Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)

2008-09-18 / 218. szám

Szvorád Andrásné, az intézmény vezetője V. G. Salgótarján. Elhangzottak a be­szédek, árvágták a szalagot és ezzel megnyitódnak tekintették Baglyasalján a Baglyaskő idős­otthont. A meghívottak meg­nézték az igényesen kialakított, szépen berendezett, szobákat, dicsérték a látottakat és azokat is, akik eltervezték, a pénzt „hozták”, felépítették az idős, magányosan élő, beteg embe­reknek otthont, menedéket nyújtó impozáns épületet és el­mentek. Vége volt az ünnep­nek. Jöttek a hétköznapok és az otthon lakói is egymás után. Próbálkozások Elsőként Sótér István, a haj­danvolt bányász Szilaspogonyról és felesége.- Három évig próbálkoztunk, hogy bejussunk valahová. Elő­ször Ceredre pályáztunk, mert közel volt és jó híreket hallot­tunk róla. De az otthon kicsi, zsúfolt, nem fértünk be. Nem si­került Kisterenyén, az Ezüstfe­nyőben sem helyet kapnunk - meséli Gizella asszony és mutat­ja a falon függő emléklapot, hogy itt ők voltak az elsők. Bútorra nem volt gondjuk, mert berendezett „lakás” fogad­ta őket az első emeleten. Az elő­szobában tágas, beépített szek­rény a ruháknak, a lakótérben széles, kényelmes ágy, fölötte fe­születtel, asztal, székek, falipolc a könyveknek, újságnak, virág­nak. Helyben van a fürdőszoba is. Van televíziójuk, rádiójuk, ka­zetták, és vannak telefonjaik is. Ezek kötik őket össze a világgal, a családdal. Csendben, békes­ségben, elégedetten élnek.- Miért ne lennénk azok? - kérdezi az asszony és mindjárt válaszol is a kérdésre. - Takarí­tanak, mosnak ránk, reggeliről, ebédről, vacsoráról gondoskod­nak. Gyakran van főzelék, egy héten háromszor hideg vacsora. Nekünk ízlik az étel. Otthon sem ettünk különbet. Aztán azt mondja: elkészíteni sem volt egyszerű az ebédet. Be­teg a szeme, bizonytalan a látá­sa, így a mozgása, a járása is. Nyugdíja mellé vaksegélyt Is kap, de így sem éri el azt az ösz- szeget, amit be kellene fizetnie az ellátásért. A férjéé sem, pedig ő bányában dolgozott. Turiczki Józsefnéhez három készséges nővér is mutatja az utat. Elég csak annyit monda­nom, hogy szépen énekel. Dél­utáni pihenőjét szakítom meg neki is, szobatársának is. Kint erősen süt a nap, a teraszon szé­kekre terítve mosott ruha szá­rad. Elkapja pillantásomat és magyarázni kezdi:- Szeretem magam mosni a holmimat, amíg tudom. - Nyitja a szekrényét és mutatja a gon­dos rendben sorakozó, tiszta ru­hákat. Két hónapja jött az otthonba. Lassan huszonöt éve lesz, hogy meghalt a férje. Februárban el­ment a fia is. Magára maradt bá­natával, nyolcvanhat évével, be­teg szívével. Menekült a magány elől. Bezárta maga mögött salgó­tarjáni lakásának ajtaját és jött Baglyasaljára. Oda, ahol gyer­mek- és fiatal évei teltek.- Nehéz az embernek otthagy­ni a régi életét - mondja elme­rengve. - A szobák tiszták, a nő­vérek kedvesek, orvos jön hoz­zánk, ha szükségünk van rá. Mégsem olyan, mint otthon még az étel sem, de hát itt sok ember­nek főznek. Azzal biztatja magát: ahol sok­féle ember van együtt, azoknak meg kell ismerniük, meg kell szokniuk egymást. Akkor köny- nyebb lesz együtt.- így gondolják ezt itt is, mert próbálnak szórakoztatni, vidíta­ni bennünket. Nemrégiben au­tóbuszra ültünk és mentünk Ludányhalásziba, az otthonba. Ebédre finom bográcsost kap­tunk, daloltunk, még táncra Is perdültünk. Szép nap volt, jól éreztük magunkat - idézi fel az élményeket. Gazdagok,szegények Szvorád Andrásné, az idősott­hon vezetője felkészülten, gaz­dag tapasztalattal érkezett a Baglyaskőbe. Hosszú éveket töl­tött a szociális ellátásban, dolgo­zott Bercelen az ápoló-gondozó otthonban, a megyei önkormány­zatnál, ahol szociális tanácsnok volt. Pontosan tudja: az idős, be­teg, magányos emberek - ráadá­sul, ha még szerény nyugdíjból is próbálnak megélni - sok tekin­tetben kiszolgáltatottak. Az ott­honlakók is tisztességes ellátást, az elhagyott otthon nyugalmát, biztonságát keresik itt. Beszélgetésünk arról folyik, hogyan igyekeznek mindennek eleget tenni július 1-jétől, ami­kor az otthon működését számít­ják.