Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-05 / 103. szám

2008. MÁJUS 5., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Nagy sikert arattak a bornapok Új kezdeményezés indult el a világörökségi ófaluban május 2-án. Az I. hollókői bornapok során a település­re látogatók világhírű magyar borokat kóstolhattak a parasztházak között felállított standokon. A kóstoló mellett néptáncosok, mesemondó, színjátszók, muzsi­kusok gondoskodtak a jó hangulatról. Hollókő . Bár először rendezték meg, de rendkívül nagy siker­nek örvendhetett a hollókői bor­napok elnevezésű rendezvény május 2-án és 3-án. Az ófalu egyik utcácskájában a világhírű parasztházak között felállított borosstandokon rendkívül za­matos borokat kóstolhattak a vi­lágörökségi településre látoga­tók. Olyan kiváló és világhírű magyar borászok borait lehetett ezen a napon megkóstolni, mint Bujdosó Ferenc, Dúzsi Tamás, Gál Lajos, Tiffán Zsolt vagy Vesztergombi Ferenc. A kétnapos 'rendezvény során vásári forgatag, kézműves bemu­tatók és vásár, állatsimogató, gyermekjátszóház, gasztronómi­ai ínyencségek, valamint kultu­rális műsor is várta a turistákat. A különféle nedűk kóstolása mel­lett néptáncosok, mesemondó, színjátszók, muzsikusok gondos­kodtak a jó hangulatról. A népi hagyományok és művészetek lassan összenőnek Hollókő nevével Nagy sikert arattak a nemes nedűk Hollókőn- Községünk a borról is híres, hiszen több száz éven keresztül szőlőt termeltek a faluban - mondta el a község polgármeste­re, Szabó Csaba. Majd hozzátet­te: sok rejtett kinccsel büszkél­kedhet még Hollókő, ilyen példá­ul az ófalu alatt található patak­parti sétány, illetve a vár alatt lé­vő templom.- Magyarország egyik kin­csében, a hollókői ófaluban a bornapok során hazánk másik kincsét, a finomabbnál fino­mabb borokat lehet megkóstol­ni, ezért is érdemes a rendez­vényre látogatni - üzente Sza­bó Csaba mindazoknak, akik idén még nem látogattak el a rendezvényre. Beszámolók és pályázatok Többek között az önkormányzati cégek 2007-es beszá­molójáról, valamint ez évi üzleti tervéről, az intéz­ményvezetők jutalmazásáról és a város által beadan­dó pályázatokról döntött a megyeszékhely közgyűlése április 29-én. Salgótarján, a testületi ülés előtt Ercsényi Ferenc szabad de­mokrata önkormányzati képvi­selő közölte a jelenlévőkkel, hogy a koalíció szakadása miatt lemond a kormányzati kapcso­lattartási feladatok ellátásával megbízott tanácsnoki posztról. Az önkormányzati cégekről szóló napirendi pontok tárgya­lása során Czene Gyula szocia­lista képviselő szerette volna megtudni, hogy kihez tartozik az évek óta problémát okozó Salgó úti árok, amely falevelek­kel telítve sokszor nem képes elvezetni a vizet, és így gondot okoz az arra közlekedőknek, va­lamint azt, hogy a Nógrád Me­gyei Hírlapban is olvasható virágosítási akció miért csak a belvárost érinti. A szocialista képviselő szerint hasznosítani kellene a volt iskolákat, kultúr- házakat és el kellene érni, hogy a Dolinkában végre vezetékes víz és játszótér is „várja” a láto­gatókat. Bodnár Benedek, a Vá­rosgazdálkodási és Üzemelteté­si Kft. vezetője elmondta, az említett vízelvezető a Magyar Közút Kht. kezelésében van, a probléma megoldása tehát az ő hatáskörük. A Salgó Vagyon Kft. beszámo­lója előtt Tatár Csaba igazgató ismertette a cég nem túl rózsás helyzetét. Mint megtudtuk, több tízmilliós hiánnyal küzd az önkormányzati kft. két bírósági pernek köszönhetően. Pozití­vum a cég életében, hogy a Salgó Vagyon megújul az elkö­vetkezendő időkben: új szék­házzal, új lógóval, új törekvé­sekkel, erős személyi állomány­nyal. Nagyobb vita alakult ki a pá­lyázatokról szóló napirendi pon­tok előtt. Dóra Ottó szocialista frakcióvezető szerint a beadvá­nyokat a koncepciótlanság jel­lemzi. A képviselő úgy véli, egyes pályázatokat nem jó hely­re nyújt be az önkormányzat. Dóra Ottó felhívta a jelenlévők figyelmét az új összeférhetetlen­ségi szabályra is, amely miatt a regionális fejlesztési tanács tag­jai érintettség miatt nem szavaz­hatnak saját városukat illetően. Fenyvesi Gábor alpolgármester szerint az elbírálás nélkülözi a koncepciót, hiszen politikai és nem szakmai döntések szülét-* nek. Az összeférhetetlenségi sza­bály az alpolgármester vélemé­nye alapján „álságos politikai taktika”, amely csak arra jó, hogy az önkormányzati választá­sokon ne lehessen felelősségre vonni az illetékeseket. A pályázatoknak köszönhető­en megújulhat a Virágos, a Kál­mán Imre, a Blaha Lujza és a Pécskő út, felújítják a Március 15. úti és a Bolyai János Gimná­zium melletti lépcsőt, a Beszter- ce-lakótelepi tagiskola konyhá­ját, a sportcsarnok kiszolgáló helységeit, kiépítik a Katalin utat, bővítik az új központi te­metőt, illetve összekötik a Tera­szos és a Görbe utakat. Cseh körkép Négy nap - négy ország. Ezt a nevet kapta az a programsorozat, amely im­már második alkalommal várta megyénk vállalkozó­it a Nemzetközi Kereske­delmi és Innovációs Köz­pontba kedden. A mostani regionális külgazdasági fó­rum - amely a Nógrád Me­gyei Kereskedelmi és Ipar­kamara szervezésében va­lósult meg - a Cseh Köz­társaság bemutatását cé­lozta, s hasznos ismerete­ket közvetített a jelenlévők számára. Pádár Zs. Salgótarján. Elsőként Berenté- nédr. Kurucz Erzsébet, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara titkára köszöntötte a meg­jelenteket, majd Csémy Tamás, a Cseh Köztársaság Nagykövet­ségének kereskedelmi tanácso­sa beszélt az egykori szocialista országról: általános információ­kat osztott meg a jelenlévőkkel, majd a számok tükrében mutat­ta be a köztársaságot. Elsőként Prága került az érdeklődés cél­pontjába: a vállalkozók megtud­hatták, hogy a fővárosban - az átlagát tekintve - 806 euró a ha­vi fizetés, de az elmaradott tér­ségben lévő, legalacsonyabb bér is eléri az 550 eurót. Mindezek mellett Csémy Tamás hangsú­lyozta: az átlag bruttó bérek 7,6 százalékkal növekedtek az el­múlt évben. A tanácsos szavai szerint a nemzetközi hitelminő­sítés szempontjából megbízha­tó az ország és felhívta a figyel­met a GDP-re (bruttó hazai ter­mék) is, ami az utóbbi öt évben emelkedést mutatott. A jelenlévők képet kaptak ar­ról is, hogy-a munkanélküliek aránya az országban egyre csök­ken, az államadósság azonban 2002 óta növekvő tendenciát mutat - éppúgy, mint az inflá­ció. A foglalkoztatók munkaerő- költségére is kitért Csémy Ta­más. A bemutatott táblázat jól ábrázolta, hogy a csehek, a ma­gyarok, a lengyelek és a szlová­kok közül hazánk foglalkoztató­inak zsebét terheli leginkább a munkaerőköltség. A csehek külkereskedelméről is hasznos, meglepő informáci­ók kerültek napvilágra. Csémy Tamás szavai szerint a köztársa­ság külkereskedelmének meg­határozó piaca az Európai Unió. A szóban forgó ország legfonto­sabb partnerei közé sorolható (a kivitel szempontjából) Németor­szág, Szlovákia és Lengyelor­szág, míg az importot tekintve Németország, Kína és Lengyel- ország szerepel a képzeletbeli listán. A magyarok és csehek kö­zötti kereskedelmi cseréről is tá­jékoztatott a tanácsos: hazánk a kilencedik legfontosabb partner Csehország számára, míg ők a tizenegyedik helyet vívták ki a magyar listán. Az előadásban szó esett arról is: a gépek és szál­lítóberendezések adják a keres­kedelmi csere