Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
2008-07-09 / 158. szám
12 SPORTTÜKOR 2008. JULIUS 9., SZERDA Verebélyi ezüstök MODELLEZÉS Diákolimpia országos döntő A patinás Mátraverebélyi Modellező Klub tagjaiként, de iskolájuk színeiben értek el szép sikereket a verebélyi gyerekek az országos diákolimpia döhtőjén, melyet a Budapesti Modellező Szövetség Tasson rendezte meg. A csapat vezetője, Ludányi István szakosztályvezető eredményes taktikát dolgozott ki, melyet a versenyzők jól hasznosítottak. A már rutinosnak számító ifj. Báránkó Pál maximális eredménnyel került a serdülő korcsoport döntőjébe aranyjelvényes minősítést érve el az egyéni második helyen végzett, jó eredmény Tóth Dorián egyéni 5. helyezése is. A második ezüstérem ifj. Aradi István nevéhez fűződik, aki az ifjúsági korcsoportban az egyéni 2. helyezést érte el. Cseh titkolja formáját úszás. Tegnap délután kezdődött és szombatig tart a Komjádi uszodában a 110. Allianz úszó országos bajnokság Széchy Tamás emlékére. Az indulók az olimpiai csapatba kerülésért, illetve a szintidők javításáért hajtanak. Eddig 27-en teljesítették az ötkarikás részvételi szintet. Kiss László szövetségi kapitány elmondta, az ob tétje sok esetben az, hogy az adóit számban ki lesz a második pekingi induló, így 400 m vegyesen Cseh László mellett Kis Gergő és Vermsztó Dávid küzd a szám részvételi jogáért. A legfrissebb hírek szerint Cseh nem is áll rajthoz a két (200 és 400 m) vegyes számban, mert nem akarják, hogy az amerikai úszóbajnokságon sokkoló időket és világcsúcsokat úszó Phelps- éhez viszonyíthassák az ő által elérteket. Kiss az amerikai válogatóról úgy vélekedett, kérdés, hogy a mostani eredmények után Pekingben is csúcsformában lesznek-e az Egyesült Államok úszói, mivel számukra a bajnokságon a csapatba kerülés volt a tét. Ezzel szemben az ob- n a már szinttel rendelkező magyar versenyzőknek nem kell megszakadniuk, hogy az úszócsapat a legnagyobb a magyar küldöttségen belül. Az ob-ra 19 olyan szuperdresszt kaptak a szövetséggel szerződésben álló sportszergyártó Arena cégtől, amilyenhez hasonló Speedóban már közel 50 világrekordot úsztak. Most „csak” két dobogós helyre tellett HOSSZÚTÁVÚSZÁS Nemzetközi úszómaraton, Tulln, Ausztria Pontosan 10 évvel ezelőtt egyetlen magyar fiatalember, a Salgótarjáni Triatlon Klub versenyzője indult és nyert korosztályában a már akkor jó hírnévnek örvendő tullni nemzetközi úszómaratonon. Azóta szinte zarándokhelynek számít a közben triatlonosokhoz és hosszútávúszókhoz csatlakozó gagarinos „medencések” között a Duna menti virágváros kies fekvésű tava, ahol a helyi rendezők szinte el sem kezdik a versenyt, ha nincsenek ott a tarjániak. Balról kell majd megkerülni a bójákat - Kovács Dénes, a GDSE úszószakosztályának edzője magyaráz Cordos a rajt előtt 14.28, Mára már szinte hibátlanul ejti ki a magyar neveket a helyi műsorközlő, nemhiába, hisz az eredményhirdetéseken volt alkalma gyakorolnia eleget Most viszont a legutóbbi alkalommal a szokásosnál kevesebbszer, több okból is. A tapasztaltabb nyíltvízi úszók munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak ott lenni a szokásosan háromfordulós verseny idei első rajtján, így a négy nemzet (Szlovákia, Németország, Ausztria és Magyarország) viadalán elsősorban a kicsik, az utánpótlás- korúak képviselték hazánkat, Salgótarjánt. Ráadásul őket (az 5 km kivételével) 1000 méteren korosztályos bontás helyett egy kalap alávették az összes indulóval, és persze a pár híján százfős mezőnyben ez nem könnyítette dolgukat az éremszerzésben. Ám ennek ellenére így is akadt jó pár előkelő helyezés, sőt, mint az alábbi eredménylistából kiderül, volt, aki a győzelmi emelvényre is felállhatott. Eredmények 350 m: 3. Csincsik Zoltán 10.55 perc. 1000 m, nők: 5. Tóth Zsófi Zanett 15.18, 6. Kőrös Evelin 15.27, 8. Nagy Szilvi Virág 15.34. Férfiak: 4. Péter 9. Kolonics Benjámin 15.47,12. Kovács Bendegúz 16.55,13. Papp Marcell 16.59. 