Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
2008-07-19 / 167. szám
2008. JULIUS 19., SZOMBAT SPORTTUKOR 11 Papp Ildikó indul atlétika. Július 19-én és 20-án ismét a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadion ad otthont az atléták magyar bajnokságnak. Az a stadion, amely az elmúlt esztendőkben a legtöbb hazánkban rendezett nagy atlétikai verseny remek otthona volt. Az olimpia évében az országos bajnokság különösen nagy értékkel bír, hiszen ez az utolsó pekingi szintteljesítési lehetőség. Az. UNIQA atlétikai magyar bajnokság egyben az elmúlt esztendőben elhunyt Zsivótzky Gyula, az évszázad magyar atlétája nevét is viseli. A verseny pénzdíjas, az eredményességi szintek alapján összesen 4 millió forint találhat gazdára a két nap alatt. Az 52 benevezett egyesület közel 400 atlétája közt egy nógrádi is rajthoz áll majd a hét végén. Papp Ildikó, a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) futója az 1500 méteres síkfutásra benevezett tíz hölgy egyike. A sportolónő rajtja szombaton 18.40-kor lesz. *** Az elmúlt vasárnap a budapesti Szilágyi utcai ÚTÉ Stadion adott otthont a 35. Paulínyi Jenő és Főző János nemzetközi ifjúsági és junior minősítő emlékversenynek, ahol bemutatkozott a Salgótarjáni AC legújabb igazolása, az ifista Varga Bálint Az Egri Balázs által a nógrádi egyesületbe csábított pilisborosjenői futó 400 méteren a 8-as (legkönyörtelenebb) pályán futva 57,22 másodperces eredménnyel ért célba. ■ B. L. Nyertek a Stécé-öregfiúk labdarúgás. Az SBTC öregfiúk csapata az elmúlt hét végén barátságos nemzetközi mérkőzésen a szlovákiai Dlhávesen (Hosszúszó) lépett pályára. A salgótarjáni küldöttséget Aggteleken a találkozó egyik fő szervezője, Seregi Albert látta vendégül, majd a 2-1-es Stécé- sikerrel záruló összecsapást követően ebéd és baráti beszélgetés zárta a jó hangulatú eseményt. Az SBTC-öregfiúk legközelebb július 2ó-án az ugyancsak szlovákiai Csábra, majd augusztus 2-én Lucfalvára látogatnak, míg augusztus 16-án a siroki Csáki Béla-emléktorfián vesznek részt. Nemzetközi öregfiúk labdarúgó-mérkőzés Hosszúszó (Szlovákia) - SBTC 1-2 (0-1) SBTC: Lehoczki - Cséki, Sági, Kláben, Pünkösdi - Szőjka, Gyetvai, Zsély, Lipták - Géczi, Kovács. Csere: Szőke, Kiss, Gecse, Kriskó, Szabó, Baranyai, Szoó, Kökény, Varga. Csapatvezető: Mihalik Ferenc, Kmetty József. Cl.: Lipták, Kovács. Varga a legjobb magyar NYÁRI BIATLON Határon átnyúló verseny A minap az ausztriai Hof bei Stradenből rendezték az első nemzetközi, az osztrák-magyar határon átnyúló nyári biatlon sprintversenyt gyerekek számára (1. Internationaler Grenzüberschreitender Sommer-Schüllerbiathlon). A viadalon a magyar utánpótláscsapat is részt vett, köztük a salgótarjáni Varga Bence (Petőfi DSE). A versenyen négy korosztályban (a legidősebbek 14, míg a legkisebbek 7 évesek voltak) és két kategóriában lehetett indulni, ugyanis a nagyobb (serdülő) korosztályokban már külön kategóriába indultak az elit versenyzők, ők már egy fekvőt és egy állót lőttek, míg a többieknek egy kitámasztott fekvő lövészetből állt a viadal. Bence a legnagyobb serdülő kategóriában, az elit versenyzők között indult, a gyöngyösi Panyik Dáviddal és Závodszky Ádámmal egyetemben. A verseny távja számukra 2 kilométer volt, közte a két lövészettel. A tarjáni kategóriájában másodikként vágott neki a távnak, jól futott, majd a fekvő lövészetet is jól kezdte, de fegyverhiba miatt (az utolsó két lövésnél