Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-05 / 80. szám

2008. ÁPRILIS 5., SZOMBAT 15 S P O RT TÜKÖR mmMHnTiTTrni^ Rangsor... Czene Gyula ITÉHfM WfiÜlflWHniiMim-iTTiii ezekben a napokban is na­pirenden szerepel a sportegyesületek, sportágak, rendezvények tá­mogatása. Előfordul, hogy előre rögzített szempontok alapján rang­sort állítanak fel, s szabályozzák az elnyerhető összeg nagyságát is. Többen talán jelentős mennyiségű pénz elnyerésében reményked­nek, de a rendelkezésre álló anyagiakból nem lehet megnyugtatóan kielégíteni az egyesületek igényeit, melyek a rendszerváltás óta nö­vekvő mértékűek. MŰaaMXm,HOi^t^^T(kAV«UJtUiKlK nagy része kivonult a ma­gyar sport mögül, s ma még viszonylag kevés tőkeerős cég vállal szá­mottevőnek mondható szponzorációs szerepet. Az egyesületek életbentartása jórészt helyi szintre tolódott, s az önkormányzatokra hárul a sportfinanszírozás jelentős szelete. így van ez, noha az isko­lai testnevelés és sport működtetésén kívül nem tartozik kötelezően ellátandó feladataik közé több, nagyrészt kényszerűségből felvállalt sporttámogatás. Nem véletlen, hogy mára az országban - így szű- kebb régiónkban is - változatos kép alakult ki a sport körül... Akad­tak (és ma is vannak), akik az európai uniós források megjelenésé­től reméltek kedvező változást A magyar sportba természetesen nem özönlik az uniós pénz, ezért is érdemes más országok gyakor­latára és a sport pozícióira figyelnünk. almám • i az EU régebbi országaiban a rend­szeresen sportolók aránya 50 százalék körüli. Ebben szerepet játszik, hogy a sporthoz kapcsolódóan (is) virágzik a civü kultúra. Olyan élet­módklubok működnek, amelyek tagjai különböző sportágakat rend­szeresen, közösségben művelnek. Az Európai Unió szabályozása szerint a kluboknál, egyesületeknél csupán nonprofit tevékenységet lehet közpénzből támogatni, a sport piaci működéséhez nyújtott ál­lami támogatások viszont nem megengedettek. ( A tagországok gWMBWjWAAUWWt elmondható, hogy az önkor­mányzati támogatások súlya mindenütt a legjelentősebb. Sok ország­ban - hasonlóan mint nálunk - komoly szerepet vállalnak az önkor­mányzatok a létesítmények működtetésében. Az előrejelzések sze­rint az önkormányzati forrás a jövőben is meghatározó lesz.- mint a bevezetőben említettem - rang­sort készítenek az önkormányzatok. Remélhetőleg előnyben része­sítik azokat az egyesületeket, amelyek rendelkeznek a sportágukkal kapcsolatos tervvel, ahol képesek felvázolni kitűzött céljaik megva­lósításának mikéntjét, ahol megjelölik, hogy azokat milyen forrás­ból kívánják megvalósítani, s törekednek önállóan is finanszírozni tevékenységüket Az önkormányzatok ugyanis csupán részfeladat­okhoz nyújthatnak támogatást és esetenként az induláshoz adhat­nak átmeneti segítséget.. Noha a támogatásra érdemesek köre egy­re bővül, azokat a sportágakat sporttevékenységet érdemes támogat­ni, amelyek tömegeket mozgatnak meg, s hosszú ideig - több kor­osztályban is - űzhetők: A hagyományos sportágak mellett figyelni kell a modem mozgásformákat ajánló - növekvő népszerűségű - sportszerveződésekre is. Zárják ki a tiltakozókat! emmwm. Walther Tröger, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német tagja minden spor­tolót kizárna a pekingi játékok­ról, aki a tibeti helyzet ellen til­takozik. „Az olimpia a sportról, az eredményekről szól, a ver­senyzőknek az a dolguk, hogy a hazájukért küzdjenek, nem pe­dig a demonstrálás” - mondta Tröger. Tröger elmondta: ered­mények