Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)
2008-05-16 / 112. szám
2 2008. MÁJUS 16., PÉNTEK UNIÓS SIKEREINK Humánerőforrás-képzés nélkül világszínvonalú üveggyapot sem készülhet! Európa második legnagyobb üveggyapot-gyártó cégcsoportjának salgótarjáni gyára a közelmúltban több, mint félszáz munkatársának továbbképzését fejezte be európai uniós támogatással. A százötven fős URSA Salgótarján Zrt. gyártástechnológiája világszínvonalú, így nem véletlen, hogy ehhez a mérgéhez kívánták igazítani a munkatársaik felkészültségét is. zen. Az oktatást professzionális külsős cég biztosította, több modul alkalmazásával. így a résztvevők megismerkedhettek az operációs rendszerek szinte valamennyi, a gyakorlatban használatos programcsomagjával, emellett kommunikációs tréningeken is részt vettek. megszerzése. A megvalósítás során nagy hangsúlyt fektettünk a szervezésre, az ütemezésre és a folyamatos ellenőrzésre. A hatékony projektmenedzsment biztosította, hogy a képzések időben megvalósuljanak, a munkatársak sikeresen teljesítsék a követelményeket, ezáltal a megfe- Azt hiszem az ma már sztereotip gondolat, hogy számítógépes ismeret nélkül aligha boldogul valaki az életben - mondja elöljáróban Berki Katalin cégvezető. - Gyárunk az európai piacra dolgozik, ennek megfelelően technológiánk minden tekintetben megfelel az igényes vevőkör elvárásának. Rendelkezünk ISO minősítéssel, környezetvédelmi tanúsítvánnyal, s 2006. január 1-én vezettük be az SAP vállalatirányítási rendszert. Mindezek a munkatársakra nézve többlet terheket jelentenek, hiszen mindezeket működtetniük is kell. Amikor meghirdettük az ECDL és menedzsment oktatást, az a gondolat vezérelt bennünket, hogy csakis felkészült munkatársakkal tudunk hatékony termelést megvalósítani, csakis a készségfejlesztő tréningek segítségével biztosíthatjuk az elvárható ügyfél kommunikációt. A humánerőforrás képzéshez a cég jelentős európai uniós támogatásban részesült sikeres pályázata révén. A képzések néhány hónap alatt lezajlottak, s mintegy 54 munkatársuk végezte el sikeresen. Huszonhatan a számítástechnikai (ECDL) oktatásban vettek részt, tizennyolcán menedzsment vezetőképző programban voltak érdekeltek, művezető képzésben pedig tí- A projekt megvalósítása során az informatikai ismeretek minél magasabb szintű elsajátítása biztosítja munkavállalóink számára a munkaerőpiacon történő magabiztos fellépést, illetve cégünk számára a versenyben maradást - hangsúlyozta Berki Katalin. - Az SAP vállalatirányítási rendszert folyamatosan fejlesztjük, ennek elengedhetetlen feltétele a már említett tudás lelő képzettséget és készséget elsajátítsák. Nagyon fontosnak tartom, hogy a képzések eredményeképpen egy magasan kvalifikált szakember gárdát tudunk alkalmazni, és tovább foglalkoztatni cégünk céljainak elérése érdekében. Természetesen nem állhatunk meg ezen a ponton, s már keressük az újabb képzéseken való részvétel lehetőségeit, akár újabb pályázat útSzemélyiségalapú oktatás a Kodályban Salgótarjánban 1959-ben alapították a Mártírok úti Általános Iskolát, mely 1990-től viseli Kodály Zoltán nevét. Az intézményben a kezdetektől működik a zenei tagozat (ma emelt szintű ének-zenei oktatás), s az idők során a város és a megye egyik zenei nevelési központjává, műhelyévé vált. A nevelőtestület a klasszikus értékek őrzése mellett nyitott minden új iránt, felismeri és szívesen felvállalja a szakmai munka jobbítását célzó innovációs kezdeményezéseket is - vallja Somogyiné Quallich Lenke, az iskola igazgatója. A kompetencia-alapú oktatás bevezetését az ezredforduló változásai tették sürgetővé. 2002- től kezdődően végeznek Magyarországon országos méréseket ó., 8. és 10. évfolyamokon ol- vasásértésből és matematikából, az utóbbi két évben bővítve a sort a 4. évfolyamos képességmérésekkel. Az eredmények igen lehangolóak, ezért vált napjainkban a közoktatás megújulásának fontos összetevőjévé á ■kulcskompetenciák (anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikáció, matematikai, természettudományos, digitális, önálló tanulás, szociális és állampolgári, vállalkozási, esztétikai-művészeti kompetencia) fejlesztése. Az újító törekvések célja a tanulók felkészítése az egész életen át tartó tanulásra, személyiségük ki- teljesítése olyan elemekkel, amelyek végső soron á munkaerőpiacon történő jobb érvényesülésüket segítik.- Iskolánk - a lehetőséget és szükségességet felismerve - az alábbi célokat megfogalmazva nyerte el az Európai Unió támogatását. Egyrészt, feleljünk meg a kor kihívásainak, mint pl. a tudás gazdasági érték, elvárás az élethosszig tartó tanulás (LLL: life-long learning). Legyen számonkérhető az intézmény hatékonysága, hiszen mindez felerősíti a pedagógiai munka folyamatos jobbításának igényét és szükségességét - emelte ki az igazgató asszony.^ Nógrád megyéből mindössze hét intézmény, három óvoda, ugyanennyi általános iskola és egy középiskola kapott lehetőséget arra, hogy 2006-tól kipróbálhassa, bevezethesse a kompetencia alapú programcsomagokat - elsősorban szövegértés-szövegalkotás, matematikai-logika, illetve szociális és életviteli kompetenciák területén. Az elnyert összeget pedagógus továbbképzésre, eszközbeszerzésre (interaktív táblák, projektorok, számítógépek, tanulói eszközök), a programban résztvevő pedagógusok munkájának elismerésére és mentorálásra fordíthatták. Az első tanévben (2006/2007) hét pedagógus és a vezetők képzése realizálódott, és a tanulók 25%-át érintette a program. Idén újabb csoportok és pedagógusok kapcsolódtak be a folyamatba. De joggal vetődik fel a kérdés, hogy mit jelent a kompetencia alapú oktatás a napi gyakorlatban?- A diákok számára érdekesebb tanórákat, a frontális osztálymunka lazítását, a tapasztalatszerzésre épülő tanulási-tanítási folyamatban való aktívabb részvételt, a pedagógussal és tanulótársakkal történő együttműködést - teszi hozzá. - A pedagógusnak más szemlélettel, gondolkodásmóddal kell megszerveznie napi munkáját. Még korai lenne az eddig eltelt két év tapasztalatai alapján a teljes mérleget megvonni a projekt hasznossága tekintetében, de azért máris megállapítható, hogy változott a tantestület szemlélete, gondolkodása a hatékony tanítási-tanulási folyamatról, a gyerekekről, a motiválásról, az együttműködésről. Gyarapodtunk a legmodernebb info-kommunikációs eszközökkel (számítógép, interaktív igazolta vissza az általunk szervezett két konferencia is, amelyen összesen közel 200 pedagógus vett részt. A szakmai munka azonban már túlmutat az iskola falain. A Nógrád Megyei Közoktatási Köz- alapítvány által kiírt pályázatot megnyerve a megyei pedagógiai intézet kompetencia fejlesztést segítő anyagokat, mérőeszközöket (magyarból, matematikából és szociális kompetenciából) fejlesztett ki, amelyben a Kodály pedagógusai is részt vettek. Kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként az Educatio Kht felkérésére - továbbképzési céllal - fdmfelvétel készült három tanóráról. Tapasztalataik átadásával a jövőben akár referencia intézményként segíthetik más intézményekben a kompetencia alapú oktatás bevezetését.- Amikor egy projekt befejeződik, fontos, hogy az innovációs folyamat ne álljon meg, ne rendeződjön vissza a régi állapot, mert akkor hiába volt az erőfeszítés és a küzdelem. A közoktatásban végbemenő folyamatok alátámasztják, hogy jól döntöttünk, tábla, projektor), megtanultuk ezeket használni és a tanulási folyamat szolgálatába állítani. A projekt jó hatással van a munkatársak együttműködésére is. Erősödött a segítőkészség, a feladatok közös vállalása. Vélhetően mindez a tanulók teljesítményben is jelentkezni fog. Ugyanezt amikor bekapcsolódtunk ebbe a programba. Az az innováció, amit mi az elsők között elkezdtünk, minden iskolában - jogszabályi elvárás következtében - 2013-ig kötelező lesz bevezetni minden oktatási intézményben - mondta végezetül Somogyiné Quallich Lenke. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv aktuális pályázatai Észa k-M agya rországon Operatív Pályázat Keretösszeg Beadási program címe határidő ÉMOP Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése Kistérségi járóbeteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése 4 016 000 000 Ft 2008.05.16 ÉMOP Integrált szociális jellegű városrehabilitáció 2 213 000 000 Ft 2008.05.19 ÉMOP Funkcióbővítő településrehabilitáció 4 426 000 000 Ft 2008.05.19 KEOP Komplex vízvédelmi beruházások 16170 000 000 Ft 2008.05.19 TÁMOP A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése 2 097 783 850 Ft 2008.05.23 TIOP TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések 13 868100 000 Ft 2008.05.27 ÉMOP Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex-, valamint bölcsődék önálló fejlesztése 1 454 000 000 Ft 2008.05.30 TÁMOP A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése 7 800 000 000 Ft 2008.05.30 TIOP AGÓRA - multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastruktúrális feltételeinek kialakítása 14 600 000 000 Ft 2008.05.30 KEOP Ivóvízminőség-javrtás 56 300 000 000 Ft 2008.06.02 KEOP A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése 59 270 000 000 Ft 2008.06.02 KEOP Szennyezett területek kármentesítési - feladatainak elvégzése 8 310 000 000 Ft 2008.06.02 KEOP Élő- és élettelen természeti értékek megőrzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése 5 800 000 000 Ft 2008.06.02 KEOP Hő- és/vagy villamosenergia-előállítás támogatása megűjuló energiaforrásból 13 260 000 000 Ft 2008.06.04 KEOP Energetikai hatékoiprság fokozása 8 760 000 000 Ft 2008.06.04 GOP Vállalati folyamatmenedzsment támogatása 3 300 000 000 Ft 2008.06.09 KEOP Ivóvízbázis védelem-A) Üzemelő vízbázisok diagnosztikai vizsgálata 500 000 000 Ft 2008.06.13 KEOP Ivóvízbázis védelem- C) Távlati vízbázisok diagnosztikai vizsgálata 430 000 000 Ft 2008.06.13 KEOP Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) 5 794 000 000 Ft 2008.06.17 TÁMOP 21. századi közoktatás-fejlesztés, koordináció 10 583 000 000 Ft 2008.06.17 KEOP Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése 73460000000Ft 2008.07.01 KEOP Szennyvízelvezetés és tisztítás 188630000000 ft 2008.07.01 KEOP Élőhelyvédelem, -helyreállítás, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése 1 700 000 000 Ft 2008.07.01 KEOP Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések 61 240 000 000 Ft 2008.07.14 ÉMOP Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése 300 000 000 Ft 2008.07.31 GOP Nemzetközi szolgáltatóközpontok létrehozása, fejlesztése 4 080 000 000 Ft 2008.08.01 GOP E-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások támogatása 2 000 000 000 Ft 2008.08.01 KEOP Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése megőrzése és helyreállítása 800 000 000 Ft 2008.08.01 KEOP Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések 400 000 000 Ft 2008.08.04 KEOP Az erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése 1 000 000 000 Ft 2008.09.01 GOP Komplex technológiai beruházás a hátrányos helyzetű kistérségekben induló vállalkozások részére 6 500 000 000 Ft 2008.12.01 ÁROP Előkészítési tevékenységek támogatása a folyamatok felülvizsgálata és szervezetfejlesztés érdekében 250 000 000 Ft' 2008.12.31 GOP Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése 9 548 000 000 Ft 2008.12.31 GOP Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése 7 400 000 000 Ft 2008.12.31 KEOP Vízgazdálkodási tervezés - Vízgyűjtő gazdálkodási tervek készítése 2500000000 ft 2008.12.31 KEOP Vízgazdálkodási tervezés - Árvíz kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése 1 000000000 ft 2008.12.31 KEOP Harmadik feles finanszírozás 1 840 000 000 Ft 2008.12.31 GOP Mikrohitel programok mikrofinanszírozó szervezetek részvételével 40000000000 ft 2009.10.16 GOP Mikrohitel programok hitelintézetek részvételével 40000000000 ft 2009.10.16 GOP ' Portfoliógarancia programok hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások részvételével 60 000 000 000 Ft 2009.10.16 ÚMFT infovonol: 06 40 638 638 nfu@rneh,hu • www.nfu.hu | Amennyiben az európai uniós fejlesztési forrósokkal kapcsolatban szabálytalanságról szerez tudomást, kérjük jelentse honlapunkon; www.antMop.hii Az összeállítás az Európai Untó Szociális Alapjának támogatósával kóstált