Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-11 / 85. szám

2008. ÁPRILIS 11., PÉNTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Fűkaszára várnak Nézsa. A település önkormány­zata már a tavaszi nagytakarí­tásra készül, s pályázik a rendbetételre szükséges esz­közökre. Most fűkaszára, illet­ve annak használatához szük­séges védőfelszerelésre nyúj­tották be pályamunkájukat. Követendő példa Salgótarján. Dr. Juhász Tibor, a megyeszékhely alpolgár­mestere, valamint Bodnár Be­nedek, a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. ügyveze­tője tegnap Egerbe látogattak azzal a céllal, hogy megis­merjék az ott működő, immá­ron huszonöt éves Városszé­pítő Egyesület munkáját. Mi­vel Salgótarjánban is felme­rült az igény hasonló szerve­zet létrehozására, szeretnék, ha az egri egyesület tapaszta­latai segítségül szolgálnának a megyeszékhely számára is. Országos első Szécsény. A szécsényi Barát Ad­rienn, a balassagyarmati Ró­zsavölgyi Márk Művészeti Isko­la szécsényi tagintézményének volt diákja Budapesten, a Bar­tók Béla Zeneművészeti Kon­zervatóriumban szolfézs-zene­elmélet és brácsa szakán tanul. Adrienn a konzervatórium 3. országos brácsaversenyének el­ső helyezettje. Száz zsák szemét Mátraszele. A főút menti hulla­dékgyűjtés volt a feladata pár napja a közérdekű munkára kötelezett helybelieknek. Az önkormányzat szervezésében nemcsak a lakott települése­ket érintő szakasz mentén, hanem a bárnai elágazótól a mizserfai bekötőútig szedték össze a szemetet, amellyel csaknem száz zsák telt meg. Ünnep a könyvtárban Salgótarján. Mizser Attila író, költő, a Palócföld főszerkesztő­je volt a vendége a költészet napja alkalmából csütörtökön, a Balassi Bálint Megyei Könyv­tárban tartott rendezvénynek. A beszélgetést Laczkó Pál író vezette, a műsorban a Pódium Stúdió és Gressai Ferdinánd, a Váczi Gyula művészeti iskola tanulója lépett fel. Vihar Bélára emlékeznek Szécsény. A költészet napja al­kalmából a Krúdy Gyula Mű­velődési Központ és Könyvtár szervezésben április 11-én, a szécsényi kötődésű költő, Vi­har Béla születésének 100., ha­lálának 30. évfordulójára emlé­keznek. A költőről, a költészet­ről Juhász Ákos előadóművész beszélget a fiatalokkal. Alku Salgótarján. A József Attila Mű­velődési és Konferencia-köz­pontban költészet napi műsor kezdődik április 11-én 16.30 órától, amelyet Székyné dr. Sztrémi Melinda, a város pol­gármestere nyit meg. Megko­szorúzzák a József Attila-dom- borművet és a Radnóti-szobrot, majd Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapító tagjának Alku című zenés játékát mutatják be 17 órától a színházteremben. Megszépül a városközpont A mostani városközpont-rehabilitációt úgy készítették elő, hogy a későbbi projektek is illeszkedjenek a kialakuló összképbe (Folytatás az 1. oldalról)- Az unió település- és városfejlesztésért fe­lelős miniszterei határoztak úgy, hogy ezen­túl az EU csak olyan projekteket fogad el, amelyek egy település fenntartható, hosszú távú fejlesztésének szerves részei, így az egyes ágazati szempontokat egy közös, integ­rált dokumentumban kell összefoglalni. A do­kumentumnak tartalmaznia kell többek kö­zött az intézményfejlesztési, településfejlesz­tési, gazdaságfejlesztési koncepciókat, tehát a települést egy működő, organikus egység­ként kell szemlélni. Az integrált városfejlesz­tési stratégia vizsgálatok alapján tárja fel a hi­ányosságokat, s a helyi társadalom igényeit. Középtávú stratégiai programokat készít, olyan fejlesztési intézkedéseket hoz, amelyek a következő tizenöt év folyamán jobb lehető­ségeket kínálnak az adott településnek - fej­tette ki a szakember. - Mi úgy éreztük, a vá­rosközpont funkcióbővítő rehabilitációja az első lépés. Az integrált stratégia, amelyet a pá­lyázathoz csatolunk, egyébként elemzi Ba­lassagyarmat szerepét a települési hálózat­ban, értékeli a társadalmi, gazdasági adottsá­gokat, a gazdaság erejét, a lakókörnyezet és a közszolgáltatások jellemzőit, s városszerkeze­ti szempontból összehasonlítja a különböző városrészek fejlettségi, szociológiai különbsé­geit. Úgynevezett „problématérképet” hoz lét­re, jövőképet adva az egyes városrészeknek is. Ami Balassagyarmatot illeti: a hosszú tá­vú jövőkép szerint gazdasági, szolgáltatási központ lesz, amely előnyben részesíti a ha­táron átnyúló vállalkozási formákat. Azt kí­vánjuk elérni, hogy folyamatosan növekedjen a hozzáadott érték, s erősödjön a szolgáltatói szektor. Fejlesztem kell a gazdaság kiszolgá­lására ráhangolódó oktatást A turisztikai ágazat kitörési lehetőség, a fejlesztéseket érdemes ebbe az irányba kon­centrálni. Stabilizálódó népességszámot sze­retnénk elérni, s igényesebb lakóhelyi kör­nyezetet létrehozni. A terjeszkedés nem ex- tenzív lenne, hanem a már meglévő épülete­ket kívánjuk minőségivé alakítani. Ä város egyes részeiben szolgáltatási alközpontokat célszerű megteremteni. Például a déli város­rész lehet egy ilyen alközpont, s ez csökken­tené a belváros fölösleges közlekedési terhe­lését is. Az északi városrészben az elavult tömbök, a környezeti minőség javítása, vala­mint az intézmények funkcióbővítése a cél - szögezte le Moór Mátyás. GULYÁS EDINA Hogy tükörbe nézhessünk! Becsület, tisztesség, egyenes­ség. Mai világunkban, sajnos, so­kaknak kevés jelentőséggel bír­nak ezek a szavak. Egymáson át­gázolva, csak a saját érdekeiket szem előtt tartva törtetnek előre sokan, nem számít, hogy a mási­kat a sárba ápolják. Sorozatos rablásokról, betörésekről, fegyve­res támadásokról szólnak a hí­rek, már fel sem kapjuk a fejün­ket, ha egy újabb esetről hallunk. Szinte megszokottá vált, úgy me­gyünk el mellette, mintha ez len­ne a normális, s azon lepődünk meg igazán, ha valami jót hal­lunk. Egy ismerősömmel utaztam a minap, aki elmesélte, hogy bevá­sárolni volta család egy nagy üz­letközpontban, s a nagy sietség­ben a polcok között felejtette a lá­nya pénztárcáját hitelkártyával, személyes iratokkal, pénzzel „megtömve”. Otthon vették csak észre az esetet, s gyorsan hívták az áruházat, hátha egy becsüle­tes megtaláló leadta az elvesztett értékeket, de nem igazán bíztak szerencséjükben. Csodák csodá­jára azonban a megtaláló való­ban becsületes volt és tartalmá­val együtt leadta a tárcát a kasz- szánál. Volt nagy öröm, meg per­sze csodálkozás, hogy vannak még tisztességes emberek, nem minaenKU a pénz najt, s tőimre tartja saját becsületét mások fo­rintjainál. Elég elkeserítő, hogy az ad okot a csodálatra, ha valaki nem lop, ha egyenes gerinccel éli az életét, aki belenézhet a tükörbe és nem kell elszámolnia lelkiismeretével azért, mert mások nehezen meg­szerzett forintjaira emelte a ke­zét. Bármennyire is nehéz napja­inkban a megélhetés, bármennyi­vel is rögösebb az egyenes út és csábítóbb a könnyű pénzszerzés, fontosnak kell lennie az emberi értékeknek is, a tisztességnek, a becsületnek. Hogy nyugodtan a tükörbe nézhessünk! Hulladékkezelésre pályáznak Sz. A. Balassagyarmat. Moór Mátyás, a város főépítésze elmondta: az el­múlt harminc év során, különö­sen a Veres Pálné, a Váci és a Boj­tos utak kiépítésekor, a Springa- domb környéki fóldutakon valósá­gos illegális szeméttároló telepek alakultak ki.- A háztartási hulladék, rossz hű­tőgépek, a Trabant-csomagtartóaj- tók sajátságos egyveleget alkottak és alkotnak az építkezésekből visz- szamaradt sittel. Időnként megtisz­títottuk a területet az önkormány­zat égisze alatt, de egyszerűen nem tudtuk olyan ütemben eltakarítani a szemetet, mint ahogyan azt rend­szeresen kirakták. Mintegy öt-hat ezer köbméter földdel kevert építé­si törmelék és egyéb hulladék talál­ható ezen a területen kisebb-na- gyobb buckákban. Csak ennek a te­rületnek a megtisztítása évi hat­nyolc millió forintba kerül, s akkor még nem is beszéltünk a Delphitől délre eső volt határőrségi gyakorló­térről, az Ipoly-partról, vagy a Nyírjes környékéről. Szemét-eltaka­rításra évente mintegy húszmillió forintot költ a város, ha ebbe a lom­talanítást, a parkfenntartást, a köz- tisztaság fenntartását, az illegális lerakóhelyek megszüntetését , s a környezetvédelmi beavatkozásokat is belevesszük - fejtette ki a főépí­tész, aki azt is hozzátette: ennek a költségnek mintegy a kétharmada megspórolható lenne, ha az embe­rek tudatosabban élnének, nem hal­moznák fel otthon a szemetet, ha­nem esetleg néha saját költségükön is konténert rendelnének a felesle­gessé vált lomok elszállítására. Az évi húszmillió forint egy ré­szét költhetnénk arra is, hogy virá­gosabbá tegyük a várost, parkokat, illetve padokat, szemétgyűjtőket lé­tesítsünk, vagy például rendbe te­gyük a Palóc ligetet. De sétányokat is kialakíthatnánk, fákat ültethet­nénk, megoldhatnánk a vízelveze­tést, útburkolatokat, járdákat hoz­hatnánk rendbe - fogalmazott Moór Mátyás, akitől megtudtuk: a város az illegális hulladéklerakók felszá­molására nyújtott be pályázatot, me­lyet a Környezetvédelmi Minisztéri­um írt ki. ÚJABB MOZAIKOK Salgótarján. Hogyan lehet hasznosítani szabással, varrással, a ruhakészítés során keletkezett selejtet, maradékot? A kérdésre nemcsak gyakorlatiasan, hanem egyben látványosan adtak ötleteket, válaszokat a Borbély Lajos középiskola szakmamozaik elnevezésű, hetek óta tartó programjának tegnapi résztvevői. A fiatalok ízelítőt adtak egyebek mellett rajztudásukból, kisebb ajándéktárgyak összeállításából, s divatbemutatón vonultatták fel a saját maguk ké­szítette alkalmi öltözékeket. A szakmai mozaikokat a Főnix táncklub műsora színesítette.

Next

/
Thumbnails
Contents