5000 m, 18 éven aluli férfiak: 1. (abszolútban 15.) Csincsik Dániel 1:15,25 óra. ■ (sts) Pár híján száz induló várta a rajtjelet a parton Sikerek után és előtt öttusa Teljes magyar sikerrel zárult az ifjúsági korú - 15-16 éves - öttusázók Európa-bajnok- sága Dublinban: az egyéni és csapatversenyek után váltóban is a piros-fehér-zöld színek képviselői állhatták fel a dobogó legmagasabb fokára. A lányoknál a Schlauszky Csilla, Mózes Lilla, Földházi Zsófia, a fiúknál a Telek Máté, Harangozó Bence, Málits István trió győzött. Korábban Telek és Földházi egyéniben, a Telek, Harangozó, Demeter Gergely, valamint a Földházi, Schlauszky, Slett Emese trió pedig csapatban győzött, Málits pedig bronzérmet szerzett Ennek a korosztálynak a versenye lövészetből, úszásból és futásból áll. A nőknél mind a két magyar olimpiai résztvevő - Vörös Zsuzsanna és Gyenesei Leila - elindul a jövő kedden kezdődő moszkvai öttusa Európa-bajnokságon, a férfiaknál viszont egyik sem. Utóbbiakkal kapcsolatban Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány azt mondta, nem is tervezték, hogy Horváth Viktor és Balogh Gábor részt vesz a kontinensviadalon, inkább a fiatalok kapnak lehetőséget A csapat: férfiak: hagyományos verseny: Marosi Ádám, Tibolya Péter, Kasza Róbert, Németh Róbert (csak egyéniben). Váltóban a hagyományos verseny után jelöli ki a csapatot Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. Nők: hagyományos verseny: Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila, Máthé Vivien, Pataki Viktória (csak egyéniben). Váltóban ugyancsak a hagyományos verseny után jelöli ki a csapatot a szövetségi kapitány. Megmozdult az állóvíz Adok-kapok helyett várjuk meg a vizsgálat végét A foci hálunk (is) közügy, így ne csodálkozzunk rajta, hogy a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség (NMLSZ) „minapi” közgyűlése széles körben beszédtéma. Mintegy állóvízbe dobott kő, olyan hullámokat keltettek az ott elhangzottak, melyről minden részletet kimerítően lapunk is beszámolt Ám az utórezgések nem csitulnak, pro és kontra érkeznek szerkesztősük günkbe megjegyzések, észrevételek, kommentárok, vélemények. A vitát és megosztottságot csak tovább tetéznék a közgyűlésen felszólaló és az „ügyet” kirobbantó Kiss László - aki észrevételeit eljuttatta a Magyar Labdarúgó Szövetségbe és az ügyészségre, valamint lemondásra szólította fel a jelenlegi elnökséget - „tényfeltáró munkásságának” újabb fejezetei, mely most az ominózus közgyűlésen megválasztott új felügyelőbizottság tagjainak összeférhetetlenségét firtatja. Lapunk közfeladatának, á tárgyilagos tájékoztatásnak eleget tett, amikor tudósított a történtekről, de az ügyészségi vizsgálat lezártáig nem óhajt egyik érintett félnek sem „muníciót” szolgáltatni és igazságosztó szerepben fellépni. A témában érintetteknek, érdeklődőknek, vélemény-nyilvánítóknak viszont rendelkezésre áll két vitafórum is: lapunk internetes oldalán (nmedia.hu, nogradmegyeihirlap.hu) vagy az nport.hu weboldalon a fórum rovat, melyben várjuk írásos észrevételeikéi A kaland Portugáliában folytatódik! Szeptemberben újabb „Dakar-pótló” terepraliverseny összeköti Lisszabont és Portimaot. A 2008-as Pax Rally futam a nemzeti és nemzetközi mezőnyébe egyaránt a tereprali- pilóták elitjét fogja delegálni, de természetesen lesznek amatőr nevezők is, akik egy olyan versenyen szeretnének bemutatkozni, amelynek a kihívás és az igényesség már a védjegyévé váltak. Az ötnapos, 1000 kilométeres szelektív szakasszal spékelt versenyre nevezhetnek autók, motorok és quadok is, és a Pax annak a Dakar Series-nek a második futama, melynek