Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)
2008-05-21 / 116. szám
4 2008. MÁJUS 21., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Pályázati tervek Karancsalja. a község teljes belterületén végigvezető, mintegy 130 millió forintba kerülő járda megvalósítása mellé több kisebb pályázatot is beadott a közelmúltban a község önkormányzata - tudtuk meg Lantos Sándor polgármestertől.- A közeljövőben a sportöltöző tetőszerkezetét szeretnénk felújíttatni - a gázellátás és a vízhálózat kiépítése már korábban megtörtént. Emellett a polgármesteri hivatalban szeretnénk kialakítani egy irodahelyiséget, ügyfélszolgálat céljaira - mondta Lantos Sándor. - Utóbbit kifejezetten a szociális ügyintézőnek szántuk, hiszen így sokkal jobb feltételek között láthatná el feladatait. A községi ravatalozónak - a sportöltözőhöz hasonlóan - a tetőszerkezetét kellene felújítani, s ezt is pályázati támogatással szeretnénk megvalósítani. Előbbiek mellett a karancsaljai önkormányzat keresi a legmegfelelőbb pályázati lehetőséget az Ady Endre utca - ez a templom alatti, meglehetősen szűk kis utca - teljes felújítására is. Református lelkész fotói az ipolysági galériában Az idősebb Hörömpő Gergely egykori váci református lelkész fényképeit állította ki az ipolysági Simonyi Lajos Galéria. A több száz negatívból és papírképből álló gyűjtemény a váci levéltár féltett kincse. Komoly érték, hiszen a képek szinte kizárólag a hajdanvolt Kisvgc - Vác többnyire reformátusok lakta városrésze - tájait, embereit örökítik meg. A tárlatot Pálinkás Tibornak, az ipolysági múzeum és ga- * léria igazgatójának köszöntője után dr. Horvát Ferenc, a váci levéltár igazgatója nyitotta meg. Végh József Felmerülhet az emberben a kérdés, vajon Hörömpő Gergely református lelkész miért foglalkozott a fényképezéssel, mi volt a célja vele? A választ a Jelenések könyve című, a váci gyülekezet előtt elmondott prédikációit tartalmazó kötetében találjuk meg: „Nagyszerű dolog, hogy fényképeket lehet csinálni. Elővesz az ember egy kis papírdarabot, és annak az arca, mosolya látszik rajta, aki már régen porlad a temetőben. Megőrzik ezek a képek a gyermekeket úgy, ahogy tíz-húsz évvel ezelőtt játszottak. Nagyszerű, hogy festők arcképeiben lehet egy-egy képtárban gyönyörködni. Nagyszerű, •hogy a tévé képernyőjén megjelennek a színészek, tudósok és mások képei. Mindezeknél nagyszerűbb, hogy ecset, fényképezőgép, tévéfelvevő nélkül rajzolódnak a képek az emberi lélekre. Az emberi szív mindennél nagyszerűbb felfo- góképességén megjelennek az arcok, tájak, események, és rárajzolódnak az emlékezetünkre. Van-e csodálatosabb képtár az emberi szívnél?” Hörömpő Gergely 1910-ben született Tolnanémedin. Édesapja pócsmegyeri református lelkész volt. Budapesten érettségizett a Lónyay utcai Református Gimnáziumban, majd teológiai tanulmányokat folytatott a budapesti Károlyi Gáspár Teológiai Akadémián és Hollandiában, az amszterdami református egyetemen. 1942-1980 között volt a váci gyülekezet lelkipásztora. 1999-ben hunyt el Vácott. Az 1920-as évek végén kezdett el fényképezni. A kiállított fényképeket zömmel az 1970-es években készítette, de vannak közöttük az 1960-as és az 1980-as években készített felvételek is. A kérdésre válaszolva, mit is ábrázolnak e képek, Horvát Ferenc így adta meg a választ: „ezeken egy valós világ jelenik meg. Hörömpő Gergely azt örökítette meg, ami a lelkészlak közelében volt: a református templomot, a parókiát, Kisvác öreg házait, a Dunát és természetesen az emberek és velük együtt önmaga életét, ahogyan a templomhoz kötődnek, ahogyan mindennapjaik telnek a falusias környezetben, ahogyan a vén Dunával együtt lélegeznek. E képek egyik dimenziója egy olyan világot tár elénk, ami már az enyészeté lett vagy lesz a jövőben. Hol vannak már a dunai halászok hálói, ladikjai és haltartó bárkái, hol vannak a Dunára lejtősen lefutó kiskertek parcellái és gyümölcsfái, hová tűntek és tűnnek a kisváci gazdák portái, és hová lettek a kisváci hétköznapok, a halászhálót szárító és javító halászok, a parton halvacsorát főző családok, hol a kedvünkre zenélő utcai cigányzenész, és hol van maga a lelkész, aki mindezeket megörökítette?” Láttató képességéhez az kellett, hogy olyan ember fogja kézbe a fényképezőgépet, aki benne élt e mikrovilágban, aki ismerte az itt élők örömét és bánatát, és akiben szavak, gondolatok és képek fogalmazódtak meg e világról. Idézzük ismét Hörömpő Gergelyt a korábban említett könyvéből: „Nem mindegy, hogy honnét nézzük a dolgokat. Másként látja a világot az, aki a szeretet magaslatáról nézi a másik embert, és másként az, aki a gyűlölet szűk és sötét völgyéből tekint rá.” Talán nem is lehet ennél időszerűbb, a ma emberéhez szóló