Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)

2008-09-17 / 217. szám

12 2008. SZEPTEMBER 17., SZERDA SPORTTÜKÖR El és virul megyénkben a lovassport fogathajtás Nyílt megyebajnokság, 6. (záró) forduló, Vincze István-emlékverseny, Terény Ötödik alkalommal rendeztek fogathajtó-viadalt a Cserhát szívében az elhunyt nógrádi versenyző, Vincze István emlékének szentelve, és bár szokatla­nul hideg idő köszöntött be vasárnapra, a hatalmas érdeklődéssel várt látványos eseményre pontosan tu­catnyi kettes fogat gyűlt össze a nyílt megyebajnokság záró fordulójára Terényben. Mint eddig minden alkalom­mal, most is gondosan előkészí­tett pálya várt az indulókra, a helyi versenyzőnek, Mihalik Pálnak és a további terényi ren­dezőknek köszönhetően, akik igazi nézőbarát pályát alakítot­tak ki a község szélén, hisz a volt tó melletti, jó két futballpá- lyányi területen minden aka­dály teljesítését szinte testközel­ből élvezhették az összegyűltek. A látványos maratonhajtással kezdtek a tizenkettek, közöttük a megyénkben kettes fogatok, és bizony a csodálkozva bámult a nézők döntő többsége, hogy is sikerülhet az eligazodás a laiku­sok számára kiismerhetetlen- nek tűnő akadályok között, ahol persze nemcsak a szalmabálák­kal, cölöpökkel, farakásokkal, kiserdővel és szűk fordulókkal, hanem kíméletlenül ketyegő stopperral is meg kellett küzde­ni a hajtóknak, lovaknak. Ezek után jól jött az pihenő a tajték­tól csatakos nemes négylábúak­zött, akiknek a nevét és eredmé­nyeiket alább láthatják olvasó­ink. A nyílt megyebajnokság 6. fordulójának, a Vincze István- emlékversenynek összetett vég­eredménye: 1. Mihalik Pál -segédhajtó Koplány Örs (Terény), 2. Neisz Ferenc - Neisz Csaba (Vácrátót), 3. Petes Ferenc - Petes Ivett (Jászárokszállás), ....6. Tórák Kornél - Somoskői Péter (Karancsberény), ....8. ifj. Gál Andor - Farkas Arnold (Nógrádgárdony) ...9. Koren Csa­ba - Kazinczi János (Cered). A hat fordulós Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Kupa nyűt megyebajnokság összetett vég­eredménye: 1. Tóth (Lojzi) Alajos (Jászárokszállás), 2. Tórák Kor­nél (Karancsberény), 3. Neisz Fe­renc (Vácrátót),... 6. ifj. Gál An­nak, de a közönség sem maradt hoppon, mert a szívélyes ven­déglátók jóvoltából az ebédszü­netben a kulináris élvezetek­nek adhatták át magukat és a helyi népdalkörösök is szóra­koztatták őket. A gyerekek köz­ben a varrás, hímzés rejtelmei­vel ismerkedhettek, népszerű volt a csuhébaba-készítés, ahol a helyi szakavatott kezek a ku­koricaháncsból pillanatok alatt babát, virágot formáltak. Kora délután aztán az akadályhajtás­ban már az aznapi összetett győztes és helyezettek neve is eldőlt és az eddigi öt fordulót fi­gyelembe véve a 2008-as nyílt megyebajnokság végső sor­rendje is kialakult. Mivel a fo­gathajtás megyénkben tavaly óta kiemelt támogatást élvez a FOTÓK: SATIS Cserhátvidéke Takarékszövet- dór (Nógrádgárdony), ... 10. kezet jóvoltából, idén először Mihalik Pál (Terény), ... 14. 100 000 forintos pénzjutalmat Koren Csaba (Cered). osztottak szét a legjobbak kö- ■ (satis) Nem sikerült a dobogós helyezés TÁJFUTÁS Országos sprint távú bajnokság Mint már beszámoltunk róla, kissé halványan szerepeltek me­gyénk tájfutói az országos sprint távú tájfutó bajnokság elődöntő­jében. Nos, a megyei szakveze­tők a gyenge szereplés ellenére reménykedtek abban, hogy a végső futásnál néhány nógrádi tájfutó majd sikeresebb lesz. Nem így történt. A Szolnokon megrendezett A-B-C döntőkben - 24 versenyző küzdött a végső helyezésekért - nem sikerült egyetlen nógrádinak sem dobo­góra kerülnie. Eredmények. A döntő. F18 ka­tegória: 5. Kovács Boldizsár (Ba­lassagyarmati Medosz) 15:02 perc, 11. Morvái András 16:33. F20: 20. Bódis Péter (Bgy. Medosz) 29:36. F21: 7.. Pelyhe Dániel 17:54. F40: 14. Kovács Gábor 15:13,22 Kovalcsik István 16:16 (mindkettő Bgy. Medosz). F45: 19. Sramkó Tibor 13:43. F50A: 11. Pelyhe Dénes 12:31, 19. Győri László 13:42. N16: 7. Ozsvárt Dóra 14:19, 12. Kovalcsik Anna (Bgy. Medosz) 15:35, 20. Goldmann Dóra 16:50. N18: 5. Kovács Anett 16:25, 16. Bállá Brigitta 21:27. N20A: 9. Koós Diána 18:21,15. Kovalcsik Bernadett (Bgy. Medosz) 23:42. N35: 7. Nagy Ákosné 19:33. N40:12.Jakubecz Andrea (Bgy. Medosz) 15:07. B- döntő jobb nógrádi helyezései F18:2. Diószegi Bálint F21:9. ifj. Pelyhe Dénes. F35: 2. Hugyecz Zoltán (HUFEZE-Pásztó), 3. Nagy Ákos. F45:12. Telek Tibor. F50: 5. Kovács József. N14: 1. Cseh Anett, 6. Goldmann Júlia. (Az egyesület nélkül jelzettek a Salg. Domyay tájfutói) OTTHONKÉR Építkezők boltja PREVENT Építő és Szolgáltató Szövetkezet NÉMET MINŐSÉG, HAZAI ÁR. ÚJ TÍPUSÚ TETŐCSERÉP: EZ A „BALANCE" alacsony hajlásszögtől felhasználható. 3104. Salgótarján, Kálmán Imre út 96. E-mail: prevent@freemail.hu T el.:06/32/440*050 Fax: 06/32/442-806 FLEURIMPORT HL FT ÉPÍTŐANYAGOK es FÜRDŐSZOBA SZALON www.fteurlmport.eu BNV-hez kapcsolódó és őszi telepi akcióinkról érdeklődjön telephelyünkön, vágy tekintse meg honlapunkon! www.fleurimport.eu Balassagyarmat, Kóvári út 11. Tel.: (35) 300-119, 500-520 Fax: (35) 300-125 telep@fleurimport.eu Nyitva: hétköznap 7.00-17.00 lg, szombat 8.00-12.00 lg. Vásároljon most OLCSÓN CREATON tetőcserepet és ráadáském NYERJE vissza az árát! Az akció 2008.09.15-től - 2008.10.31.-ig tart. Nyereménysorsolás: 2009. december. ____ Al apcserép: 1.570,-Ftfm2-töt

Next

/
Thumbnails
Contents