Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)
2008-06-18 / 140. szám
4 PF 9 6 2008. JUNIUS 18., SZERDA NOGRAD MEGYE Ma is megismeri a tűzoltóautó szirénáját (II.) Beosztottainak „lelki apja” volt parancsnokként - Ma már csak a nyugdíjas-találkozókra jár Nagy László Hegedűs Erzsébet- 1959. augusztus 17-én, vonulós tűzoltóként kerültem ide, akkor még nem volt alapkiképzés, simán be lehetett jutni - mondja Nagy László nyugalmazott alezredes, aki 1988-1996. között irányította a salgótarjáni tűzoltóság munkáját. - Egy öregebb tűzoltó tanította meg az újoncokkal az alapokat Zsolnai Béla volt akkoriban a szolgálatparancsnokom, aki az újoncokat mindjárt az első alkalommal bevetette és vitte magával tűzhöz, hogy szokják. Nem túl sokáig voltam vonulós, mint érettségizett, már akkor is bevontak különféle munkákba a megyei parancsnokságra is, voltam pénztáros, raktárkezelő, ezeket a feladatokat vezényléssel láttam el. Sikerült korán a füstöt és lángot megtapasztalni, bár lényeges különbség, hogy akkoriban évente 60-100 tűz már nagyon soknak számított, nem úgy, mint most, hogy egy évben 800-1000 tűzhöz vonulnak. Akkor még működtek a vállaltoknál üzemi instruktori szolgálatok, acélgyárba kerültem ki, ott láttunk el ketten 24 órás szolgálatot, nagy ritkán az öblösüveggyárban is helyettesítettem. Aztán jött a katonaidő 1961-től, két évet lehúztam, tartalékos tiszti iskolán. 1963. november elsejével kerültem vissza ismét. Abban az időben még nem voltak ilyen kedvezmények, mint jelenleg, hogy azzal a rendfokozottal vették fel, amivel a honvédségnél végzett, vagy az érettségizettet egyből tiszthelyettesként. Én sima tűzoltóként kezdtem, és fokozatosan, majd’ minden rendfokozatot végigjártam: őrvezető, tizedes, szakaszvezető, a honvédségnél előbb törzsőrmester, majd a tiszti iskola után alhadnagy, amikor visz- szakerültem a tűzoltósághoz, kezdtem ismét szakaszvezetőként a tiszti iskolát. 1965-ben végeztem tiszti rendfokozattal, alhadnagyként lettem szolgálatparancsnok, így dolgoztam két évig. Utána a megyei parancsnokságon láttam el különböző feladatokat. Kezdetben a polgári védelmi feladatokat, később csapták a személyzeti munkát is elég sokáig, majd a nyugdíjazások miatt szolgálati kiképzési vonalra kerültem, majd a megyetanácsra. A tűzoltóság irányítása pénzügyi területen átkerült a megyetanácsokhoz a hetvenes évek elején, s abba a hatáskörbe került a parancsnokok kinevezése is. Ott voltam összekötő 10 évig: bizonyos mértékig a hivatásos tűzoltóság ügyelnek intézése tartozott hozzám, illetve az önkéntes tűzoltóságok és az önkormányzatok közötti koordinálás. Aztán a megyetanácsról visszakerült a megyei parancsnokságra, parancsnokhelyettesnek, egészen 10 évig a megelőző munka fő oldalán, s a tűzoltás irányítása is hozzá tartozott bizonyos fokig. Tárkányi János nyugdíjazása után 1988-ban én lett városi parancsnok, egészen 1996. január 31-éig, nyugdíjazásáig. Mint mondta, azokból a kedvező változásokból, amelyek a tűzoltóság életében bekövetkeztek, mindből kimaradt, rá már nem vonatkoztak: elegendő, ha csak a rendfokozati előléptetéseket vesszük, egyet sem kapott soron kívül, náluk akkor a parancsnoki beosztásban csak az alezredesi rangig lehetett jutni. 12 éve ment el nyugdíjba, és ha ma bemegy a laktanyába, bizony, egyre kevesebb ismerős arcot lát. Régebben évente 3-4 alkalommal még meglátogatta a laktanyát, ma már inkább csak a nyugdíjastalálkozókra megy el. S hogy parancsnokként mi volt az állománnyal szembeni legfontosabb elvárása?