Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)
2008-06-10 / 133. szám
6 2008. JÚNIUS 10., KEDD GAZDASÁG HÍRSÁV Milliárdokat költöttek az álláskeresőkre TAVALY 341 MILUARD forintot költött el az állam az álláskeresők pénzbeli juttatásaira, az elhelyezkedést segítő programokra, valamint egyéb célokra. A legtöbb pénzt - 90 milliárd forintot - az álláskeresők járadékára, segélyére fordították. Több sör, kevesebb dohány fogyott AZ ELSŐ NÉGY HÓNAPBAN 411 milliárd forinttal gyarapította a vám- és pénzügy- őrség a költségvetés bevételeit. Ez 50 milliárd forinttal több az egy évvel korábbi bevételnél. A dohánytermékek után több, az alkoholfélék után ugyanannyi jövedéki adó folyt be, mint tavaly. Tovább emelnék a sertéshús árát legalább húszszázalékos áremelést szeretnének el- . érni a vágóhidak, pedig a fél sertés feldolgozói ára az elmúlt hónapokban 680- 700 forintra emelkedett kilónként a korábbi 600-ról. A feldolgozóknak azonban a 750 forintos ár lenne kívánatos. A sertéshús árának elszabadulásától mindazonáltal nem kell tartani - vélik a szakértők. a Indul a szabadságszezon mi jár? A szabadnapok negyede felett rendelkezik csak a dolgozó Küszöbön a nyári szabadságolási szezon, nem árt hát áttekinteni, mi az, ami mindenképpen jár, és mi az, amit megkövetelhet a munkaadó. Hampl Márta Mind több munkavállalót foglalkoztat a nyaralás gondolata, ahogy kúszik fel a hőmérő higanyszála. Ám mielőtt kiírnánk magunkat a nyári szabadságra, p,em árt a főnökkel beszélni. A Munka törvénykönyve szerint ugyanis mindkét félnek kötve a keze. Az alábbiakban összegyűjtöttük a főbb tudnivalókat. 1. A KORRAL TÖBB A SZABADSÁG Az alapszabadság mértéke a 25 év alatti munkavállalók esetében 20 munkanap. Ez az évek előrehaladtával egy-egy nappal több lesz, így a negyvenötödik életévtől már eléri a maximális, harminc munkanapot. 2. CSAK A NEGYEDE KÖTETLEN A munkavállaló a szabadnapjainak mindössze a negyede felett rendelkezhet megkötés nélkül, vagyis amikor a munkáltató a kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni azokat. Van azonban egy feltétel: legalább 15 nappal a szabadság megkezdése előtt jelezni kell a munkáltatónak. Kivételt képez egy rendkívüli körülmény, mint például hozzátartozó halála vagy súlyos baleset miatt kivett szabadság. Ha felhőtlenül akarjuk élvezni a nyaralást, egyeztessünk előre a főnökkel! 3. ÉS A MARADÉK HÁROMNEGYED? Az alapszabadság háromnegyede kiadásának időpontját a munkáltató határozza meg, igaz, figyelembe kell vennie a dolgozó .igényeit. Például azt, hogy a szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni. Az időpontot a szabadság kezdete előtt legalább egy hónappal közölni kell. 4. PÓTSZABADSÁG FIATALOKNAK A fiatal munkavállalóknak évente öt munkanap pótszabadság jár, amíg be nem töltik tizennyolcadik életévüket. A gyermekét egyedül nevelő szülőt tizenhat évesnél fiatalabb gyermeke után évente kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után pedig összesen hét munkanap pótszabadság illeti meg. Kinek mennyi a jussa? Kor (év) Alapszabadság (nap/év)-24 20 25-27 21 28-30 22 31-32 23 33-34 24 35-36 25 37-38 26 39-40 27 41-42 28 43-44 29 4530 PÓTSZABADSÁG (NAP/ÉV) Fiatalabb, mint 18 év 5 Egyedül neveli gyermekét* 2 Egyedül neveli két gyermekét* 4 Egyedül neveli kettőnél több gyermekét* 7 Gyengén látók 5 Föld alatt, sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozók 5 * 16 évnél fiatalabb gyerek után FORRÁS: MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE 8. A FŐNÖK BÁRHOL LECSAPHAT Rendkívüli esetekben - például ha egy cégnél teljes körű hatósági ellenőrzést tartanak - a munkáltatónak jogában áll visszarendelni az alkalmazottat. Ilyenkor a munkával, valamint az utazással töltött idő nem számít bele a szabadságba. 8. Ml VAN, HA LEÁLL AZ ÉLET? A nagyobb cégek általában előre ütemezik a szabadságolásokat, hogy ne .veszélyeztessék a működést. Az is előfordul, hogy az alkalmazottak többségét szabadságra küldik, ezt azonban 30 nappal korábban jelezni kell. A BUX-index 2008. június 9-én NYERTESEK ________ 2008. 06. 09. Rés zvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Egis 16490 + 1,53 63,69 PannErgy 1400 + 0,64 296,4 FHB 1169 + 0,42 54,91 Zwack 15980 + 0,40 3,5 EZEN A NAPON NÉGY RÉSZVÉNY ÁRFOLYAMA EMELKEDETT VESZTES! nfl' FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Synergon 970-5,73 156,44 Econet 129-4,44 38,9 ORC 11105-4,22 5,03 Danubius 6435-2,50 10,7 MTelekom 769-2,03 497,83 A BUX-index az elmúlt napokban 23 000 22 800 22 600 22460 22 400 22296 22 200 22390 22 219 \ 22 000 \ 21 800 21978 21601 21854 pony/ 06.0206.03 06.04 06.05 06.06 06.09 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. június 9-én. /Ft $/Ft CHF/Ft i t m i 247,60 156,61 153,61-2,50 Ft +0,51 Ft-2,47 Ft HIRDETÉS