Nógrád Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-11 / 186. szám
4 2008. AUGUSZTUS 11., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE A nemzetiségi falunapon Lucfalva. Szlovák-magyar nyelvű istentisztelettel kezdődött az itt nemrégiben megrendezett nemzetiségi falunap, amely a hagyományok bemutatását, erősítését célozta. A települési és a szlovák kisebbségi önkormányzat támogatásával, nagy érdeklődés mellett megtartott esemény résztvevőit Bakos Gyula, polgármester, illetve az Országos Szlovák Kisebbségi Önkormányzat képviselői köszöntötték, majd hagyomány- őrző csoportok műsora szórakoztatta a közönséget. Mások mellett fellépett a Tücsök zenekar, a sámsonházai együttes, a helyi Lucinka csapata, valamint Grajzel Zsuzsanna és Bujdosó Brigitta. Paviloncsere Kisbárkány. Közel hétszázezer forintnyi pályázati támogatás segítségével cserélik ki a településen a buszváró pavilont, a beruházás összesen egymillió forintba kerül. Támogatás akadálymentesítésre Érsekvadkert. A település önkormányzata közel 9,6 millió forintos pályázati támogatást nyert az észak-magyarországi operatív programban, az összeget az orvosi rendelő akadálymentesítésére fordítják. A beruházás, amely összesen 11 millió forintba kerül, a tervek szerint még az idén megvalósul. A munkálatokat közmunkások és helyi vállalkozók végzik, a falu vezetése így is próbál segíteni a településen élőkön. Elnyert munkaerő Romhány. Közmunkások foglalkoztatására kiírt pályázatot nyert az önkormányzat a közelmúltban. A kilencven százalékos támogatással rendelkező hat dolgozót három hónapon keresztül foglalkoztatják majd. Augusztus 8.: az emlékezés napja A múlt hét pénteken délelőtt pontban tíz órakor tűzoltóautók hangos szirénaszója bontotta meg Salgótarján csendjét: ezúttal azonban nem tűzesethez siettek. A félperces szirénázás azoknak a tűzoltóknak szólt, akik szolgálatteljesítés közben vesztették életüket. Hegedűs Salgótarján. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete felhívást intézett a magyar tűzoltó-társadalomhoz, hogy augusztus 8-án álljanak ki a laktanyából a szerekkel, és 30 másodperces szirénaszóval tisztelegjenek a hősi halált halt tűzoltók előtt.- Az időpont választása nem véletlen: éppen tegnap volt két éve, amikor a budapesti műegyetemi tűznél három tűzoltó áldozta életét, azért, hogy másokat mentsen - mondta Garami István tűzoltó ezredes, a Salgótarjáni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka. - A szakszervezet hagyományteremtő kezdeményezésére ez a nap az emlékezés napja lesz, amikor az ország összes laktanyájában fejet hajtunk hősi halotta- ink előtt. A tűzoltó laktanya udvarán felsorakoznak a szer rek, előttük az éppen szol- gálat- ban lévő állomány a g j a i tisztelegnek a szirénaszó mellett. Augusztus 8-án minden évben ott leng a magyar és az uniós zászló mellett a fekete lobogó is, amely tudatja: emlékezünk... A parancsnok hozzátette: szomorú aktualitás, hogy a napokban külföldön is gyászolják elvesztett kollégájukat a tűzoltók. A Görögországban tomboló erdőtűznél eddig három, a kanadai erdőtűznél hét tűzoltó halt hősi halált. Kiemelte azt is: ennél a hivatásnál fennáll a veszélye, hogy a speciális védőfelszerelések ellenére is megtörténhet a visszafordíthatatlan, még akkor is, ha szakmailag jól felkészült tűzoltók látják el feladatukat. Lókedvelők figyelem! Cs.E. Kétbodony-Romhány. a két község között található fut- ballpályán fogathajtóversenyt rendeznek augusztus 17-én, vasárnap. A hagyományteremtő szándékkal létrejött rendezvényre „szű- kebb hazánkból” és a szomszédos megyékből - az előzetes egyeztetések szerint - összesen húsz fogat érkezik. Az egész napos programot Holes Imre (Kétbodony) és Termán István (Romhány) polgármesterek köszöntője nyitja meg. Az előző évekhez hasonlóan, a versenyzők a Nógrád megyei bajnoki címek mellett, idén is a Cserhát Takarék Kupáért küzdenek. A legjobb fogathajtó kilétére azonban csak jövő havi verseny után derül fény. A rendezvény főszponzora