Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-04 / 54. szám
2 2008. MÁRCIUS 4., KEDD Ma és holnap 5A7TÓ U TANULÁS Ki mondja meg, miért érték? Manapság kevés olyan értékről beszélhet az ember, ami valóban érték mindenki számára. Legtöbb esetben érték lehet a pénz; egyes műtárgyak, amik természetesen csak azután lesznek értékesek, miután a készítőjét máglyára küldték és nevét kitiltották a nép szájából, majd sok-sok évvel később, mikor újra aktuális lesz az általa hitt eszme, nevét és keze munkáit leporolják és szentté avatják az embert, mondván: az ő élete követendő példa. Érték lehet egy épület, de újfent csak akkor, ha már rommá zúztuk és lesz miért csodálni, mert lám, túlélt minket, ember ember által vívott harcokat, csavargók duhajkodását, a mi pusztításunkat. Érték... Lehet ez egy valami, egy megfogható, kézzel tapintható dolog, egy szemnek felfogható tárgy, hallgatható műremek? Akár lehetne is, de ki mondja meg, mindez miért érték: becsülendő munka? Különleges tehetségű kéz alkotta mű? Kellemes nekem, neked, neki? Ki mondja meg, miért érték egy szobor, ami dicső hazafit formál, kezében kard és izmos lovát biztosan megülve kiált, nyilván a hazáért, vagy valami másért, ami az alkotója korában értéknek számított. Kinek van joga értéknek kikiáltani egy művet, ami semmit sem ábrázol, mert az ott, aki nem látná: egy fehér négyzet a fehér lapon! S kinek van mersze értéknek gondolni egy szál virágot az aszályban, ami élni akar és küzd azért, hogy élhessen? Több azon emberek száma, akiknek érték egy halálos betegagyánál azt gondolni: ez az élet még talán kivirágzik és újra létezik egyszer. Hogy észre sem veszi majd: ismét lélegzik, újra és újra, és már eszébe sem jut hálásnak lenni azért, hogy úgy érzi, a következő sóhajt is bírja még. Neki talán nem lesz már a fejében húsz év múltán ez a gondolat. De mindig van egy ember minden egyes személy mellett, aki sosem fogja elfelejteni az átvirrasztott éjszakákat amellett a betegágy mellett, amit évekig nyomott egy ember, akit szeret. Legyen az jó barát, vagy egy lángoló szerelem, az érzés, ami körbevonja majd annak a két embernek a gondolatait egymásról ugyanaz, csak a gondolat lehet különböző a VÉG KIÁRUSÍTÁS 0/ -40/ *•307. I 1 1 ! ÍT ! i ESj Jisg I j? HVC C3 TTű i**j 4©ims« ' J'jzLCLlr'Y' KCfitfH — V r Y CL/VO--TV < m Í6/HÚÍ ttn ? két esetben. Hogy érték-e a barátság, szerelem, ezek a tiszta érzések, amik talán az utolsó lehetőséget adják, hogy szabadok legyünk ebben a korban, a saját érzéseink és gondolataink közt? Sokkal több annál; egy olyan lehetőség, ami minden embernek megadatik, de csak nagyon kevés ismeri fel a lényegét. Hogy nincs pénz és nincs műkincs, ami felérne azzal az értékkel, hogy tudod: mindig lesz egy ember, aki az életét adná érted, s hogy mindig ott leszel neki, hogy az életedet add érte. Erre semmi más nem lenne képes, csak egy emberi érzés. Ne adjuk hát fel ezt az élményt semmiért, ami nem csak kiszorítja ezt, de össze is Toppantja, úgy, hogy évek múltán ocsúdunk fel, amikor ráncosak leszünk, s nyomaszt a másnapban való kétség, hogy reggel csak egy halom pénz mosolyog ránk a konyhából. Major Zsófi, 11. d Szent-Györgyi Albert Gimnázium Elmélkedések