Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)
2008-06-28 / 149. szám
10 2008. JÚNIUS 28., SZOMBAT SZOLGÁLTATÁS _______________Június 28-29._______________ Sze retettel köszöntjük névnapjukon Levente, Irén, Péter és Pál nevű kedves olvasóinkat! Szombat levente. Régi magyar személynévből alakult, amely a lenni igét tartalmazza. Első ismert viselője Árpád fejedelem fia volt, de így hívták a megvakított Vazul legidősebb fiát is, aki megtartotta pogány hitét a száműzetésben, majd hazatérve lemondott a trónról és megkapta ezért dédapja, Taksony Duna-parti szállásterületeit A hagyomány szerint pogány szertartással Taksonyban temették el. írén. Görög eredetű név, jelentése: béke. Védőszentje: Szent Iréné, aki Tesszalonikában 300 körül vértanúságot szenvedett. Virága: az ezerjófű. A Nap kel: 4.49, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kel: -, nyugszik: 15.36. Vasárnap Péter. Héber eredetű név, görög és latin közvetítéssel érkezett hozzánk. Jelentése: kőszikla. Pázmány Péter XVII. századi esztergomi érsek volt, aki nevelőintézetet, papneveldét és Nagyszombaton egyetemet alapított. Pál. A latin Paulus rövidülése, jelentése: kis termetű férfi. Tömöri Pál kalocsai érsek volt a magyar csapatok fővezére a mohácsi csatában, ahol életét vesztette. Eredetileg katona volt, több vár kapitányi tisztségét is betöltötte. A Nap kel: 4.50, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kel: 1.07 nyugszik: 17.00. •- Tudod, miért nem Bruce Willis játszotta a Titanic főszerepét?- Miért?- Mert mindenkit megmentett volna. * * * Glasgow-ból Edinburgh felé száguld a gyorsvonat.^ fülkéket járva a kalauz egy skótra bukkan, akinek nincs jegye és fizetni sem akar. Szó szót követ, és a vasutas annyira felbőszül a potyautas makacsságán, hogy a robogó vonat ablakán kihajítja a bőröndjét. Erre már a skót is kijön a sodrából:- Hallja, ez azért mégis sok! Nem elég, hogy engem megbüntet, még a fiamat is kidobja az ablakon? * ★ * A vádlott egy baseballütővel jelenik meg a bíróságon.- Mit akar ezzel? - kérdezi a bíró elhűlve.- Kérem, az idézésben az állt, hogy a védelemről magamnak kell gondoskodnom. REMEK HÉTVÉGI IDŐJÁRÁS hőmérséklet + déli felhőre! /v reM€li u 27 C 27 X 28 °C 13 “C15 X f6 "c Szécsény • Salgótarján Balassagyarmat Bátonyterenye Rétság Pásztó , sms 26 °C OQ KéSZÍtt6lt6! ^ zones Nográd megyében ma remek derült Idő lesz. csapadék nélkül. Az általában mérsékelt északnyugati szél időnként megélénkül. Vasárnapra is napos idő várható, igaz késő délután mérsékelt felhősö- désre kell számítani. Számottevő eső akkor sem valószínű. A jellemző hőmérséklet délutánra szombaton 27, vasárnap 28 fok köré emelkedik, vasárnap reggelre 14 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: hétfőtől legalább jövő péntekig visszatér a kánikula. Nagyrészt száraz, nyaralóidó a legvalószínűbb sok napsütéssel és csak átmeneti felhősebb időszakokkal. Ismét kialakulhatnak zivatargócok. Orvosmeteorológia: tronthatas nem várható. Közlekedés-meteorológia: az erős napsütés, erős fény-árnyék kontrasztot okoz. Ehhez - különösen hosszabb úton - nehezen alkalmazkodik a szemünk. Sokszor az árnyékban lévő akadályo-. kát, embereket későn veszünk észre. Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI". Az előrejelzésért lelelös: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.ho). 32 X 32 X f* Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 21-25 X 20-24 X 25 °C 26 “C 26 3C 24 X Pollen Fűfélék Gombák Csalán magas magas magas NE FELEDJEK, AZ ORSZÁGBAN KÖZEL 160 TAKAREKSZOVETKEZET 1700 KIRENDELTSÉGGEL MŰKÖDIK. NEM VÉLETLENÜL. Az ügyfelek szeretik a takarékszövetkezetek szolgáltatásait igénybe venni. Keresse Ön is a lakóhelyéhez legközelebb működő kirendeltségünket, mert Cserhátvidéke Takarékszövetkezet csak egy van, 14 fiókkal. Mi segítünk, az a fontos, hogy Önök elégedettek legyenek velünk. Igazgatóság Június 26-ei 1 2 8 9 12 16 24 25 29 31 1 Jk. RENT) nyerőszámok 32 33 36 39 45 46 56 60 64 74 NAPI HOROSZKÓP rák (V1.22-VII.22.). Pihenésre vágyik, de a fizikai munka is megnyugtatja. A vasárnap kitűnő alkalom lesz arra, hogy a szülőkkel egy kellemes pihentető napot töltsön. oroszlán (VII. 23-VIIL 23.). A hét végi programok között az utazás is szerepelhet. Ne higgye, hogy a készülődés során támadt vita és nézeteltérés csak „vihar egy pohár vízben”. szűz (Vili- 24—DL 23.). A párkapcsolatok több gondot és nehézséget tartogatnak, mint az előmenetellel kapcsolatos teendői. Legyen tapintatos, de határozott. mérleg (IX 24-X 23). Visszatér az életébe egy barátja, aki sokáig távol volt, és most szeretné felújítani a kapcsolatukat. hóbálja kitalálni, mit tartogat a következő hét skorpió (X 24—XI. 22). Június utolsó hétvégéje utazással kezdődik. Azt szeretné, ha olyan élményekre tehetne szert, amelyek nagymértékben szolgálnák énje épülését. nyilas (XI. 23—XII. 21). Összejövetelt tart a kertjében, ami azzal válik emlékezetessé, hogy minden barátja élvezi. Ön és partnere megbeszélik, hogy állandósíthatnák kapcsolatukat. bak pűl. 22-1.20). Próbáljon meg mindig ilyen pozitív, bizakodó lenni. Boldogsága, gondtalansága arcára, megjelenésére is kihat. Az emberek öntudatosan keresik a társaságát vízöntő (1.21-11.20). Hívja meg barátait otthonába, vagy egy szabadban rendezett partira. Hangulatos, nevetéssel teli órákat tölthetnek együtt. Az este a szerelemé. halak (II. 21-111.20). Misztikus, merengő hangulatban van a csillagok állásának köszönhetően. Érhetően nem vágyik nagy társaságba, inkább zenét hallgat, olvas. kos pil.21-IV.20). A körülmények nem túl kedvezőek, bármibe is fog, akadályokba ütközik. Azonban az akaraterejének köszönhetően minden ajtó kitárul ön előtt. bika (IV.21-V.20.).Ma reggel a Hold a Bika jegyében van. Minden ideje be van táblázva, amit most nehezen visel. A problémákkal azonban szembe kell néznie. ikrek (V.21-VI. 21). Törekedjen a testi-lelki egyensúly megteremtésére. Eredeti ötleteit valósítsa meg, csinosítsa saját otthonát! Vasárnapja vidám, boldogságát semmi és senki nem árnyékolhatja be. 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 8.00 Ebb és Flo 8.05 Pingvinkék 8.20 Ebb és Flo 8.25 Pingvinkék 8.40 Blanche 8.45 Heuréka! 