Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
2008-07-26 / 173. szám
4 ZUUö. JULIUO ^.w., KULTÚRA Új kor új művészetet követel „Az élet, amely élt engem”: különösen hangzik magyarul is Nagy Pál francia nyelven megjelent önéletrajzi kötetének - a „La vie qui m’a vécu”-nak - a címe, hiszen éppen fordítva - az élet, amelyet (meg)éltem - szokás fogalmazni. Az újdonságokra fogékony, a váratlan megoldásokra hajlamos szerző e nem köznapi címmel is fel akarta hívni a franciák figyelmét fordulatokban, tanulságokban gazdag élettörténetére. A helyi születésű, jó ötven éve Párizsban élő alkotó a közelmúltban a Tarjáni Kassák Kör összejövetelén legújabb könyve kapcsán beszélt szűkebb hazájához, Salgótarjánhoz és környékéhez fűződő viszonyáról, kettős állampolgárságáról és identitásáról, művészeti elveiről, nézeteiről. A Tarjáni Kassák Kör - mint a bevezetőben Sándor Zoltán alapító tag, a Pódium Stúdió vezetője elmondta - 2007 januárjában, Kassák Lajos születésének százhuszadik, halálának negyvenedik évfordulója apropóján jött létre alapvetően hármas céllal. Egyrészt, hogy őrizze a névadó költő, képzőművész, tipográfus emlékét, megismertesse, népA francia nyelvű önéletrajzi kötet címlapja szerűsítse életművét, másrészt, hogy bemutassa a szellemisége jegyében fogant modern irodalom és művészet törekvéseit, eredményeit, tekintve hogy a róla, a vele való gondolkodás termékenyítő hatású lehet a huszonegyedik század korábban soha nem tapasztalt kihívásai közepette is. A harmadik cél viszont éppen az volt, hogy Nagy Pált, a nemzetközi avantgárd művészet jeles alakját, az akar- va-akaratlanul Kassák nyomában járó írót, költőt, szerkesztőt, „Az irodalom új műfajai” című, emblematikus mű szerzőjét közelebb hozza a magyar közönséghez, elsősorban szülővárosához. Ezt szolgálta a kör tavaly őszi rendezvénye is, amely keretében Nagy Pál ugyancsak európai formátumú pályatársáról, az 1928 és 1986 között élt Erdély Miklósról tartott személyes hangú, saját nézeteit is tükröző előadást és készséggel elfogadta a felkérést, hogy lépjen be a Tarjáni Kassák Körbe. számító, a Magyar Műhely című folyóiratot megalapító Nagy Pál sokáig csak inkognitóban sétálgathatott a jól ismert utcákon, sőt amikor 1978-ban huszonöt éves érettségi találkozóra hazaérkezett, néhány kellemetlen órát a rendőrkapitányságon volt kénytelen eltölteni. A rendszerváltást követően - amikor sorra kapta az országos és megyei kitüntetéseket, utóbbiak sorában a Madách-díjat és a díszpolgárságot - úgy érezte, hogy végleg kibékülhetett szülőhazájával és -városával. Néhány évvel ezelőtt azonban újabb k méltánytalanság P érte: az előzete- ‘jG sen felajánlott városi díszpolgári cím helyett „csak” Pro cultura-emlék- érmet szavaztak meg ötven oldalt vetett számára. Ezt vipapírra, külön ele- Az emblémát Orbán György szont ő nem jött el mezve franciaor- tervezte átvenni. Véleménye Sándor Zoltán elmondta, hogy az újabb meghívást Nagy Pál idén megjelent francia nyelvű könyve indokolta. A „La vie qui m’a vécu”, azaz „Az élet, amely élt engem” lényegében annak a magyarul publikált háromkötetes önéletírásnak a lényegi kivonata, amely a 2000-es évek elején látott napvilágot. Nagy Pál nem fordította a szöveget magyarból franciára, hanem tulajdonképpen újraírta élményeit, emlékeit franciául. Ugyanis bizonyos történéseket, jelenségeket - amelyek a magyarok számára ismertek, sőt helyenként évidén sek - jobban ki kellett fejtenie, meg kellett magyaráznia. Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról mintegy szági hatását. Ugyancsak bővebben mutatta be Salgótarjánt, amelyről fényképet is láthat a francia olvasó. Szülővárosához való viszonyáról beszélvén a 74 éves író leszögezte, hogy sok jót és sok sebet is kapott itt. - Salgótarján már csak azért is jött velem, mert Franciaországban is gyakran be kellett diktálnom, hol születtem. Sokszor kellett kibetűznöm, s ha én írtam le a város nevét az értetlenkedő hivatalnoknak, természetesen kiraktam az ékezeteket is - mondta. A disszidensnek szerint „egy tisztikereszt, egy József Attila-díj után nem lehet visszafelé masírozni. ” Ettől függetlenül továbbra Is szereti itteni barátait, az ide kötődő szép emlékektől sdn- ki és semmi nem tudja megfosztani. Kritikusan vélekedett a hazai közéletről is, mondván: „A mai magyar politikai megosztottságot döbbenten figyelem, a politikai ellenfél ellenségként való kezelését mélyen elítélem: ez, a magatartás ellentmond minden európai normának, s méltatlan a magyarság múltjához és jelenéNagy Pál (balról) egy modern vizuális alkotást mutat Sándor Zoltánnak és a közönségnek hez, kompromittálja az ország jövőjét is! Befogadó és nem kizáró nemzeti érzésre, lokálpatriotizmusra van szükségünk! Nem széthúzásra, gyűlölködésre, nemzeti hisztériára, hanem összetartásra, toleranciára. ” Nagy Pál öt évtizede kerül Párizsba, de ma is magyarnak s egyszersmind kétnyelvű írónak vallja magát, „...mindkét közösségem legjobb tulajdonságait igyekszem fölerősíteni magamban, erényeit gyakorolni, hibáitól megszabadulni.. .Azokat támogatom, fordítom, akik egyetemes emberi értékeket képviselnek, szinkronban voltak és mai is szinkronban vannak Európával, a világ irodalmával, művészetével fejtegette és példákkal is illusztrálta. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Magyarországon túlságosan erős ragaszkodás tapasztalható a konzervatív hagyományokhoz, a magyar szellemi élet meglehetősen bezárkózó, nem kapcsolódik elég intenzíven a modern európai áramlatokhoz. Pedig a világ kulturális életének élvonalában csökken az antik gyökerű görög művészet és irodalom szerepe és napról napra növekszik a képversek, a számítógéppel szerkesztett szövegek, vizuális, virtuális alkotások aránya, súlya. Meg kell születni - akár itt Salgótarjánban is - az új kor új művészetének. A lokálpatriotizmus nem lehet a provincializmus szinonimája. Nagy Pál örömét fejezte ki, hogy a megyei folyóiratot, a Palócföldet fogékonynak látja a modernitás, az avantgardizmus képviseletére. A Tarjáni Kassák Kör estjén Demus Péter, a Pódium Stúdió tagja és Patakiné Kemer Edit előadóművész működött közre Nagy Pál-versekkel és magyar nyelvű önéletrajzi kötetéből felolvasott szemelvényekkel. Csongrády Béla „Tempevölgy” nógrádiakkal „Sok szép tájékát bejártam hazámnak...Ha gazda vagyok, a Tiszamellék rónájának adom az első rangot. Ha politikus vagyok, Erdélybe leszék szerelmes. De mint költő, a Balaton vidékének nyújtom a szépség almáját. Csak az fáj, hogy nem tudom olyan szépnek leírni, mint amilyennek láttam” - fogalmazta Jókai Mór 1858-ban „A magyar Tempevölgy” című írásában. E sorok ihletésében (is) neveztetett a Dunántúl - jelesül Bala- tonfüred - új folyóirata „Tempevölgy”-nek. A negyedévesre tervezett lap kiadói, szerkesztői úgy vélik, hogy szűkebb pátriájuk olyan „mint a művészetek ókori hazája, Árkádia és Parnasszus, magyar Tempevölgy”. Bóka István polgármester köszöntőjében írja ezt. Figyelemre és elismerésre méltó, hogy ebben a pénzszűke világban sikerül anyagi fedezetet biztosítani egy periodikus kiadványra, amely a kultúrával, művészettel és tudománynyal kíván foglalkozni, tehát a befektetéstől nem várható közvetlen haszon. Hosszú távon annál inkább. Merthogy az alig több mint tizenháromezer lakosú Balatonfüred önkormányzata és közalapítványa azt szeretné, ha a napjainkban látványosan megújuló, megerősödő (kis)város generációk múlva is képes lenne inspirálni nem csak a helyi alkotókat, de odavonzani a magyar szellemi élet kiválóságait is. Más motivációk, tendenciák mellett ez is kiolvasható a „Tempevölgy” közelmúltban megjelent elegánsan tipografizált első, úgymond mutatványszámából. Az induló folyóirat főszerkesztője a Veszprém megyében élő, salgótarjáni származású Praznovszky Mihály, aki a Palóc- föld élén már két alkalommal is, összesen egy évtizedig bizonyította e munkára való rátermettségét, hozzáértését Szép gesztus volt tőle, hogy ifjú utódjának, a nógrádi lapot főszerkesztő Mizser Attilának máris közölte egy versét és a „Volt itt egy üres oldal...” című jegyzetében megemlítette Mikszáthot idéző szereplését a május eleji füredi Jókai napon. Horváthy György „A lelkek halásza” című írásában a 75 évvel ezelőtt született és tíz éve elhunyt Bojtor Károly festőművészre emlékezik, megemlítvén, hogy „szülőföldjéhez, a nógrádi Mátraverebélyhez hasonló hegyes-völgyes veszprémi tájban lelt második otthonra, ahol húsz éven át zavartalanul alkothatott ” A pásztói származású Fari Lujza zenetörténész, népzenekutató e helyütt „Magyarország, Kodály szigete” címmel arról értekezik, hogy a muzsikus tudós gyűjtőmunkájával szervesen összefüggő írásai, „a magyarságért felelősséget érző humánus gondolkodó feljegyzései - mintegy sajátos aforizmák - időtálló gondolatokat közvetítenek. Solymár József szorosan nem nógrádi ugyan, hanem mátraballai, de az utóbbi években - éppen a Palócföld hasábjain - közzétett hangulatos visszaemlékezései, kedélyes tűnődései révén - mint Praznovszky Mihály megjegyzi - jogosan érdemli ki az ado- mázó Mikszáth' Kálmán örököse titulust Az itt közölt írása, „A kékszemű öregúr” alapvetően Jókairól szól, de Mikszáth is megjelenik benne. A mutatványszám jól megalapozza a „Tempevölgy” 2009 januárjától következő rendszeres megjelenést. Cs. B. A mátraverebélyi Bojtor Károly festőművész egy vázlata Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Szólj fel a szomszédnak, hogy azonnal hagyja abba a porszívózást!” Szerencsés nyertesünk: Cseh Andrásáé, Bátonyterenye, Ózdi út 43. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését július 31-éig juttassák el szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásár-