csak elpukkant a fegyver, nem nyomta be a lőszert) 3 hibája is lett, ami három büntetőkört jelentett (extrém hosszú, 80 méteres büntetőkörökön). Az álló lövészetben két hibát vétett, ismét jól futott és a dobogót érő harmadik helyen zárta a versenyt, az elit kategória legjobb magyar versenyzőjeként. A legközelebbi verseny a hét végén megrendezésre kerülő nyári biatlon kispuskás országos bajnokság lesz Galyatetőn. ■ B.L. „Terepes" hét vége Visegrádon HEGYIKERÉKPAR Duna-maraton A hónap első hétvégéje igen mozgalmasra sikeredett, főként a Vitalitás SE két versenyzője számára. A többségre a vasárnapi hegyikerékpáros maraton viszontagságai vártak, a két balassagyarmati sportolónak azonban a szombati nap is kihívásokkal teli volt. A fő attrakció természetesen a vasárnapi hegyikerékpáros verseny volt, ami az egyik legrégebbi és talán mondhatni, a legnagyobb rangot elért ilyen jellegű rendezvény hazánkban. Az idei esztendőben kilencedszer került megrendezésre, a viadal része a hazai Top Maraton és Magyar Kupa-sorozatnak is, emellett pedig a nemzetközi InterMountain Series nevű kezdeményezésnek, melynek öt állomása öt különböző országot érint. A mostani versenyen felül Csehországban, Ausztriában, Szlovákiában és Lengyelországban kell teljesíteni az összetettben jó helyezéshez. A szombati napon tereptriatlon-verseny került megrendezésre, melyen Dósa Eszter és Szász Viktor (mindketten Vitalitás SE) képviselték a nógrádi színeket. Mindkét versenyző a hosszú távú kategóriában indult, mely 1500 méter úszásból, 42 kilométer hegyikerékpározásból és 13 kiloKoós Brigitta (Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület) méter terepfutásból állt. Dósa Eszter megnyerte mind kategóriáját, mind az összetettet, Szász Viktor Pedig a népes férfi mezőnyben az előkelő abszolút tizenegyedik helye mellé kategória ötödik helyen végzett, mindketten több mint öt órán át versenyeztek. A vasárnapi maraton azok számára is igen fárasztó volt, akik „kipihenten” álltak a rajtvonal mögé. A leghosszabb, 100 kilométeres távot ketten, Szász Viktor és Lászlók Zsolt (Salgótarjáni HKE) teljesítették a nógrádiak közül. A Salgótarjáni HKE versenyzői közül Józsa Dániel és Illés István hozták a kiváló eredményeket középtávon, azaz 65 kilométeren, míg Koós Brigitta és Czene Zsuzsanna a 35 kilométeres rövid távon. A Vitalitás SE versenyzői megújult arculattal érkeztek a viadalra, itt avatták fel az új egyesületi mezt és nadrágot, melynek színvilága a többség szerint remekre sikeredett. Dósa Eszter és Ibrányi Attila középtávon, míg Fenyvesi Péter és Ibrányi Attila rövid távon hozták a várt eredményeket. A beszámoló elején említett két vi- talitásos versenyző mindkét nap állta a sarat, a lehető leghosszabb távokon. A szombati tereptriatlonon mindketten a hosszú távú versenyen indultak, vasárnap pedig Szász Viktor szintén hosz- szú távon, míg Dósa Eszter középtávon, azonban a hölgyek számára nem engedélyezett a leghosszabb maraton távon való indulás, így ő is-a maximum versenytávot teljesítette, amit lehetett a „hosszú hétvége” alatt. Elismerésül mindketten - Dósa Eszter egyedüli hölgyként - elnyerték a „hegyek királya” címet, melyhez egyedi lógóval ellátott márkás utazótáskát kapnak ajándékul. Eredmények. Hosszú táv férfi kategóriák (összesen 100 induló): Master 1 (50 induló a kategóriában): 31. Lászlók Zsolt, 40. Szász Viktor (Vitalitás SE). Középtáv férfi kategóriák (541): U17 (5): 