mondanivalója a fotográfusnak. Ha e képeket a „szeretet magaslatáról” nézzük, talán hozzájárulnak ahhoz, hogy önmagunkat és társainkat másként lássuk. Szlovák nyelven szólt a népdal Vanyarc. Május 9-én, pénteken immáron 15. alkalommal rendezték meg Vanyarcon a regionális szlovák népdaléneklési versenyt a Magyarországi Szlovákok Szövetsége főszervezésével, a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár támogatásával. Két megye, Nógrád és Heves több mint félszáz tanulója indult a versenyen, mely felmenő rendszerű, s majd az országosra Budapesten kerül sor május 30-án. A verseny korosztályok szerint négy kategóriában zajlott. Szóló, duó és kiskórus formátumban léphettek a színpadra és a zsűri elé a népdalénekesek. A zsűriben Juraj Mathias, Molnár Sándorné és dr. Egyedné Baránek Ruzsenka foglalt helyet. A házigazdák nevében Komjáthi Gábomé, a helyi szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke, Kollár András polgár- .mester; Nedeliczki Teréz, a Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesületének elnöke köszöntötte a megjelenteket. A főszervezők nevében dr. Egyedné Baránek Ruzsenka mondta el gondolatait, a verseny végén pedig színpadra kérte a felkészítő tanárokat is, akiknek egy-egy szabadon választott szlovák népdalt kellett ott helyben rögtönözve elénekelniük. Ez a meglepetésműsor derültséget, jókedvet teremtett, de az egész programra jellemző volt a jó hangulat, az egymásért való szurkolás. A verseny mellett a legizgalmasabb pillanat azért a zsűri értékelése és döntése volt, melynek alapján a következő tanulók képviselik régiónkat az országos versenyen: I. kategóriában: Turánszky Mihály (Bér), Rodák Csenge (Alsópetény). II. kategóriában: Markó Izsóf (Nógrádsáp), PappZita (Nézsa), Előházy Eszter (Mátraszentimre), Kovács Annamária (Vanyarc), Kanizsár Dorka (Vanyarc), Lidák Gábor (Vanyarc). A III. kategóriában: Kovács Elizabeth (Egyházasdengeleg), a Grajzel Zsuzsanna-Bujtár Brigitta duó (Luciáivá). A IV. kategóriában: Pusztai Péter, szóló (Vanyarc) és a Czele Marianna, Komjáthi Zsófia, Lidák Marina, Litavszki Viktória, Radván Eszter alkotta kiskórus (Vanyarc.). Széchenyi Zsigmondra emlékeztek A Honismereti Akadémia előadássorozatnak nagy hagyománya van a rétsági művelődési központ életében. Ez alkalommal a Föld napja alkalmából Széchenyi Zsigmond- nak, a híres Afrika-vadásznak az emlékét idézte fel az előadó Balog István. Az estnek jeles vendége is volt, gróf Széchenyi Zsigmondné, Mangi asszony, a híres vadász felesége. A Föld napja rendezvényét 1970 óta szervezik meg világszerte azzal a céllal, hogy felébresszék a világ környezetvédőinek lelkiismeretét. Magyarország 1990-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. Az előadó, Balog István, az Afrikai Tábortüzek Alapítvány elnöke, ki maga is végigjárta Széchenyi Zsigmondnak, a jeles Afrika-kutatóinak legjelentősebb állomáshelyeit, így színes képekkel illusztrált előadása valóban élményszerű volt. vadászexpedíciója, 1927-től vadászott Egyiptomban, Líbiában, Szudánban. Kenyában, Tanganyikában és Ugandában. 1935-ben Alaszka következett, majd 1938-ban ismét Afrika. 1955-ben a Szépirodalmi mond számára a vadászat nem csak ártatlan állatok kegyetlen lepuskázását jelentette. Sőt ezt jelentette a legkevésbé. Számára elsősorban „testet-lelket újjáélesztő erdőzúgást”, szabadságot és magányt jelentett. Több volt ez neki szenvedélynél. Könyveiben a természet, a vadászat szépségeit a szakértő alaposságával, de a kalandos, regényes útleírás izgalmával írja le. Élete első számú szenvedélye a természetért, állatokért, különösen a nagy vadállatokért való lelkesedése volt. Gyermekkora óta dédelgetett álma volt földünk valamennyi állatának megismerése. “Világéletemben szerettem utazgatni is, minél távolabbi tájakat megismerni, minél ritkább állatokra vadászni. A Rétságra ellátogató gróf Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Zsigmond, a Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc grófnak ükunokája volt. Életcéljának a természet és az állatvilág tanulmányozását tekintette. 1924-1932 között a Somogy megyei Kőröshegyen gazdálkodott, erre az időre esett első afrikai állatgyűjtő és Kiadó ismét kiadta a már negyed százada megjelent Csui-1. Felesége, gróf Hertelendy Margit bátorítására és biztatására ismét írni kezdett. Könyvei 52 kiadást értek meg, s több mint másfél millió példányszámban jelentek meg. Máig őt tartják az egyik legnépszerűbb vadászírónak. Széchenyi ZsigSzéchenyi Zsigmondnéban, Mangi asszonyban egy nagyon kellemes modorú, művelt embert ismerhettünk meg. Feladatának tekinti férje hagyományait ápolni, s célja méltó helyet biztosítani a nagy kutató öröksége részeként fennmaradt könyvtárának. ■ V. J.
