Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-03 / 102. szám

KAKIK IÖVASUDVAR 2008, #r,:i,9énu Spies pngnunak, más), vtoui:5NT!S! email: nmed ia.szerk@axeis.hu »hiWiHí íijeF egész Nógrádban FM radio 100.4 www. rad k>foc us. h u Horváth Boglárka Telefon: (32) 416-455 ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ IDŐJÁRÁS Többnyire felhős idő, helyenként záporok. EHHEEmacB! www.nogradmegyeihiriap.hu 9 „A jó ügyet Isten is segíti" Dr. Beer Miklós a XVI. Benedek pápa által adományozott képpel Szabó Gyula Sándor igazgató köszönti a jelenlévőket Pádár Zsófia Egytózasgerge. a jubileumi műsor a diákok rajzaiból, verse­iből és prózai munkáiból készült kiállítás megnyitójával kezdő­dött, amelynek központi témája a család volt. Ezt követően dr Beer Miklós, váci megyés püs­pök a környék papságával együtt mutatott be ünnepi szent­misét az egyházasgergei római katolikus templomban, ahol köz­reműködött a mihálygergei énekkar, valamint Lengyel Judit és Tóth Tibor előadóművész. Az ünnepség a katolikus szak­iskolában folytatódott, ahol Sza­bó Gyula Sándor, az oktatási in­tézmény igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket, tanáro­kat és diákokat. Ezt követően az alma mater tanulói „Szent Jó­zsef, a család őre” címmel adták elő verses, zenés irodalmi mű­sorukat. „Legyen szeretetet, fedelet, biztonságot nyújtó otthonunk ez az iskola” címmel a jelenlévők előtt képekben elevenedett meg az elmúlt 15 év történelme. Az egybegyűltek megtekinthették azt az egykori majorságot, amelynek helyén formálódott a jelenlegi iskola, eléjük tárultak az egykori osztályképek, a tan­termek, az alma mater felújítási munkálatai, a szalagavatók, az emlékezetes kirándulások, a disznóvágás, a veteményezés, gomba-és krumplitermesztés fe­lejthetetlen pillanatai. A képek az iskola két korábbi igazgatójának üzenetét is eljut­tatták a résztvevőkhöz. Dr Mik­lós Zoltán így fogalmazta meg gondolatait: „A jó ügyet Isten is segíti. Imádkozom azért, hogy ez az iskola újabb tizenöt évet éljen meg”. Márkus Henrietta így jel­lemezte az iskolát: „Innen kike­rülve hitünk erősödik meg”. A múltidézés mellett a jövőbe­li tervekről is képet kaptak a je­lenlévők: az oktatási intézmény dolgozói az informatikai szak­képzés mellett az asztalosképzést is szeretnék be­vezetni. Szabó Gyula Sándor sze­rint azért van szükség minderre, hogy az alma mater ne csak a tiszta életre, de a tiszta munká­ra is nevelje a csemetéket. A visszatekintés után a jutalmazá­sé volt a főszerei): dr. Beer Mik­lós Egyházasgergéért emlékpla­kettben részesült, de nem ma­radt elismerés nélkül a Váci Egy­házmegye katolikus iskoláinak főigazgatója, Bokros Levente sem. Az iskola tanári karához Szabó Gyula Sándor egy monda­tot intézett: „Öröm volt veletek (Folytatás a 3. oldalon) „Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az isko­lát!” - Reményik Sándor versének egy sora nagysze­rűen összefoglalja azt a jeles eseményt, amelynek szerdán adott otthont a Szent József Katolikus Szakis­kola és Speciális Szakiskola. Az intézmény fennállásá­nak 15. évfordulóját ünnepelte április utolsó napján. Itt a tavasz, költsön! AKCIÓS l TAVASZÉ a® KÖLCSÖN május végéig 500 OOOJjfJg kezelésiköltség-íf^rtesen Maximum 24 havi futamidőre IHM: 20,18“. (500 000 Ft folyósítása i t hónapra)* tlyf.s ios&pabuhti a iiu ru kétjumiti tíynrs ógiioiwesst'l gr alábbi KiremltTtstyirkrl várják imhik iub.il.uk suliul. *\ IHM inc$íluktnu*a u akuuli. Iillcukh. illette a hatályos l'H'.rhriubr.t'trlr.rl lóriiul *» a It'lllUk'k tallo/as.1 t st l(*u « ■ lilik: | is 30-1-0211 kalló, Kukm/i ól V 3HT7-OH U.liv'os kaár, HunvwK u. 6. 32/331-439 jl 3883188 Luki-, kusMill) ól 18 32 333-115 .U-tOO-lTT Mairalirrnvf, kirv'tilh ól 101 ti,361-308 Uag, Möli K*r 14. toWnvtwmr, Orili ól (' buják. Hs/ahatlub. ul 10. Cwtsl. Möfi út 1 lkát atom Móti ul 7. 31382-148 Salgularján, Klapka (A I l karaiKslapuiui. Kakikóu, bő. 3ÍÜ7-32I tamarv. Vcrrs H ót W 32 321-2-18 32/ttMOT Májusi eseménykosár Részletek hétfői lapszámunkban! Szécsényben magyar-szlovák vasutasnappal egybe­kötött majálist rendeztek a hosszú hét végén Bátonyterenyén a kisterenyei kastélyparkban ren­deztek díjátadással is egybekötött majálist Salgótarjánban a Tóparty fesztivál részeként sok más program mellett az ebek is összemérték szép­ségüket A tűzoltók védőszentje, Szent Flórián tiszteletére ünnepi állománygyűlés volt Salgótarjánban, a me­gyeházán Mntjük AZ ÉDESANYÁKAT!-------------------------------A-------------------------------------­AUT O-TRADE 91 Kft. MüszaKi uizsga beieientüezés néihüi. akár azonnal, minden típusra. motorkerékDárrais! I szgh.ia 990 Ft. Kistiaszoní. 16 990 Ft. I Salgótarján. Forgách o. út 100 Bejelentkezés: 32/512-244 fensthermín MEGYEI VEZÉRKÉPVISELET MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK FORGALMAZÁSA, BEÉPÍTÉSE. 3100 Salgótarján, Kassai sor 4. Tel.: 32/421-287. Nyitva tartás: h-p 9-17, sz., 9-13. Mindentudás a városi tv-ben Salgótarján. Vasárnap, május 4-én indul a Mindentudás Egyeteme című előadás-soro­zat a Salgótarjáni Városi Tele- ) vízió műsorában. A jövőben vasárnaponként 14.00 órától ! tekinthetik meg az ismeretter- j jesztés céljait szolgáló, gyor­san népszerűvé vált sorozat | adásait a nézők. A május 4-ei | Hámori József: Mit tud az em- | béri agy? című előadása lesz. Az ismétlés megtekintésére szerdánként 19.00 órától nyí­lik lehetőség. Almavirágzáskor Kozárd. Ezen a hétvégén több mint kétszázezer virágba bo­rult almafa köszönti a telepü­lésre látogatókat a május 3-án ötödik alkalommal megrende­zendő Almavirág fesztiválon: 10.30 órakor a dorogházai asz- szonykórus mátraalji népda­lokkal köszönti a jelenlévő­ket, majd fellép Bán György furulyaművész, 11.30 órától a Cimbalibandnek köszönhető­en délvidéki népzenéket hall­hat a közönség. Ezután a tari Kontyvirág együttes lép fel, 13.00 óráról Sebestyén István moldvai mesemondó szóra­koztatja az apróságokat. 14.00 órakor a Muzsla nép­táncegyüttes lép fel, 16.00 óra­kor rockkoncerttel zárul a ren­dezvény. Előbbiek mellett áru­bemutató és vásár, kiállítások és túrák is várják a látogató­kat.

Next

/
Thumbnails
Contents