Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)
2008-06-05 / 129. szám
4 NÓGRAD MEGYE 2008. JÚNIUS 5., CSÜTÖRTÖK Scorpions a motorosfesztiválon! Megalakult a környezetügyi tanács A környezetvédelem ügye a jelen és a jövő egyik kiemelt témája. Ehhez szükség van közös gondolkodásra, olyan környezetvédelmi, szervezetekre, amelyek a szakmával és a civil társadalommal együttműködve, elhivatottan és eredményesen tevékenykednek a környezeti állapot javításáért, a környezettudatos nevelésért. Huzamosabb idő óta az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ kutatja annak lehetőségét, hogy a környezetvédelmi problémák megoldásakor az arra fordított pénznek gazdaságos felhasználása a régióban hogyan valósulhatna meg. Salgótarján. Hatodik alkalommal rendezi meg motorosfesztiválját a Karancs Motor Barátok Köre a jövő hét végén a megyeszékhelyen. Június 13-án és 14-én a salgótarjáni kempingbe várják mindazokat, akik szeretik a motorokat, s persze az ehhez dukáló rockzenét. A motorostalálkozókról elmaradhatatlan programok mind pénteken, mind szombaton várják a kilátogatókat: lesz vete- ránmotor-kiállítás, felvonulnak a találkozó résztvevői Salgótarján belvárosában és a környező településeken, lesznek ügyességi versenyek, az ilyenkor hagyományos vetélkedők, díjazzák a legszebb motort és a leghangosabb kétkerekűt, aki pedig lazítós hétvégére vágyik, annak a strand nyújthat kellemes órákat. Az esti „rockfesztiválokon” is tartalmas programmal szolgálnak a szervezők: péntek este az Ősi Láz, a Rock Jam, az Irigy Hónalj mirigy, a Lord és a Tequila zenéjére adhatják ki magukból a feszültséget a vendégek, míg szombat este a The Going, a Cool Head Clan, a Pokolgép, Nagy Feró és a Beatrice, valamint a Scorpions (tribute band) csap a húrok közé. Mindkét éjszaka keresik az önjelölt rockzenészeket is, karaoke- show formájában. Jegyek a helyszínen két napra 3000, csak a koncertekre esténként 1500 forintért válthatók, a diákok 12 év alatt ingyen látogathatják a találkozót. További információ a www.kmbk.ini.hu weblapon található meg. Tényként fogalmazható meg, hogy eredményeket csak koordinációval lehet elérni. Ennek eredményeképpen került sor az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ szervezésében a Regionális Környezetügyi Tanács (továbbiakban: tanács) alakuló ülésének megtartására. A megbeszélésen részt vettek a régió megyei ön- kormányzatai, székhelyeinek vezetése, nemzeti parkok, környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek, egyetemek, főiskolák, és a régió jelentősebb szakmai szervezetei, mely szervezetek jelenlétével alakult meg á tanács jelenlegi tagsága. Mivel a régióban a környezet- védelmi tevékenység szerteágazó feladatot kíván meg minden benne feladatot vállaló szervezettől, ezért a hatékony munkavégzés érdekében fontos, hogy szakmai koordináló tevékenységet folytasson a megalakult szervezet. A tanács létrehozása ezen indíttatásból fogalmazódott meg, mellyel cél a régió környezetvédelmi szereplői közötti együttműködés hangsúlyozása, valamint az észak-magyarországi régió környezeti állapotának javítása, versenyképességének növeléséj fenntartható fejlődés elérése. A tanácsra vonatkozó elképzeléseket a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, személyesen az akkor még hivatalban lévő dr. Fodor Gábor miniszter is felkarolta, s támogatja oly mértékig, hogy tájékoztatást küldött a régióban működő, környezet- védelmi tevékenységet végző és befolyásoló szervezeteknek, hatóságoknak, önkormányzatoknak. Ebben megfogalmazódott, hogy a tárcavezető fontosnak tartja a régió környezetvédelmi és vízügyi szereplői közötti együttműködést, valamint hangsúlyozta, hogy a tanács a régió