törlésére nincs lehető­ség, ha valaki az eredményhirde­tést használja fel politikai néze­teinek ismertetésére, akkor leg­feljebb utólag indítható ellene fe­gyelmi eljárás, az érmétől azonban nem lehet megfosztani. Bronzéremért válogatottság ATtUÉrfttfcA Országos 50 km-es gyalogló ob, Dudince A hagyományokhoz híven a gyalogló idény kezdete minden év március utolsó szombatján Dudincén (Gyügy), a szép kis szlovákiai település utcáin kezdő­dik el az 50 kilométeres magyar bajnoksággal. A ba­lul sikerült 2007-es év után ismét köszönthettünk a célban balassagyarmati Ipoly Walking Club (IWC) gyaloglót, Fülöp Attila bronzérmes, míg Major Ferenc a hatodik lett. A másik gyarmati, Major Ferenc is a legjobb hatban végzett A szomszédos országok atléti­kai szövetségei (magyar, szlo­vák, cseh, ukrán) jó együttműkö­désének köszönhetően már évek óta közösen rendezik meg saját hazájuk országos bajnokságát, ezzel is biztosítják gyalogló ver­senyük magas színvonalát. Szombaton 17 ország, közel 300 résztvevő­je jelent meg az ünnepélyes meg­nyitón, mely után 75 gyalogló so­rakozott fel az 50 km-es gyaloglás rajthelyén és kezdték meg több órás „városnézésüket”, gyaloglá­sukat. Az indulók között találtuk a balassagyarmatiak két verseny­zőjét, a tavaly harmadik figyel­meztetése után kizárt Fülöp Atti­lát, valamint Major Ferencet, akik óvatos kezdéssel rótták a köröket egészen fél távig. Attila a magyar élmezőnnyel a 2-4. helyen felvált­va gyalogolt, még Major a 6-8. he­lyen diktálta saját tempóját. Amint már lenni szokott az 50 ki­lométeren, ezúttal is 3540 kilo­méterig csak „utaztak” a verseny­zők, és az igazi gyaloglás csak ez­után kezdődött. Attilánál az utol­só kör megkezdését jelző csenge­téskor már lehetett látni a mozgásán, hogy nincs különö­sebb baj és esély nyűt a bronz­érem megszerzésére is. Amikor a célegyenesbe fordult, már biztos volt az érmes helyezés, végül a többszörös magyar bajnok győz­tes Czukor, és az ezüstérmes No- vák mögött az előkelő harmadik helyen érkezett a célba. A másik gyarmati, Major Ferenc a tél nagy részében gerincsérüléssel bajló­dott, sokáig kérdéses volt az indu­lása. Végül is rajthoz állt, megbíz­ható versenyzéssel kissé elfárad­ván az előkelő hatodik helyet sze­rezte meg.- Sajnos az alapozásom nem volt tökéletes, így nem csúcsfor­mában érkeztem a versenyre - mesélte Attila. - Ennek ellenére jól ment a verseny 42 kilométe­rig (ott még a második helyre is volt esélyem), onnantól azonban kijött a minőségi munka hiánya. Teljesen kimerültem, „eléhez­tem”. A legjobb időmtől messze elmaradtam, azonban így is si­került megcsípnem a magyar bajnoki bronzérmet, amivel is­mét bekerültem a válogatottba. Fülöp Attila az itt elért harma­dik helyével kivívta csapattag­ságát a május 10-11. között az oroszországi Csebokszariban megrendezendő Gyalogló Világ Kupán (50 km) szereplő magyar csapatban. Előtte még április 27- én Békéscsabán is rajthoz áll az országos 20 km-es bajnokságon, ahol szintén bízhatunk egy jó nógrádi szereplésben. Eredmények. 50 km-es gyalog­ló magyar bajnokság, férfiak (11 induló): 1. Czukor Zoltán (KBSK) 4;06:12 óra ... 3. Fülöp Attila (Ipoly WC) 4;23:56 ... 6. Major Ferenc (Ipoly WC) 5;08:47. Csa­patbajnok: 1. Bp. Honvéd SE 14;52:08. 