9.00 Slapaj 9.25 Pizsamaparti 9.50 Ötös fogat 10.25 Arthur 10.55 Moto GP) 12.00 Hírek 12.10 Moto GP 13.20 Út Pekingbe 13.50 Moto GP 15.00 Rohanva jöttek (amerikai film, 1958) 17.15 Ötcsillagos s.zerelem 18.00 Út a döntőbe... 19.00 Luxor-show 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek 20.10 Ötöslottó-sorsolás 20.25 Bankapók a pácban (francia vígjáték, 2005) 22.10 Hírek. Időjárás 22.15 Sporthírek 22.25 Kíspál 20 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 8.00 Nap-kelte plusz 9.00 Angelina, a balerina 9.10 Cirmos őrmester 9.25 Tüskevár 10.00 Utánam, srácok! 10.30 En táncolnék veled 10.45 Szívtipró gimi 11.30 Nóta 12.00 Gastroblues (16/12.) 12.25 Főtér - Gyula 13.15 Imitátorok 14.10 Fejezetek a cirkuszlexikonból 15.20 Komolyzenéről könnyedén 16.20 Gyáva földön a göröngy 16.50 Bolondnagysaga 17.55 Hullám Izabella 18.10 Dániel 18.45 Helló, Doki! 19.30 Popsziget 20.00 Esti mese 20.25 A magyar szabadság napja Szombati rádió* és televíziómüsor-ajánlat 22.15 Galiba a Gaudí-házban (spanyol vígjáték, 2001) i 23.45 Romlott, mint egy angyal (francia film, 1991) 6.00 Ty2-matiné 9.20 Ősvilági kaland 10.15 A világ legerősebb emberei 10.50 Kalandjárat 11.25 Babavilág :: 12.00 Törekvő tanerők 12.35 Ed 13.30 Charlie - Majom a családban 14.30 Bűbájos boszorkák 15.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói 16.30 Szerelem a Fehér Házban (amerikai vígj., 1995) 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Út a vadonba (kanadai-kínai film) Közben: Kenósorsolás 23.20 A báránysültek hallgatnak (olasz-amerikai vígj.) Jo Dee Fostar, a zöldfülű FBI- ügynök szeme előtt mindig ott lebeg, hogy nagy (bűn)tettekre hivatott. A gyilkossági csoport főnöke, Putrid felügyelő most passzolta át neki az évezred bűnügyét: el kell fognia a hírhedt pszicho-gyilkost, akinek sötét szándékait csak egyvalaki ismeri. Az illető a Hollywood Sárgaház maximális biztonsági intézkedését élvezi. 0 Dr. Animal Cannibal'Pizza, aki olyan elmével rendelkezik, mint egy kifejlett gorilla és olyan erős, mint egy fejlődésben lévő.róka. A hírhedt pizzaszakács segítségével Fostar hamarosan megfejti az ügyet, melyben Sharon Comb és Norman Bates mamája Is alaposan benne van. 6.00 Slayers- A kis boszorkány » 6.20 Digimon 6.40 Kölyökklub 8.30 Disney-rajzfilmek 9.40 Receptklub 9.50 XXI. század - A legendák velünk élnek 10.25 06 91 334 455 11.30 Ötletház 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.10 Autómánia 12.50 Trópusi nyomozók 13.50 Tequila és Bonetti legújabb kalandjai 14.50 Kemény, mint a kő 15.40 Kungfu 16.40 Dolmen - Rejtelmek szigete) 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 Átkozott boszorkák (amerikai vígjáték, 1998) Sally és Gillian, a két testvér mindig tudta, hogy nem olyan, mint a többi gyerek. Szüleik halála után különc nagynénjeik nevelték őket, és a háztartásuk egy cseppet sem volt hétköznapi, már kiskoruktól gyakorolták a családjukban generációról generációra öröklődő varázslást. Egy apró gond van csak a csodálatos örökséggel: egy átok, miszerint az a férfi, aki a család egyik nötagjába beleszeret, idő előtt meghal. Sally (Sandra Bullock) igazi szerelemre vágyik, és megpróbál távol maradni a varázsló praktikáktól, míg Gillian (Nicole Kidman) bolondos és csapodár módon élvezi hatalmát a férfiak fölött. 21.40 Médium- Veszedelmes erő (amerikai thriller, 2003) 23.20 A rém (amerikai film, 2003) 6.05 Otthonunk 6.35 W.I.T.C.H., a tini boszorkányok 7.05 Forinteső 8.05 Pettocelli 9.05 Flipper legújabb kalandjai 10.05 A narancsvidék 11.05 A pálmák árnyéka 12.05 Testvérek 13.05 Terrorkommandó 14.05 Mission Impossible - Az akciócsoport 16.05 Topmodell leszek! 17.05 Szex és New York light : 18.05 Nevess csak! 18.35 Emberi történetek | 19.35 Columbo Elfelejtett hölgy (amerikai krimi, 1975) 21.05 CSI - New York i helyszínelők 22.05 Las Vegas 23.05 Vitathatatlan 2. (amerikai akciófilm) PUNA~TV i 6.40 Tündérmesék 6.55 Hol volt, hol nem volt j 7.10 Tizenkét hónap j 8.30 Nyelvőrző j 9.05 Ausztrália csak egy lépés Írországtól 9.30 Cimbora 10.00 Az állatok világa 10.25 A világörökség kincsei 10.45 Négyzetméter ism.) 11.15 Talpalatnyi zöld 11.45 Híradó. Időjárás 12.05 Isten kezében 12.35 Élő népzene 13.05 Kék rapszódia (amerikai film, 1945) 15.25 Equator klub 15.55 Univerzum 16.50 Női pulzus A tudomány vonzásában 17.20 Mese 17.40 Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Arcélek 19.15 A simlis és a szende 20.05 Uramisten 21.40 Dunasport 21.55 XIV. Lajos hatalomra jutása 23.30 Zöldhatár 14.00 Tenisz, Wimbledon 6. nap (éló közvetítés) 17.45 Vízilabda Magyarország- Montenegró (éló) 19.45 Díjugratás 20.15 Ralimánia 20.45 Triatlon Tour, Balatonfüred 21.00 Zuhanyhíradó 22.00 Labdarúgás Európa-bajnokság Elődöntő KOSSUTH 13.05 Rádiókabaré. 14.04 Világóra. 14.35 G7.15.05 Zöldövezet. 15.30 Magyarországról jövök. 16.04 Időt kérek. 17.04 Az öt karika jegyében. 17.30 Krónika. 1750 Sportvilág. 18.04 Cigányóra. 19.05 Sportvilág. 19.25 Határok nélkül. 19.50 Mese. 19.58 Zene. 20.04 A Rádiószínház Dokumentumműhe- lye. 2058 Rádiószínház. 21.58 Zene. 22.00 Krónika. 22.20 Sportvilág. 22.30 Esti beszélgetés. 23.00 Kenő. 23.04 Arcvonások. PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez Benne: 6.30 Hírperrek. Félóránként hírek, körzeti időjárás és közlekedés. 9.02:11.02; 13.02: 15.02; 17.02; 19.02 Sporthírek Napi sport- szerit: M. Dénes Tamás. 20.03 Zene olvasáshoz. 23.00 Nettdők. TARJÁNI TV 9.00 Teleshop 9.30 Irányjelző 10.00 Pénzhalász 12.00 Info Tv 12.30 Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 24-i ülése 17.00 EletErő magazin 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel 22.00 Traccsparty 23.00 Mentőhelikopter (német akciófilm) A helikopteres mentőcsapatot tömegbalesethez riasztják. A helyszínre érkezvén több sérültet is el kell látniuk, de az új ápolónő, Ilona kerül a legnehezebb helyzetbe, amikor egy sokkos állapotban lévő sofőrt kell életben tartania... 23.30 Virágzó Magyar- ország 4.50 Hajnali gondolatok : 4.55 Pénz-vidék 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 8.00 Főtér 8.50 így szól az Úr! 8.55 Engedjétek hozzám... 9.10 Katolikus krónika 9.35 Egyházi naptár 9.50 Református magazin 10.20 Református ifjúsági műsor 10.25 Kérdések a Bibliában 10.55 Az utódok reménysége 11.25 2008 a Biblia éve 12.00 Hírek 12.10 Esz-lények 13.05 Út a döntőbe... 14.00 Bolond, bolond világ 16.30 Nyugat 100 17.05 Kultúrház 17.35 Rocklexikon 18.30 Élet hidegvérrel 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek 20.10 Euro 2008 ' Döntő Élő közvetítés Bécsból 22.55 Hírek 23.00 Sporthírek 23.10 Nővérek (amerikai film; 1973) 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Pufika kalandjai 9.10 Inuk (rajzfilmsor.) 9.40 A mesemondó 10.05 Az én hazám 10.20 Eszem-iszom 10.35 Én táncolnék veled 10.50 Szívtipró gimi 11.35 Kőmíves i24/2.) 12.00 A sokszínű vallás 12.10 így szól az Úr! 12.20 Engedjétek hozzám... 12.25 Katolikus krónika 12.55 Egyházi naptár 13.05 Református magazin 13.30 Református műsor 13.40 Kérdések - a Bibliában 14.05 Az utódok reménysége 14.35 2008 a Biblia éve Vasárnapi rádió- és televíziómüsor-ajánlat 15.00 Főtér - Veszprém 15.50 Apátságok és kolostorok 16.15 A King's Singers együttes hangversenye 17.20 Légy jó mindhalálig 18.40 Irgalom (6/5.) 19.30 Popsziget 19.55 Esti mese 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Fújd szárazra, édes! (an.-am.-né. vígjáték) 22.25 Rock Café 23.20 Naqoyqatsi- Erőszakos világ 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Mókás mechanika 6.45 Tv2-matiné 9.15 Joey 9.50 Ingatlanbróker 10.25 Két testőr 11.00 Stahl konyhája 11.35 Tequila és Bonetti 12.30 Baywatch Hawaii 13.30 Időzsaru 14.30 Smallville 15.30 Rex felügyelő 16.30 Krokodil Dundee 2. 18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Elizabethtown (amerikai vígjáték) Drew Baylort, a vezető sportcipőgyár egykori ifjú csillagát épp most rúgtak ki, mert elemi hibát vétetett egy lábbeli tervezésekor, és a céget 972 millió dolláros kár érte a fiaskó miatt. Ez nem elég, még rosszabbra fordul a helyzet: Drew telefonhívást kap, melyben közük vele, hogy az édesapja elhunyt, így gépre kejl ülnie, hogy elmenjen Kentuckyba, Elizabethtownba apja földi maradványaiért. A gépen Drew összeismerkedik Claire-rel, az optimista légi kísérővel, aki megváltoztatja az életét. Kentuckyban pedig Drew lassan átlátja saját családi gyökereit, és azt, hogy apja milyen nagyszabású életet élt. Megpróbálja felfedezni a saját sorsában ’rejlő lehetőségeket... 22.30 Hideg fejjel (angol thriller, 2007) Közben: Kenósorsolás 6.00 Slayers- A kis boszorkány 6.20 Digimon 6.40 Kölyökklub 8.40 A tini nindzsa teknocök új kalandjai 9.00 Inuyasha 9.30 Receptklub 9.50 XXI. század A legendák velünk élnek 10.25 06 91-334-455 11.20 Európai idő 11.40 MeneTrend 12.00 Híradó 12.10 Isteni sugallat 13.00 Magyar autósportmagazin 13.15 Forma-l-magazin 13.40 L. A. Heat- Halálos páros 14.40 Nagymenők 15.35 Tiszta Hawaii 16.00 Hatoslottó-sorsolás 16.25 Bomba jó bokszoló -> (olasz akcióvígj., 1982) 18.30 Híradó 19.05 Cobra 11 20.00 Nicsak, ki beszél! (amerikai vígjáték, 1989) Mollie, a nagyszájú titkárnő gyermeket vár főnökétől, aki hallani sem akar a dologról, és eszébe sincs elválni a feleségétől. A kilátástalannak tűnő jövő ellenére a nő megtartja a babát, s hamarosan megszületik a kis Mickey. Ám a gyermek megszületése után segítségre van szüksége, ezért épp kapóra jön James, a kissé infantilis taxisofőr, aki szívesen vigyáz a kisfiúra. És miközben Mollie a megfelelő apát kutatja gyermeke számára, Mikey már ki is választotta magának Jamest. De hogyan hozza ezt a felnőttek tudtára? 