Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-08 / 58. szám
2 2008. MÁRCIUS 8., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE A SZÉP MAGYAR BESZÉD HÍVEI Salgótarján. A Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd megyei döntőjét rendezték meg március 7-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A megmérettetés résztvevőit a zsűri elnöke, dr. Gréczy Zsoldos Enikő, Kazinczy-érmes nyelvész, a Miskolci Egyetem tanára köszöntötte. Véleménye szerint az internet, az sms, a skype és az msn világában öröm, hogy vannak fiatalok, akik hirdetik, hogy hívei a szép magyar beszédnek. A zsűriben Bódi Györgyné dr., a könyvtár igazgatója és Tóth Norbertné, Péchy Blanka-díjas tanárnő is helyet foglalt. A verseny első részében egy szabadon választott szöveget olvastak fel a tanulók, a második fordulóban pedig a Kazinczy- -díj Alapítványi Bizottság által küldött, országosan egységes és csak a versenyen kézhez kapott szöveg felolvasásával kellett bizonyítaniuk felkészültségüket. Útlevél zöldségnek, virágnak M.J.____________________________ Egyfelől nyílik, szerkezetében egyszerűsödik ez a világ, másfelől ugyanakkor, szigorít, korlátoz, s ezt olykor éppen a szabadság, a korlátok csökkenése kívánja meg. A növénytermesztés is részese efféle folyamatoknak, alapvetően az élelmiszerbiztonság érdekében. Régebbi és új keletű előírásokat egyaránt be kell tartaniuk azoknak, akik értékesítésre állítanak elő mezőgazdasági termékeket. Többé-kevésbé ismeretes, hogy szőkébb pátriánk nem jeleskedik a zöldségfélék termesztésében, ami nálunk kapható, azt máshol állítják elő. Évről évre kevesebben, de azért Nógrádban is piacoznak még, egyesek azt vallják, a kötelező előírások folyamatos gyarapodása miatt elmegy a kedvük ettől a munkától. Hiszen nem elég, hogy permetezési naplóval kell rendelkeznie az árusnak, újabban már a növényútlevelet is kérhetik tőle... Mire jó mindez? - méltatlankodnak olykor az érintettek. Ugyanezt a kérdést a tájékozódás igényével tettük fel dr. Koncz Lászlónak, a megyei növény- és talajvédelmi szol _gálat igazgatójának, aki először a permetezési naplóval kapcsolatban igazított el. Mint mondta, korántsem új keletű szabá lyozás írja elő a növényvédő szerek használatának pontos dokumentálását az élelmiszerbiztonság követelményei, a növény- egészségügy és a talajvédelem érdekében is. Magyarorszá gon a forgalmazás és a használat végzettséghez kötött. Ennek megfelelően bizonyos szereket csak megfelelő képzettséggel lehet alkalmazni. A napló igen fontos például azért, mert felvilágosít arról: nem frissen permetezett ár.u kerül-e piacra? Ugyanis, mint ismeretes, a védőszerek kijuttatása után meghatározott ideig tilos a növényt vagy termését fogyasztani. A növényútlevél frisebb „kötelező,” a schengeni csatlakozás, az áruk szabad mozgása kapcsán vált szükségessé, mégpedig az adott termék nyomon követhetősége érdekében. Természetesen ez is a fogyasztót védi, hiszen segítségével szükség esetén kideríthető a származás, illetve a beszerzési hely. Dr. Koncz László megjegyezte, hogy az előírások betartását ügyfélbarát módon kell ellenőrizni. Vagyis a termelővel, a gazdával azt kell éreztetni, hogy neki is érdeke az, hogy minden rendben legyen a termékkel, amit értékesít. Friss diplomával a kézben... (Folytatás az 1. oldalról) „A tudás tőkébe történő befektetést választó” újdonsült közgazdászoknak útravalóul egyebek mellett a következő gondolatokat fogalmazta meg: a megszerzett tudást mozgósítani kell, de eközben igazából meg is kell tanulniuk a szakmát. A diploma ugyanis csak belépő, ha úgy tetszik, jogosítvány a pályára, az igazi tudást kizárólag gyakorlat révén lehet majd megszerezni. Végül a közelmúltban elhunyt Szabó Magdát idézte: „Tanuld meg a szakmát, egyáltalán: tanulj meg minden megtanulhatók Nem állítom, hogy elvágja az utadat, ha műveletlen vagy. csak gyakran zavarba hoz majd és megszégyenít a tény. A tudás praktikus plusz az életedben.” Az igazgató szólt arról is, hogy a statisztikák szerint a végzősök fél éven belül el tudnak helyezkedni. Hozzátette, más kérdés, hogy a munkahelyet meg is kell tudni tartani, miközben az iskolák sok-sok további diplomást bocsátanak ki. Ezzel összefüggésben megemlítette azokat az emberi értékeket, melyek a pályán maradáshoz is szükségesek. A diplomák átvétele után a búcsúzok köszöntek el a főiskolától, végül a műsor hangzott el. * * * Virágcsokor, mosolygó arcok, egyik- -«másik tekintet meghatottságról árulkodik. Újra előkerülnek a fényképezőgépek, az ifjú közgazdászokat a családok, rokonok gyűrűje veszi körül. Különleges a pillanat: a tegnap és a holnap határán, még csaknem felhőtlenül, bizakodva, „belépőjükkel” a kézben, de már új útra léptek a közgaszdászok. Milyen ez az út? Homályos? Egyértelmű? Azzal a kemény- fedeles okmánnyal sikerült már bebocsátta- tást nyerni, álláshoz jutni? Homyák Bernadett és Garai Beáta - mindketten Szabolcs-Szatmár- Bereg megyeiek - ezt az akadályt is jól vette, bár egyikük sem tér vissza szűkebb pátriájába. Bernadett a gyakorlatai révén tett szert állásra, mégpedig Vácott, az IBM magyarországi vállalatánál. Beáta útja pedig innen Egerbe, egy könyvelőcéghez visz. Halált okozhat a hiányzó házszám Bosszúságot és gondot okozhatnak a hiányzó házszámok. Információink szerint az ország több városában, egyebek mellett Szegeden és Debrecenben is pénzbírsággal sújtják mindazokért a ház- tulajdonosokat, akik valamilyen oknál fogva nem jelzik a házszámot az épületen. Mint megtudtuk, az utcanévtáblák elhelyezése az önkormányzat feladata, a szám feltüntetése azonban a lakók kötelessége és érdeke is. Hiszen előfordulhat, hogy például a mentőknek keresniük kell a megadott címet, és így nem jutnak el időben a beteghez. NégFáámge. - Az utcákat még megtaláljuk, hála a gépkocsivezetőinknek, akiknek az agya szinte egy térkép, viszont a házA mentősök sok esetben ajándékba kapják a navigációs rendszereket. A Blaupunkt már többször lepte meg az OMSZ-t készülékekkel, igaz azokat gyakran - akár a mentőautók föltörésével is - ellopják az autókból. számokat nehezebb beazonosítani - mondta el Nagy József, Nógrád megyei vezető mentőtiszt. Aki szerint nem csak a mentősöknek, de a tűzoltóknak és a rendőrségnek is sokszor problémát okoz, hogy nincsenek kinn, vagy a régi számozás szerint szerepelnek a házszámok.- Értékes perceket veszítünk a kereséssel, amikor egy-egy életveszélyes állapotban lévő beteghez sietünk, hiszen minden perc számít - fogalmazott a vezető mentőtiszt, majd hozzátette: a halál beállta után négy percig van esély a „ teljes visszatérésre”, a pontos cím megtalálása tehát életekbe kerülhet. Arra a kérdésünkre, hogy az önkormányzatok tesznek-e valamit a probléma megoldása érdekében, Nagy Józseftől azt a választ kaptuk, hogy eddig hiába jelezték a házszámok hiányát, senki nem tett semmit.- Gyakran előfordul, hogy elmegyünk a segítségre szoruló háza előtt, akinek sokszor a nevét sem tudjuk, ez tovább nehezíti a mentést - fogalmazott a mentőtiszt. Hozzátéve: sokat segítene, ha a ház előtt állva egy hozzátartozó vagy szomszéd jelezné, ott várják a mentősöket.- Éjszaka még nehezebb a helyzetünk, előfordul, hogy olyan házakba csöngetünk be, ahol világosságot látunk, hogy útbaigazítást kérjünk - fejtette ki Nagy József, akitől megtudtuk azt is, hogy az adományozóknak köszönhetően az összes esetkocsit és néhány mentőautót is elláttak GPS navigációs rendszerrel. A házszámtáblák pótlása tehát a betegek és a sérültek érdekében sürgető feladat, hiszen soha nem tudni, hogy kinek lesz szüksége legközelebb segítségre.