2. lózsa Dániel, U19 (26): 4. Béla Attila (Giant- Gyömrő). Felnőtt (153): 6. Ibrányi Attila (Vitalitás SE), 33. Sándor Norbert, Master 1 (242): 34. Adame László, 94. Ferencz Gábor, 122. Hegedűs Károly (Bátonyterenye VSE). Master 2 (90): 12. Illés István, 28. Szalontai Zoltán. Középtáv női kategóriák (30). Felnőtt (15): 5. Dósa Eszter (Vitalitás SE). Rövid táv férfi kategóriák (562). Gyerek (12): 5. Urbán Bence (Bátonyterenye VSE). U17 (40): 3. Fenyvesi Péter (Vitalitás SE), 7. Kiss Dániel (Gödöllői SK), 14. Szalontai Bence. U19 (24): 7. Németh Máté. Felnőtt (131): 4. Reitinger Gábor (Vitalitás SE), 8. Kovács Norbert, 12. Koleszár Norbert (Vitalitás SE), 37. Pálfi Ádám (Vitalitás SE). Master 1 (218): 24. Bali Sándor, 28. Rákos Tamás, 44. Sztancsek Ákos, 63. Kővári József, 77. Pataki János, 92. Kaibás Kornél. Master 2 (90): 6. Verebélyi Zsolt, 23. Kálvin Andor (Bátonyterenye VSE), 34. Takács Gábor. Master 3 (29): 5. Melihercsik János. Rövid táv női kategóriák (105). U19 (4): 1. Koós Brigitta. Felnőtt (31): 4. Czene Zsuzsanna, 8. Koós Diána, 9. Gólyán Szabina (Vitalitás SE), 15. Kapitány Ildikó (Vitalitás SE). Master 1 (45): 21. Gordosné Schmírel Petra. (A nem jelöltek mindannyian a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület versenyzői). ■ Kéri István Helytállt Kovalcsik S. 1RALO VKÁG8AMOKSÁGL Csütörtökön véget ért a csehországi tájfutó trail-o világbajnokság. A magyar válogatott először vett részt ilyen típusú világversenyen, és a háromfős férfi csapatban ezúttal helyet kapott a balassagyarmati Kovalcsik István is. Az idei olomouci világbajnokságon 21 nemzet 98 versenyzője küzdött a helyezésekért A paralympic kategóriában a fővárosi Bíró Fruzsina a 10., míg az Open versenyszámban két futam alapján a zalaegerszegi Fehér Ferenc a 12. helyen zárt. Csapatversenyt csak paralympic kategóriában hirdettek, itt a magyar trió Bíró Fruzsina, Tarsoly Márta, Beke Viktor a hetedik helyen végzett. A hagyományos tájfutó versenyekkel ellentétben a traü-o versenyforma nagyobb technikai fel- készültségét és kombinatív készséget is igényel. Ezt kedveli a balassagyarmati Kovalcsik István, aki a hazai válogató versenyekről a nemzeti válogatottba kerülve élete első világbajnokságán derekasan helytállt'Az első futamban a 35. helyen végzett, majd a másodikban elért technikai javulását követően a 32. helyen fejezte be a versenyt A vb eredményhirdetését a Béren élő, nemrégiben Angliából hazatelepült Grant lúlia meghívója zárta, ugyanis 2009- ben hazánk ad majd otthont trail- o világbajnokságnak. Az idei vb végeredménye. Open kategória: 1. Anne Straube (német) 36 pont, 200 mp ... 12. Fehér Ferenc (ZTQ 29 pont 188 mp... 28. Miháczi Zoltán (Tipo TKE Bp.) 25 pont 146 mp... 32. Kovalcsik István (Bgy. Medosz) 25 pont, 282 mp. ■ Zentai lózsef 1 "TaS--'--Kov alcsik István (Bgy. Medosz) Elkészült a csoportbeosztás Továbbjutott a magyar csapat kézilabda. A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették az NB Il-es bajnokság 2008-2009. bajnoki év csoportbeosztását. A Credithill-Salgótarjáni KC a 2007-2008 bajnoki évben az NB 1/B Keleti csoportjában szerepelt és a 12. helyen végzett, ami a búcsút jelentette. Az NB Il-re 72 női és 72 férfi csapat adta be nevezését, így hat-hat csoportot alakítottak ki. A Credithill-Salgótarjáni KC a Keletibe nyert besorolást, amelyet a Szolnok Megyei Kézilabda Szövetség rendez és felügyel Szolnok székhellyel. A sorsolását, időpont