Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-07 / 57. szám
4 NÓGRÁD MEGYE 2008. MÁRCIUS 7., PÉNTEK Háromszáz forint? Szocializmus? Annyi hazugság és mellébeszélés hangzik el naponta, többször megismételve... Annyiszor becsapták már ezt a népet a választások után, amikor bőrünkön érezzük a keserű valóságot! Tudni kell, az a sokszor elhangzott 300 forint a legtöbb betegnél 900 forint, miután a szakrendelőbe küldik a beteget és vissza! A gyerekeknek sem ingyenes, mert sokszor inspekciós orvost kell hívni hozzájuk és az már ezer forint. Van egy saját esetem: kórházi elbocsátásom után elküldték a rendelőintézetbe, 13.00 óra után az urológiára és ott megint fizetni kellett, pedig arra a napra már rendeztem a vizitdíjat a kórházban! Aztán a kórházból péntekenként sokan távoznak, a legtöbb beteg maga oldja meg a hazamenetelét. A kevesebb beteg haza- szállítása is rosszabbul működik, mint régebben az úgynevezett szocializmusban! Fülsértő, mikor azt halljuk, „javítani kell az ellátást, mert rosszul működik.” Hol, miért és mióta működik rosszul? A gúnyosan vörös csillaggal rajzolt szocializmusban ahhoz az orvoshoz és abba a kórházba mehettem, amelyikbe akartam, nem ismertük sem az éves, sem a hónapos várakozási időt. Saját tapasztalatból: este szólt a főorvos, „reggel 5 órakor jön értem a mentő és visznek Pestre operálni”. Jött is a mentő és egyedül engem vitt és mindjárt operáltak is. A tandíjról: azt mondja a miniszter, nem kell fizetni a jól tanulóknak. Igen, de a létszámhoz viszonyítva a közepes tanulók többen vannak. Nemhogy az albérletet, még a könyveket sem tudják majd megvenni az alacsony jövedelműek. Nagy baj az, ha csak a felső tízezer vagy százezer gyerekei kerülhetnek fontosabb funkciókba, döntési helyzetekbe - ennek súlyos következményei lesznek. Azok nem tudnak az egyszerű emberek szemszögéből gondolkodni, más szemmel nézik és határoznak fontos, főleg vidéki embert érintő rendeleteket. A szocializmust és vörös csillagot gúnynak tekintő kis párt tagjainak nagy része abban a rendszerben ingyen tanult, de az akkor kétszázalékos kölcsön segítségével épített házamat akarja megadóztatni. Akkor miért felejti el a tandíját is utólag kifizetni? Az meg már csak hab a tortán, hogy az akkor épült üzemek, gyárak eladásaiból lettek milliomosok. Azt azért tudni kell, mi, vidékiek nem vagyunk vakok és any- nyira buták, hogy nem látnánk, mi folyik ebben az országban. Ma is hangos a refrén: hazudnak, hazudnak... (Név és cím a szerkesztőségben.) Példaértékű lett egy óvoda... Manapság már föl sem kapjuk a fejünket, ha a híradásokban olyan szavakat hallunk, hogy „megszüntet”, „bezárat”, „elbocsát”, „racionalizál”, pénzügyi nehézségek” stb., egészen addig nem, amíg nem válunk közvetlenül érintetté egy ilyen „bezárásban”. így voltunk ezzel mi is addig, amíg február elején szárnyra nem kapott egy hír a városban: a Napsugár Tagóvodát az önkormányzat be akarja zárni. Mihez kezd ilyenkor az érintett szülő, az érintett szülői munkaközösség? „Kapkod fűhöz-fához”, felhívja az ismerőseit és azok ismerőseit, és reménykedik, hátha valaki tudni véli az ellenszerét annak, ha egy intézményre rákerült a célkereszt. De semmi biztató! Hiába keresi a szülő a megoldást a törvénykönyvekben, az újságokban, a világhálón, egyetlen precedensértékű esetet sem talál „megmenekült” óvodákról, iskolákról. (Sőt a szülő pesz- szimista énje azt sugallja, hogy nincs mit tenni...) Valami furcsa érzete támad, mintha az a több mint száz gyerek csak egy sor lenne a költségvetésben. Pedig mindannyian tudjuk (emlékezünk vagy a gyerekeinken tapasztaljuk), hogy az óvoda nem adat, az a gyerekeinknek a biztonság, a kötődés, a hely, ahol megtanulják, hogy egy közösséghez tartozni jó, ahol copfos kislányok királylánynak öltöznek és boldogan visonganak, ha az autót szorongató kisfiúk megkergetik őket. Ha baj van, akkor meg lehet fogni az óvó néni kezét, és az alvás előtti mese elvarázsol, mint ezer és ezer más dolog az oviban. Aztán különböző helyeken elhangoznak érvek, ellenérvek, vélemények, hozzászólások, észrevételek, és megtörténik az, ami (szerintünk) nem jellemző a mostani világunkra, amit a szülő pesszimistább énje elképzelni sem tudott. Sikerül a salgótarjáni ön- kormányzatnak egy olyan megoldást találnia, ami lehetővé tette, hogy a Napsugár Tagóvoda tovább működjön. Úgy érezzük, hogy itt és most van arra alkalom, hogy köszönetét mondjunk ezért mindenkinek, aki érveivel, gondolataival, döntésével elősegítette, hogy ez az intézmény tovább működhessen, és ml lehessünk a híradásokban, az újságokban, a világhálón a példaértékű eset arra, amikor egy önkormányzat felülvizsgálja a döntéstervezetét és olyan megoldást talál, ami megnyugtató mind a gyerekek, mind a szülők, mind a többi városlakó számára. Köszönettel: A Napsugár Tagóvoda Szülői Munkaközössége Elérhetőségünk: www.naosusartasovoda.eoldal.hu e-mail: napsugartagovoda@freemail. h Ismét az oktatás a szenvedő fél?- Az elmúlt években, amikor nehéz helyzetbe került Salgótarján, akkor újra és újra az oktatási ágazat szenvedte el az úgynevezett racionalizálásokat. Most ismét nehéz helyzetben vagyunk... - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Dóra Ottó, a Magyar Szocialista Párt városi frakcióvezetője. Salgótarján. A közgyűlés február 12-ei ülésén úgy döntött, hogy megvizsgáltatja a városi oktatási intézményeinek gazdasági és . szakmai helyzetét, és erre április 30-áig adott határidőt - közölte a frakcióvezető. Hozzátette: ekkor a polgármester elmondta azt, hogy szükséges lenne átvizsgálni Salgótarján működésének egészét, beleértve a város összes többi intézményét, cégét és hivatalát.- Ez azért is fontos, mert az elmúlt években - tehát nem csak az idén és tavaly -, amikor nehéz helyzetbe került a város, akkor újra és újra az oktatási ágazat szenvedte ej az úgynevezett racionalizálásokat. Most ismét nehéz helyzetben vagyunk, s úgy tűnik, ismét ez a terület lesz az elszenvedője, miközben a város közel tizenegy milliárdos költségvetésének az oktatás az egyharmadát sem teszi ki - hangsúlyozta Dóra Ottó. A frakcióvezető kiemelte: a február 26-ai rendkívüli közgyűlésen az általános iskolai és óvodai beiratkozásokról szóló előterjesztés - az előzetes elképzeléssel ellentétben - már konkrétan tartalmazta, hogy nem zárják be a Napsugár óvodát, viszont elvesznek egy csoportot. Elvesznek továbbá egy induló osztályt a Petőfi általános iskolától, s csoportokat a Beszterce és az Acélgyári óvodától. Tavaly csaknem száz pedagógust küldtek el, az idei költség- vetés pedig 33 pedagógus elbocsátását tartalmazza, miközben a polgármesteri hivatal létszámát nyolc fővel növelik, s a város intézményeinél és cégeinél sorba kreálnak olyan állásokat, amelyekre a szocialisták megítélése szerint nincs szükség, viszont sokba kerülnek.- Be kellene fejezni azt a kapkodást, amelynek elszenvedői végső soron a gyerekeink, s valóban koncepciózusán át kellene gondolni a város struktúrájának egészét, s olyan döntési lehetőségeket terjeszteni a közgyűlés elé, amelyek biztosítják a színvonalas oktatást és a város működésének feltételeit. Egyre kevesebb türelemmel várjuk, hogy ez az előterjesztés elkészüljön - fogalmazott Dóra Ottó. Miről is kellene szavaznunk? Újra egy népszavazás közeleg és indulatokat kelthet. Már most háborognak egyesek, sokan pedig azzal sincsenek tisztában, hogy miről is kellene szavaznunk? Néhány mondatban szeretném összefoglalni a laikusoknak, hogy megértsék, mit is takar a több-biztosítós rendszer, amit hazánkba is be akarnak vezetni. Ismerősöm már jó ideje az Amerikai Egyesült Államokban lakik. Pár hete beteg lett. Ahelyett, hogy kórházba került volna, a kórház pénzügyi tanácsadójának tárgyalójában találta magát, ahol közölték vele: felhívja a biztosítót és megkérdezi, fedezik-e a kórházi költségeit? A sokadik szám tárcsázása után a válaszadásra egy nap haladékot kértek. Nem mellékes, hogy az ismerősöm biztosítása évi több százezer forintnak megfelelő dollár. Másnap ígéretéhez híven sem jelentkezett a biztosító. A kórház pénzügyi tanácsadója nevetve mondta, hogy ez mindig így van, több napig is eltarthat a procedúra. Megkérdezte, hogy: „Magyar- országon is több-biztosítós rendszer van”? Az ismerősöm közölte, hogy: „nem”. Erre a pénzügyi tanácsadó azt válaszolta: „civilizált országokban nem is vezetik be a több-biztosítós rendszert”! ...Ugyanis, ha nem jelez visz- sza a biztosító és úgy vizsgál meg az orvos valakit például Amerikában, akkor az-orvost ki is rúghatja a biztosító - azaz a főnöke! (A biztosító az orvosok főnöke.) Vannak olyan esetek is, amikor egy műtét során komplikációk lépnek fel. Ekkor a biztosító odaszólhat, hogy hagyják azonnal abba, mert már tovább nem finanszírozza a biztosító. Ismerősöm találkozott olyannal is a kórházban, akibe a rákos daganatok egy részét hagyták benne, mert annak eltávolítását már nem fizette a biztosító. Kérdem én: kell nekünk a több-biztosítós rendszer? Megjegyzem: biztosan van az USA-ban mindenkinek legalább egy ismerőse. Ha nem hisz nekem, kérdezze meg attól, hogy is működik a rendszer...? Tőzsér Tibor Kazár Körkép a salgótarjáni piac 10. heti áraiból házi füstölésű tarja 1299-1540 Ft/kg parasztsonka 1150-1190 Ft/kg házi füstölésű csülök 898-999 Ft/kg csirkeszárny 398-499 Ft/kg élő busa 360 Ft/kg retek 99-199 Ft/csom. saláta 120-199 Ft/db alma (idared) 249-349 Ft/kg leveszöldség 200-450 Ft/csom. tojás 28-34 Ft/db csalamádé 300 Ft/kg húsvéti csokitojás 120 Ft/60g húsvéti csokinyuszi 210 Ft/110g lángos (sima) 160 Ft/db juhtúró (brindza) 1700 Ft/kg 4 tojásos száraztészta (orsó) 265 Ft/500g vágott virágok (frézia, tulipán) 100-150 Ft/szál cserepes virágok (tulipán, jácint) 300-600 Ft/cserép Az árak tájékoztató jellegűek! adósarok: Variációs lehetőségek az 1%-os rendelkező nyilatkozat benyújtására Választhatunk: elektronikusan kitöltve, de kinyomtatva bevallással együtt papíron, vagy az elektronikus bevallás részeként, esetleg ettől függetlenül, de az ügyfélkapun keresztül lehet a munkáltatói 'elszámolás része, vagy akár el is különülhet a rendelkező nyilatkozat a bevallástól. A korábbi évek gyakorlatától eltérően a rendelkező nyilatkozat mára beépült a bevallási nyomtatványba. így akik adóbevallást adnak, vagy adóhatósági adó-megállapítást kérnek, a nyomtatvány megfelelő oldalának (0753-D, vagy 07 530-D) kitöltésével rendelkezhetnek. Az oldalon mindkét kedvezményezetti kör részére lehet rendelkezni. Ha valaki csak egy kedvezményezettet kíván megjelölni, a másik rubrikát ne töltse ki, illetve a biztonság kedvéért akár át is húzhatja azt. Azoknak, akik a www.apeh.hu internetes oldalon található nyomtatványkitöltő programot használják a kitöltéshez, szintén van lehetőségük arra, hogy a nyomtatvány részeként, a program segítségével töltsék ki a 0753-D vagy 07530-D számú rendelkező nyilatkozatot. Arra azonban figyelniük kell azoknak, akik a nyomtatvány részeként rendelkeznek, és bevallásukat papíron adják be, hogy saját azonosító adataikról a kedvezményezettekre vonatkozó adatokat ne válaszszák le! Akik bevallásukat vagy az adóhatósági adó-megállapítást kérő nyilatkozatukat elektronikusan küldik be, természetesen rendelkező nyilatkozatukat is eljuttathatják az adóhatósághoz elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül. Továbbra is él az a lehetőség, hogy a nyilatkozatunkat a bevallással, vagy az ADAM nyilatkozattal együtt juttassuk el az adóhatósághoz. Amennyiben azonban nem így teszünk, akkor május 20- áig van lehetőségünk arra, hogy az elektronikus rendelkező nyilatkozatot a bevallástól elkülönülten küldjük meg. Ez esetben arra kell ügyelnünk, hogy nem szabad a bevallás részét képező 0753-D vagy 07530-D lapot használnunk, hanem a külön programban található „07egysza” megnevezésű nyilatkozat kitöltésével és elektronikus továbbításával rendelkezhetünk adónk e részének további fel- használásáról. Azok, akik az elektronikus bevallásukat nem maguk, hanem meghatalmazottjuk (például könyvelője) készíti, az adóhatósághoz azt is be kell jelenteniük, hogy a rendelkező nyilatkozat elektronikus továbbítására meghatalmazottjuk jogosult.