Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-27 / 72. szám
4 PF 96 2008. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK Megújult az állandó kiállítás Balassagyarmaton március 20-ától tíz új alkotással gyarapodott Vladimir, Párkányi Raab Péter, Joláthy Attila és Tenk László eddig a képtár állandó kiállítása a régi Kaszinó épületében. Többek között be nem mutatott művei gazdagítják a rangos gyűjteményt. Képün- Jánossy Ferenc „Hollókő” és „Szabó Lőrinc” című művei, Réti Zol- kön Jánossy Ferenc: Hollókő című műve. tán, Farkas András, Csemniczky Zoltán, Kárpáti Tamás, Szabó fotó: rigó ram A Hírlap postájából A Pf. 96 ■ A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Egy könyv margójára A Nógrád Megyei Hírlapban nemrég megjelent a recski munkatábor túlélőinek visszaemlékezéseit tartalmazó kötet Ennek egyes részleteivel kénytelen vagyok vitatkozni. Nem voltam ide internálva (nem is lehettem), az ottani életről is csak egy mostanában napvilágot látott könyvből tájékozódhattam, ez pedig szerintem nem volt tárgyilagos. Abban ugyanis megsemmisítő tábornak nevezik a recskit. Átéltem viszont a múlt rendszert, így tapasztalataim és ismereteim alapján az állítások azt erősítik bennem, hogy a múlt rendszerben csak bűnöket követtek el az akkori vezetők. Az ilyen állítások arról árulkodnak, hogy megfogalmazóik nem ismerik vagy tudatosan elhallgatják a külföldi tőkés körök által annak idején kiagyalt és a belső ellentétek szítását szolgáló provokációkat, amelyek az akkori törvénytelenségek forrásai is voltak. Annak idején és ott bizonyára voltak törvénytelenségek is és helyes dolog elítélni elkövetőiket. De ha internálásról beszélünk, akkor Horthyék internálótáborairól is kell beszélni, ahol pedig százával semmisítettek meg embereket csak meggyőződésük miatt. Ha az ‘56-os sortűzről beszélünk, akkor például az 1919. január 3-ai salgótarjáni sortűzről is kell beszélni. Arról pedig legalább beszélni kellene, hogy melyik rendszer robbantott ki többször is világháborút, s melyiknek tartozott lényegéhez a tartós békéért folytatott küzdelem. Petik János János vitéztől Tápióbicskéig A teljesség kedvéért Ságújfaluban az 1848-49-es márciusi eseményeket felidéző, sokszínű, háromnapos programot tartottak nemrégiben a helyi általános iskolában. Ennek első részében a történelmi események meghatározó személyiségeit felvillantó előadásokat, bemutatóKal 1 ícdllmllak, láthattak a diákok és tanárok. Ehhez kapcsolódó vetélkedőkkel, totók kitöltésével, a korábban meghirdetett képző- művészeti pályázat legsikeresebb darabjait bemutató kiállítás megtekintésével folytatódott az események sora. Volt mód a János vitéz dramatizált változata, a Kőszívű ember fiai című film megtekintésére, sőt sportolásra és a kézművesség alapvető fogásainak kipróbálására is. A versenyeken jutalmul Kossuth-bankókat kaptak a gyerekek, s azok, akik a legtöbbet gyűjtötték, külön jutalomban is részesülnek: április 4-én Tápióbicskére utazhatnak, ahol megtekinthetik a csatáról szóló előadást. „Aki ad, annak mindene megvan, aki nem ad, annak semmije nincs” Salgótarján kulturális életét egy új szívmelengető, színvonalas program gazdagította, a szere- tetnap. Számunkra, akik ott voltunk, egy varázslatos ünnep volt. Köszönet mindazoknak, akik elindították és megteremtették: a Sréter Ferenc Népfőiskola Egyesület, az ifjúsági információs iroda és a József Attila Művelődési és Konferencia-központ munkatársainak. A látványos, tanulságos