- Ahogy az otthon lakói érkez­tek, úgy vettük fel folyamatosan a gondozókat - kezdi. - Vala­mennyien szakképzettek. Ma már meghaladja a százhúszat az otthonlakók száma is. Ebből ha­tan az átmeneti férőhelyekre je­lentkeztek. A Baglyaskő százötven férőhe­lyes, száznegyven a tartós és tíz az átmeneti férőhelyek száma. Az intézmény fenntartója a Nóg- rád Megyei Önkormányzat, de az átmeneti férőhelyek betöltése - megállapodásuk szerint - a salgótarjáni városi önkormány­zat feladata. Jelentkező sok volt, hiszen sok száz az idősotthoni elhelyezésre várók száma és Sal­gótarján környékén a legtöbb. A jelentkezőket egy orvosi bizott­ság „szűrte” meg és azok jutot­tak be, akik állapota négy óránál több gondozást igényel. A Baglyaskőről az a hír járja: a gazdagok otthona, az idős em­berek magas térítési díjat fizet­nek. Szvorád Andrásné tényeket sorol:- A térítési díj valóban nem kevés, 83 500 forint. Az otthon nem emelt szintű, szociális rá­szorultság alapján működik. A bentlakók mintegy kétharmada nem is tudja ezt a pénzt megfi­zetni. Ahhoz ugyanis legalább százötezer forintos nyugdíj kelle­Asszonyok a társalgóban ne, hogy a térítési díj befizetése mellett a pénz húsz százaléka kötelező zsebpénzként a bentla­kóknál maradjon.- Ki pótolja a hiányzó forinto­kat?- Az egyik megoldás a család. Ha ez nincs, akkor számításba jöhet a gondozott tulajdonában lévő ingatlan megterhelése - hangzik a válasz.- Ha egyik sem járható út?- Akkor a fenntartó önkor­mányzat, ez esetben a megyei önkormányzat egészíti ki a térí­tési díjat - mondja. Később a háromszáz adagos, korszerűen felszerelt konyhára, az étkezésre terelődik a szó. Azt Szvorád Andrásné is elismeri: az ellátási díjért joggal várnak mi­nőséget az idősek. Azt azonban hozzáteszi: az ellátás folyamato­san javul, hetente négyszer a va­csora is meleg. Az intézmény­nek valójában nincs beleszólása az étkeztetésbe. Hatáskörük a konyha ajtajánál „megáll”. A konyhát a megyei önkormány­zat ellátó szervezete működteti. Az intézményvezető asszony azzal számol, hogy lassan-las- san túljutnak a kezdéssel járó gondokon. S hogy ez így le­gyen, szinte minden nap tesz­nek valamit azért, hogy a szép épület megteljen tartalommal. Baglyasalja háziorvosa ellátja az otthon lakóit is, pszichiáter dolgozik és mentálhigiénés csoportjuk is van. Dolgoznak olyan programon, amely vélhe­tően elűzi majd az idős asszo­nyok és férfiak unalmas, üres óráit. Őket kérdezik meg, mi­lyen szórakozási lehetőséget szeretnének és milyen szolgál­tatásokat. Az idősek világnap­ját már szervezik. Tervezik, hogy fodrászt, manikűröst, pe­dikűröst hoznak és nyitnak egy büfét is.- Szeretnénk szélesre tárni az idősotthon ajtaját, hogy minél többen bejöjjenek rajta. Itt több civil szervezet is működik, mint például a baráti kör. Arra törek­szünk, hogy jó kapcsolatot ala­kítsunk ki velük. Ez kölcsönö­sen előnyünkre válna. Évek múlásával Kifelé még megállunk, hogy körülnézzünk a tágas társalgó­ban. A közösségi helységekre bi­zony ráférne, hogy otthonosabbá tegyék, hogy szívesen látogas­sák az idős emberek. Most a csu­pasz asztal mellett egy-két asz- szony múlatja az időt. Távolabb, botra támaszkodó idős ember ül, figyelmesen hallgatja szomszéd­ja, Deák Albertné szavait.- Szeretek itt üldögélni, be­szélgetni Barnával, mert ő is ért a mezőgazdasághoz, a földhöz - tájékoztat készségesen az asz- szony. Endrefalván élt, a termelőszö­vetkezetben dolgozott. A lábai tönkrementek, mutatja a két kö­nyökmankót, amelyek segítenek neki, hogy járni tudjon.- Jól elvagyok itt, megpihenek a sok munka után. Az ételre sincs panaszom, megeszek min­dent, nem válogatok. Nyolcvan­hét éves vagyok, nekem már minden nap ünnep - mondja. Meséli, hogy szobatársa roma asszony. Jól megvannak együtt, mert az segít neki, vigyáz rá. Csak azt panaszolja, hogy unat­koznak, nem tudnak mást csi­nálni, csak beszélgetni. Akkor jobb a napja, ha fia meglátogat­ja.- A kefir, meg egy szelet ke­nyér vacsorára nem sok a bá­nyász gyomrának. Megszoktuk a kiadós, jó kosztat. Ott bizony kellett az erő, mert különben nem volt szén - kapcsolódik a beszélgetésbe az idős ceredi em­ber. Harminc évig volt bányász, dolgozott Rónán, Saigon. Mű­szak után meg várta őt otthon a mezei munka. Édesapjának húsz hold földje volt, azzal ta­vasztól őszig mindig volt tenni­való. Az otthonban csendesen telnek napjai, rádiót hallgat, a televízióban az esti híreket. De csak azt. A sok vita már nem ér­dekli. Találkoztam néhány olyan idős emberrel is, akik sehogyan sem tudják megszokni új helyü­ket. Hazakívánkoznak, ha csak néhány napos, vagy hetes sza­badságra is. De a többségük ma­rad, mert jól érzi magát, vagy maradásra bírja őket a magány, az ellátatlanság kényszere. Ké­sőbb, az évek múlásával talán az is, hogy valóban meghitt otthon­ra találnak a Baglyaskőben. Nővérek tanácskozása arról, hogy mi vár rájuk holnap A Sótér házaspár békességben, megértésben Az épületen belül akadálytalanul lehet közlekedni segédeszközökkel is Otthon az otthonban: hétköznapok a Baglyaskőben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents