Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)

2008-09-22 / 221. szám

6 HÍRSÁV Megduplázódhat 2050-ig a nyugdíjasok aránya az időskori eltartottsági ráta, amely 2004-ben 22,6 száza­lék volt, 48 százalékra növe­kedhet 2050-ig Magyaror­szágon - áll a pénteken be­mutatott Európai társadalmi jelentés című tanulmány- kötetben. A kutatás szerint 2050-re Magyarország népessége 12 százalékkal, 8,9 millió főre csökken. Az emberek felének nincs internet-hozzáférése A közép-európai országokban az otthoni internet-hozzá­férés jóval az európai átlag alatt van: míg a kelet-európai háztartások 44 százaléka rendelkezik internet-hozzá­féréssel - Magyarországon 42 százalék -, addig az euró­pai uniós átlag 54 százalék. A skandináv országokban ez az arány majdnem 80 százalék - derül ki a Millward Brown és a D-Link közös felméréséből. Megmentenék az amerikai bankokat a csődtől AZ AMERIKAI KORMÁNY 700 milliárd dollárt tervez költe­ni arra, hogy megmentse az összeomlástól az amerikai bank- és pénzügyi rendszert. Az erre vonatkozó tervet a kormány szombaton juttatta el a kongresszus szakbizott­ságaihoz, amelyek már megkezdték annak tanulmá­nyozását. Változhatnak még az adóelképzelések Gyurcsány nyitott a változásra gyurcsány Ferenc szerint a parlamenti vita során még változhatnak a Megegyezés című programban szereplő adóelképzelések. A kor­mányfő a kapcsolat.hu-nak adott interjújában beszélt arról is, hogy sem a nyugdíj-, sem pedig a családipótlék rendszerben nem tervez újabb átalakításokat ebben a kormányzati ciklusban. Már Németországban is korlátozzák a spekulációt megtiltották a pénzügyi szektor tőzsdei cégeinek részvényeivel űzött, ár­folyamzuhanásra játszó ha­táridős - vagyis short - el­adási tranzakciókat Németi országban. A német pénz­ügyminisztérium és a német bankfelügyelet (BaFin) közö­sen döntött a korlátozásról. Az intézkedés szombaton lépett életbe, és egyelőre az év végéig marad érvényben. A Hírsávot a »gliliwilárnoQafia. GAZDASAG Népszerűek a használt autók másodkézből Drágább hitellel kínálják a megunt kocsikat Sokakat ér meglepetésként a használt autót hitelre vásárlók közül, hogy a magas törlesztőrészlet miatt akár dupla annyiba is kerülhet a kocsi Évi 400 ezer használt autó cserél gazdát Magyar- országon - derül ki egy friss felmérésből. Az ilyen gépjárművek legfőképpen kedvező áruknak köszön­hetik népszerűségüket. Érdemes azonban szak­emberrel átvizsgáltatni a kiszemelt autót, mielőtt megvásárolnánk. Hampl Márta Nyílt titok, hogy amint kigurul egy új autó a márkakereskedés­ből, szinte azonnal tíz-húsz szá­zalékot veszít az értékéből. En­nek igen egyszerű a magyaráza­ta, mégpedig az, hogy használat­ba vették. így talán nem is meg­lepő a Magyar Lízingszövetség kimutatása, amely szerint a gép­jármű-finanszírozási piacon mind nagyobb szerepet játsza­nak a használt autók. „Tavaly kö­zel négyszázezer használt autó cserélt gazdát Magyarországon, és nagyjából a negyedüket kész­pénzzel vásárolták meg” - mond­ta el érdeklődésünkre Bakó Zol­tán, a Magyar Gépjármű-keres­kedők Országos Egyesületének titkára. A szakértő szerint azok­nak, akik inkább hitelre akar­nak gépjárművet venni, érde­mes előre kiszámolniuk, hogy a törlesztőrészletekkel együtt összesen mennyi pénzből fog ki­jönni az autó. Sokakat ér ugyan­is meglepetésként, amikor a ma­gas törlesztőrészlet mellett oly­kor csak dupla áron juthatnak hozzá az áhított autóhoz. A kel­lemetlen meglepetések elkerü­lése végett a következő néhány pontban azokat a hasznos tudni­valókat gyűjtöttük össze, ame­lyeket nem árt szem előtt tarta­ni, amikor használt autó vásárlá­sára adjuk a fejünket. óvatosan a hitellel A használt gépjárművek egyik hátránya, hogy nehezebb finanszírozási körülmények között lehet csak hozzájuk jutni. így például jóval magasabb a teljes hiteldíj- mutató (THM) - ez azt mutatja meg, hogy az adott kölcsön tény­legesen mennyibe kerül a hitel- felvevőnek -, mint az új gépjár­műveknél. Ha ennek ellenére hi­telre kívánjuk megvásárolni a kiválasztott gépjárművet, érde­mes hitelközvetítő segítségét kérni. BIZTONSÁGBAN A SZERVIZKÖNYWEL Az európai uniós szabályok sze­rint minden új gépjárműre leg­alább két év garancia jár, amely idő alatt a tulajdonosnak meg­határozott időközönként, vagy a megtett kilométerek után el kell vinnie autóját kötelező szervize­lésre. Amennyiben ezt a sza­bályt betartja, úgy a garancia és így a szervizkönyv is érvényes marad a megszabott időre, füg­getlenül attól, hogy a gépjármű­nek ki a tulajdonosa. Ezért érde­mes olyan használt autót válasz­tani, amelynek még érvényes a szervizkönyve, hiszen egy eset­leges meghibásodás esetén ga­ranciálisán javítják a járművet a kijelölt szervizben. mindig jár a szavatosság A ma­gyar jogszabályok