Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)

2008-07-05 / 155. szám

GAZDASAG 5 2008. JÚLIUS 5., SZOMBAT EBFB5EQ3I Nem létező boltból vettem drága bőrcipőt webáruház Olvasónk interneten keresztül vett egy cipőt. Bár megfelelő méretűt kért, a cipő már az első próbánál kicsinek bizonyult. Szólni akart a kereskedőnek, ám a hon­lapon semmiféle elérhető­séget nem talált. olvasónk egy internetes áruházban bukkant rá az áhított lábbelire. A méret ki­választása után egyeüen kat­tintással már virtuális kosa­rában volt a drága bőrcipő. Nem is volt semmi gond, egészen addig, amíg meg nem kapta az úr a cipőt, és fel nem próbálta. Ekkor de­rült ki ugyanis, hogy a kért 43-as méret helyett csupán 40-es volt a lábbeli. A futár addigra már mesz- sze járt, úgyhogy olvasónk fellépett arra a honlapra, ahol megrendelte a cipőt, • hogy az elméretezés miatt vissza tudja azt küldeni a feladónak. Megdöbbenésére azonban a cég nevén kívül se telefonszám, se pedig cím nem volt megadva, ahol rek­lamálni lehetne. A törvényi szabályozás sze­rint az összes távközlő esz­közön - webáruházból, té­véből, katalógusokból stb. - történő vásárlás esetén a kereskedőnek meg kell adnia egy olyan elérhetősé­get, amelyen keresztül a ve­vő szükség esetén felveheti velük a kapcsolatot - is­mertette a szabályokat Szép Gábor, az Országos Fo­gyasztóvédelmi Egyesület szóvivője. Már csak azért is, mert az interneten, kata­lógusból vagy tv-ből vá­sárlók 8 munkanapon belül még azzal az indokkal is visszaküldhetik az árut, hogy az már nem tetszik nekik. A postázási költséget ugyan a feladónak kell kifi­zetnie, a kereskedő azon­ban köteles a teljes árat visszafizetnie a vásárlónak. ■ Hampl Márta kérjük, 'írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Gyermekmunka svarcban tilos „Gyere csak szilvát szedni!” - Nem jellemző, de előfordul Egyes családokban a gyermekmunka kifejezetten divat. Megélhetési gondok húzódnak meg e mögött, és nem figyelnek a törvényes játékszabályokra. Itthon is dolgoztatnak törvénytelenül gyereke­ket. Szerencsére nem ál­talános ez a jelenség. Ambrus Vilmos-Wlcsek Anna A gyermekmunka szó hallatán elmaradott ázsiai, afrikai orszá­gok, erőszakkal munkára kényszerített gyerekek jutnak eszünkbe. Ám a napokban két hír is megjelent a hazai gyermek- munkáról. Az egyik szerint a Ko- márom-Esztergom megyei Mo- csán egy egyéni vállalkozó szőlő­metszésen dolgoztatott gyereke­ket, közülük négyen 14 évesek voltak, egyikük pedig csak 13. A másik eset Zalában történt. Az M7-es Zalakomár és Nagy­kanizsa közti szakaszának építé­sénél dolgozik több gyermek: az iskoláskorúak nagy részét Zalakomárból toborozzák, mun­kájukért napi kétezer forintot fi­zetnek. A Munka törvénykönyve sza­bályozza, a fiatalok hány éves kortól és milyen feltételekkel vál­lalhatnak munkát. Főszabály, hogy munkaviszonya annak le­het, aki betöltötte a ló. életévét. Ugyanakkor fiatal munkavállaló­nak minősül, aki még nincs 18 éves. A törvény a 16 évesnél fia­talabb gyermek munkavállalásá­val kapcsolatban egyértelműen fogalmaz: munkaviszony létesí­téséhez ilyen esetben a törvényes képviselő, vagyis a szülő hozzá­járulása szükséges. Ha egy 15 éves fiatal nyáron diákmunkát akar végezni, akkor is kell a szü­lő írásos beleegyezése. A mun­kaidő a fiatalkorúak számára maximum nyolc óra lehet napon­ta, és negyven óra hetente. Fiatal munkavállalóként akkor is meg­illeti őket a legalább 30 perc ebédszünet (munkaközi szünet), a diákok négy munkavállalási forma közül választhatnak nyáron. Dolgozhatnak alkalmi munkavállalói könyvvel, be­léphetnek iskolaszövetkezetbe, vagy létesíthetnek határozott idejű, illetve egy adott munká­ra szóló munkaviszonyt. Ah­hoz, hogy egy diák nyári mun­kát végezhessen, több iratot is be kell mutatnia az őtfoglal­ha a napi munkaidő nem.éri el a hat, de meghaladja a négy és fél órát. A tanulókat nem lehet be­osztani éjszakai vagy rendkívüli munkavégzésre. Más azonban a gyermekmun­ka, ami törvénytelen. Készéi Sán­dor, a Magyarországi Szülők Or­szágos Egyesületének elnöke fel­vetett egy problémát: kérdés, mit nevezünk munkának. „Minek minősül, ha egy gye­rek az ismerősénél szedi a szil­vát? Ha a szülő odaküldi, akkor az segítség, gyermekmunka vagy más?” - említett egy példát Készéi. Mi történik, ha egy gye­rek dolgozni akar? Kérdés, mire koztató szövetkezetnél vagy munkáltatónál: iskolalátoga­tási igazolást, személyi igazol­ványt, TAJ-kártyát, továbbá az adóazonosító jel és a bank­számlaszám is kell abban ■* az esetben, ha a munkáltató átutalással fizet. a munkaviszony a szerződés megkötésével jön létre. Ebben meg kell határozni az alap­alkalmazza a munkaadó, mert bizonyos esetekben súlyos jog­szabálysértés is történhet. Készéi Sándor szerint a gyermekmunka egyes családokban kifejezetten divat. Az utóbbi években olyan eset is előfordult Magyarorszá­gon, hogy egy tanyán dolgoztat­tak gyerekeket, akik még az isko­lába járást is elhanyagolták. A munkavédelmisek szerint olyan értelemben nincs gyer­mekmunka nálunk, mint aho­gyan Ázsiában megfigyelhető. Itthon a törvény értelmében ilyen visszaéléseknél pénzbírság szabható ki, ami 30 ezer forinttól 20 millióig terjedhet. bért, a munkakört és a mun­kavégzés helyét. Fontos fel­tüntetni, hogy ki az, akitől a munkavállaló az utasításo­kat kapja. A fiatal munka- vállalónak emellett tájékozta­tást kell kapnia a munka­rendről, a bérfizetésről, a munkába lépés napjáról, a szabadság kiadásáról és a felmondási időről is. Mit kell tudni a diákmunkát vállalóknak? - Szerződést kell kötni Demonstráció az európai radarrendszer ellen. Az Amerikai Egyesült Álla­mok rakétavédelmi rendszerének európai telepítése ellen tüntetett tegnap a Humanista Mozgalom és a Humanista Párt a cseh nagykövetség előtt. Kedden Prágában Csehország és az Egyesült Államok külügyminiszterei aláírhatják az amerikai radar elhelyezéséről szóló keretszerződést. Márkaújítás a Telekomnál t-home Otthonokhoz kapcsolódó vezetékes szolgáltatások A Magyar Telekom ősszel beveze­ti a T-Com, T-Online és T-Kábel márkákat felváltó T-Home már­kát. A T-Home megjelenésével egy időben a Magyar Telekomhoz kapcsolódó T márka, és a lakossá­gi és üzleti mobilszolgáltatások márkája, a T-Mobile is megújul. A cél az, hogy a Magyar Tele­kom a Deutsche Telekomnál 2007 májusában kialakított egy­szerűbb, az ügyfelek számára egyértelmű azonosítást segítő márkastruktúrát vezessen be, ezzel is erősítve piacvezető pozí­cióját. A Magyar Telekom ügyfelei ezután T-Home néven