Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)
2008-09-10 / 211. szám
2008. SZEPTEMBER 10., SZERDA 11 SPORTTÜKÖR A szomszédoknál versengtek nyári biatlon Viessmann-kupa, 3. forduló, Szlovákia Több mint félszáz nógrádi 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Több mint 10 percen át hömpölygött át a startkapun a hétezres tömeg a budapesti Városligetben a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton rajtjánál és őket később még követték a kisebbek és családok, igaz, nekik csak 3,5 kilométeres Ligetkört kellett megtenni. Nógrád megyéből idén 53-an teljesítették a „legyőzhető távolságot” az ország legnagyobb félmaratoni futóeseményén, közülük a balassagyarmati Téti Gábor volt a leggyorsabb. Több mint 10 percen át hömpölyögtek át a rajtvonalon a félmaraton indulói A közelmúltban a Viessmannkupa 3. fordulóját is lebonyolították a szlovákiai Vyhneben, kis- puskás és légpuskás kategóriákban. Ezúttal sem hiányozhattak a salgótarjáni Petőfi DSE versenyzői a rendezvényről, akiket a már megszokott kemény pálya, erős mezőny és profi rendezés fogadott. Első nap a sprint verseny került megrendezésre, ami mindkét tarjámnak két lövészetet takart (fekvő-álló). Hatházi Péter indult előbb, neki a futótáv 4 kilométer volt. A fekvő lövése szenzációsan sikerült, ugyanis sikerült hibátlant lőnie. Futásban hozta a már megszokott jó futóformáját, és hiába lőtt az állóban 2 hibát, már nem tudták őt befogni a vetélytársai és nyerte a versenyt. Érdemes megjegyezni, hogy nem csak a kategóriájában, de abszolútban is ő érte el a legjobb időt a délelőtt folyamán. Délután került sor a légpuskás futamokra. Varga Bence távja 2 kilométer volt. Sajnos, mind állóban, mind fekvőben egyaránt 2 hibát lőtt és ez a nagyon erős szlovák mezőnyben a 11. helyre volt elegendő (1994-es születésűek között a 3. lett). Másnap a tömegrajtos versenyt rendezték, (Petinek fekvő-fekvő- álló-álló, 5 km, míg Bencének fekvő-álló 2 km). Itt Hatházi nagyon ellőtte magát. Bár a 2. helyért kemény verseny zajlott, de a tarjáni ellenfele jobban lőtt, ezért kevesebb büntetőkört róttak ki neki, és Peti hiába futott fel rá, szlovák ellenfele nagyon taktikusan, csak a petőfisre figyelve ment és a végén lehajrázva lett második, Peti pedig a harmadik. A légpuskások ismét délután álltak rajthoz. Bence nagyon jól lőtt, fekvőben nulla, míg állóban mindössze 1 hibát (ezzel legjobb lövő volt a kategóriájában). A cél előtt 100 méterrel még a harmadik helyen állt, azonban három vetélytársa is le- sprintelte, de 6. helyezése még így is örvendetes ebben a mezőnyben (1994-esek között 1.). A tarjáni egyesület következő felkészülési versenye szintén Vyhnebe lesz, most szombaton, 13-án. A petőfisek eredményei. 1. nap. 18-19 évesek (10 induló): 1. Hatházi Péter (0+2 lőhiba) 16:10,5 perc. 14-15 évesek (22): 11. Varga Bence (2+2) 12:32,4 (+1:34,4 perc hátrány az elsőtől). 2. nap. 18-19 évesek (10): 3. Hatházi Péter (4+1+4+3) 28:16,3 (+1:41,0). 14-15 évesek (18): 6. Varga Bence (0+1) 11:31,1 (+35,0). B. L Pár híján félszáz országból több mint ezer külföldi gyarapította a vasárnapi 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton mezőnyét, melyben például ott volt egy teljes New York-i tűzoltó csapat, mely többek között részt vett a 2001-es World Trade Center elleni terrortámadás utáni mentésben is. Ám magyar részről is akadt különlegesség, hisz 40 dzsúdós Kovács Antal barcelonai olimpiai bajnok vezetésével vállalta, hogy lefutja a „legyőzhető távolság” néven hirdetett 21,097 kilométert, melyet egyébként leggyorsabban (1:05,55 óra ) a kerekes székes Bók László tett meg. Mögötte hamar megérkezett az első futó is: az olasz Roberto Pasquale Rutigliano l:07,22-es idővel mindenkit maga mögé utasított. Legjobb magyar férfiként a harmadik helyen Minczér Albert végzett 1:10,27-tel. A hölgyek mezőnyében két pekingi olimpikon között dőlt el az első hely sorsa, végül a maratoni induló, RakonczaiBeáta győzött 1:14:38- cal, míg az 5000 méteren olimpiai résztvevő Papp Krisztina lett a második, harmadikként a magyar maratoni csúcstartónő, Földingné Nagy Judit ért be. A győztesek után a mezőny további tagjai még jó ideig folyamatosan érkeztek a célba, közöttük jó félszáz nógrádi, akik között a férfiaknál Téti Gábor (Balassagyarmat) 1:30:19, 166.-ként, a hölgyeknél Czirbusz Katalin (Pásztó) 1:44:20, 55.-ként volt a leggyorsabb. További jobb Nógrád megyei eredmények. Férfiak: 278. Zánki Zoltán (Salgótarján) 1:34,43,449. Laczkó Gábor (Balassagyarmat) 1:39,27, 664. Jamrik Krisztián (Bgy. Vitalitás) 1:43,34, 687. Czele Tamás (Szécsény, SZAFT) 1:43,37,845. Tóth Ervin (Bátonyterenye, BVSE 1:46:53), 955. Veres Ottó (Rád) 1:48:22, 957 Ugor Ákos (Szécsény, Gróf Hadik SE, katona) 1:48:25, 997. Szabó Sándor (Bgy.) 1:49,10. Nők: 382. Szúnyog Krisztina (Szendehely) 2:05,04, 415. Kiss Aranka (Salgótarján) 2:06,40, 534. Czmorek Adrienn (Diósjenő) 2:10,29, 623. dr. Farkasné Bors Ágota (Balassagyarmat) 2:13,03,708. Palkonyay Szilvia (Bátonyterenye, BVSE) 2:15,42, 814. Kovácsné Kozma Ágnes (Szécsény, SZAFT) 2:19,26), 843. Ivákné Bakos Mária (Salgótarján) 2:20,42,860. Juhász Éva (Diósjenő) 2:21,41), 896. Kovácsné Obrecsány Klára (Szécsény, SZAFT) 2:23,14, 990. Czele Jánosné (Szécsény, SZAFT) 2:26:48. (satis) Eddig kitűnő KERÉKPÁR Pazar szezonvége felé közeledik a Salgó Kupa hegyi időfutamokon szerzett győzelmei nyomán Nógrádban is jól ismert P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec csapata első számú versenyzője, Kusztor Péter, aki az imént említett „világra szóló” nógrádi sikere mellett eddig megnyert három Europe Tour-viadalt, kétszer első lett a magyar pályabajnokságon, másodikként ért célba a hosszú távú ob-n, s most vasárnap a Szlovák körversenyen. Utóbbiról annyit érdemes tudni, hogy északi szomszédunk legfőbb országúti versenye és a régió legrangosabb viadalai közé tartozik. Ezúttal 14 (!) kontinentális csapat és Szlovákia válogatottja is az ellenfelek között volt, ennek tükrében is igen értékes „Kuszti” sikere. Hát még, ha hozzá vesszük, hogy ebben az esztendőben sikerrel teljesítette az olimpiai mezőnyverseny távját Pekingben, s immár 200 Europe Tour- ranglistapont birtokosa, ebben a versengésben várhatóan már a legjobb harminc között jegyzik! Volt jobb is FOGATHAJTÁS A magyar csapat a 3. helyen végzett a hollandiai Beesdben rendezett négyes- fogathajtó-világbajnokságon, egyéniben Dobrovitz József lecsúszott a dobogóról, 4. lett. Végeredmény, egyéni: 1. Chardon (holland) 2. Weber (amerikai) 3. Exell- Boyd (ausztrál), ...7. Lázár Zoltán ...19. Bozsik József. Csapat: 1. Hollandia 2. Németország 3. Magyar- ország (Dobrovitz, Juhász, Lázár). tenisz. Immár negyedik alkalommal rendezték meg elmúlt szombaton Szécsényben a Szeptember Kupa amatőr férfi páros teniszversenyt. Résztvevők érkeztek Romhányból, Salgótarjánból, Balassagyarmatról és a szlovákiai Ipolyságról és természetesen a legnagyobb számban a hazaiak képviselték a mezőnyt. A csoportmérkőzések körmérkőzéses formában két helyszínen, a Tommy-Invest Elektronikai Kft. és Győri Zoltán sportcentruma pályáin zajlottak két csoportban kilenc páros részvételével. Ezután következtek az elődöntők és a helyosztók. Eredmények A-csoport végeredménye: 1. Juhász, Tományi, 2. Varga, Szabó, 3. Kovács, Oross, 4. Győri, Lőrincz, 