az első versenyét hazánkban és Erdélyben rendezték áprilisban, s melyről lapunk is részletesen beszámolt akkoriban. Szeptember 10-én tehát egy nagyon kemény, 5 napos rendezvény vár a versenyzőkre: közel 2000 km- es táv, amelyből 1000 km lesz mért szakasz. Minden nap lesz egy kb. 65-300 km hosszú speJanuárban az autós sportok képviselői és versenyzői, valamint a portugál lakosok szomorúan konstatálták a Lisszabonból induló Dakar 2008-as futamának meghiúsulását. Ezt sokan csendben tudomásul vették, míg mások további versenyterveket kovácsoltak, hogy a párosok és járműveik továbbra is megküzdhessenek egymással az immár 30 éve népszerű rali futamain, melyek a legnagyobb kihívást és kalandokat rejtik. Szalay Balázsék biztos ott lesznek Portugáliában Visszatekintve a múltbeli sikerekre és tapasztalatokra, elkerülhetetlen volt, hogy a Joao Lagos Sports ne vigye vissza Portugáliába a tereprali legjobbjait. Az elmúlt hónapok nagyon nehezek és fárasztóak voltak, de a loao Lagos Sports Escuderia Castelo Branco segítségével - akinek 44 éves tapasztalata van nemzetközi események szervezésében - sikerült megszervezni a szeptember 10-14. között tartandó Pax (Béke) Rallyt, mely ciális szakasz különböző terepeken, ami minden versenyző elégedettségét garantálja majd. A fő gondot a különböző terepfajták kiválasztása jelentette, és bár nem kell szembeszállniuk a mauritániai dűnékkel, de a homok azért szerepelni fog a listán! Ha ehhez hozzáadjuk még a portugál terepeket és szelektív szakaszokat, a versenyzőknek elő kell venniük a legjobb tudásukat! A futam alatt a versenyzők először északnak indulnak Lisszabonból és a sziklás tájakon keresztül Castelo Branco gyönyörű városába érkeznek, majd egyenesen délnek tartanak síkságokon és hegyeken át, míg el nem érnek a célba, melynek Portimao városa ad otthont. A 2008-as Pax Rallynak olyan rajtlistája lesz, melyen a legnépszerűbb versenyzők és csapataik neve fog felsorakozni. A rendezők célja az, hogy Portugáliában ott legyenek a legnagyobb csapatok és azok indulói - közöttük természetesen a legjobb magyar egységek is -, akik a legjobban tudnának hozzájárulni egy fergeteges és emlékezetes terepralifutam fejlődéséhez. ■ (Satis) Betti Montenegró ellen vízi labda Három győzelem állam válogatottját, ahogy bő egy után a magyar férfi víziiabda-válo- hete Szombathelyen tette, dé fi- gatott 10-9-re (2-2, 2-3, 2-1, 4-3) gyelmeztető jelként ez most nem kikapott Montenegró legjobbjaitól sikerült Az állás: 1. Magyarország a spanyolországi Európa-bajnok- 9 46-25), 2. Horvátország 9 (42- ságon. Kemény Dénes alakulaté- 28), 3. Montenegró 9'(35-33), 4. nak a biztos csoportgyőzelemhez Spanyolország 6, 5. Görögország le kellett volna gyűrnie a délszláv 3,6. Szlovákia 0 pont Vízre, magyar! Akik tavaly nyáron részesei lehettek az első sárkányhajóversenynek, minden bizonnyal július 12-én ott lesznek a velencei-tavi T-mobile vízi szabadidős sportfesztiválon is. Mint ismeretes, 2010-ben hazánkban rendezik a sárkányhajó-világbaj- nokságot, remélhetőleg idén is sokan kapnak kedvet ehhez a műfajhoz, s ha nem is versenyzőként, de szurkolóként Ám nem csak a sárkányhajózás szerelmesei, de amatőr evezősök, kenusok, kajakosok, gyerekek és felnőttek két napig közösen hódolhatnak vízi szenvedélyüknek Sukorón. Ez a hétvége garantáltan a vízről, a játékról, a versenyről, a pihenésről, a sárkányhajókról, a kajakokról, a kenukról szól, kicsik-nagyok életkortól függetlenül szállhatnak csónakba, próbálhatják ki a legújabb vízi alkalmatosságokat, vagy ugrálhatnak felfújható légvárban, amíg szüleik éppen csapatban versenyeznek, vagy rég nem látott barátaikkal beszélgetnek a Reiki sátorban. A sportrajongók 12-én, szombaton délután személyesen islaláL kozhatnak olimpiai kajak-kenu válogatott sportolókkal.