- Megpróbáltam az emberek felé a legmeg- értőbb lenni, elsősorban az ő helyzetükkel foglalkozni, hogy jól érezzék magukat, „lelki apjuk” szerettem volna lenni - fogalmaz Nagy László. - A kiképzés fontos rész, amire nagy gondot fordítottunk, szerencsére tiszttársaim olyanok voltak, akikre ezt rá lehetett bízni, nem kellett fegyelmi vagy egyéb eszközökhöz nyúlni. Legtöbb gond, mint mindig, talán még most is, a szolgálatszervezéssel volt, 24/24 volt elég sokáig, aztán bejött a 24/48, de a helyettesítések már akkor is gondot jelentettek: szolgálatcserékkel tudták pótolni a kiesőket, szabadságot már akkor sem lehetett akármikor kivenni.- Érdekes volt a tűzoltóság élete, ahogyan a társadalomban is végbementek a változások - gondoljunk itt az elektromos áram, televízió bejövetelére -, a tűzoltóságnál is voltak ilyen változások. A kezdet kezdetén nagyon kevés vonulás volt: egyéni gazdálkodók voltak többségében, ha volt egy erdő-, kazal- vagy lakástűz, a falu lakossága összefutott és eloltotta. A téeszek megalakulása után megváltozott ez az arány, s megváltozott a tüzek milyensége is a lakás- tüzek esetében: korábban többnyire ké- ménytüzekhez vonultunk, ezeket egyébként nagyon nem szerettem. Aztán jöttek az olajkályha-, gáztüzek, a téeszeknél a szárítá- sos széna- és szalma- kazaltüzek, ezzel szépen megszaporodott a munka. Elég későn viszonylag, de sajnos, megkezdődtek a közúti balesetekhez a vonulások, akkor még nem voltak ilyen technikai felszereléseink, néha elég problémás helyzet elé kerültünk. A legtöbb ilyen rossz emlékem sajnos, közúti balesethez kötődik, borzasztó tragédiákat látott az ember esetenként. Akkor kezdtem el a felvételeknél azt a módszert bevezetni, hogy az újoncokat elvittük a kórházba a kórbonctanra, mintegy tesztelve, ki hogyan viseli a halottak látványát. Persze azért voltak szerencsés esetek is, egyre különösen jól emlékszem: volt egy gázrobbanás, ahol az idős bácsit a robbanás ajtóstól együtt kivágta az udvarra, és azon kívül, hogy egy kicsit megperzselődött a haja, semmi baja nem történt. Névjegy: Nagy László nyugalmazott tűzoltó alezredes 1941. január 19-én született Kazáron. Szülőfalujában járt általános iskolába, majd a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium humán tagozatán érettségizett. A katonaidő alatt elvégezte a tiszti iskolát, majd a tűzoltósághoz visszakerülve országos parancsnoki engedéllyel sikeresen felvételizett a szentendrei Katonai Főiskolára. Nyugdíjazásáig a tűzoltóságnál dolgozott. A Hírlap postájából A Pf. 96 ■ A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. r Érettségi alkotások A Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Fayl Frigyes galériájában a rajz és vizuális kultúra érettségi gyakorlati vizsgájának alkotásaiból kiállítást rendeztek. A képek június 25-éig tekinthetők meg az intézményben. w. Sokszínű természet Drégelypalánk. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai támogatásával a Nógrád Megyei Sugárkankalin Turisztikai Egyesület és a szlovákiai Ipel’ske Unia (Ipoly Unió) kétnapos fajösszeírást rendez Biodiverzitás név alatt június 21-22-én. A rendezvény helyszíne Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég térsége, ahol nagy kiterjedésű védett mocsárrétek, láprétek és égerligetek díszítik az Ipoly mindkét partját. Az akció célja, hogy a kijelölt területet „megszálló” botanikusok és zoológusok minél több fajt gyűjtsenek össze a rendelkezésre álló idő alatt. Kutatók érkeznek többek közt a Növényvédelmi Kutatóintézetből, négy hazai múzeumból, illetve több magyar és szlovák