előadások, műsorszámok teljesebbé tették az életünket, köszönet érte. A tekintetek felfokozott érzelmet tükröztek, a meghatottságtól bepárásodott szemek, az öröm könnyeit törül- gető kezek voltak láthatók. Részesévé lettünk e csodának. E napon megszűnt a sokunk életét nyomasztó nyugtalanság, mely az érzelmi gyötrelem legfőbb forrása. Ez most nem létezett. Derűs, felszabadult résztvevők örültek egymásnak a régi és új barátoknak, ismerősöknek. Jó volt együtt lenni. Felemelő érzés megtapasztalni, jó tartozni a családunkon kívül valahová, valakikhez, szeretni, tisztelni, törődni felelősséget érezni egymás iránt. Az érzelmek kimutatása az erőnk jele. A sokféle szeretet (szülői, gyermeki, testvéri, baráti, haza- és természet iránti és még sorolhatnám) valamilyen módon jelen volt. Mi, emberek nem létezhetünk szeretet nélkül, a feltétlen szeretet nélkül, ha nem lenne, sivárabb volna az életünk. Éljünk boldogan, gondolkodjunk, alkossunk, valósítsuk meg önmagunkat. Ezt tette mindenki, aki csak megszólalt, a szeretetet közvetítette. Ezt bizonyították az amatőr irodalmi és képzőművészeti alkotások, amelyek a szeretetről szóltak. A szeretetnap azt üzente, hogy mi, emberek hit, akarat, erő és elszántság nélkül nem jutunk messzire. Az élet diktálta rohanó, pénzorientált világban a kapott élmények különlegessé tettek bennünket, hatalmas életerővel, tartással ruháztak fel, maradandó élményt adva. A jövőben is részesévé szeretnénk, akarunk lenni a sze- retet-napnak, éreztessük szere- tetünket, mondjuk ki, ha szükségét érezzük, mert nem élhetünk e nélkül. Köszönettel és szeretettel: Fancsikné Deák Ibolya A Nógrád Megyei Hírlap március 18-ai, „Táncban mondják el” című írásában az egyébként tehetséges és szimpatikus főszereplők megfeledkeztek közelmúltjuk néhány említésre méltó eseményéről. Az alábbiakban ezekről szeretném az olvasók ismereteit kiegészítem, pontosítani és ezekre szeretném nevezetteket is emlékeztetni. Kéri Szabolcs a salgótarjáni Főnix táncklub alapító tagja volt 18 évesen, 1996-ban és 5 éven keresztül igazolt versenytáncosa. 2000. évben átigazolt a szombathelyi Haladás táncklubba. Juhász Amarilla az 1998. évtől 2006-ig 9 éven keresztül volt tagja és igazolt versenyzője a FőHavas, hideg volt idén a húsvét, nem igazán alkalmas arra, hogy az ember a természetben töltse szabadidejét. Szokásos hétfői kirándulásunkat Salgóra azért megpróbáltuk, de a latyak, a hó elvette a kedvünket. Ezért az Ipoly Erdő Zrt. salgóbányai Erdészházában kötöttünk ki, nix táncklubnak, s csak a Főnixigazolással versenyzett. - Kéri Szabolcs és Juhász Amarilla 2002-től, mint Haladás/Főnix vegyes páros sportolók versenyeztek, mindkét klubot képviselve. Továbbá érdemes azt megjegyezni, hogy a nagy múltú szombathelyi Savaria tánccsoport egyesület nem azonos a szintén Savaria néven működő alapfokú művészeti iskolával, s Savaria táncversenyt csak a szombathelyi versenytáncklub jogosult rendezni. Andó JLórántné táncpedagógus, a cikkben szereplők egykori tanítója, Salgótarján ahol a gyerekeket igazi húsvéti meglepetésként nyuszisimogató várta, nagy örömet szerezve nekik. Ráadásul kedves meglepetésként még forró teával is megkínáltak bennünket, ami a hidegben jólesett. Köszöntet érte! Horváth Zoltánná Salgótarján Erdészházi apróságok Környezetvédelmi munkamozgalom a megyeszékhely tisztaságáért A Salgótarjáni Környezetvédelmi Egyesület (SKE) a környezetvédelem minden részterületére, a megye több településére kiterjedően végzi közhasznú tevékenységét. Tagjaink mindegyike egy-egy civil szervezetet képvisel egyesületünkben, ilyen módon széles körű társadalmi bázisra támaszkodhatunk. A települések környezeti kulturáltságának alakulásában meghatározó az önkormányzat szerepe, felelőssége. Egyesületünk tehát az önkormányzat környezetvédelmi programja társadalmi támogatását tűzte célul. Az utóbbi időszakban a környezet állapotában a megyeszékhely belterületein javuló tendencia érzékelhető. A városszéleken azonban ma is sok a szennyezett, gyo- mos, elhanyagolt terület, pedig a környezetvédelem feltételrendszere magasabb színvonal elérését tenné lehetővé. Az elmaradások oka a tudati tényezőkre vezethető vissza. Sokan nem védik, hanem szennyezik a környezetet, ami kedvezőtlen hatású a közérzetre és az életminőségre. A környezeti kulturáltság minőségi változása csak a társadalom támogatása, cselekvő közreműködése útján érhető el. A civü egyesületek a közelmúltban megalakították a Civil Fórumot s annak környezetvédelmi szekcióját is, így lehetőség nyílt egy szervezettebb és tervszerűbb társadalmi részvétel megvalósítása. Ezt felismerve március 5-én környezetvédelmi tanácskozást tartottunk a civil szervezetek vezetőinek részvételével, a tavaszi - és egész évi - környezetvédelmi munkamozgalom megszervezése céljából. Az ott elhangzott tájékoztatás, hozzászólások alapján megszületett a következő állásfoglalás. A tanácskozás résztvevői egy emberként kifejezték elkötelezett szándékukat a környezetvédelem ügye, s a társadalmi munkamozgalom megvalósítása iránt. Civil tevékenységünk előterébe állítottuk a környezettudatos magatartás formálását az ismertterjesztés, lakossági fórumok, az ökológiai szemléletű nevelés változatos eszközeivel. A megelőző jellegű környezetvédelemre átállás jegyében részt veszünk a környezetvédelmet érintő állami, önkormányzati döntések előkészítésében. Segítjük továbbá a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás szervezését, népszerűsítését. A meglévő szennyező források felszámolását a társadalmi munkamozgalom keretében folyamatosan, elsőként a tavaszi tisztasági akciók során végezzük, kapcsolódva a VGÜ Kft. programjához. Tartós eredmények érdekében fontos a lakosság tevékeny részvételének megnyerése. Tiszta, egészséges környezet kialakítása szükséges a kolóniatelepek, garázsegyüttesek, patakmedrek, erdőszélek, hétvégi telkek, gyomos közterületek környezetében is. Fontos feladat a települési és természeti környezet értékeinek megóvása, az erdőpusztítás és az oktalan rongálások megfékezése, az illegális hulladéklerakók megszüntetése. A civü tanácskozáson részt vett a VGÜ Kft. igazgatóhelyettese, Kenyeresné Bam Katalin. Örömmel üdvözölte a környezetvédelmi társadalmi munkamozgalom megszervezését, tájékoztatott a tavaszi településtisztasági és lomtalanítási akció ütemtervéről, kérte annak társadalmi támogatását, melyhez igény szerint az üzem szerszámokat, gyűjtőzsákokat, szállítást biztosít. A Salgótarjáni Környezetvédelmi Egyesület számos civil szervezettel közösen meghirdeti a tavaszi tisztasági, városszépítési akciót és a környezetvédelmi társadalmi munkamozgalmat. Felkérjük a város és a megye civil szervezeteit és a lakosságot, csatlakozzanak a környezetvédelmi mozgalomhoz! Együtt, összefogva valósítsuk meg az élhető, szerethető, vendégváró lakóhelyi és természeti környezetet. Az SKE az összefogásban koordináló szerepet vállal. Dr. Ispán András SKE elnöke