20 km-es gyalogló ma­gyar bajnokság, nők (17 induló): 1. Füsti Edina (TSC-Geotech) 1;36:57. Csapatbajnok: 1. Bp. Honvéd SE 5;28:42. ■ Bakos László Fülöp Attila bronzérmes lett az ob-n Több kiemelkedő eredmény inSmaufek A hónap végén Orosháza ad otthont a fekvenyo­mó diákolimpia idei országos döntőjének, s a nógrádi ver­senyzők felkészülését segíten­dő a balassagyarmati Vitalitás SE erőemelő szakosztálya ismét megrendezte a megyei döntőt. Többek között Salgótarjánból, Pásztóról és Szécsényből is szép számmal érkeztek ver­senyzők az elmúlt hét végén a Nagyligeti Sporttelepen rende­zett megmérettetésre, legtöb­ben ugyanakkor a balassagyar­mati Mikszáth Kálmán KEVIG Szakközépiskolát képviseleték a népes mezőnyben. A mérle­gelést követően Honfi Attila, a megyei szövetség elnöke kö­szöntötte a fiatalokat és testne­velőiket, majd a résztvevők há­rom korcsoportban és tíz súly­csoportban kezdték meg a küz­delmeket, amelyben az alábbi kiemelkedőbb eredmények szü­lettek: Lányok. V. korcsoport 60 kg: luhász Dóra (Mikszáth Gimnázi­um Pásztó) 42,5 kg. 67,5 kg: Al­bert Szabina (Mikszáth Gimná­zium Pásztó) 37,5 kg. 75 kg: Kiss Dorina (Mikszáth Gimnázium Pásztó) 40 kg. VI. korcsoport 75 kg: Gömör Marianna (Mikszáth Gimnázium Pásztó) 50 kg. Fiúk. IV. korcsoport 67,5 kg: Ábel Má­té (Madách Imre Gimnázium Salgótarján) 70 kg. 75 kg: Vadas Lambert (Mikszáth KÉVIG Ba­lassagyarmat) 80 kg. V. korcso­port 60 kg: Lackó Gergő (Fáy András SZKI Bátonyterenye) 70 kg. 90 kg: Rácz Renátó (Mik­száth KÉVIG Balassagyarmat) 120 kg. 100 kg: Bogdán Gábor (Szondi György Szakiskola Ba­lassagyarmat) 117,5 kg. VI. kor­csoport 67,5 kg: Gordos Patrik (Madách Imre Gimnázium Sal­gótarján) 110 kg. 75 kg: Nagy Jó­zsef (Szondi György Szakiskola Balassagyarmat) 127,5 kg. 82,5 kg: Balázs Bálint (II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola Szécsény) 130 kg. 90 kg: Heiser Norbert (Borbély Lajos SZKI Salgótarján) 120 kg. 110 kg: Kovács Balázs (Szondi György Szakiskola Ba­lassagyarmat) 115 kg. 125 kg: Ju­hász Gábor (Mikszáth KEVIG Balassagyarmat) 115 kg. A csa­patverseny végeredménye: 1. Mikszáth KÉVIG Balassagyar­mat, 2. Mikszáth Kálmán Gim­názium és Szakközépiskola Pásztó, 3. Tessedik Általános Is­kola Cserhátsurány. A-CSOPORT Wamsler SE-Salgótarján (1.) - TFSfyA. (2.) Dávid Krisztián, a salgótarjáni egyesület elnöke: - Eljött végre a várva várt rangadó, mondhatjuk, hogy az év meccse. A TFSE csapa­ta valószínűleg egy osztállyal fel­jebb is hasonló eredménysorral büszkélkedhetne, amire számos ki­váló, egykoron az élvonalban is megforduló játékosuk a biztosíték. Csapatszerkezetük szinte tökéle­tes, magas és erős centereik, gyors és pontosan célzó bedobóik van­nak és az irányító poszt sem gyen­gébb az előzőektől. Mégis mi lehet az esélyünk, hol lehet a gyenge pontjuk? Ezt most még nem tudom, de vasárnap este erre is választ ka­punk, mert az biztos, hogy csak egy maradhat Mármint veretlen csa­pat és úgy tervezzük, hogy ezek mi leszünk. Még annak ellenére is, hogy Kolarics ismét nem állhat ren­delkezésre, Fekete pedig épp csak gyógyulófélben van. Szerencsére újra számíthatunk az NB II legna­gyobb rutinnal rendelkező és egy­ben legmagasabb irányítójára, Csak egy (veretlen) maradhat! Kosárlabda NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak Svitekre. A szezon kezdete óta erre az összecsapásra várunk, biztos va­gyok benne, hogy mindenki a tőle telhető legjobbat próbálja majd nyújtani a pályán. Bár a Madách- gjmnázium termének befogadóké­pessége erősen korlátozott, mégis szeretnénk, ha a lehetőségekhez képest a legtöbben buzdítanák csa­patunkat A különleges mérkőzés­hez egyébként csapatunk honlap­ján (www.besztercekk.hu) tippjá- tékot indítottunk: a végeredményt legpontosabban