Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-15 / 111. szám

2008. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK JÓ TANÁCS Aknába zárták a lakótelepi ház lakásainak vízóráit kellemetlen Olvasónk egy lakótelepi sorház lakója. A régi vízvezeték az utcán kilyukadt. A tulajdonosok megcsináltatták, de a víz­órákat a szerelő a park­ban lévő aknába rakta. A helyzet azért kellemetlen, mert a vízórákat a kilencve­nes évek elején a lakók saját költségükön a lakásukban helyezték el. A sötét, mély és vízzel teli főmérőaknában azonban nem tudják őket le­olvasni. Kértek segítséget az építésügyi hatóságtól, a jegy­zőtől, a vízmű igazgatójától. Utóbbi azt javasolta, hogy a vízórákat a lakók kúszva- mászva, zseblámpával olvas­sák le. A legközelebbi lakás az aknától 30 méterre, a leg­távolabbi 70 méterre van. A fogyasztóvédelem sajnos nem oldhatja meg a problé­mát, mert ez nem az ő ha­tásköre - mondta Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztó- védelmi Hatóság Közép-ma­gyarországi Regionális Fo­gyasztóvédelmi Felügyelősé­gének osztályvezetője. A víz biztosítása önkormányzati feladat, a vízművel is az ön- kormányzat áll kapcsolat­ban. Amennyiben a polgár- mesteri hivatal vezetőjétől, azaz a jegyzőtől a lakók nem kaptak segítséget, fordulja­nak az önkormányzat felet­tes szervéhez, azaz az illeté­kes megyei közigazgatási hivatalhoz mint másodfokú építési hatósághoz. Amit a hölgy a levelében le­ír, az műszaki kérdés, tehát annak elbírálása valóban az építési hatóság feladata. Fontos, hogy a panaszt hiva­talos levélben nyújtsák be, ne telefonon próbálják a dol­got elintézni. Utóbbi esetben' ugyanis valószínűleg nem lesz foganatja. A levelet min­den érintett írja alá, így lát­nivaló lesz, hogy sok embert érint a dolog. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu GAZDASÁG 5 Adócsalók országa vagyunk trükközés Egymillió ember nem fizet jövedelemadót hazánkban l\z adóelkerülés okozta nemzetgazdasági kár (a GDP százalékában)-----------Áfa: 2,3% Jöv edéki adó: 0,4% Munkajövedelmek ja és járuléka: 5,0% Tőkejövedelmek adója: 0,2% Összesen: 7,9% A kisvállalkozások és a lakosság körében is rend­kívül elterjedt az adó- elkerülés. Jelzi ezt, hogy egymillióan egyáltalán nem fizetnek jövedelem1 adót ma Magyarországon. Összeszedtük a leggyak­rabban használt „kiadás- csökkentő” trükköket. Németh Márk Akár az adócsalók országának is lehetne becézni Magyar- országot, egymilliónál is többen ugyanis egyáltalán nem fizettek jövedelemadót a legfrissebb, vagyis a 2006. évre vonatkozó adatok szerint. Ennek a körnek a legális jövedelme - legalábbis papíron - nem érte el a szemé­lyenkénti és havi 63 ezer forin­tot, azt a határt, ameddig az adó­jóváírás adómentessé teszi a bért. A minimálbérre bejelentet­teknek havonta ezer forint jöve­delemadót kell fizetniük, ez utóbbi két kör a legnépesebb a jövedelemadózásban, a dolgozók 27 százaléka tartozik ide. A kisvállalkozások élen j árnak az adócsalásban a tanulmány szerint. A négy főnél több alkal­mazottat foglalkoztató vállalkozá­sok 30 százaléka minimálbérre jelenti be a munkavállalóit, noha a becslések szerint jó, ha az alkal­mazottak 18 százaléka keres való­EGYES MAGYARÁZATOK SZERINT az adócsalásnak történelmi gyökerei vannak Magyarorszá­gon. Mivel az évszázadok során számos idegen meg­szálló (török, labanc, szovjet) töltött hosszabb-rövidebb időt hazánkban, a lakosságba beidegződött, hogy eldugja a vagyonát a hódítók előL S bár már kiilßldi megszálló nincs az országban, a jövedelem­rejtegetés szokása sokaknál megmaradt. részmunkaidőre jelentik be, ter­mészetesen kevesebb bérért. A fennmaradó összeg itt is a zsebben lándol. Érdekesség, hogy amikor emelkedik a mini­málbér szintje, akkor hirtelen megnő a részmunkaidőben fog­lalkoztatottak száma. 4. AUTÓ CÉGKÖLTSÉGEN A kisebb cégek nemzeti sportja, hogy a tulajdonos a magán- fogyasztásait a vállalkozására terheli, azaz az elköltött pénzt el­számolja költségként. így válik az újonnan vásárolt családi kocsi papíron céges autóvá. 5. ELTITKOLT BEVÉTELEK Szintén bevett szokás a vállalko­zásoknál, hogy bevételeik egy ré­szét nem vallják be, eltitkolják, hogy utána ne kelljen adót fizet­ni. Ennek legegyszerűbb módja, ha nem adnak számlát ci vásárlás után, mert így nem marad nyo­ma a befolyt pénznek. 6. FIKTÍV SZÁMLÁZÁS Fiktívnek, azaz nem valós szám­lának minősül az a számla, amely valótlan adatokat tartalmaz az ál­tala dokumentált gazdasági ese­ményekre és/vagy az abban részt vevő felekre vonatkozóan. A fiktív számlát általában abból a célból „vásárolják” az adózók, hogy csökkentsék áfafizetési kötelezettségüket vagy növeljék elszámolható költségeiket. ban ennyit. Ez több mint 46G ezer embernél személyenként és éves szinten 137 ezer forint eltitkolt jövedelmet, legkevesebb 90 mil­liárd forintos adókiesést jelent. Az egyéni vállalkozók adóelkerü­lése pedig a becslések szerint a GDP 3,7 százaléka lehet, ez ezer- milliárd forintot jelent. „Adóreform kellene, hogy mindenkit be lehessen vonni az adózók táborába” - mondta la­punknak Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesüle­tének alelnöke. Véleménye sze­rint ennek egyik alapja a ponto­sabb nyilvántartás és a szigo­rúbb ellenőrzés lehetne. A szak­értő segítségével összeszedtük a magyar adócsalók által leggyak­rabban alkalmazott trükköket. X. FEKETEMUNKA Az adócsalás leggyakoribb fajtá­ja hazánkban a feketemunka, ami lényegében abból áll, hogy bejelentés nélkül dolgozik az ember, a fizetését pedig zsebbe kapja. Természetesen ezután semmilyen adót és járulékot nem fizet meg. 2. MINIMÁLBÉREZÉS Nem hiába mondják, hogy Ma­gyarország a minimálbéren élők hazája, ugyanis papíron az adó­bevallók negyede keres ennyit vagy még kevesebbet. A béreltit­kolás lényege, hogy a dolgozót a valódi bérénél jóval alacsonyabb minimálbérre jelenti be a mun­káltató, a fizetése többi részét zsebbé kapja meg. A megoldás mindkét félnek megtakarítást jelent, a dolgozónak a minimál­béren felüli összeg után nem kell adóznia, és a munkáltatónak sem kell megfizetnie a bérterheket. 3. RÉSZMUNKAIDŐS FOGLALKOZTATÁS A jövedelemelrejtés másik elter­jedt formája a minimálbérezés mellett, ha a vállalkozások teljes munkát végző alkalmazottaikat Draskovics: gyorsabb igazságszolgáltatás JELENTŐSEN CSÖKKENHET egyes peres és nem peres eljárások időtartama, ha az Országgyűlés elfogadja az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által készített törvényjavaslat-csomagot- közölte Draskovics Tibor. A tárcavezető elmondta: a módosítás célja, hogy gyors és a gazdasági verseny- képességet szolgáló igazság­szolgáltatást alakítsanak ki. Mos} sem született alku a MÁV és a VDSZSZ közt az álláspontok ismét nem közeledtek, így sokadszorra is eredménytelenül zárult tegnap az egyeztetés a Vas­úti Dolgozók Szabad Szak- szervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezeti sztrájkkövete­lésről. Az egyeztetést május 22-én folytatják. A szak- szervezeti sztrájkfelhívás továbbra is érvényben van- jelezték a VDSZSZ vezetői a tárgyalás után. Jó befektetési célpont lehet még Bosznia is BOSZNIA-HERCEGOVINA jó célországa lehet a magyar vállalkozások befektetései­nek - mondta Garamhegyi Ábel, a gazdasági tárca szak­államtitkára egy budapesti bosnyák-magyar üzletem­ber-találkozón. A szakállam­titkár hozzátette: a magyar gazdaság számára eljött az idő, hogy a tőkevonzás mel­lett a régióban számottevő működőtőke-kivitelből is ki­vegye részét. A délkelet­európai országban az építő­ipar, a mezőgazdaság és a turizmus lehet elsősorban az az ágazat, ahol a magyar vál­lalkozások jeleskedhetnek. Garamhegyi: jó célpont Bosznia Eurókat hamisító banda bukott le vádemelés Egy 81 éves férfi hozta át a határon a Bulgáriában készített pénzt A Fidesz tovább tekeri a postásbicikli-tendert Hamis kétszázeurós bankjegye­ket értékesítő nemzetközi pénz- hamisító bűnszövetség ügyében emelt vádat a rendőrség - jelen­tette be tegnap a Nemzeti Nyomo­zó Iroda. A gyanúsítottak nagy mennyiségben hoztak be Ma­gyarországra hamis kétszáz­eurós bankjegyeket, majd azokat különböző turisztikai területe­ken, főleg a forgalmasabb szállo­dákban próbálták meg értékesíte­ni. A nyomozást még 2007 elején rendelték el egy lakossági be­jelentés után. A büntetőeljárást egy ukrán, három bolgár és négy magyar ellen indították meg, akik közül más-más személy fe­lelt a hamis pénz beszerzéséért, behozataláért és terjesztéséért. A szakértőket nem, de az átlag­embereket megtévesztő hamisít­ványokat Bulgáriában készítet­ték. Az egyik magyar gyanúsított­nak, egy 81 éves férfinak az volt a dolga, hogy áthozza a hamis pénzt a határon. A szállodai alkalmazottak nem voltak beépülve a bandába, azok jóhiszeműen váltották a pénzt, ezért őket csak mint tanúkat hall­gatták meg a nyomozás során. A nyomozáskor látókörbe ke­rült egy német állampolgár is, aki harmincezer euró értékben vásá­rolt hamis kétszázeurós bank­jegyeket a valódi kétszázeurósok értékének töredékéért. Vele szemben a német hatóságok foly­tatják le az eljárást. ■ Éber S. A nemzetközi bűnbanda útlevelei. Volt ukrán, bolgár és német tag is. „Felszólítjuk a Magyar Posta ve­zérigazgatóját, hogy a kerékpár­beszerzéssel kapcsolatban nyil­vánosságra került szabálytalan­ságok miatt tegye meg a szüksé­ges büntetőfeljelentést” - mond­ta tegnap Balsai Ist­ván, a Fidesz ország- gyűlési képviselője. Ennek előzménye, hogy Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató­ja kedden bejelentette: a társaság a közbeszerzési döntőbizottság­hoz fordult, hogy vizsgálja meg a kerékpár-beszerzési tender me­netét, és a vizsgálat alatt függesz- sze fel a már megkötött szerző­dést. Alapos ugyanis a gyanú, hogy a tender közbeszerzési bizottságának elnöke jogtalanul juttatott információt a beszerzés­ről a későbbi győztes számára. Mint ismert: a Magyar Posta Zrt. nemzetközi közbeszerzési el­járás keretében 4800 kerékpárt, illetve öt évre szer­vizszolgáltatást vá­sárolt 1,1 milliárd forintért. A Fidesz szerint Szabó Pál­nak, a Magyar Posta közelmúlt­ban leköszönt vezérigazga­tójának, a kisebbségi kormány új közlekedési miniszterének is tud­nia kellett erről a jelentős össze­gű beszerzésről. Szabó Pál közleményében tegnap támo­gatta a kerékpár-beszerzési ten­der felülvizsgálatát. ■ V. M. ■ Szabó Pál is támogatja a vizsgálatot. Történelmi okai vannak a jövedelemrejtegetésnel

Next

/
Thumbnails
Contents