a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet. Kiállítás Salgótarján. Augusztus 6-án, szerdán délután a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ nagytermében megnyílt a miskolci Lőrincz Róbert festőművész kiállítása. A képek áttekintést adnak az alkotójuk eddigi munkáságáról, művészi hitvallásáról. A képeket Losonczi Ildikó salgótarjáni grafikusművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás augusztus 15-ig tekinthető meg. Az önkormányzat kiegészítette SágÚjfalu. A községben 62 rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő család él. Részükre az önkormányzat egyszeri élelmiszercsomag támogatására nyújtott be pályázatot. A pályázat útján 26 család kapott élelmiszercsomagot. Hogy a többiek sem érezzék megkülönböztetve magukat az önkormányzat úgy döntött, hogy részükre a falu költségvetéséből biztosítanak hasonló mennyiségű élelmiszert. Autóbuszt kapnak Szécsényi kistérség. Szécsény Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása két közösségi busz vásárlásának a támogatására nyújtott be pályázatot. Egy autóbusz beszerzésére kaptak támogatást. A polgármesterek, dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébetnek, a társulás elnökének a javaslatára az autóbuszt a Magyargéc-Sóshartyán iskolatársulás kapja meg. Bükkszéki táborozás Szécsény. A Gyermekszegénységi Elleni Nemzeti Program szécsényi irodájának a szervezésében a kistérségből 50 gyermek táborozott Bükkszéken. Az ehhez szükséges pénzt a szervezők pályázat útján nyerték. Fókuszban a közművelődés Szenográdi Ferenc Nógrádmegyer. a Mikszáth Kálmán Általános Művelődési Központ „Fiatalok és idősek együtt egymásért Nógrádmegyerben”, fókuszban a közművelődés pályázati anyaguk négy témakör megvalósítását tartalmazza. A pályázati anyagban foglaltak megvalósítására 900 ezer forintot nyertek.- Pályázatunk célja a helyi közösségeknek a kultúra segítségével való megerősítése, kulturális életünk és programjaink megújítása, a régi hagyományok felelevenítésével, újak létrehozásával - mondta Antal Gyula igazgató.- A pályázatuk milyen négy témakört tartalmaz, s ezeken belül mi az, amit szeretnének megvalósítani - kérdeztük Szigeti Lászlóné művelődésszervezőt.- Az egyik témakörünk a helyi népszokások felelevenítése, megjelenítése. Nógrádmegyerben a régi élő népszokásokkal már alig találkozhatunk. Az idősebbek emlékezetében még él jó néhány helyi népszokás. Ezeket szeretnénk feleleveníteni, életben tartani, a fiatalokkal megismertetni. Újra életre hívtuk a falunapot, szeptember végén szüreti felvonulást és bált tartunk. Őszi, téli estéken felelevenítjük a régmúlt időket idéző fonót. Ez alkalmat ad arra, hogy kicsik és nagyok együtt töltsék el a szabadidejük egy részét. Lehetőség adódik arra, hogy a fiatalok kipróbálják a fonást, szövést. A másik témakörünk a nemzeti és etnikai közösségek programjainak a támogatása. Házunknak feladata, a községben nagy százalékban élő roma lakosság kulturális rendezvényekben való bevonása, közösségi programjaiknak segítése. Valamikor az 1970-es években népszerű volt a faluban és környékén a jól működő roma táncegyüttes. Elsősorban a gyermekek romakultúrával, hagyományokkal való megismertetését tartjuk fontosnak. Célunk bekapcsolni őket olyan kulturális tevékenységbe, amely etnikai tudatuk megőrzésével hozzásegíti őket a hasznos és értelmes szabad idő eltöltésének a lehetőségeihez. Szeretnénk elérni a romák kultúrájának befogadását, elismertetését. Szeptemberben a cigány kisebbségi önkormányzattal romanapon kulturális műsor keretében bemutatjuk a kulturális értékeiket. Településünkön magas a munkanélküliek aránya. Ezért a harmadik Internet mindenkié programunk keretében szeretnénk a számítógép, internet használatával megismertetni a 20 órás tanfolyamunk résztvevőit. Ez a programunk augusztus elején kezdődött. Mindezek mellett tervezzük a nógrádmegyeri kalendárium megjelentetését. Nógrádmegyerben komolyan veszik az informatikai oktatást (KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ)