Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-12 / 86. szám
Vasárnap IDA. Több germán név egybeesése. Keletkezhetett az egyik walkür, Itis istennő nevéből, vagy az „id” szótőből, akkor pedig jelentése: tevékeny, serény. Védőszentje: Herzfeldi Szent Ida. Virága: a díszbors. Ida egy görög hegy neve is, ahol Paris királyfi a nyáját legeltette, és itt jelent meg előtte a három görög istennő, hogy döntse el, melyikük a legszebb. A görög mitológia szerint ennek a döntésnek a következménye lett a trójai háború. A Nap kel: 5.59, nyugszik: 19.31 órakor. A Hold kel: 11.52, nyugszik: 3.06. HUMOR- Na, mi volt az érettségin? - kérdezi a fiát a bankrabló.- Ne izgulj, fater, három ember másfél órán át faggatott, de semmit nem tudtak kiszedni belőlem. * * *- Miért mondtad azt, hogy jobb -lett volna Mátyás király idejében iskolába járni?- Például azért, mert mennyivel vékonyabb történelemkönyvből kellene tanulnunk. * * * Két atléta beszélget:- Te mennyit futsz száz méteren?- 6,5 másodpercet.- Az nem lehet, hiszen a világrekord is nyolc másodperc fölött van!- Csakhogy én tudok egy rövi- debb utat... * * *- Hagyod azonnal abba a verekedést, Samu! - rivall tanítványára a tanító. Hát nem tudod, hogy az okosabb enged?- Igen, de mit tegyek, ha az Ernő folyton azt állítja, hogy ő az okosabb? * * * Mórickához az anyukája:- Kisfiam, miért nem játszol Pistikével?- Jaj, anya, te szeretsz olyan gyerekkel játszani, aki verekszik és csúnyán beszél?- Nem.- Na látod, Pistike sem. L GALTATAS 2008. ÁPRILIS 12., SZOMBAT «Mat ^ * 12 °C> . 1»°C 12°C. . Í3°C . igfhy Salgótarján armat* . ‘ Bátoáytereflfe Éfc ' * * ‘ Rétság * ‘ Pásztó*#!*'- ems ■mi*- * J3 °C 19 °C WS' * 12' Készíttette: zones ógrád megyében ma kiadós mennyiségű eső esik. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, és mérsékelt északi szél fúj. Vasárnapra viszont elvonul a csapadékzóna. Gyenge légmozgás, szép, napos idő várható. A jellemző hőmérséklet szombaton délutánra 13 (ok köré emelkedik, vasárnap reggelre 7 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: hétfőn, kedden ismét változékonyabb idő, elszórt záporok valószí- núek. Szerdán, csütörtökön átmeneti lehűlésre van kilátás további gyakori csapadékkal. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a kiadós esőtől csúsznak az utak. A féktávolság akár tíz-harminc méterrel is megnőhet. A helyenként fel- hőszakadásszerú eső vízátfolyásokat, esetleg felúszást okozhat! A haladási sebességet jelentősen csökkenteni kell. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). 19 °C-áj 17 re Vízhőmérséklet Duna 9-11 “C Tisza 10-11 °C Balaton 11 C Veisncei-tó 13 °C Fertő 13 °C Tisza-tó 10°C Hójelentés Dachstein 100-620 cm Obertauern 180-280 cm La Thuile 40-250 cm lejárati idő törlesztőrészlet THM 60 hónap 12.000 Ft/hó 17,34 o/o MIÉRT KOCKÁZTATNA, HA NEM MUSZÁJ! IGÉNYELJEN FORINT HITELT A Cserhátvidéke Takarékszövetkezetnél! 500.000 Ft, 14% kamat, 3% kezelési költség, 0,5% hitelbírálati díj Az adatok tájékoztató jellegűek, bővebb információért keresse kirendeltségeinket. Igazgatóság Április 10-i 3 6 8 9 12 14 20 23 25 27 Rk>ío nyerőszámok 36 37 38 56 57 63 66 69 72 73 NAPI HOROSZKÓP KOsp.21-IV.20.). A növő Hold és bolygója, a tűzjegyű Mars segíti önt mindenféle új dolog létrehozásában, fejlődésben. Kerülje a dicsekvő megnyüvánulásokat! bika (IV.21-V.20.). A növekvő Hold tüzes energiája a pozitív döntéseknek és cselekedeteknek kedvez. Most mindent határozottabban és magabiztosabban tesz. Baráti kapcsolata harmonikus. ikrek (V.21-VL2L). A Hold növekvő szakaszban van, és elősegít mindenféle újító munkát Testileg és lelkileg is tökéletesen felfrissülhet. Töltse szórakozással a hétvégi napokat! rák (VI. 22—VII. 22.). Új perspektívák nyílnak meg ön előtt. Természetének kreatív ötletekkel gazdag oldalát most tudja igazán kibontakoztatni. Esténként jó érzéssel hajthatja álomra a fejét oroszlán (V1I.23-V1II.23.). Ez a hétvége nem ígér különösebb izgalmakat. Kívánni sem lehetne jobb napokat a pihenésre, kikapcsolódásra. Nincs miért bosszankodnia. szűz (Vili. 24—DC23.). Egy sor otthoni teendővel kell foglalkoznia. Életében most kellemes helyet kapnak a rokonok is: nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek. mérleg (IX. 24—X. 23.). Ma a szerelemre összpontosítson. Tervezzen valami szokatlant, valami egyedit Ha az utóbbi időben sokat volt a négy fal között, menjen el hazulról. skorpió (X.24-X1.22.). Tervezgeti, hogy egy családi összejövetelt rendez. Élvezi az együttlétet, a beszélgetést Ezáltal saját helyét is pontosabban látja a világban. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Egy családi üggyel kapcsolatban jó híreket kap. A hét végén a partnerkapcsolatok kerülnek előtérbe. bak (XII. 22-1.20.). A növő Hold felépít, energiát tárol és pihenésre, nyugalomra hívja. Érdekes meghívást kaphat, amit ha elfogad, remekül kikapcsolódhat. vízöntő 0. 21-11.20.). Az első negyedben járó növő Hold és a meleg napsütés szárnyaló jókedvet biztosít Szabaduljon ki otthonról, induljon nagyobb bevásárlókörútra. halak pi. 21-111.20.). A növő Hold idején most törődjön saját magával, testével-lelkével. Ne spóroljon, nagyon jót tesz azzal, hogy megvigasztal valakit, aki el van keseredve. Szombati rádió- és televízióműsor-ajánlat Vasárnapi rádió- és televízióműsor-ajánlat 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 8.00 Hétmérföld 8.40 Delta 9.15 Fel a cipővel! .10.10 Az ezüst vadló 10.40 Pizsamaparti 11.05 Egy kamasz lány naplója 11.30 Most a Buday! 12.01 Hírek 12.10 Fogadóóra 12.40 Momentum 13.10 Klipperek 2.0 13.40 Lég-Tér 14.10 TS - Bajnokok Ligája-magazin 14.40 TS - Euro 2008 Labdarúgó-Eb mag. 15.10 TS - Cselgáncs- Európa-bajnokság 17.15 Ötcsillagos szerelem 18.05 Rocklexikon 19.00 Luxor-show 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek 20.00 Ötöslottó-sorsolás 20.15 A társulat 23.10 Sporthírek 23.20 Koncertek az A38 hajón 8.00 Nap kelte plusz 9.00 Zöld -7-es (30/30.) 9.02 Mazsola és Tádé 9.10 Angelina, a balerina 9.20 Cirmos őrmester 9.30 Vivát Benyovszky! 10.30 Én táncolnék veled 10.45 Szívtipró gimi 11.30 „Kodály után, száz évvel” (10/2.) 11.55 Zöld 7-es (30/30.) 12.02 Gastroblues (16/1.) 12.25 KorszakAlkotás 12.55 Tanuljunk szakmát! 13.20 Folkszimfónia 13.55 Nyugat 100- A vetélkedő 14.40 Alma Mater (6/3.) 15.35 A zsánerűimtől a legendáig (10/4.) 16.10 Anyámasszony katonája 17.50 Pecatúra (9/8.) 18.15 Zöld 7-es (30/30.) 18.20 Klikkerek 18.45 Popsziget 19.10 Bravó Tv 19.40 Esti mese 20.05 Pillanatok a nagyvilágból 20.10 Zöld 7-es 20.30 Híradó este. Sport 21.00 A vándorló palota papán rajzfilm) 22,55 Zöld 7-es (30/30.) 22.59 A papa szolgálati útra ment (jugoszláv film, 1985) SEE 6.00 Tv2-matiné 10.20 Teleki Sámuel útján 10.55 Babavilág 11.30 Tökös csajok 12.00 Ed 12.55 Charlie - Majom a családban 13.55 Bűbájos boszorkák 14.55 Az elveszett ereklyék fosztogatói 15.55 A magányos ügynök (angol kalandfilm, 1989) 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.35 A kiválasztott- Ki lesz Úri Geller utódja? 21.45 gordertown - Átkelő a halálba (amerikai thriller, 2006) Több mint egy évtizede egy sorozatgyilkos szedi áldozatait az észak-mexikói határváros, Juarez környékén. Az áldozatok mind szegénysorból származó fiatal munkásnők, akiket haláluk előtt megkínoznak és megerőszakolnak. Lauren Adrian egy bátor amerikai újságírónő, aki saját életét kockáztatva ered az elkövetők nyomába, hogy megpróbálja felderíteni vegre az évek óta elfedett igazságot. Közben: Kenósorsolás 24.00 Aviátor (am.-német film, 2004) KLUB 6.25 Digimon 6.45 Kölyökklub 8.55 Disney-rajzfilmek 10.10 Receptklub 10.25 06-91-334-455 11.30 Ótletház 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.10 Autómánia 12.50 Ki vagy, doki? 13.45 Tequila és Bonetti legújabb kalandjai 14.45 Tengeri őrjárat 15.50 Döglött akták 16.45 Rajzás- A pusztítás napja (am. katasztrófafilm) 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.35 Csúcsformában 2. (amerikai akcióvigj.) 21.20 Túszjátszma (am.-német thriller) Egy fiatal anya és gyermeke halálával végződő túszmentő akció után Jeff Talley (Bruce Willis), a Los Angeles-i rendőrség szakértője egy csendes kisváros rendőrfőnökeként folytatja pályáját. Nem sokkal megérkezése után azonban három rablásra készülő tinédzser tévedésből egy korrupt könyvelő tulajdonában lévő, több millió dollárt érő villában találja magát. Pánikba esnek, és túszul ejtik a családot, ezzel Talley számára pontosan ugyanazt a helyzetet idézik elő, amivel az életében soha többé nem akart szembenézni. 23.30 Férjfogó (amerikai vígjáték, 2000) VIASAT3 6.05 Otthonunk 7.05 Segítség, sztár lettem! 7.35 W.I.T.C.H., a tini boszorkányok 8.05 Kardok királynője 9.05 Na végre, itt a nyár! 10.05 Hipper legújabb kalandjai 11.05 Topmodell leszek! 12.05 Testvérek 13.05 Motoros zsaruk 14.05 Dunai zsaruk 15.05 Mission Impossible - Az akciócsoport 16.05 Gyilkos sorok - Kettős személyiség (amerikai krimi, 1997) 18.05 Sokkoló videók 19.05 Ijesztgetők 20.05 Emberi történetek 21.05 KI - A helyszínelők 22.05 A negyedik fázis (am.-kanadai akciófilm) A New England-i Egyetem biztonsági szolgálata remekül végzi a dolgát. A főnök Steven Bírnám. Éles szemét semmi nem kerülheti el. Őrzi az egyetemet, vigyáz a diákokra. Mégis, az utóbbi időben egyre több halálesetről tudósít az egyetemi újság. Simon Taté is itt dolgozik, miközben média szakon újságírást tanul. Barátja, Roanic doktor hívta New Englandbe, miután Simont, aki a Tengerészeti Akadémia focicsapatának sztárja volt, doppingolás miatt kirúgták az akadémiáról. Egy békésen induló napon Simon összefut a doktorral, aki pár perc múlva holtan fekszik az utcán. És ezen a napon megkezdődik a hajsza... DUNA TV 8.45 Apró nyomozók 9.10 Cimbora 9.40 Négyzetméter (ism.) 10.10 Mozaik nemzet 11.10 Talpalatnyi zöld 11.45 Híradó. Időjárás 12.00 Duna tér 12.10 Isten kezében 12.40 Élő népzene 13.10 A világörökség kincsei 13.30 Totemállatok 14.25 7. Nemzetközi Cirkuszfesztivál 15.25 Univerzum 16.25 Ákos Még közelebb 17.25 Mese 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Arcélek 19.15 A simlis és a szende 20.10 Lakótársat keresünk (fr.-spanyol film, 2002) 22.05 Hobo - Kötéltánc 23.25 Duna-sport 23.40 Dolgok, amelyekért érdemes élni (spanyol film, 2004) 15.45 Férfi kézilabda KEK elődöntő MKB Veszprém- Schaffhausen (élő) 17.45 Női kézilabda Magyar Kupa, elődöntő DVSC-Aquaticum- Dunaferr (élő közvetítés) 19.45 Női kézilabda Magyar Kupa, elődöntő Budapest Bank-FTC- Győri Audi ET0 KC (élő) 22.00 Labdarúgás, spanyol bajnokság (élő) KOSSUTH 13.05 Áprilisi rádiókabaré. 14.04 Cigányóra. 15.05 Zöldövezet 15.30 Magyar- országról jövök. 16.04 Időt kérek. 17.04 Az öt karika jegyében. 17.50 Sportvilág, 18.04 Világóra. 18.35 G7. 19.05 Sportvilág. 19.25 Határok nélkül. 19.50 Mese. 19,58 Zene. 20.04 Falak között 20.52 Andrea Bocelli éneket. 21.04 A szabadság sárgája. 22.00 Krónika. 22.20 Sportvilág. 2230 Esti beszélgetés. 23.00 Kenó. 23.04 Arcvonások. PETŐFI 5.00 Zenei válogatás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.30 Hírpercek 11.02 Sporthírek 13.02 Sporthírek 15.02; 17.02; 18.02; 19.02 Sporthírek 20.00 Hírek Időjárás és közlekedés. 20.02 Sporthírek, 24.00 Himnusz. 0.02 Éjféli mix. 1.00 TARJÁNITV 10.00 Grand Prix 10.30 Epí-tech 11.00 Jatékháló 12.00 Info Tv 13.00 Hírfüzér 13.30 Működik a civil kerekasztal 14.05 Hogy volt... (1.) (Képek a Petőfi Színjátszók előadásaiból) 14.15 Nógrád 14.50 Thaiföldi pillanatok 15.00 Tarjáni Tátika 2008 16.10 Fehér szellő 16.15 Csendes percek 16.35 Hírfüzér 17.00 „Vadrózsából tündérsípot” - gyermekműsor 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 Házibuli Attilával jós vendégeivel 21.55 ízelítő Főzőcske-műsor 22.00 Diliinger és Capone (amerikai fim) 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 8.00 Főtér - Sárvár 8.55 Miért épp a demokrácia? 9.55 így szól az Ur! 10.00 Evangélikus magazin 10.30 Evangélikus ifjúsági műsor 10.35 Mai hitvallások 11.05 Láng György emlékére 12.00 Hírek 12.10 Moto GP 2008 13.20 Tizenkét kőmíves 13.50 Moto GP 2008 15.00 Cselgáncs-Európa- bajnokság 15.25 TS Moto GP 2008 16.25 Cselgáncs-Európa- bajnokság 16.55 Stílus 17.25 Panoráma 18.20 BBC-exkluzív 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Tűzvonalban 20.55 A szólás szabadsága 22.00 Szeretők és titkok 22.55 Hírek. Időjárás 23.10 Sport 7 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 8.00 Nap-kelte plusz 9.00 Süni és barátai 9.10 Pufóka kalandjai 9.20 Marci (rajzfilmsor.) 9.50 A mesemondó 10.15 Az én hazám 10.30 Eszem-iszom 10.45 Szívtipró gimi 11.30 Portréfilm Kis Róka Csaba festőművészről 12.01 A sokszínű vallás 12.10 így szól az Úr! 12.20 Engedjétek hozzám... 12.25 Katolikus krónika 12.55 Evangélikus magazin 13.25 Mai hitvallások 13.55 Ars Hungarica 14.15 „Áldom a nyüzsgő Rómát?” 15.15 Az UNESCO Magyarországon 15.40 Etűdök építészetre 16.10 All a bál (magyar film, 1939) 17.50 Kulissza 18.15 Nyugat 100 - A vetélkedő 19.05 Bravó Tv 19.30 Esti mese 20.00 Zöld 7-es (5/5.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Az angol beteg (angol-amerikai film) 22.35 Magánbeszélgetések 23.30 Még egy csók (angol film, 2004) U 0 6.45 Tv2-matiné 9.35 Joey 10.05 Ingatlanbróker 10.45 Két testőr 11.15 Stahl konyhája 11.45 South Beach 12.35' Baywatch Hawaii 13.35 Psych- Dilis detektívek 14.30 Smallville 15.30 Kyle, a rejtélyes idegen 16.30 Kémkölykök 2.- Az elveszett álmok szigete (am. kalandvígjáték) 18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Az utolsó vakáció (amerikai vígj., 2006) 22.20 Az orvlövész (német akciófilm, 1999) Lánya halála után az egykori idegenlégiós, hírhedt profi orv- lövész, Volker Bretz egy illegális katonai szervezet nukleáris támadását készíti elő. Az angol titkosrendőrség képtelen sarokba szorítani, ezért egykori kiképzőjét, Frank Hectort kényszerítik arra, hogy gyengéit ismerve, csalja csapdába egykori tanítványát. Az angol belügy tudja, hogy kétesét/es játékba kezd, hiszen Hector sem a hazafiasságáról híres és legalább olyan veszélyes, mint kijelölt ellenfele. Közben: Kenósorsolás 23.55 Volt egyszer egy Amerika (olasz-amerikai krimi) K LUB 6.00 Slayers- A kis boszorkány 6.20 Digimon 6.40 Kölyökklub 8.40 Jackie Chan legújabb kalandjai 9.00 Tini nindzsa teknőcök új kalandjai 9.20 Inuyasha 9.50 Receptklub 10.10 06 91-334 455 11.20 Európai idő 11.40 MeneTrend 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.10 Isteni sugallat 13.05 Magyar autósportmagazin 13.25 Forma-l-magazin 13.55 Red Bull Air Race 14.30 Nagymenők 15.25 Titkos küldetés 16.00 Hatoslottó-sorsolás 16.25 Rabló-pandúr (olasz akcióvígjáték) 18.30 Híradó 19.05 Cobra 11 20.00 Starsky és Hutch (am. akcióvígjáték) Amikor David Starsky szolgálatban van, nincs, ami megállítsa. Márpedig ő mindig szolgálatban van, mániákus makacssággal üldözi a bűnözőket. Társai nem is bírják a tempót; prsabban váltogatja őket, mint a sebességet imádott, tűzpiros Gran Tori- nójában. így kerül mellé Ken Hutchinson, aki tökéletes ellentéte, vészesen lezser, és magasan tojik mindenkire és mindenre, különösen a szolgálati szabályzatra. A két rendőr gyilkossági ügyben nyomoz. Hutch informátora és a túl készséges pompomlány segítségével vetik magukat az ügybe, és keverednek bele egyre mélyebben. 22.15 Heti hetes 23.30 Portré 6.35 Otthonunk 7.05 Segítség, sztár lettem! 7.35 W.I.T.C.H., a tini boszorkányok 8.05 Ijesztgetők 9.05 Robin Hood legújabb kalandjai 10.05 Forró szél 11.05 Androméda 12.05 Szexi kamera 12.35 Start 13.05 Sokkoló videók 14.05 Herkules 15.05 Xena 16.05 Most jövök a falvédőről (amerikai vígjáték, 1993) 18.15 Az igazi helyszínelők 19.15 Columbo - Columbo a guillotine alatt (amerikai krimi, 1989) 21.05 CSI- A helyszínelők 22.05 Az elnöknő 23.05 A kukorica gyermekei 5. (amerikai horror, 1998) ' DUNA TV 6.55 Apró nyomozók 7.20 Hol volt, hol nem volt 7.40 Nyelvőrző 8.05 Állati történet 9.30 Vincent és én 11.15 Kalandozó 11.45 Híradó. Időjárás 12.05 Duna tér 12.15 Elő egyház 12.45 A magok oltalmára... 12.55 Élő népzene (ism.) 13.25 Csellengők 13.50 Válogatás a marosvásárhelyi Kívánságkosár nótagálából 15.25 Vannak vidékek 16.30 Váratlan utazás 17.20 Mese 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Cesarla Evora 20.40 Még mindig lakótársat keresünk (angol-fr. film, 2005) 22.50 Kézjegy 23.35 Duna-sport 23.50 Ponyvapotting 14.45 Labdarúgás, Udinese-Roma (élő) 17.15 Női kézilabda Magyar Kupa, döntő (élő közvetítés) 19.30 Arany pillanatok 19.45 Gillette Worid Sport 20.15 Labdarúgás, Internazionale-Fiorentina (élő közvetítés) 22.30 Kosárlabda Cleveland-Miami KOSSUTH 12.00 Krónika, 12.22 Harminc perc alatt a Föld körül. 13.04 Népzene. 14.04 Szonda, 14.35 Oxigén. 15.04 Hangalbum. 16.04 Disputa. 17.50 Sportvilág. 18.04 Esti séta. 19.54 Mese. 21.00 Kenó. 21.04 Váreggeli műsorából. 22.00 Krónika. 22.20 Sportvilág. 22.30 Rádiószínház. 23.25 Elmés és mulatságos rövid anekdoták. PETŐFI 5.00 Zenei válogatás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.30 Hírpercek. Benne: hírek, körzeti időjárás, közlekedés és sport 11.02 Sporthírek. 13.02; 15.02 Sporthírek. 15.03 Vadonat 16.03 Zenei válogatás. 17.02; 19.02 Sporthírek. 20.00 Hírek, időjárás és közlekedés. 21,00 A hétvége sportja, 22.00 Zene olvasáshoz. 24.00 Himnusz TARJÁNI TV 9.00 Teleshop 9.30 A történetek igazak 9.50 ízelítő Főzőcske-műsor 10.00 A Krisztus Szeretete Egyház műsora 10.30 Infománia - magazin 11.00 Játékháló 12.00 Info Tv 13.00 Hírfüzér 13.35 Kirándulj! Ne motorozz! 13.55 Hogy volt... (2.) 14.05 Pásztó műemlékei 15.00 Tarjáni Tátika 2008 16.10 Vidékünk magazin 16.35 Hírfüzér 17.00 Bence-show 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 A megszállott (amerikai film) 23.00 Házibuli Attilával és vendégeivel NÓGRÁD M HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: _________________________________________________ Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, köz ületi napuap Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1800 Ft, negyedévre 5400 Ft, fél évre 10800 Ft, egy évre 21600 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i A2újsága • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. ' szerkesztőségi rendszerrel készült.