egyetemről is. A felmérő csapat fele-fele részben magyar és szlovák, és összesen mintegy 50 ember részvételére számítanak a szervezők. A magyar biodiverzitás- napok alapgondolatát Edward 0. Wilson és Peter Alden amerikai zoológusok fektették le, mikor 1997-ben az első ilyen rendezvényt megszervezték az USA New York államában. Magyarországon tavaly és tavalyelőtt a Baranya megyei Gyűrűfűn és 2008 májusában a bakonyi Porván szerveztek hasonló eseményt - nagy sikerrel. A korábbi gyűjtések során igen ritka állatfajok is előkerültek. A szervezők reményei szerint ez a hagyomány: az első magyar-szlovák biodiverzitási rendezvény is folytatódni fog. fiatal utódaink kedvesek, jól neveltek, aranyosak és intelligensek, a tanáraik ugyanígy, mert például Batkiné tanárnő olyan gondossággal, aggódással sür- gött-forgott körülöttünk, akár egy igazi anya, aki minden tanítványát gyermekének tekinti. Igazat kell adnom az igazgató úrnak: a nap jó hangulatban, vidáman telt el, és én azzal a kissé fáradt, de boldog érzéssel jöttem el, hogy nem kell félni: az utánunk jövő generáció döntően nagyszerű fiatalokból áll, meg fogják állni helyüket e hazában, és a felnőtt generáció feladata, hogy méltó helyet találjanak, éspedig ebben a hazában, mert sokkal értékesebbek ezek a fiatalok, semhogy más országok cselédjei legyenek. Köszönöm, hogy köztetek lehettem, ha hívtok, legközelebb is elmegyek. De akkor nem csak főzni megyek, de vendégül is látlak benneteket! Kiss Sándor mérnök Somoskő Valamikor áprilisban, egy szülői értekezleten felmerült, hogy az osztály is részt vesz az év végi főzőversenyen, amelyen egy osztály számára, az osztállyal együttműködve a választható ételek közül főzni kell. Harminc főre. Ez a létszám ugye, családi keretek között ritkán fordul elő. Amikor megjelentünk az iskola udvarán, már pezsgő élet folyt, a tüzek égtek. Sok-sok leány, meg fiú szorgoskodott, mindenki tette, amit osztálya és hát a főzés eredménye érdekében tenni kellett. Én is kaptam segítséget, még tanárnő személyében is, akiigen jó háziasszonynak bizonyult: sokkal több hús került a kondérba, mint azt a fiúk gondolták. A hangulat vidám, kellemes és intelligens volt: a jó barátság, az együttlét kellemes öröme lengte be az udvart, egy hangoskodás, egy durva szó el nem hangzott. Sehol'sem volt tapasztalható az a médiákban oly gyakran - és sajnálatosan - visszataszító viselkedés, amely már-már felborzolta az ország jó érzésű embereinek idegeit. Itt nem folyt vér, nem került elő bicska (csak a főzés érdekében), itt mindenki, tanárok és diákok vidáman, kedvesen, jó hangulatban szórakozott, a kondérokban pedig főttek a finomságok. így nem is lenne hírértéke. Mivel elől-hátul, jobbról-balról égett a tűz, azt gondoltam, mire hazamegyek, beakasztanak kolbászként a spájzba. De megúsztam. Harmincliteres kondérunk- ba húsz litert terveztem, de végül tele lett. Mit fogunk ezzel csinálni? Mindenhol tele kondérok, rengeteg finom étel, hóvá teszem a maradékot? Aztán kedves, aranyos lányok, fiuk a környezetemben kezdtek kóstolgatni, és egy- re-másra hallottam, hogy finom... A kondér csendesen fogyott, kínáltuk is, meg nem is, aztán jött egy aranyos kislány egy háromliteres jénai tállal, merthogy a kazári menyecskék ebből kérnek, és tele. No, mindjárt kevesebb lett a gond, annyira, hogy a nekem legtöbbet segítő gazdasá- gis kislánynak és magamnak kóstolónak alig maradt. Díjat nem nyertünk, de kell ennél nagyobb elismerés? ~ Csodálatos tanulsága, igazi hírértéke van ennek a napnak: Évzáró a Bolyai-gimnáziumban
