láthatnak majd az érdeklődők az ország majd összes mozijában mintegy 330 vetítővásznon. Idén sokkal több premier előtti alkotás és magyar film pereg majd, mint valaha, az ünnepi jegyár pedig most is rendkívül kedvező lesz, 490 forint. De mi újság megyénk mára már csak két működő film­színházában? Rigó Zoltán, aki már 15. éve bérli és működteti a balassagyarmati Madách mozit, rendkívül jó hírrel szolgál a pa­lóc „metropolisz” nézőinek. Bár ők különböző okok miatt nem csatlakoztak az akcióhoz, de az Ipoly-parti város és vonzáskör­zetének filmrajongói sokkal job­ban járnak, mint bárki más bár­hol az országban. Szeptember 25-től egy héten át 100 forintos egységárért nézhető a három ve­títőterem napi 9 előadása! Kö­zöttük olyan nagy érdeklődésre számító sikerfilmek, mint a „Wanted” Angelina Jolie-val, utolsó óra”, vagy a gyerekeknek ajánlott „Asterix az olimpián”, és a „Lizi és Yeti”. Ha nem is ennyire szenzációs jegyárért, de a szokásosnál ol­csóbban mehetnek moziba a me­gyeszékhelyen az emberek: az említett időszakban 600 forintba kerül a jegy a 15.30-as és a 17.45- ös előadásokra. - Mi sem tudtunk regisztrálni a moziünnepre az azt megelőző bizonytalanság miatt, de nem szeretnénk cserben hagy­ni nézőinket, a kora délutáni „Lizi és Yeti”-re, valamint az azt követő „Zsenikém, az ügynök haláli” ak­cióparódiára a fenti, míg az ele­mentáris sikerű 8 órai „Mamma mia”-ra a szokásos normál tarifá­val lehet bejutni a nemrégiben új­ra megnyitott és megszépült film­színházba - számolt be érdeklő­désünkre lapunknak Gyurkó Pé­ter, az Apolló üzemvezetője. (satis)

Next

/
Thumbnails
Contents