5. Bagyinszki, Rozgonyi. Besöpört: 1. Kolosi, Oláh, 2. Kiss, Zsidai, 3. Szeles, Márton, 4. Ádám, Hodúr. Elődöntők Juhász, Tományi - Kiss, Zsidai 6-1, Kolosi, Oláh - Varga, Szabó 1 -6. A 3. helyért: Kolosi, Oláh - Zsidai, Kiss 7-6. Döntő: Juhász, Tományi - Varga, Szabó 3-6. A kupa végeredménye: 1. Varga Pál, Szabó Ferenc, 2. Juhász Ferenc, Tományi György, 3. Kolosi Zsolt, Oláh Zsolt, 4. Kiss Tibor, Zsidai Zoltán. A torna végén - a megérdemeltvacsora előtt - kupák és érmek kerültek kiosztásra, ahol a rendezők Kolosi Zsolt, Oláh Zsolt és Kiss Tibor megemlítették, jövőre a hagyományokat folytatva szeretnék ismét megrendezni ezt a színvonalas eseményt. A torna résztévői Szeptember Kupa Szécsényben Bajnokokkal bulizott a szálláson Olimpiai ötpróbán nyerte a pekingi utazást Musszer Roland Csollány Szilveszterrel a lelátón Nem csupán Gömör Marianna volt az egyetlen Nógrád megyei sportoló, aki nézőként-szurkolóMögöttem a Nagy Fal ként jelen lehetett a pekingi olimpián. A balassagyarmati Musszer Roland, aki a Kiss Árpád VDSE triatlonozója és már több nemzetközi versenyen, így a győri junior világbajnokságon képviselte gyarmatiként a nemzeti színeket, az olimpiai ötpróba sorsjátékán nyert utazást Pekingbe.- Edzőm, Sztancsik József éppen a névnapomon, július 15-én kora reggel hívott fel, hogy az ötpróba honlapján olvassa a nevemet, mint a pekingi nyeremény- játék egyik győztesét. Ennél nagyobb ajándékot el sem tudtam volna képzelni - tette hozzá a huszonegy éves fiatalember.- Milyen versenyeket láttál?- Sajnos, amikor én kinn voltam, egyetlen magyar aranyérem sem született, ennek ellenére sok eseményre kijutottam, így a torna egyéni összetett versenyében tapsoltam Gál Róbertnek, voltam a kézilabdás lányok egyik csoportmeccsén és az atlétikai stadionba, a Madárfészekbe is kijutottam. Esténként pedig a szállásunkon, a Long Mia-ban olyan neves személyiségekkel, olimpiai bajnokokkal találkoztam és bulizhattam együtt, mint Kovács „Kokó” István, Kovács „Atom” Anti, Kovács Ági, Csollány Szilveszter, Czene Attila és a vízilabdás és kézilabdás lányok.- Mi volt a legnagyobb élményed Pekingben?- Erre egy mondattal felehetek: hogy magyaroknak szurkolhattam a lelátón. Ez felejthetetlen, semmihez sem fogható, fantasztikus érzés. A tévéből tekintve fel sem fogható, micsoda hihetetlen hangulat uralkodott a szurkolók táborában. Persze láttam több nevezetességet is, így jártam a Nagy Falnál, a Tütott Városban is.- Hogy tetszett maga Kína?- A kínaiak nagyon barátságos, segítőkész, tisztelettudó, ugyanakkor roppant kíváncsi emberek, csak páran nem fogták fel igazán, hogy nem köpködhetnek „otthonosan” az olimpia alatt a külföldi látogatók előtt. Azt pedig egyenesen beteges dolognak tartom, amit az ízek Utcájában tapasztaltam. Pálcára húzott, élő állatokat, kígyókat, békákat, gyíkokat, bogarakat sütöttek és kí- nálgattak a járókelőknek. Szerencse, hogy a szállásunkon normális kaját kaptunk.- Hallottunk arról, hogy kalandos hazautad volt...- Á... nem volt olyan vészes. Én is hallottam, hogy azt terjesztették itthon, lekéstem a gépet és Dubain keresztül csámborogtam haza. Ez kamu, csak annyi igaz belőle, hogy Dubaiban kényszerűen várakoznunk kellett vagy hét órát, ami arra jó volt, hogy némiképp bepillanthattam az arab világba. Viszont három srácnak a csoportunkból az „életét mentettem meg”, amikor az egyiknek az elveszett útlevelét találtam meg, a másik kettőnek pedig a „becsekkolásnál” túlsúlyosnak találták a poggyászát, amiért pótdíjat kellett volna fizetniük, átszámítva 80-100 ezer forintnyi ősz- szeget, de megoldottuk úgy, hogy átcsomagoltak néhány cuccot az én táskámba. H. H.