Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
2008-07-19 / 167. szám
^uuö. JULIUS 19., SZOMBAT 5 __________ GAZDASAG&KOZELET____________ r Ép ítkezési szabálydzsungel módosítások Kerékpártárolókat építhetnek az önkormányzatok Az új szabályok még azt is meghatározzák, hogy az utcafronti lakások utólagos hőszigetelése legfeljebb tíz centiméteres lehet A lakószoba méretébe nem számít bele az amerikai konyha, az önkormányzatoknak kerékpár- tárolókat kell kialakítaniuk, akadálymentesített területen le kell gömbölyíteni a küszöböt. A kormány több építési szabályt is módosított legutóbbi rendeletében. Éber Sándor Az önkormányzatoknak biztosítaniuk kell a városok központjaiban, valamint az idegenforgalmi központok környékén az oda látogatók autóinak és autóbuszainak az elhelyezését - áll többek között az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosításában. A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent jogszabályváltozások a kerékpárosokat is előnyösen érintik, szabályozva a kerékpártárolás normatíváit. Lakásonként 1, vendéglátóegységekben 75 négyzetméterenként 2, strandokon 20 férőhelyenként 1, míg a helyközi közlekedési végállomásokon a tervezett utasszám 5 százalékával azonos kerékpártárolót kell kialakítaniuk az építőknek. GARÁZS AZ ÉPÜLETBEN A jármŰ- tárolást elsődlegesen épületben vagy terepszint alatti építményben kell megvalósítani a lakóingatlanoknál. Az új szabály előírása szerint, ha a lakóépületben hatnál több lakás van, a gépjár-. műveket garázsban kell elhelyezni. A gépjárműtároló legkisebb mérete 2,70-szer 5 méter lehet. Az OTÉK új szabályainak többsége szeptember 12-én lép hatályba, de például a 6 lakásosnál nagyobb házak kötelező garázsait csak 2013-tól kell megépíteni. amerikai konyha Továbbra is a lakás egyik lakószobájának el kell érnie a 17 négyzetmétert, de a jövőben ebbe nem lehet beszámítani a vele egy légtérben lévő konyhát és étkezőt. Gyorsforgalmi út mellett - a tengelyétől mért 250 méteren belül - nem lehet építményt elhelyezni. A tiltott távolság országos főút esetén 50 méter. HŐSZIGETELÉS, FAELEMEK KEZELÉSE Az utcafronti épületek utólagos hőszigetelésének vastagságát - közvetve - 10 centiméterben maximálja az új szabály. A 2002. március 15. előtt készült épületeknél a közterület legfeljebb 10 centiméterrel csökkenthető a homlokzat utólagos hőszigetelése vagy burkolása esetén. Az építőipari termelés értéke 2003 óta MILLIARD FORINTBAN Év Építkezések Épületgépészet 2003 884,2 376,8 2004 1037,3 393,1 2005 1328,7 438,3 2006 1424,5 458,7 2007 1220 472 2008.05-ig 375,3 160 az Év első öt hónapjában a termelés az építőiparban 12,1 százalékkal maradt el a 2007. azonos időszakától - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi felméréséből. Az építőipari termelés volumene 2008 májusában 7,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A termelés májusi visszaesése mindkét építményfőcsoportnál megfigyelhető volt. Az épületek építésének tevékenysége 8,5 százalékkal mérséklődött, az egyéb építmények építéséé 6,9 százalékkal csökkent 2007 májusához mérten. Az első öthavi adatokat figyelembe véve az épületek építése 11,3 százalékkal, az egyéb építményeké 13,1 százalékkal lett alacsonyabb. Az építőipari vállalkozások május végi szerződés- állománya 36 százalékkal kisebb volt, mint egy éve. Valamennyi építési övezetben elhelyezhetők a megújuló energiaforrások műtárgyai, ameny- nyiben a- helyi építési szabályzat vagy szabályozási terv másként nem rendelkezik. Klímaberendezést meglévő épületre csak takarva lehet felszerelni. akadálymentesítés Az akadálymentesített területen a küszöb legfeljebb 20 milliméter magas lehet, és le kell kerekíteni. Az akadálymentes ajtónak legalább 90 centiméter szélesnek kell lennie. Eddig liftet akkor kellett építeni egy házba, ha a lakás padlószintje 13,65 méternél magasabbra esett. Az új előírás: lift kell, ha 10 méternél nagyobb szintkülönbséget kell áthidalni az épületben, illetve minden középmagas és magas épületben bútorszállító liftnek is kell lennie. A pénzügyi tárca szerint nekünk jó az uniós büdzsé a pénzügyminisztérium véleménye szerint Magyarország érdekeivel egyezik, és az uniós prioritások számára megfelelő forrásokat biztosít jövőre az EU 2009-es költségvetésének tervezete. Ezt első olvasatban csütörtökön hagyta jóvá az Ecofin, a tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa Brüsszelben. MÁV Biztosító: pluszpénz nélkül itt a vég egy érvényes ajánlat sem érkezett a MÁV Általános Biztosító Egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állományának átvételére péntek délig. Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete főigazgatója szerint így a leggazdaságosabb megoldás az lenne, ha az egyesület tagjai 20-30 ezer forint pótbefizetést vállalnának. MDF: kell a Nemzeti Civil Alapprogram herényi károly frakcióvezető és Pettkó András ország- gyűlési képviselő közös nyilatkozatban szorgalmazza a Nemzeti Civil Alapprogram létrehozását. Mint írták: az MDF azért is támogatja ezt, mert ezzel enyhítenék a civilek kiszolgáltatottságán. Szerintük ugyanis a kormány a saját játékszerének tekinti a civilszervezeteket, holott azoknak a politikától függetlenül kellene működniük. Herényi tenne a civilekért Tízszeres áron akarták eladni a burgonyát aranyárü krumpli Olvasónk szokásos havi nagy- bevásárlásáról hazatérve vette észre, hogy a krumpli kilójáért háromezer forintot fizetett. Amikor a blokkot lobogtatva visz- szatért az áruházba, elzavarták, mondván: pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadnak el. Olvasónk minden hónap első hétvégéjén látogat el a közelében lévő élelmiszer-áruházba, s rendszerint nagy összeget hagy a kasszánál, telepakolt bevásárlókocsija után. Éppen ezért nem kapta fel a fejét múltkori bevásárlásánál, amikor csaknem 30 ezer forintot kértek el tőle a pénztárnál. Hazaérve azonban elővette a vásárlásról szóló blokkot, s egyből szemet szúrt neki egy 9000 forintos tétel. A hölgy kis híján elájult a döbbenettől, ugyanis a számla szerint három kilogramm krumpliért fizetett ki majdnem tízezer forintot. Azonnal vissza is ment az áruházba, s megmutatta a nyilván hibás blokkot az eladónak. A pénztáros hölgy közölte, hogy valóban sok a 3000 forint egy kilogramm burgonyáért, de a pénztártól való távozás után nem fogadnak el reklamációt. Egyértelmű, hogy túlszámlázás történt, ami természetesen a kereskedő hibája - reagált a történtekre Szép Gábor, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szóvivője. Ilyen esetben a kereskedőnek kötelessége visszaadni a tényleges és a túlszámlázott ár közötti különbséget a vásárlónak. Ha az áruházban mégis ágálnak a kártérítés ellen, nyugodtan írjunk be a vásárlók könyvébe. Erre a bejegyzésre ugyanis a kereskedőnek 30 napon belül írásban kell válaszolnia, arról nem is beszélve: így a Fogyasztóvédelmi Hatóságnál is nyoma lesz a problémának. ■ H. M. kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Idén már tíz áldozatot követelt az Adria tragédiák Kidolgozhatják a turistáknak a tengerpart magatartási kódexét Traktorblokád alá vették a békési dinnyetelepeket Honfitársaink többsége ezekben a napokban indul az Adriára, ám sokan nem számolnak a horvát tengerpart veszélyeivel. Pedig idén már az előszezonban eddig tíz turista lelte halálát nyaralása közben. A horvát tengeri kutató- és mentőszolgálat központja szerint a tragédiák oka leginkább az, hogy a nyaralók felkészületlenül, a környezetet nem ismerve, és felesleges kockázatokat vállalva bocsátkoznak bele mindenféle kalandba a fürdés és napozás mellett. A tengeri kutatószolgálat példaként említette, hogy nemrég cseh turisták olyan gumicsónakkal mentek ki a tengerre, amelyhez gyenge játékszernek való evezőket használtak, ezért amikor kisodródtak a nyílt vízre, nem tudtak visszajutni a partra. A hegyi mentők összesítése alapján egy-egy szezonban mintegy 400 esetben hívják őket, nem ritkán tragédiával végződő esetekhez. Ezek legfőbb oka, hogy a turisták elfeledkeznek a tengerpart és a közeli hegyek közötti nagy magasság- ég hőmérséklet-különbségről. Emiatt könnyen elveszítik tájékozódási képességüket, és az erejüket is. Ezért már régebben felvetődött: a turisták biztonsága érdekében érdemes lenne kidolgozni egy tengerparti magatartási kódexet számukra. ■ Z. M. Ö c A tengeri kutatószolgálat szerint a turisták nem félnek a veszélyektől Az Auchan áruházzal ugyan Karsai József vezetésével még csütörtök este megegyeztek a dinnyetermelők, ám a „fronthelyzet” korántsem szűnt meg. Mintegy másfélszáz gazda ugyanis Magyarbánhegye- sen gyűlt össze péntek délután. Hosz- szas tanácskozás után végül úgy döntöttek, hogy „megleckéztetik” azokat a felvásárlókat, akik harminc forint alatti árat fizetnek a dinnye kilójáért a termelőknek. Karsai József elmondta, Dél- Békés mintegy 25 dinnyefelvásárlójának közel a fele nem adja meg az elvárt árat. Elmondta: most figyelmezteNégy felvásárló telephely kajára' tát álllták el. tésképpen négy felvásárló telephelyének kijáratát állják el a munkagépeikkel. Magyarbán- hegyesen, Nagybánhegyesen, Kunágotán és Medgyesegyhá- zán se ki, se be nem megy kamion hétfőig. „Tisztában vagyunk vele, hogy ez szabálysértés” - nyilatkozta Karsai. „De a helyzet tűrhetetlen, lépni kellett, s ha hétfőig sem hajlandók bruttó 30 forintos árat fizetni a felvásárlók, nyilvánosságra hozom a névsorukat.” - tette hozzá. A dél-békési választókerület 12 településén termesztenek dinnyét, amit főként ez a huszonöt felvásárló vesz át. ■ Csökkenő termelés az építőiparban