Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)

2008-06-26 / 147. szám

2 2008. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK Rockford hifi (bitang jó - a szerk.), tempómat, ülésfűtés, te- lefon-kihangosító, navigáció, bőr kormány, kézifék, váltógomb, kárpit, 18 collos könnyűfém ke-, rekek, bi-xenon fényszórók, eső­érzékelős ablaktörlők. •' Most sokan a fejüket csóvál­hatják, miszerint sikerült lenyű­gözni az újságírót a full extrás tesztautóval, és valóban. Az új Lancer kiváló autó, arról azon­ban szó sincs, hogy ne lenne hi­bája. Ott van például a csomag­tartó padlókárpitja, ami annyira puha, hogy a rátapasztott elsőse­gélytáska fólrántotta fékezésnél és összegyűrődve feküdt min­den nagyobb kanyar után. Ez és a többi apróság is olyan dolog amitől szerethető marad a Lancer és komoly pozícióra jo­gosítja föl a Mitsubishit ebben a szegmensben. Ráadásul az alap­modell négymillió alatt megkap­ható azzal az 1,5-ös benzinmo­torral, ami kellően dinamikusan mozgatja a Láncért, 1500 köb­centi alatt marad, de jócskán 100 lóerő fölött teljesít. Ez az autó, amit saját részre is el tudnék képzelni, mert ha ezekhez hoz­závesszük a híres megbízható­ságot, be kell látnunk: tényleg legenda született az űj Lancer személyében. Teszteltük a legendát lamint a hatalmas könnyűfém kerekek láttán többen is meg­kérdezték, hogy ez e az új EVŐ? Pedig nem az, viszont valamit elleshetett a „nagy testvértől”, egyrészt, mert a jelenlegi kíná­latban ő rendelkezik a legjobb gyorsulási adatokkal (9,6 másod­perc kell neki a százas sprint­hez), másrészt elképesztő futó­műve van az autónak. Persze mindez használat közben derült ki és úgy, hogy kivittük egy he­gyi szerpentinre. Ritka, hogy ott egy dízelautó jól vizsgázzon, hi­szen a nagy nyomaték és csekély hasznos fordulatszám-tartomány miatt élvezhetetlen a „kanyar­gás”, de nem a Lancerben. Egy­szerűen elképesztő, hogy ha kell, egészen ötezerig húz a motor és többször is nekifutottunk a ka­nyaroknak egyre nagyobb sebes­ségekkel, mert kicsit sem jött za­varba az autó. Forszírozott hely­zetekben sem tolta az orrát, vagy dobálta a fenekét, elfordítottam a kormányt és vártam, mikor kell lelépnem a gázról, vagy fékezni... De nem kellett, nemes egyszerű­séggel elfordult és már támadta is a következő kanyart. Utcai au­tóban nem is emlékszem ennyi­re sportos és pontos futóműre. Persze a japánok nem csak ez­zel igyekeztek legendává emelni a tizedik Láncért. Az általunk próbált Instyle modell ára ugyan valamivel már hétmillió fölött van, de ebben az autóban tény­leg minden földi jó benne van. Csak a teljesség igénye nélkül: digit klíma, ABS, EBD, aktív sta­bilitás kontroll, „tucatnyi” lég­zsák, kilenc hangszórós A látszat ellenére nem EVŐ, hanem egy széria Lancher feneke Rallitronic Power Pack-kel akár 167 LE 'Special Editíon SUT eseten, sor Ö&sjnq a* AFA~t tartalmazza.. Az akció 2008. májú« t-töf a kéazkrt erejéig vagy visszavonásig érvényes. L20C Oo«fe»e Caö Special Edition 136 LE \ Fogyasztás {kombinált}: 8,6 f/tOÖkm : 002 kibocsátás skomtxnáít}: 228 gkm. A képen látható modeé illusztráció. Az új Lancher kategóriájának egyik legszebb autója Ha nyár, akkor Mitsubishi, ezt már lassan megszokhat­ták a kedves olvasók. Ha viszont extra oldalt készí­tünk, akkor azt általában valami különleges alkalom­ból tesszük, és nincs most sem ez másképp. Majd egy hétig tettük ugyanis próbára a gyémántesők egyik leg­újabb fegyverét, a Lancer full extrás dízel változatát. Csörgő Balázs TESZT: MITSUBISHI LANCER 2.0DID instyle. A motor tulaj­donképpen nem új, hiszen már az Outlanderben is volt mó­dunk kipróbálni és már ott is nagyon tetszett. Persze nem a kulturáltságával, vagy hideg alapjáratával nyerte el tetszé­sünket a Németországból im­portált dízel. A VW csoport négyhengeres, turbós erőforrá­sa sokkal inkább nyomatékával és fogyasztásával nyűgözött le a teszt alatt. Már az Outlander is beérte hat liternél kevesebb üzemanyaggal száz kilométe­renként, a LanGert pedig akár öt liter környékén is lehetett tartani egy kis odafigyeléssel (pedig gyári adatnak is több van megadva ettől). Azt azon­ban már most elárulom, hogy ez az autó nem finomkodásra született... A Lancer ugyanis elképesztő új ruhát kapott a tervezőktől. Már az alapkivitel is megkapó formával büszkélkedhet, maga a sajtóanyag is vadászrepülőhöz hasonlítja. Ha ahhoz nem is, a legutóbbi Galan thoz nagyon ha­sonlít, ami nyerő választásnak tűnik a japánok részéről. Ráadá­sul a sajtóautó fekete színe, va­Érdeklődjön márkakereskedéseinkben! www.mitsubishimotors.hu MITSUBISHI MOTORS KÉMÉNY, MINT A KO! Mitsubishi