környezetvédelmi problémáinak megoldásában jelentős szakmai erőt jelentene. Továbbá fontos megemlíteni, hogy a megalakult tanács szigorúan szakmai szervezet, amely a környezetvédelmi koordinációt úgy oldja meg, hogy az Európai Unió az ország ez irányú törekvéseit szem előtt tartva és a régió környezeti állapotát alapul véve ajánlásokat készít a döntéshozók, jelen esetben az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési Tanács felé. Folyamatosan kapcsolatot tart az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal, valamint a környezetügyet irányító szervezetekkel. Pozitívumként jelentkezik, hogy a létrejött szakmai szervezet szervezni és irányítani fogja a környezetvédelem előmozdításához, a környezetvédelmet érintő projektek generálásához és megvalósításához felhasználható információk áramlását a szakterületet érintő szervezetek között, valamint módszertani segítséget nyújt az ágazatot érintő kérdésekben. A tanácsot elnökség irányítja és négy szakbizottságba szervezi a feladatokat. A bizottságok szervezésénél kiemelték azokat a szakterületeket, amelyeket a régióban befolyásolni lehet és nem globális kérdésként keze- lendőek. Ilyen terület az élővizek védelme, a hulladékgazdálkodás, a klímaváltozás, ill. a tudatos környezetügy érdekében minél szélesebb körű ismeretterjesztés. Az operatív munkát a tanács mellett az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ fogja végezni. A tanács megalakításával jelentős feladatot vállalt a Regionális Környezetvédelmi Központ, mely feladat megoldása az észak-magyarországi régió környezetvédelmi problémáinak csökkentését, az élhető környezet elérését eredményezheti. ■ Sz.M. « Csuhébábok művésze a Seholszigetről A nőtincsi Seholsziget élménypark az állandó kínálatán túl időről időre teret ad alkotók bemutatkozásának is. Legutóbb a Rétságon élő csuhéfonó népi iparművész, Misik Tamásné alkotásremekeit csodálhatták meg az érdeklődők. A kukoricahaj - fosztás, fosztalék, ismertebb nevén csuhé, vagy sústya - feldolgozása nem igazán nagy múltra visszatekintő foglalatosság, hiszen a növény termesztése is csak a 18. században terjedt el Magyarországon. Szokás volt a kukoricát hajasan törni, majd a háznál, társas munka keretében megfosztani. A fosztok a társasági élet alkalmai is voltak, hol sok vidám történet hangzott el. A Kárpátmedencében a kukoricacsuhé felhasználása akkor lendült fel leginkább, amikor a mocsarakat lecsapolták és kevesebb lett a gyékény, illetve megnőtt a termőterület, majd a jó minőségű földben egyre több kukorica termett. A csuhézás a Jászságban, a Dél-Dunántúlon és Hajdú-Bi- harban vált a legelterjedtebbé. A téli takarmánynak is használt kukoricahajat az Alföldön már a 19. században is használták házi faragású székek ülőkéinek és kezdetleges fekvőhelyeknek, a dikóknak a befonására. A csuhé lábtörlő, -papucs és -szatyor készítése a 20. században, főleg az első világháború után terjedt el, és sok szegényparaszti családnak biztosított az önellátáson felül szerény téli keresetet. A kukoricacsőről lefejtett leveleket csomóba kötve a padláson tárolták. Feldolgozás előtt langyos vízben áztatták és keskeny csíkokra hasították, hogy jól lehessen pödörni, illetve fonni. A csuhészatyrot szögletes farámán kötötték. A rámába vert szögekre erősítették a két tenyér között sodrott felvetőszálakat, majd az ugyanígy készülő sodra- lékot befonták a felvetőszálak közé. A szatyor fülét két vagy három sodrott, zsinórból fonták, mint a hajfonatot. Kedvelték a mintás és a színezett fonatú csu- hészatyrokat. A fosztó mindig nagy élmény volt a gyerekek számára. Száj- tátva hallgatták ilyenkor a meséket és a régi történeteket. Úgy tartották, hogy csak az mehet közülük aludni, aki piros kukoricacsövet talál. A legkisebbek számára kukoricababát készítettek. Egyszerű volt a készítése, hiszen elegendő volt a csőből kiszedni a baba szemét, száját, meghagyni a „haját”, s a sústyából könnyen kerekedett kendő a fejére. A csuhéfonás napjainkban reneszánszát éli, de ma már többnyire dísztárgyak készülnek belőle. A Nőtincsen kiállító Misik Tamásné (Terényi Zsuzsanna), Drégelypalánkon született. 