szerint a használtautó-kereskedőknek legalább fél év szavatosságot kell biztosítaniuk minden eladott gépjármű esetében. A jótállás és a szavatosság között mindössze annyi a különbség, hogy ez utób­bi esetében az eladó azért vállal felelősséget, hogy az eladáskor hibátlan terméket adott át a ve­vőnek, tehát nincs olyan rejtett hibája, amely csak később fog kiderülni. szakértői átvizsgálás Ma már számos trükkel lehet roncsautó­ból ránézésre új autót barkácsol­ni, így érdemes szakemberre bízni a használt gépjármű teljes átvizsgálását. A márkakereske­désekben nagyjából tízezer fo­rintért a fényezésen át az utolsó csavarig átvizsgálva megbízható állapotfelmérést kaphatunk a ki­szemelt kocsiról. regisztrációs adó A hazánk­ban forgalomba helyezett sze­mélygépkocsik, lakóautók és motorkerékpárok után regiszt­rációs adót kell fizetni. Az egy­szeri összeget a használt autók sem úszhatják meg, igaz, ezek a járművek kedvezményesebb sávba esnek. Az adó mértéke a személygépkocsi műszaki tulaj­donságaitól, a környezetvédelmi osztályba sorolásától, valamint első forgalomba állításának idő­pontjától függ. Keményen harcol két cég a Traubisoda név használatáért Már több mint egy évtizede fo­lyik a csata két cég között arról, hogy melyiküké a valódi Trau­bisoda. A napokban pedig vádat is emeltek a Traubi egyik gyár­tója ellen, hamisítás ügyében. Az ügyészség szerint egyikük annak ellenére használja a Traubisoda nevet, hogy tudnia kellene, a védjegy nem az övé. A két magyar Traubi-gyártó cég pedig kizárólagosságot akar, az­az azt, hogy a másik ne használ­hassa a nevet. „Csak a balatonvilágosi az igazi Traubi”. - Ezt az a Sala­mon Berkowitz mondja, akinek a cége, a Traubi Hungária Zrt. ellen a héten emeltek vádat áru hamis megjelölése és iparjog- védelmi jogok megsértése miatt. A vád szerint a Berko­■ Mindkét fél kitart azon álláspontja mellett, hogy őt illeti meg a név és az azzal járó jogok használata. witz-féle Traubi Hungária Zrt. 2005 és 2007 között több mint 3,5 millió olyan üdítőitalt állí­tott elő, amelynek címkéje, il­letve magának a palacknak a megjelenése sértette az eredeti termék védjegyeit. Ezzel becslé­sek szerint mintegy nyolcmillió forint kárt okoztak a védjegy tu­lajdonosának, az osztrák Warim-pex AG-nek és a védjegy jogos használójának, a debrece­ni Ráthonyi Kft.-nek. Ennek el­lenére Berkowitz ragaszkodik álláspontjához, és kitart amel­lett, hogy őt illeti meg a név használata. Elmondása szerint igazolni tudja a Traubisoda márkanév használatára való jo­gosultságát is, mert a Badacso­nyi Állami Gazdaságtól még 1993-ban megvásárolták üze­mestül, receptestül a hazai jogo­kat, és az osztrák Warimpex csupán mint képviselő járt el a gazdaság megbízásából, Ráthonyi Rita, a Ráthonyi Kft. ügyvédje azt mondja: már több polgári pert megnyertek a Trau­bi Hungária Zrt. ellen, mire el­jutottak a mostani büntetőeljárá­sig. Szerinte a bírósági ítéletek végrehajtása eddig nem volt eredményes, a bitorlás tovább folytatódott, és most már a nyo­mozóhatóság az, amely talán vé­get tud vetni ennek a hamisítási ügynek. ■ G. M. 2008. SZEPTEMBER 22., HÉTFŐ Nyolc amerikai a legértékesebb márkák között rangsor A Coca-Cola név éri a legtöbbet a világon, a Nokia márkanév pedig Európában A Coca-Cola a világ legértéke­sebb márkája - derül ki a Busi­ness Week amerikai magazin és a márkakutatással foglalkozó Interbrand társaság közös felmé­réséből. Az amerikai üdítőital­gyártó óriás neve 66,667 mil­liárd dollárt ér - ez nagyjából a fele Magyarország éves gazda­sági teljesítményének. A felmé­rés szerint nagyot dobott a Coca- Cola márka értékén a pekingi Márkaértékek rangsora (milliárd dollár) Ágazat Ország 1 í. Coca-Cola Italgyártás USA 66,667 2. IBM Informatika USA 59,031 3. Microsoft Informatika USA 59,007 4. General Electric Gépipar USA 53,086 5. Nokia Mobilgyártás Finnország 35,942 6. Toyota Autógyártás Japán 34,050 7. Intel Informatika USA 31,261 8. Mc’Donalds Vendéglátás USA 31,049 9. Disney Szórakoztatóipar USA 29,251 10. Google Informatika USA 25,590 forrás: business week A világon jelenleg a Coca-Cola a legértékesebb márkanév olimpia, és az sem volt rá nega­tív hatással, hogy hazai pályán, vagyis az észak-amerikai piacon a társaság kifejezetten gyengén szerepel. A nagy konkurens, a Pepsi a 26. a rangsorban. Amerikai a második és a har­madik legértékesebb márka is: az IBM név valamicskével több mint 59 milliárd dollárt ér a ku­tatás szerint, csak hajszálnyival többet, mint a Microsoft elneve­zés. Mind a számítógépgyártó gigász, mind a szoftverfejlesztő óriás rendkívül jó évet tudhat maga mögött. Az első európai márka a rang­sorban a finn Nokia, amely 53,4 milliárd dollárt ér a felmérés el­készítői szerint. ■ M. S.

Next

/
Thumbnails
Contents