Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)
2008-05-28 / 122. szám
2 2008. MÁJUS 28., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Csemetecsemege: a polgári frakció akciója Szokatlan látványra kapták fel a fejüket Salgótarján külső lakóövezeteiben azok, akik; Székyné dr. Sztrémi Melindát vélték felfedezni egy kisteherautó volánja mellett, mely a nógrádi megyeszékhely utcáit járta gyermeknap táján. Egy jótékony és segítőkész fideszes vállalkozó adományaként a polgármester asszony nem kevesebb mint két tonna zsákos burgonyát fuvarozott szét személyesen a legrászorultabb sokgyermekes családok számára. így május végén jól iS jött a váratlan ajándék, hiszen a csemetéknek szánt csemegéből sok kis éhes száj lakhat jól a polgári frakció rendhagyó karitatív akciója révén. A fotó tanúsága szerint, a zsákok elosztásánál a város első asszonyának természetesen jól jöttek a Fidesz választóköri felelősei által nyújtott segítő kezek is. Mackóvári műfalmászók Salgótarján. Új kezdeményezésként a Mackóvár Központi Óvoda és a Salgótarjáni Hegymászó Klub május 31-én 10 órától megrendezi a Mackóvár Kupa I. országos óvodai falmászó-találkozót. A résztvevő ovisok több kategóriában mérhetik össze ügyességüket: ötéves kor alatti fiúk és lányok vegyesen, hatéves korú lányok és fiúk azonban már kü- lön-külön versenyeznek. Nevezési díj nincs, nevezni a verseny napján bármikor lehet egészen a döntő kezdetéig, a rendezők azonban a zökkenő- mentes lebonyolítás érdekében kérik, hogy aki tudja, előre jelezze részvételét. Az óvodások az újonnan elkészült hat méter magas áthajtás nélküli, 2,5 méter széles, hatsoros mászófalon bizonyíthatják ügyességüket, nagyméretű, sűrűn elhelyezett fogásokon. A biztonsági eszközökről - heveder, kötél - a rendezők gondoskodnak, de akinek saját hevedere van, abban mászhat. A résztvevők szoros, fűzős, hagyományos tornacipőben versenyezhetnek. A várhatóan jó hangulatú rendezvényt hagyományteremtő szándékkal minden évben megszervezik. Ma este minden kiderül! Miért viszi magával Madame Rosaliguette mindenhová \ • egy koporsóban halott férjét? Miről ábrándozik a fia, Jonathan? S egy általán: mit jelent az, hogy pszeudo- klasszikus tragibohózat álfrancia modorban, egy vagy két felvonásban? Minden kiderül ma este hét órától, amikor a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színháztermében félregördül a függöny, hogy a Vertich Színpad ifjai bemutassák Arthur Lee Kopit Jaj apu, szegény apu, a szekrénybe beakasztott tégedet az anyu, s az én pici szívem olyan szomorú című darabját. A főpróba előtt, a díszletek utolsó igazítása közben Susán Ferencet, a darab rendezőjét elsőként arról kérdeztük, hogyan esett a választás erre a már címében is figyelemfelkeltő darabra?- Ezelőtt tizenöt-tizenhat évvel találtam rá, s azonnal megtetszett a hangulata, a varázsa. Ha kell. dráma, ha kell, komédia. Tényleg olyan, mint a mai életünk: az abszurd megany- nyi napunkban benne foglaltatik, s ebben a darabban is egy-egy jelenet vissza-visszaköszön bármelyikünk életéből. Igazán naggyá ezen helyzetek sorrendiségétől válik a darab, attól, ahogyan egymás mellé kerülnek a leheteüen szituációk. De nem kell félni, idegenkedni a darabtól, úgy gondolom, mindenki számára kifejezetten szórakoztató lesz. Nagyon jó a nyelvezete, ami Borbás Mária fordításában 1989-től már látható-hallható volt Magy arországon itten.- Kopit 1962-ben vetette papírra a Jaj apu...- t. Aktuális még a mai világban ?- Abszolút, azt mondom, akár tegnap is írhatta volna, üven tekintetben kortalan a darab. Sőtp a helyszín is „mindegy". Port Royal heben játszódhatna akár a Balatonnál is.- Seg\edik évadjukat töltik a Vertich Színpad színészéi e keretek között. Mekkora kihívás volt a fiatal társaság tagjainak magukévá tenni ezeket az életszituációkat? Nag\. de úgv látom, átérzik, s helyén is kezelik. Óriási feladatot vittek, vittünk - színészek. s a stáb tagjai mind közösen végig, s magam is kíváncsian várom az estét, hogy sikerük' az általunk támasztott köv etelmény eknek megfelelni. S persze nagyon kíváncsiak vagvunk v alamennyien, hogy a közönség hogyan fogadja a laj apu... t.- Komoly városi összefogás előzte meg a mai bemutatót mm- Igen, s nem is tu- * é dók így, egyszerre '• mindenkinek köszö; » ^ netet mondani érte. 'I Kezdeném T. Pataki . É Lászlóval és P. Kerner Edittel, akik rendkívül pozitívan álltak a darab színre viteléhez az első percektől. A díszletet készítő stáb, Csank Péter és Szabó Tamás ugyancsak kitett magáért, de fantasztikusak a Bartus Mónika és Rigó Erika által megálmodott és elkészített jelmezek, akárcsak a minden elképzelésemet felülmúló dalbetétek, amelyek Ferkó Attila és Fekete Attila munkáját dicsérik. Külön szeretném megköszönni a JAMKK stábjának, Vígh Lászlónak, Hartmann Zsoltnak és Fájd Gézának, hogy magukénak érezték a darabot a próbák során, s minden kívánságunkat teljesítették. Ugyancsak köszönet illeti mindazon támogatókat, akik pénzzel, tárgyi, vagy kétkezi segítséggel járultak hozzá munkánkhoz. S végül, de nem utolsó sorban jár a köszönet a szereplőknek, akik az eddigi négy év legösszetettebb darabjának próbái után is élvezik, amit csinálnak. Az a két színész is ugyanolyan lelkes, akik a dupla szereposztások miatt a mai premieren nem állhatnak a színpadra - zárta szavait Susán Ferenc. Ma este hét órakor tehát egy ízig-vérig mai darab, egy példamutató helyi összefogással összeállt színmű mutatkozik be a közönségnek. S mi minden következik még az után, hogy Madam Rosaliguette megérkezik Port Royalba... ?! " .4. Á TAMLHLA10K SALGÓTARJÁN ÖNKORMANA/AEA, JO/SEE M III A MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZP0NI, V6Í KEI.. NOGHVD MEGYEI HIHI AP. LA FIESTA EH ERIM, Pl Ilii 01 PONYI. KIA SALDO. DEMARCO DIVATHÁZ. dóra ono Önkormányzati képviselő, arzenál /rí., iarjanho kei., ipoiv erdő /rt.. oip bank vari., SEAL BAL KEI.. REV Hl MAM M SZOLGÁLTATÓ KEI.. PAPÍRRA/ KEI., POL AR SIIDIÓ, EIRKA DEKOR. SAINT -GORÁIN /Hl. SALGÖ TARJAM RAAB KARCUL R ILIIM. Pályázik a város Egy tízezresbe került Balassagyarmat Csach Gábor alpolgármestertől kérdésünkre megtudtuk: több nagyszabású terv megvalósítására is pályázik a közeljövőben a város önkormányzata. Mivel Balassagyarmat és térsége kikerült a hátrányos helyzetű kistérségek listájáról egy kormányzati döntés következtében, a településnek utoljára nyflik lehetősége TEKI-pályázatot benyújtani. Mintegy 25 millió forint értékben a Mikszáth Kálmán Oktatási és Művelődési Központ és Könyvtár rossz állapotban lévő tetőszerkezetét kívánják helyreállítani. A CEDE- pályázaton kilencmillió forint keretében a Nyírjesi úton kívánnak korszerű játszóteret biztosítani a gyermekek számára, a TEUT-pályázaton pedig közel harmincmilliós beruházás részeként a Zichy, a Benczúr, a Liszt és a Radnóti utat szeretnék helyrehozni.- ■ Sz. A. Ss^OtLIJLR. Amint arról már beszámoltunk: a közelmúltban Salgótarján belvárosában, a Rákóczi úton szabálytalanul, az autóbuszöbölben állt meg egy rendőrautóval két járőr, amíg az egyikük újságot vásárolt a közeli pavilonnál. A jelenet szemtanúja fényképen és videofelvételen rögzítette a történteket - a képkockák rövidesen bejárták a sajtót. Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta lapunkat, hogy az esettel kapcsolatban indított fegyelmi eljárás mára lezárult. A városi kapitányság közrendvédelmi osztályának őr- és járőrvezetőjét - aki szolgálati elöljárójaként utasította a sofőrt a tilos helyen történő megállásra és várakozásra - a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt tízezer forint pénzbírságra büntették. A ■gépkocsit vezető egyenruhás figyelmeztetésben részesült. Balassagyarmatiak vitték a prímet &ÜgétaríÉL A „Rendőri szakmai verseny” megyei döntőjét rendezte meg nemrégiben a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A megmérettetésen összesen tizennyolc egyenruhás vett részt, akik elméleti és gyakorlati tudásukról egyaránt számot kellett, hogy adjanak. Végül a gépkocsivezetők közül Annus Zsolt törzszászlós, a motorosok kategóriájában pedig Kótner Zoltán főtörzszászlós, járőrvezető lett az első helyezett, mindketten a balassagyarmati közlekedésrendészeti alosztálynál szolgálnak. (Fotó: Rigó Tibor) Rágcsálóirtás Salgótarján. Mint arról beszámoltunk, május 19-én az egész városban megkezdődött a rágcsálóirtás. A városüzemeltetési iroda május 27. és 31. között a városközpontban, az Arany János, a Pécskő, az Alkotmány utakon, a Vásártéren és a Kassai soron, valamint az idegéri részen helyezi ki a paraffinos pogácsákat, hogy elpusztítsa a rágcsálókat. Az iroda ezúton is arra kéri a lakosságot, hogy ne nyúljanak a méreghez. Ut a forrás felé: doboskúti örömök Nőgfiirisipek Diákönkormány- zati napot tartottak nemrégiben a helyi keresztény általános iskola tanulói. A reggeli órákban kezdődő program első részében a Pál utcai fiúk című regény csatajelenetét elevenítették fel az iskolaudvaron. Ezt követően a diákok csapatokba szerveződve elindultak a Doboskúthoz. Maga az út a természethez kapcsolódó, tudás- és ügyességi próba volt: növénykereséssel, állatnyomok felismerésével. A szellemi-fizikai megmérettetést követően a forrásnál töltöttek el egy kis időt a csoportok.