nagy hányadát. Ezen kívül azonban jelentős a gyógyszer, az élelmiszer, a mű­anyag valamint a készülékfor­galom. Valovics Ildikó, a Cseh Ide­genforgalmi Hivatal Magyaror­szági Képviseletének munka­társa Csehországot, mint tu­risztikai desztinációt mutatta be. Szavai szerint huszonhét- millió turista látogatja meg az országot évente. A turisztikai ágazatok közül többek között a gyógyturizmust emelte ki az előadó. Kevesek által ismert ugyanis, hogy a csehek 36 für­dővárost tartanak számon, amelyek mindegyike a gyó­gyászatra specializálódott. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy az ország 98 elsőrangú golfpályával büszkélkedhet, s 2007-ben megkapta A világ fel- fedezetlen golfdesztinációja el­ismerést. Mindezek mellett több mint 600 eredeti állapotá­ba visszaállított várkastély hí­vogatja a vendégeket. Valovics Ildikó kiemelte az ország kultúr-, és konferenciaturizmu­sát is, amelyek szintén virág­zásnak indultak. Ezek mellett kitért a síközpontokra, a rend­be tett kerékpárutakra, s az ext­rém sportokra, amelyek igen jó turistacsalogatók. Az előadó hangsúlyozta: az említett or­szágban külön programok vár­ják a mozgásukban korlátozott érdeklődőket, a gyermekeket és a homoszexuális látogatókat is. Cseh Erzsébet, a Brnói Vásá­rok (BW) képviselője a brnói szakvásár jelentőségét ismertet­te. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évben közel ti­zenegyezer kiállító jelent meg a színvonalas vásáron, amely negyvenhatezer látogatót csalo­gatott Brnóba. A jelenlévők ké­pet kaptak arról is, melyek azok a magyar kiállítók, akik rend­szeres tagjai a kiállításoknak. Visegrádi Mihály, a Terinvest prágai vásárszervező magyaror­szági képviselője a cseh főváros szakvásárainak kínálatát ismer­tette a magyar vállalkozókkal, akik tájékoztatást kaptak a Cseh Légitársaságok ajánlatairól is. Virágba borultak az almafák (Folytatás az 1. oldalról) A kulturális program mellett re­gionális és helyi élelmiszereket is megkóstolhattak a völgyben járók. Kozárdi mangalicakészítmények, bokri juhsajtok, kecskesajtok, palotási mézek, csécsei mézeska­lácsok, biotermékek, kozárdi ere­deti gyümölcslekvárok kellették magukat a különböző standokon. De természetesen nem maradtak el a kézművesek és palóc népmű­vészek sem.- Sajnálnám, ha abba kellene hagyni a fesztivál szervezését, de Sok vendég érkezett az Almavirág-fesztiválra be kell vallanom, egyre nehezebb megtartani a rendezvényt, vi­szont úgy érzem, egyre többen is­merik az ötéves fesztivált és egy­re több a visszatérő vendég is - mondta dr. Hajasné Banos Márta polgármester, aki szerint mind­ez annak köszönhető, hogy a köz­ségben jókat lehet enni, jó a mű­sor, sikeresek a programok. A község vezetője hozzátette: a fesz­tivál különleges hangulattal ren­delkezik, hiszen a több mint két­százezer virágba borult almafa előtt lépnek fel a különböző együttesek, a háttérben illatoz­nak a finomabbnál finomabb éte­lek, távolabb a kovács üti a vasat, a sátorban gyermekek játszanak és jó ezt a napot Kozárdon eltöl­teni. újraépíti a világot Kozárd. Az Almavirág-fesztivál keretén belül nyílt meg Vincze An­géla festőművész kiállítása a helyi faluházban. A tárlaton elgondolkod­tató meditativ képeket láthatunk, ahogyan maga az alkotó fogalmaz: a képzőművész szétszedi és újraépíti a világot. Mint megtudtuk, Sipos Endre művészeti író szerint Vincze Angéla festészetét könnyed nyi­tottság, dinamizmus és frissesség jellemzi. S a képek között járva va­lóban ezt érezhetik a kiállításra látogatók is. Az alkotások május vé­géig láthatók a község faluházában. fotagöcséva

Next

/
Thumbnails
Contents