egyeztetését augusztus 5-én 16 órakor Szolnokon, a megyei kézilabda-szövetség Kossuth Lajos utcai székházában tarják meg. A Keleti csoportban az alábbi 12 csapat szerepel: Credithill- Salgótarjáni KC, Ceglédi KKSE, Abonyi KC, Mizse KC, SHS Eger, Vecsés Teveclub SE, Alberürsa TKSC, Gyömrő VSK, Dabas VSE KC II, Mogyoródi KSK, Hatvan KSZSE, Füzesabonyi SC. Molnár Ferenc, a Credithill- Salgótarjáni KC szakmai igazgatója: - Utazás szempontjából első látásra elég jónak látszik a csoportbeosztás, Lajosmizse Cegléd és Abony van a legtávolabb. Nem nagyon ismerjük ezeket a csapatokat, csak az elért helyezéseikből tudunk következtetni a játékerejükre. A Ceglédet ismerjük talán a legjobban, mert velük egy csoportban voltunk az NB J/B-ben, nagy kérdés, hogy milyen változásokon esik át az együttes. Az Abony KC is erősnek tűnik, egy ponttal maradtak le az Ercsi mögött a bajnoki címről. A Mizse KC és a SHS Eger SE, akik a csoportjukban harmadikok voltak, szintén komoly ellenfélnek számítanak majd. Úgy ítélem meg, hogy ezekkel a csapatokkal kell majd kemény harcot vívnunk a feljutásért, illetve a dobogós helyekért. Aztán itt van a csoportban a Balassagyarmatot is többször megtréfáló Vecsés is, akivel szintén komolyan kell számolni. A többi csapat az eredményére tekintve szerényebb játékerőt képviselő gárdának tűnik, de hazai környezetben mindenkit képesek legyőzni, ezért nem szabad őket félvállról venni. ■ Mulicza Ferenc LABDARÚGÓ U19-ES EB. Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott második mérkőzését is megnyerte a csehországi Euró- pa-bajnokságon, miután 1 -0-ra legyőzte a spanyol csapatot. Sisa Tibor együttese ezzel már bebiztosította helyét a jövő évi egyiptomi világbajnokságon. lói kezdett a magyar csapat, ám a spanyolok - akiknek a németek elleni hétfői vereséggel egy 23 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozatuk szakadt meg - fokozatosan átvették az irányítást, és többször is veszélyeztették Gulácsi kapuját. Sisa Tibor tanítványai kontrákra építettek, de gól nem született az első 45 percben. A fordulást követően elmaradtak a spanyol rohamok, igaz, a magyar védelem nagyszerűen zárt, Gulácsinak csak egykét beadást kellett lehúznia. A 70. percben aztán vezetést szerzett a magyar csapat: Szabó beadását Nagy Olivér passzolta a kapuba. A hajrában a spanyoloknak több nagy lehetősége is volt az egyenlítésre, de Gulácsi Péter - akárcsak a bolgárok ellen - fantasztikus napot fogott ki, így az eredmény már nem változott. Sisa Tibor szövetségi edző: - Fantasztíkus játékosok alkotnak egy nagyszerű csapatot: ez a magyar U19-es válogatott. Együttesünket kiválóan támogatta a csodálatos szurkolótábor, amelynek buzdítása hatalmas erőt adott a fiataloknak. Óriási lépést tettünk előre, második Európa-bajnoki mérkőzésünkön is el tudtuk érni kitűzött célunkat. Most az öröm percei következnek, fontos, hogy a sikert ki is tudjuk élvezni. Eredmény. A csoport, 2. forduló: Magyarország - Spanyolország 1-0 (0-0). Pribram, Marila- stadion, 1200 néző, vezette: Alekszander Starev (macedón). GL: Nagy Olivér (70.), Németország - Bulgária 3-0. Az állás: 1. (már továbbjutott) Németország 6 pont (5-1), 2. (már továbbjutott) Magyarország 6 (2-0), 3. Spanyolország 0 (1-3), 4. Bulgária 0 (0-4). B csoport, 2. forduló: Anglia - Olaszország 0-0, Csehország - Görögország 0-0. Az állás: 1. Csehország 4 pont, 2-3. Olaszország és Görögország 2-2 (1-1), 4. Anglia 1.