22.05 Beavatás (amerikai thriller, 2003) 7.05 Forinteső 8.05 Pettocelli 9.05 Robin Hood legújabb kalandjai 10.05 Conan, a kalandor 11.05 Nevess csak! 11.35 Szexi kamera 12.05 Nevess csak! 12.35 Start 13.05 Sokkoló videók 14.05 Herkules 15.05 Xena 16.05 A férfi fán terem 17.05 A hatodik kapocs 18.05 Nevess csak! 18.35 Az igazi helyszínelők 19.35 Columbo - Diplomáciai mentesség 21.05 CSI - New York-i helyszínelők 22.05 Office 23.05 A pokoli torony balekjai (francia vígjáték, 2001) DUNA TV 8.45 Ausztrália csak egy lépés Írországtól 9.10 Lúdas Matyi 10.25 Kalandozó 10.55 Reneszánsz Cimbora Egyetem a MÜPA-ban 11.45 Híradó. Időjárás 12.05 Élő egyház 12.30 Elő népzene (ism.) 13.00 Csellengők 13.30 Gyurkovics fiúk 15.00 Experidance (1.) 15.30 Vannak vidékek 16.30 Váratlan utazás 17.15 Mese 17.40 Duna tér 18.00 Híróra 19.05 Olasz nyelv kezdőknek (dán-svéd film, 2002) 20.55 Színlap 21.40 Dunasport 21.55 Bizalom (magyarfilm, 1979) 23.40 Miskolci nemzetközi operafesztivál 2006 tas»€»st tr 15.00 Tenisz, Wimbledon 16.00 labdarúgás Európa-bajnokság Elődöntő (ism.) 18.00 Szepesivel... 18.30 Gillette World Sport 19.00 Zuhanyhíradó 20.00 Rögbi Magyar bajnokság Esztergom Vitézek- Bulldogok 21.45 KO Tv 22.15 Harcosok Ligája 22.45 Mézbirkózás 23.15 Tenisz, Wimbledon KOSSUTH 10.04 Református isten- tisztelet közvetítése. 11.05 Gondolat-jel. 11.32, Pró és kontra. 12.01 Krónika. 1222 Harminc perc alatt a Föld körül. 13.04 Népzene. 14.04 Szonda. 14.35 Oxigén.15.04 Hangalbum. 16.04 Disputa. 17.30 Krónika. 17.50 Sportvilág. 18.04 Esti séta. 1960 Mese. 21.04 Válogatás a Vasárnapi újság reggeli műsorából. 22.00 Krónika. 22.20 Sportvilág. 22.30 Rádiószínház. 23.01 Szomjas oázis 2. PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez. Benne: 6.30 Hírpercek. Félóránként hírek, körzeti időjárás. 9.02; 11.02; 13.02; 15.02; 17.02; 19.02 Sporthírek. 20.03 A hétvége sportja. Szerkesztő: Kalapos Mihály. 22.00 Zene olvasáshoz. TARJÁNI TV 10.00 Pénzhalász 12.00 Info Tv 13.00 Hírfüzér 13.30 Háttér Szent Iván-éj, idegenforgalmi szezon, aratás 14.00 Mindentudás Egyeteme 15.00 Mártír-megemlékezés a zsidó temetőben 15.35 Megnyitotta kapuit a Baglyaskő Idősek Otthona 15.55 24. Nemzetközi Dixielandfesztivál 16.05 Vidékünk 16.30 Hírfüzér 17.00 Infománia 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 Pacific Blue (8.) 22.00 Mentőhelikopter (német akciófilm-so- rozat 28. rész) 23.00 Házibuli Attilával NÓGRÁDIÉ, HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótaiján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, __________________------------------------------------- Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségb en, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. > az újság a » az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j **»VíiJ Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. • szerkesztőségi rendszerrel készült