vehetik igénybe az otthonokhoz kapcso­lódó vezetékes kommunikációs és szórakoztató szolgáltatásokat. A T-Home megjelenésével meg­marad és egyben megújul a vál­lalati T, és a lakossági és üzleti mobilszolgáltatásokat összefogó T-Mobile márka. T-Systems már­kanév alatt pedig továbbra is a vállalati ügyfeleknek kínálnak teljes körű üzleti kommuniká­ciós megoldásokat. Christopher Mattheisen, a Ma­gyar Telekom elnök-vezérigazga­tója hangsúlyozta: „a 2008 őszé­re tervezett változások részei an­nak a megújulási folyamatnak, amelyet a Magyar Telekom új felsővezetése kezdett meg. Az ez év elején bevezetett szervezeti változásokkal és a márkastruk­túra megújításával, azaz a jövő ügyféligényeinek való még telje­sebb megfeleléssel a Magyar Telekom célja, hogy ügyfeleinek és befektetőinek vonzóbb és ér­tékesebb legyen.” Winkler János vezérigazgató­helyettes, a Magyar Telekom la­kossági szolgáltatások üzletágá­nak vezetője elmondta: „az egy­szerűsödő márkastruktúra új előnyöket kínál ügyfeleinknek, többek között könnyebben iga­zodnak el majd a termékek és szolgáltatások között. A válto­zás sokkal több egyszerű arcu­latváltásnál: a T-Home márka még színvonalasabb kiszolgá­lást, a jövő igényeihez alkalmaz­kodó termékválasztékot kínál majd.” ▲ Veres: jövőre lesz érdemi adócsökkentés A kormány 2009-től érdemi adó- és járulékcsökkentést tervez - mondta tegnap Ve­res János. A pénzügyminisz­ter szerint az ehhez szüksé­ges források a költségvetés kiadásának további mérsék­léséből, az adórendszer szer­kezeti átalakításából, a ked­vezmények szűkítéséből és a feketegazdaság jelentős ré­szének „klfehérítéséből” te­remthetők elő. Gyorsabban fejlődnek az új EU-tagok a tíz újonnan csatlakozott uniós állam együttes gazda­sági növekedése az idei 5,2 százalék után jövőre 4,9 százalékos lesz a WIIW bé­csi gazdaságkutató szerint. Ezzel szemben a régi 15-ök növekedése az idei 1,7 után 1,5 százalék körül várható jövőre. Az új tagállamok munkatermelékenysége erősebben nő, és ez rész­ben kiegyenlíti az erősebb valutáikból és a bérnöveke­désből eredő kedvezőtlen hatásokat. Surján: visszaállítani egymillió munkahelyet Surján „kanadai modellje” „A szociális ellátórendszer potyautasai csak azután büntethetők, miután minden megtörtént a rendszerváltás után megszűnt egymillió munkahely visszaállításáért” - mondta Surján László. A fideszes euroképviselő szerint a szociális segélyeket közhasznú munkához kell kötni. Használható a kanadai példa is, a közmunka a civil szervezeteknek végzett ön­kéntes munkára és a tanu­lásra is vonatkozhat. Borsik: maradjon a kedvezményes munkahét A szakszervezetek nem hajlan­dók elfogadni az Alkotmánybí­róság februári döntését, mely szerint a veszélyes munkakö­röknél június 30-tól megszűnt a kedvezményes, 36 órás mun­kahét, és azt a munkáltatók 40 órára bővíthetik - hangoztatta az érdekegyeztető tanácson az Autonóm Szakszervezetek el­nöke. Borsik János javasolta, év végéig átmeneti időszak lépjen életbe, s addig maradjon a 36 órás munkahét. Közben alakít­sanak ki a munkavállalóknak kedvezőbb megoldást. Herczog László szakállamtitkár szerint az egészségtelen munkahelyek az utóbbi években fokozatosan megszűntek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents