Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-07 / 81. szám

2008. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ NQGRAD MEGYE 3 Két keréken Salgótarján. A városi rendőrka­pitányság baleset-megelőzési bizottsága „Két keréken bizton­ságban” címmel baleset-meg­előzési bemutatót szervez. Áp­rilis 17-én 10 órától a Madách Imre Gimnázium aulájában a jelenlévők előadást hallgathat­nak meg a motorkerékpáros közlekedésről, valamint megte­kinthetik a vezetéstechnikai tréner bemutatóját. Az iskolára szükség van Szenográdi Magyargéc. Velki Róbert, a tele­pülés polgármestere örömmel újságolta, hogy az iskolájuk minden körülmények között megfelel a XXI. század követel­ményeinek. Az oktatáshoz szükséges tárgyi felszereléssel rendelkeznek, van három szép számítógéptermük, ahol 52 gép áll a tanulók rendelkezésére. Is­kolájuk a sóshartyáni általános iskolával iskolatársulás formá­ban működik. A gesztor szere­pét Magyargéc tölti be, azaz ná­luk van az igazgatóság, a köz­ponti iskola. Az iskola, ahol az első-nyolcadik osztályokban 120 diák tanul, roma kisebbsé­gi kulturális oktatási és nevelé­si intézmény, ami kisebb létszá­mú osztályok működtetését te­szi lehetővé. Azzal, hogy iskola­társulás formában működnek éves szinten tízmillió forinttal kapnak többet. Természetesen az összeg arányosan megoszlik a két település iskolája között. Az önkormányzat az egyéb be­vételeiből még így is elég sokat hozzátesz az iskola fenntartásá­hoz. A polgármester, a képviselő- testület, a szülők ragaszkodnak iskolájukhoz. Ahogy a falu első embere elmondta, nem csak a felszerelésük XXI. századi, az oktatásuk is az. Azon vannak, hogy a gyermekek a tantermi követelmények elsajátítása mel­lett olyan ismeretekhez, készsé­gekhez is hozzájussanak, ame­lyek közelebb állnak egyénisé­gükhöz, a személyiségük pozi­tív fejlődéséhez, a szabadidő kul­turált, hasznos eltöltéséhez. Néptáncot oktatnak, tanáruk Hájas Tibor. Fakultatív formá­ban hangszeres zenét tanulhat­nak a diákok. Sólyom László Drégely várában Schveiczer Krisztián Drégelypalánk. Sólyom László köztársasági elnök „Értékőrző tájak és emberek Ma­gyarországon” mottóval tavaly januárban indított országjáró túrát, amelynek során hazánk valamennyi nemzeti parkját végig­látogatja. Célja, hogy felhívja a figyelmet egyedülálló és pótolhatatlan természeti ér­tékeinkre, s mindazok munkájára, akik te­vékenyen részt vesznek ezek megóvásá­ban. Egy-egy ilyen utazás azonban arra is lehe­tőséget teremt, hogy az államfő minél átfo­góbban tájékozódjon a helyiek életéről és a környék tájairól, s magukkal az ott élőkkel vitassa meg az adott térség társadalmi, gaz­dasági, civü és kisebbségi kérdéseit. A sorozat negyedik állomása, a több mint hatvanezer hektáron elterülő Duna-Ipoly Nemzeti Park nyolc tájvédelmi körzetet és harminckét tájvédelmi területet foglal magá­ba - ahogy a Börzsönyt és az Ipoly-völgy Ba­lassagyarmat és Hont közötti szakaszát is -, s a közepén a főváros fekszik. Itteni látoga­tása alkalmával Sólyom László érdeklődésé­nek középpontjában az áll, hogy miként mű­Teszáry Károly, a nemzeti park nyugalmazott tájegységvezetője (balra) kalauzolta Sólyom Lászlót és nejét Drégely várában A köztársasági elnök megismerkedett az Apródok útja tanösvénnyel is ködhet a közlekedés, a hulladékkezelés, a természetvédelem, valamint a kulturális és a társadalmi élet egy Budapest méretű nagy­város körüli, sokszínű területen. A túrát Drégelyváron kezdte meg az ál­lamfő, akit Teszáry Károly, a nemzeti park nyugalmazott tájegységvezetője, egyben a Drégelyvár Alapítvány elnöke ismertetett meg az erődítmény történetével, s a civil szervezet terveivel. A panoráma megtekin­tése után Sólyom László a vendégköny­vébe jegyezte be gondolatait, majd babérko­szorút helyezett el Szondi György sírfedlapján. A program a Wenkheim va­dászházban folytatódott, ahol Kiss László­val, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatójával folytatott rövid beszélgetést. A köztársasági elnök e hét keddig marad a nemzed park területén. Tegnap Drégelyvár után Kemencére és Visegrádra látogatott el, ma pedig a nemzed park északi és nyugati ré­szét járja be: a tervek szerint Esztergomban, Bicskén, Csákváron, Pákozdon és Nádas- ladányban is megfordul. A látogatás utolsó napján a pusztazámori regionális hulladékke­zelő központot, Dabast és a tápiószelei agrobotanikai központot keresi fel. Bejegyzés az emlékkönyvbe Biztosítják a szakember-utánpótlást intézet közötti együttműködé­si megállapodást írt alá. A büntetés-végrehajtási szer­vezet 2008-ra jutott el abba a helyzetbe, hogy gondot jelent a személyi állomány feltöltése. Az utóbbi három-öt évben a személyi állomány anyagi hely­zete romlott, s a büntetés-végre­hajtás még a többi rendvédelmi testülethez képest is lemara­dásban van az anyagi juttatá­sok terén. A szolgálati törvény körül kialakult bizonytalanság, a szakközépiskolai idő szolgá­lati időként történő elismerése vezetett oda, hogy a balassa­gyarmati intézetben is állandó­sult a felügyelői létszám hiá­nya. Az észak-magyarországi régió munkaerő-piaci szem­pontból még mindig hátrányos helyzetben van, a mintegy ti­zenöt százalékos munkanélkü­liség ellenére az érettségivel rendelkező fiatalok nem tekin­tik vonzónak a büntetés-végre­hajtásnál fizetett 80-90 ezer fo­rintos alapbért.- A bűnt elkövetőkkel törté­nő foglalkozás nehéz, embert próbáló feladat, a közvélemény nem tudja, és sokszor nem is akarja tudni, hogy milyen tevé­kenység folyik hétköznapon­ként (Petőfi szavaival élve) „a roppant börtön” falai között. Ezért nem meglepő, hogy az ed­digi négyhetes alapfokú okta­tás után visszakerülő fiatalok közül sokan elhagyják a pályát még az egyéves próbaidő alatt. Országos szinten is jelentős át­alakuláson megy keresztül a személyi állomány képzése: négy hétről 14 hetes képzési időtartamra alakítottuk át a be­vezető képzést. A hagyományos képzési rendszerhez képest új tantár­gyakat vezettek be (szolgálati viselkedés, lélektan, informati­ka, egészségügy), valamint ki­szélesítették a gyakorlati kép­Költözés áprilisban Balassagyarmat Megkezdődöd a kórház-rekonstrukciós beruhá­zás szülészetet és gyermekosz­tályt magába foglaló 3/a épület­szárny műszaki átadása. A szakhatósági engedélyek meg­érkezése után, előreláthatólag áprilisban költözhet a két osz­tály az új épületbe. Ezáltal meg­kezdhető a 2-es, jelenlegi bel­gyógyászati pavilon felújítása is. Mint az köztudod, a korábbi önkormányzat által megindítod rekonstrukciós munkát több té­nyező hátráltada. Rögtön a szer­ződéskötés utáni hetekben a nógrádgárdonyi tüdőgondozó vá­ratlan bezárása miad volt kény­telen befogadni az intézmény az ellátást, így nem tudod időben te­rületet biztosítani a kivitelező­nek. Majd tavaly áprilisban az egészségügyi reformnak köszön­hetően négy osztályt és 139 ágyat ved el a Gyurcsány-kormány a kórháztól, így újra kelled tervez­ni a rekonstrukciós beruházást, amelynek engedélyezése csak a múlt év végén zárult le. Informá­cióink szerint nem ted jót az épít­kezéseknek az sem, hogy a kivi­telező konzorcium tagjai közöd is viták merültek fel az elmúlt hó­napokban. Ám remélhetőleg vég­re elhárultak az akadályok a be­ruházás őszre várható megfelelő ütemű befejezése előd. Nem indokolták Salgótarján. Szomszéd Tamás személyében új vezetője van a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Ható­ság Észak-magyarországi Regio­nális Felügyelőség Salgótarjáni Kirendeltségének. Ennek kap­csán kerestük meg elődjét, Póka Györgyöt, aki 1987-től vezede a megyei fogyasztóvédelmi szer­vezetet, s azt tudakoltuk, hogy szakmai berkekben folytatja-e? A szakember elmondta, hogy teljesen váratlanul február végén kapta meg a felmentését a régiós vezetéstől, s bár ő kérte az indok­lást, ezt a hatályos jogszabályra hivatkozva mellőzték. Jelezte to­vábbá, hogy ennek a döntésnek szerinte szakmai és etikai okai nem lehedek, a múlt évi teljesít­ményének értékelése alapján sem. Póka György az úgynevezed „prémiuméveket” választoda a nyugdíjazásáig, vagyis státusz­ban marad, de nem dolgozik a fo­gyasztóvédelemben. zést három hétre - mondta az intézetparancsnok, aki hozzá­tette: nagyon fontos lépésnek tartja azt, hogy a Mikszáth is­kola rendészeti orientációs képzést választó fiataljai meg­ismerkedhetnek a büntetés­végrehajtás tevékenységére jel­lemző sajátosságokkal.- Az intézet, illetve a környe­ző büntetés-végrehajtási intéze­tek (a váci, a márianosztrai és az egri) szakember-utánpótlásának egyik biztos bázisa a Mikszáth Kálmán Gimnázium. Azok az érettségized fiatalok, akik hosz- szú távra terveznek és a bünte­tés-végrehajtásnál képzelik el jö­vőjüket, a rendészeti orientációs képzés alati megfelelő ismerete­ket kapnak ahhoz, hogy megáll­ják a helyüket ezen a szakterü­leten, sőt elég ambíciót érezve magukban a Rendőrtiszti Főis­kola büntetés-végrehajtási sza­kára is jelentkezhetnek - szö­gezte le dr. Budai István. Balassagyarmat Egy kiemelke­dő kezdeményezés részeként április másodikén dr. Budai István büntetés-végrehajtási ezredes, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön intézetpa­rancsnoka, illetve Lavaj Ár­pád, a Mikszáth Kálmán Gim­názium, Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója, vala­mint Medvácz Lajos polgár- mester - a város önkormány­zata nevében - az iskola és az

Next

/
Thumbnails
Contents