1990-ben került házassága révén Rétságra. A közgazdasági szakközépiskola elvégzése után úgy érezte, hogy az irodai munka nem igazán neki való. Elvégezte egy virágkötő tanfolyam kezdő, majd haladó kurzusát, s ekkor jött rá, hogy a kézműves tevékenység az, ami legközelebb áll hozzá. Minden bizonnyal a szüleitől örökölte ezt a kézügyességet, hiszen édesapja szívesen foglalkozik a fa megmunkálásával, édesanyjától pedig a szépen hímzés, horgolás tudományát leste el. Ma már azok közé a szerencsés emberek közé sorolja magát, akiknek abból áll a munkája, amit igazán szeret. Egy alkalommal kórházba került, s mellette egy nagyon beteg nézsai néni feküdt a kórteremben. Sokat segédkezett neki, s amikor felgyógyult, újra meglátogatta és hozott neki ajándékba egy csuhébabát. Bizonyára a Nézsán élő Szarka Marika néni alkotása. Alig várta, hogy haza- menve szétszedhesse, s tanulmányozhassa, hogyan készült. Idős néniktől kérve csuhét maga is megpróbálkozott a készítésével. Még ma is őrzi a legelső munkáját. Előbb csak ajándék készült így a rokonság számára, s eközben rájött az arányokra, a fogásokra, majd szerszámokat is faragott a bábúi kezébe. A nyilvánosságot először a pályázatok jelentették. Minden évben hirdetnek az év kézműves remekei címmel pályázatot. Ide küldte el az első munkáit. Volt, amelyik betlehemi jelenetet ábrázolt. Az ilyen alkalmakkor még nemigen kapott kiemelkedő díjakat, hiszen az ő munkái kimondottam dísznek készülnek, s nem használati tárgyaknak, de azért minden alkalommal sikerült valami különdíjfélét megkapnia. Egy idő után le is zsűrizted® a munkáit, ott is sok biztatást kapott. A környék falvai közül szinte valamennyiben volt már kiállítani, de bemutatkozott már Budapesten, sőt Németországban is Ulmban, a Duna-fesztiválon, ahol Magyarország volt a díszvendég. Rendszeres vendége a visegrádi palotajátékoknak, a budai várban a mesterségek ünnepének, járt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Vörösmarty téren rendezett karácsonyi vásáron, s meglehet, hogy sok fontos helyszínt nem is említettem. Egy ízben így válaszolt kérdésre, hogy mi segíti őt e falusi életképek, alakok megformálásában: „Falun nőtiem fel, s visz- szaemlékezem arra, ahogyan nagymamám a kútry járt, kenyeret dagasztoda, s ámulattal hallgattam, amint mesélt a korabeliek életéről. Ha nem láttam volna kaszásokat munkában, biztosan esetlenek lennének az őket formázó bábúim is. Elvégeztem a Magyar Művelődési Intézetben egy, a gyermekjátszóházi foglalkozások vezetésére képesítő tanfolyamot is, és ez sokat gyarapította a néprajzi ismereteimet.” Misik Tamásné munkái a világ számos országába eljutottak már. Franciaországba vitték ajándékba egy húsvéti alkalomra a stációképek megjelenítését, s édesanyja vidinjét díszíti az a szép köszönőlevél, amelyet egy püspök küldött neki a különleges ajándékért. Egy takarékszövetkezet megvásárolta néhány babáját, hogy aztán különböző naptárjait díszítse képeivel. Kiállításai mindig sokakat meglep beszédes életképeivel. Annál is inkább, hiszen ezek a babák érzelmeket is kifejeznek, ráadásul úgy, hogy nem kell ehhez az alkotónak szemet, szájat festenie reájuk. Mégis látjuk, hogy örülnek, boldogok, olykor pedig bánatosak. Ez a képesség teszi Misik Tamásnét a csuhébábok művészévé. ■ V.J.