megtippelő szur­kolónk egy, a csapat tagjai által alá­írt pólót kap ajándékba. C-CSOPORT, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS Pásztói SZSE-Green Devils - Cecredlthu 76-89 (6-20,21-22,26-19,23-28) Pásztó, 30 néző, vezette: Sersovszky, Szabó V. Pásztó: MAR­KÓ L 26/3, MOHÁCSIK 18, SZE­LES 13/6, Markó A 4, Szőllősi 13. Csere: Lukács 2, Reviczki, Zeke. Já­tékosedző: Reviczki Gábor. Kipon­tozódott: Szeles (38. perc). A közel legerősebb csapatával kiálló PSZSE nagyon eltökélten és a győzelem reményében várta a jó erőkből álló Cecredit elleni össze­csapást, azonban a nagy készülő­dés ellenére az első negyedben ka­tasztrofális teljesítményt nyújtot­tak a pásztóiak. A védekezésben is gyengélkedő házigazdák közelről és távolról egyaránt szörnyű dobó- százalékot produkáltak, s eladott labdáikból a fővárosiak könnyedén növelték a különbséget. A der­mesztő első etapot követően azu­tán sikerült valamennyire rendez­niük a sorokat Szeleséknek, akik azonban továbbra is meglehetősen gyenge hatásfokkal célozgattak mezőnyből (27-42). Fordulás után a vendéglátók próbáltak nagyobb iramot diktálni, s Markó István be­törései, valamint Szőllősi Szabolcs palánk alatti játéka révén lassan­ként sikerült is közel közelebb fér­kőzniük riválisukhoz. A tizennégy lepattanót begyűjtő Szeles Péter vezette hátsó alakzat is javuló for­mát mutatott, így a záró felvonás előtt már tíz ponton, azaz látótá­volságon belül volt a különbség. A végjátékot óriási rohanás és ke­gyetlen faultcsata jellemezte. Két és fél perccel a vége előtt a pásztó­iak hat pontra zárkóztak fel, ám a fordításra már nem maradt erő, s a jól büntetőző vendégek a lefújás előtt bebiztosították megérdemelt győzelmüket Markó István, a pásztóiak csa­patkapitánya: - A gyalázatos kez­dés és egész meccsen bemutatott gyenge dobószázalék megpecsétel­te sorsunkat Annak örülhetünk csak, hogy nem estünk össze már az elején és jó mérkőzést sikerült produkálnunk. Igaz ezért nem jár két pont Hidegkúti KK - Pásztói SZSE- Green Devils Markó István, a pásztóiak csa­patkapitánya: - Ezzel a mérkőzés­sel megkezdődik számunkra a fel­sőházi rájátszás második köre, az­az a bajnokság a finiséhez közelít Az odavágók során szomorú mér­leget produkáltunk, hiszen mind az öt mérkőzésen vesztesen hagy­tuk el a pályák s az előjelek alap­ján nem valószínű, hogy épp a baj­nokjelölt Hidegkúti KK otthoná­ban sikerül megszakítani ezt a rossz sorozatot Ráadásul munka­helyi elfoglaltság miatt erősen kér­déses Szőllősi Szabolcs és Markó Attila szombat délelőtti játéka. En­nek ellenére szeretnénk a lehető legtovább partiban maradni ezen a mérkőzésen, hogy megmutassuk nem véletlenül vagyunk az első tíz között A következő összecsapá­sokra gondolva jó lehetőség nyílik majd a gyakorlásra is, hiszen a hát­ralévő találkozókon lesz mit tör­leszteni. Bízom benne, hogy a csa­pat megmutatja tartását és a lefú­jás pillanatában emelt fővel jövünk majd le a pályáról. A legutóbbi játékhét eredményei: Cecredithu - TFSE/B 73-71, MAFC KS-BME - Nagytétényi Ko­hász 90-75, Net154-Hyperteam - MAFC KS-BME 63-77. A bajnokság állása LHkfegoíliKK 12 U 11009-734 0.958 2. TFSE/B 12 9 31051- 880 0875 3. Jászberényi 12 9 31066-968 0.875 4. Cecredithu 13 9 41083- 929 0846 5. MAPC-BME 13 6 71123-1146 0.731 6. Vasas-MKBE 12 5 7 905-922 0.708 ZToidyVH 12 4 8 823-953 0.667 8. Net'54-R 13 4 9 878-980 0.654 9. Pásztó SZSE 13 310 964-1165 0.615 10. Nagytétényi K. 12 210 789-1014 0.583 ■ H.P.

Next

/
Thumbnails
Contents