Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)
2008-09-23 / 222. szám
2 2008. SZEPTEMBER 23., KEDD NÓGRÁD MEGYE „Mindent tudó" szárny az iskolának A felújítás, a bővítés során kialakítandó új épúletszárny makettje NMH-információ Kazár. A község önkormányzata pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv észak-magyarországi operatív program támogatási rendszerébe a térségi szerepet betöltő Aba Sámuel Általános Iskola korszerűsítése, bővítése, az integrált oktatás-nevelés hatékonyságának növelése érdekében. A projekt becsült bekerülési értéke mintegy 254 millió forint. A kormány döntése - amelynek előkészítésében Boldvai László országgyűlési képviselő is közreműködött - értelmében a pályázat több mint 171 millió forintos támogatásban részesül. A tervezett beruházás során az iskola felső tagozatos épületét újítják fel, illetve bővítik ki. Új homlokzati nyílászárókat helyeznek el, a homlokzat utólagos hőszigetelést kap. A „L” alakú iskolaépület új szárnnyal egészül ki, amely az udvart a polgármesteri hivatal felől határolja. Az építkezés során két tantermet, egy 12x24 m-es tornatermet és kiszolgálóhelyiségeket (mosdó, vécé, orvosi szoba, testnevelő tanári szoba, szertár, iroda, gépészeti helyiség) alakítanak ki. A tornaterem légteréhez kapcsolódóan az emeleten galériát, a földszinten nézőteret hoznak létre a közösségi rendezvények kiszolgálása céljából. A pályázati előírásoknak megfelelően a tervezett bővítés biztosítja a teljes körű akadálymentes használatot és megoldódik az egész iskola infokommunikációs akadálymenetesítése is. Az új épületszárny padlófűtéses lesz, az energiát folyadékvíz hőszivattyúkkal (talajszondákon keresztül), illetve napkollektorokkal állítják elő. Az energiatakarékos megoldások következtében a fűtési költség a bővítés ellenére sem fog növekedni. Jelenleg folyamatban van a projekt engedélyezési terveinek elkészítése és a támogatási szerződés megkötése. A kivitelezési munkák a tervek és a helyiek reményei szerint 2009 júniusában kezdődnek el, a felújítás, bővítés tervezett befejezési ideje a következő év augusztus hava. A világharmónia jegyében futnak Tegnaptól már nálunk a nemzetközi váltó, amelyhez bárki csatlakozhat Salgótarján. Hazánkat, sőt megyénket is érinti a 2008. március 27-én Rómából indult Világ- harmónia-futás európai szakasza. Tegnap este több nógrádi helységet érintve Salgótarjánba érkezett a váltó, amely ma délelőtt Somoskőnél el is hagyja Magyarországot. A „World Harmony Run” a világ legnagyobb váltófutása, amelynek célja, hogy a nemzetközi barátságot és egyetértést hirdesse, s melyhez bárki csatlakozhat. A harmóniát jelképező fáklyát egy nemzetközi futócsapat viszi országról országra. A 49 európai országon áthaladó nemzetközi váltó tagjai összesen 24 000 kilométert futnak. A váltó célállomása október 6-án Prága lesz. A szervezők a korábbi évek rendezvényeihez hasonlóan Európában 500 000 ember részvételére számítanak, az öt kontinens száz országában pedig több mint egymillió ember kapcsolódik. A Világharmónia- futás elsősorban nem a futásról szól, hanem fel akarja hívni az emberek figyelmét arra, hogy bárki tehet egy lépést a harmóniáért. A futók csapata szeptember 17-én érkezett hazánkba, majd Sopron, Pápa, Tatabánya, Budapest, valamint a megyénkben Héhalom, Palotás, Szarvasgede, Csécse, Ecseg, Pásztó, Tar, Mátraverebély, Bátonyterenye, Maconka, Rákóczibánya, Kazár érintésével tegnap este érkezett meg az utolsó magyarországi városba, Salgótarjánba, ahol Fenyvesi Gábor alpolgármester fogadta őket. Ma 8.30-kor a város Fő terén Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester kis műsor - amelyben a SKÁID Kodály Zoltán tagiskola kórusa, a