Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)

2008-06-27 / 148. szám

2008. JÚNIUS 27., PÉNTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Püspöklak: mivé lesz? Sámsonháza, Évek óta nincs funkciója a régi püspöklaknak, melyben korábban óvoda volt, majd a termelőszövetke­zet használta. A faluveze­tés egykori szerepéhez méltó új feladat céljaira szánná az épületet, az el­képzelések szerint kultu­rális, művészeti, illetve közösségi szerepet töltene be. Sürgeti az elgondolá­sok megvalósítását az ál­lagmegóvás is, ehhez azonban pályázni szeret­ne az önkormányzat. Járműrégiségek érkeznek Hollókő. A XXIII. mátrai veteránautós-találkozó helyszíne lesz június 28- án, szombaton a község. A több évtizede gyártott járművek, autókülönle­gességek várhatóan 11 órától érkeznek a faluba, s kora délutánig az orvosi rendelő környékén lehet megtekinteni ezeket. Az úi út még munkaterület Salgótarján. A tehermente­sítő út építéséhez kapcso­lódóan a sportcsarnoki parkolót a Losonci út felől június 23-ától már igény­be vehetik a járműveze­tők. A Kassai sor - sport­csarnoki parkoló - Május 1. út útvonalon pedig is­mét az eredeti forgalmi rendnek megfelelően le­het közlekedni. Továbbra is lezárva marad azonban a parkoló Tarján-patak fe­lőli csomópontja. A kivite­lező arra kéri a lakosokat, hogy a megépült új utat ne vegyék igénybe addig, amíg az munkaterület. Fának ütközött Nógrád megye. Egy 79 éves férfi személygépkocsival közlekedett a 22-es úton Őrhalom irányából Szécsény felé júniús 24- én. Egy egyenes útszaka­szon letért a jobb oldali füves területre és fának ütközött. A gépkocsi veze­tője a baleset következté­ben súlyos sérüléseket szenvedett. Hajléktalanhelyzet nyárra A fedél nélkül élő embe­rek sorsa nyáron sem könnyű. Fásultságuk mi­att sokszor észre sem ve­szik a kánikulával járó veszélyeket. Csuka Enikő Balassagyarmat. A Magyar Vö­röskereszt helyi kirendeltségé­nek a nagy melegben is akad bőven teendője. A hajléktala­nok fő problémája, hogy kevés figyelmet fordítanak személyi higiéniájukra, melyből komoly bőrelváltozások és betegségek is származnak. Bőhm Sándor, a Magyar Vö­röskereszt területi szervezeté­nek vezetője szerint:- A kánikulában kiemelten fontos a folyadékpótlás és a meg­felelő tisztálkodás, melyre a leg­több hajléktalannak önerőből nem nyílik lehetősége. Ezzel a problémával nap mint nap szembenézünk és megpróbáljuk orvosolni. A nyári hónapokban heti 10-12 ezer forint értékben osztunk kálium-és nátriumsók­kal dúsított vizet a rászorulók­nak, valamint hét-nyolc embert hozunk be naponta az állomás­ra, hogy biztosítsuk fürdési le­hetőségüket. Hála az ingyenes vízosztásnak, ájulásos rosszul- létre még nem volt példa az idén. A szervezet fő célkitűzése, hogy minél több fedél nélküli embernek biztosítsunk lakhatá­si és munkalehetőséget. Jelen­leg á szálláson élő 25 ember fe­le rendelkezik munkaviszony­nyal. A legtöbben közmunka­programban vesznek részt, de a vasút és a közút kht. js bizto­sít munkát a számukra. Kom­munikációs tréningeken is részt vehetnek, így tudják beszéd- készségüket és szókincsüket fej­leszteni. A jelenlegi segítségnyújtás nem olyan látványos, mint a té­li szezon, de a hajléktalanok nyáron is gondoskodásra szo­rulnak! Sajnálatos módon azt tapasztalom, hogy az emberek egy italozó hajléktalan láttán -az összes többit is annak titu­lálják. A rászorulók és a fogya­tékkal élők számára igen fon­tos lenne a részmunkaidő le­hetővé tétele, mely hozzásegí­tené őket önbecsülésük növelé­séhez és egy magasabb életszínvonal eléréséhez. Örül­nék egy olyan szociálpolitika megjelenésének is, mely lehe­tővé tenné, hogy a nógrádi haj­léktalanok is ki tudjanak emel­kedni ebből a nehéz helyzet­ből. A lakástalanok számát fi­gyelembe véve megyénk nyu­gati és keleti része tragikus helyzetben van, míg a déli rész, talán a fővároshoz való közelségnek köszönhetően, kedvezőbb feltételekkel rendel­kezik - nyilatkozta a vezető. Régi időkre emlékeztek a dolgozók Cs. E.______________________________ Vizslásnak. Az egykori újlaki szórakozóhely adott otthont a rendezvénynek, melyre közel százan látogattak el. A 15-20 éve egymással nem találkozó dolgozókat a régi üzemvezetés nevében Deczky Lajos és Holecz János köszön­tötte. Miközben a nagy katlanban főtt a gu­lyás, a vendégek látogatást tettek az egykori telephelyükön. A jelenlegi új üzemcsarnok ve­zetőségének nevében Tóth László ügyvezető köszöntötte és kalauzolta az egykori munká­sokat. A nap további részét a presszó előtt fel­állított sátrakban töltötték, ahol felelevenítet­ték a régi szép idők emlékeit m PÁDÁR ZSÓFIA Köszönj... „Úgy jöjjenek be, hogy már csak két percük van zárásig!” - förmedt ránk egy udvariasnak semmiképp sem nevezhető el­adó az üzletben vasárnap este nyolc óra előtt két perccel. Elis­merem, nem választottunk töké­letes időpontot a vásárláshoz, ennek ellenére mégis úgy gon­dolom: csöppet sem volt helyén­való az indulata, főképp azért, ■mert nem szokás, hogy egy pénztáros így köszöntse a beté­rő vásárlót... Jó estét kívánok” helyett te­hát ezt az ominózus mondatot te hettük zsebre, majd a kasszához érve átnyújtottuk, a pontgyűjtő kártyánkat. Nem sokkal később kiderült: nyolc óra után már a gép sem dolgozik szívesen, ezért az eladó nyersen közölte, hogy nem tudja felírni a pontokat a kártyánkra. Meg sem lepőd­tünk... Mindenesetre elgondol­kodtató a helyzet. Egy másik üz­letlánc kasszájánál például minden pénztárgépre rögzítették a feliratot: „Köszönj!” Felmerül bennem a kérdés: tényleg itt tar­tunk? Tényleg muszáj figyelmez­tetni az eladókat arra, hogy elő­re köszönjenek a vevőknek - akikből élnek? Micsoda fordu­latot vett a mi kis világunk... Gyakran az az érzésem támad egy-egy bevásárlásnál, hogy az eladó tesz szívességet azzal, hogy nagy flegmán bepötyögi az árakat a pénztárgépbe, s még akkor is morog, ha történetesen nincs nálam pontos összeg. De hogy ne csupán sötét ké­pet fessek a kasszánál ülőkről, természetesen meg kell említe­nem azokat a mosolygós, barát­ságos és lelkes eladókat is, akik olykor-olykor még becézgetik is a „kedves vásárlót”. Micsoda különbség! Mennyivel jobb ér­zéssel jövünk ki így a boltból és mennyivel szívesebben járunk oda vissza, s ne felejtsük el: „kedvenc” eladóink még kö­szönni is tudnak anélkül, hogy egy cetli figyelmeztetné őket... Kedves és kedvetlen eladók, mi, vásárlók is sokkal szíveseb­ben térünk be abba a boltba, ahol pénzünkért cserébe nem csak a gondosan kiválogatott árut, de még egy mosolyt is ha­zavihetünk... Parkolási gondok a Salgó úton - Felháborodtak a lakók Hangoskodásra ébredhettek a Salgó űt 3. szám alatt a lakosok a napokban. Június 25-én délelőtt a Városgaz­dálkodási és Üzemeltetési Kft., valamint az ÉMÁSZ munkatársai a ház előtti parkolást megakadályozandó oszlopokat telepítettek az épület előtt. A lakók nagy felháborodására... előtt parkoló autók, egészen mostanáig. Több lakó úgy érzi, a közös képviselő egy régebbi sé­relmét torolja meg a mostani korlátozással. Utóbbinak kö­szönhetően a lakóknak az út szé­lén kell parkolniuk, amely véle­ményük szerint a forgalmas út­Salgótarján. Mint megtudtuk, eddig az épület előtt parkolhat­tak a lakóházban élők, most azonban - a lakók állítása sze­rint - a közös képviselő kérésé­re a megyeszékhely önkormány­zata parkolást megakadályozó oszlopokat helyezett el a terüle­ten. Az intézkedés többeket is felháborított. A Salgó úti épület­ben található bolt tulajdonosától megtudtuk, több évtizede senki­nek nem okoztak gondot a ház A Salgó úti ingatlantulajdonosoknak égető szükségük lenne a parkolókra szakaszon balesetveszélyes. Megkerestük a városi önkor­mányzatot, ahol megtudtuk, a Salgó út 3-7 számú társasház előtti terület közterület, amely a Városgazdálkodási és Üzemelte­tési Kft. (VGÜ) kezelésében áll. Ez a rész eredetileg füvesített volt, ám a szabálytalanul parko­ló autók „kitaposták” azt - mondta el a városháza illetéke­se. Amint kiderült, a lakók kez­deményezték ugyan parkoló lé­tesítését, ám a Salgó út kezelője, a Magyar Közút Kht. az út tenge­lyére merőleges vagy ferde par­kolóhely kialakításához nem já­rult hozzá. Az elutasítást azzal indokolták, hogy az útra merőle­gesen parkoló autók a hely szű­ke miatt mind a járdára, mind az Biztonsági okokból helyezték el az oszlopokat úttestre kilógnak, ami nem csak szabálytalan, de balesetveszé­lyes is. Emiatt a városüzemelte­tési iroda felszólította az érintett lakókat az eredeti állapot vissza­állítására, a felszólításnak azon­ban a mai napig nem tettek ele­'i get. Ezért a városüzemeltetési iroda behajtásgátló oszlopokat telepített a zöld terület megóvá­sa és a közlekedés biztonsága ér­dekében. Már csak az a kérdés, hogy elfogadható megoldás-e ez a Salgó útiaknak...

Next

/
Thumbnails
Contents