L200 Double Cab Special Edition Akár 1.070.000 Ft* árelőnnyel EUROÍQT7NCAP www.euroncap.com ö: L200 További fejlődés és folyamatos fejlesztés Hosszú távú jelenlétet, további jelentős K+F ráfordítá­sokat és az oktatás erőteljes támogatását tervezi a cégcsoport hazánkban. A Bosch csoport a nemzetközi trendnek megfelelően hazánkban is növelte forgalmát az elmúlt évben - tudta meg a Nógrád Megyei Hírlap Budapesten, ahol a német óriás az elmúlt esztendő eredményeiről számolt be az elmúlt héten. összegeket fognak költeni fej­lesztési tevékenységekre. A Bosch budapesti fejlesztési központja szoros együttműkö­désben dolgozik a vállalatcso­port magyarországi gyáraival. A magyarországi gyárak között legnagyobbnak számító hatvani autóelektronika gyár új üzem­Dr. Sven Ost (balról) és Thomas Schönenberg Csörgő B Budapest A Magyarországon 13 leányvállalattal rendelkező cég a 2007-es évben 1,470 millió eurés forgalmat realizált, amely körülbelül 28 százalékkal ma­gasabb az előző évihez képest. A vállalat belföldi forgalma 70 százalékkal 323 millió euróra növekedett a tavalyi évben. A vállalatcsoport főállású foglal­koztatottainak száma 2008 ele­jén elérte a körülbelül 7500 főt. Ez az előző évhez képest 500 fős alkalmazotti emelkedést je­lent. A Bosch magyarországi beruházásának mértéke 2007- ben körülbelül 80 millió euró volt. Ennek túlnyomó része a miskolci és a hatvani gyárakba folyt be. A Bosch csoport idén is kiemelkedően magas összege­ket költött kutatás-fejlesztési megbízásokra. Nemzetközi szinten a bevételek 8 százalé­kát fordította vissza a cég K+F tevékenységre, ami a gépjármű­technika terén a 10 százalékot is meghaladta. Magyarorszá­gon 2007-ben a Bosch 25 millió eurót költött kutatás-fejlesztés­re, ami körülbelül 50 százalék­kal magasabb az elmúlt évinél. A Bosch ezen tendencia folyta­tásában bízik, hiszen a gyárai­ban és budapesti fejlesztési köz­pontjában egyaránt jelentős csarnokkal bővült a tavalyi év­ben, amely egy 90 millió eurós beruházás részeként valósult meg. Hatvanban azóta négy üzemcsarnokban, 3200 fővel fo­lyik a termelés 89 000 négyzet- méter alapterületen. Magas tech­nológiát képviselő gépjárműter­mékek széles tárházát gyártják itt: a nagyobb látótávolságot biz­tosító funkcióval rendelkező, így az éjszakai vezetést biztonságo­sabbá tevő eszközöktől az ESP rendszerek - ugyancsak vezeté­si biztonságot növelő - oldalcsú­szás szenzorain át a motorszabá­lyozó elektronikáig, melyek kör­nyezetbarát és gazdaságosabb megoldást nyújtanak a vezetés­hez. Naponta több mint 160 000 terméket szállítanak a gépkocsigyártók számára. A gyár idén mintegy 500 fő új munkavállalóra számít, akik kö­zött közel 100 mérnök és diplo­más közgazdász, 50 fő techni­kus és 350 fő betanított munkás felvételére lesz igény az év folya­mán. A Robert Bosch Elektroni­ka Kft. idén június 28-án ünnep­li tizedik születésnapját, és ez al­kalomból Hatvan város vezeté­sével együtt rendezik meg a te­lepülés napját éppen ezen a hétvégén. Természetesen a gyár két igaz­gatóját mi is megkérdeztük, hi­szen Nógrádból is több százan dolgoznak már a hatvani üzem­ben. Dr Sven Ost, a gyár műszaki ügyvezető igazgatója lapunknak 3 elmondta, hogy az elmúlt esz- | tendő nagy beruházásai, a ne- | gyedik csarnok üzembe állítása J után tökéletesen tudták tartani a S kitűzött célokat, szám szerint 830 millió eurós árbevételt köny­velhetett el a hatvani üzem. En­nek a fejlődésnek a kőolajválság sem szabhat határt, hiszen a Bosch termékei éppen az autók gazdaságosabb és környezetkí­mélőbb működésének érdeké­ben fejlődnek. Thomas Schönenberg gazdasá­gi ügyvezető igazgató a Nógrád Megyei Hírlapnak azt is elárulta, hogy ugyan a beépíthető terüle­teket felhasználták Hatvanban, de ez egyáltalán nem jelenti a be­ruházások fejlesztések végét. A harmadik és negyedik csarnok­ban sem zajlik még teljes terme­lés," azok felfuttatása folyamat­ban van és a tervek szerint halad, valamint arra is gondolnak, hogy új termékek gyártása esetén „tudjanak mihez nyúlni”. Természetesen a Mercedes szintén múlt héten bejelentett beruházása kapcsán is megkér­deztük a két igazgatót, miben érintheti ez a magyar Bosch gyá­rakat. Thomas Scönenberg és Sven Ost is egyetértett abban, hogy az ország számára meghatározó a Kecskeméten készülő beruhá­zás, így ez a Bosch hatvani és miskolci gyárát is érinti majd. A Mercedes „A” és „B” osztálya számára eddig is szállítottak már a két gyárban készült ter­mékeket, így biztos, hogy a kecs­keméti üzem is számít majd a Bosch termékekre. Hatvanban még van lehetőség a gyártási potenciál növelésére

Next

/
Thumbnails
Contents