salgótarjáni összevont óvoda apróságai, és a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néptáncosai vesznek részt - keretében köszönti a futókat, akik ezek után indulnak tovább és Somoskőújfalu érintésével Somoskőnél hagyják el az országot. A nemzetközi váltóhoz bárki csatlakozhat néhány lépésre, yagy akár kilométerekre is. (sts) Sáptarj*. Csütörtök estig tekinthető meg tása a József Attila Művelődési és KonferenciaValaczkai Erzsébet (jobbra) vadászati témájú központ üvegcsarnokában. festményeiből, illetve vadásztrófeákból álló kiállí- foia gócs éva Uj arcok a Vertichben 2 í 5 s rabbal is készül, amelyet várhatóan tavasszal mutatnak majd be a nagyérdeműnek, addig a fentebb már jelzett, korábban nagy sikerrel bemutatott művekkel állnak színpadra, remélhetően nem csak a megyehatáron belül. A színészek közül többen a losonci Kármán József Színházban is vendégszerepeinek, amely ugyancsak elismerés a Vertich számára. Remélhetően ebben az évadban fordul a kocka, s talán salgótarjáni bemutatón tapsolhatunk a kármánosoknak... Biztosan tapsolhatunk azonban új tagoknak, hiszen a minap megtartott meghallgatáson hat új színészjelölt kapott lehetőséget, hogy megmutathassa, kibontakoztathassa tehetségét, s továbbra is várják a színjátszás iránt érdeklődő fiatalokat, idősebbeket. A tavasz végi, Jaj apu... című darab bemutatója után felmerült: legyen állandó színi társulata Salgótarjánnak, amelyhez a Vertich mellett a KiViSzI és az Impro színpad adhat alapot, természetesen további helyi csoportokkal közösen dolgozva. Mindehhez nem lehetetlen összeállítani a szakmai, tárgyi és anyagi támogatást, mint az a Vertich évzáró vacsoráján kiderült. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester akkor arról beszélt: a város elkötelezett egy ilyen kezdeményezés felkarolásában, hiszen a JAMKK létesítménye és szakmai stábja alkalmas a hely és technika biztosítására, az anyagi fedezet előteremtésében pedig néhány önkormányzati cég eddigi támogatása mellett helyi vállalkozók, vállalatok is segíthetnek. Ugyanezt erősítette meg dr. Tordai Péter, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke is, aki szerint egy helyi társulat mindenképpen érdemes lenne a helyi és környékbeli vállalkozások támogatására. Salgótarján. Új, minden eddiginél sikeresebb évadra készül a Vertich Színpadstúdió. A salgótarjáni és környékbeli fiatalokat magába foglaló társulat ötödik szezonjára kezdte meg a felkészülést a közelmúltban, s máris három darabbal került be a salgótarjáni tavaszi bérletes színházi sorozatba. Arthur Lee Kopit: Jaj apu, szegény apu, a szekrénybe beakasztott tégedet az anyu, s az én pici szívem olyan szomorú című abszurd drámáját a József Attila- és Zenthe Ferenc-bérletes sorozatban, Marschalkó Zsolt: Zsar- nokölők című vígjátéka az ifjúsági bérletsorozatban tekinthető meg. A győztes szolgalegények című mesejáték a Tudor-Vidor- bérletben kapott helyet. A T. Pataki László stúdióvezető nevével fémjelzett stáb két új (egy gyermek és egy felnőtt) daÚj darabokkal és új tagokkal ismerkedik a Vertich Színpadstúdió ősszel EGYÜTT EH IS w----------------------ME GCSINÁLJUK Igényelje most egyszerűbben, induló banki költségek és tulajdoni lap bemutatása nélkül svájci frank alapú Partner jelzáloghitelünket bármilyen célra. 0 Ft Folyósítási jutalék, 0 Ft Értékbecslési díj, 0 Ft Kezelési költség, THM: 7,98% Várjuk bankfiókunkban: Salgótarján, Rákóczi út 13. További információk: vagy A hirdetés nem teljes körű. A kedvezmények feltételeiről, a hitelbírálatról és a további részletekről tájékozódjon a bank által, magánszemélyek részére nyújtott hitelek kondícióiról szóló hirdetményben, honlapunkon és bankfiókjainkban. SUL^UntCredlt Bank