a szerelemről Az értékek számunkra csupa fontos dolgot jelentenek. A mai fiataloknak szerintem több a valódi értékük, mint a szellemi. Fontos, hogy mindig a legmenőbb cuccokban járjanak, a legmenőbb mp3-lejátszóval a zsebükben. Ezek a pénzzel megfizethető értékek. Valószínű, hogy nem minden 14-18 éves gondolkodik így, de a többség igen. Egy mai fiatal szellemi értékeit talán a barátok, a szerelem és a család jelentik. Barátai minden embernek vannak. Egy tizenéves életében nagy szerepe van a barátságnak. A barát érték, akire vigyázunk, mert olyan, mint egy törékeny kis virág. Nekik bármit el lehet mondani, mert ők megértenek, ha mások nem, elviselik a rigolyáinkat, azt, ha bal lábbal kelünk fel. Ők befolyásolnak minket, de mi is őket! A „nagy” szerelem! Mikor meglátjuk a Nagy Ő-t, szívünk majd kiugrik a helyéről! Tizenéves korban az ember már érdeklődik a másik nem után, s megesik, hogy a csiga is elesik, mi is szerelmesek leszünk egy fiúba/lányba. Ha ez az érzelem viszonzott, a fellegekben járunk és azt hisszük, hogy semmi sem ronthatja el a kedvünket Ám ha egyoldalú, akkor csak dühöngünk, hogy mire való a szerelem??? A szerelemben és a barátságban egyaránt érnek csalódások, de ez erősebbé teszi személyiségünket, tanulhatunk mások vagy esetleg saját hibáinkból. S ott van a család: azok, akik leginkább megtapasztalják, milyen kiállhatatlanok is tudunk lenni, főleg, ha rajtuk csapódik le a mérgünk. A család az, ami mindig mellettünk áll, támogat terveink megvalósításában. Igaz, mi ezt nem így gondoljuk. Azt hisz- szük, hogy csak keresztbe tesznek nekünk, mert nem engednek el hétvégén koncertre, buliba, hanem inkább ránk parancsolnak, hogy tanuljunk. S közeledik az idő, amikor rájövünk, hogy tényleg jó, hogy van, aki támogat minket. Segítenek dönteni, hogy melyik főiskola, egyetem az, ami nekünk való, segítenek megismerni a saját személyiségünket. A mostani fiatalok értékei mások, mint a húsz évvel ezelőtti fiataloké, más a fontos. De a barátok, a szerelem és a család ötven év múlva is fontos lesz a tinédzsereknek, mert ezek minden ember számára fontosak, értékesek. Vígh Anikó, 11. c Szent-Györgyi Albert Gimnázium Szeretlek. Egy szó, amivel manapság az emberek csak úgy dobálóznak, sokszor ok nélkül. Ez még nem is lenne gond, hiszen nem minden a szerelemről szól. Csakhogy sokan nem is értik meg, mi is az. Mindenki volt már szerelmes (vagy ha nem is, biztos hitte már hogy az). A szex után a szerelem a világ legerőteljesebb mozgatórugója, ez az, ami sehonnan nem hiányozhat. Minden filmben legalább egyszer elhangzik a „szeretlek” szó, a zene világában is nehezebb lenne ellenpéldát találni az elméletre. Az életünk a szerelem körül forog - de már nem csak az érzés, pusztán a látvány, a tudat is elég, gyakran belemenekülünk a filmek szerelmi világába és azt hisszük, vagyis reméljük: egyszer majd mi is megélünk valami hasonlót. Ki vagyok én hogy elvegyem a reményt? Az hal meg utoljára, jóval utánam, hát inkább nem avat- kozok bele. Annyit viszont jó tudni erről a sokszor veszélyes érzésről, hogy múlandó. Hogy még egy (igyekezetem szerint utolsó) közhellyel éljek: semmi sem tart örökké. De a szerelemmel jár az a bizonyos örökké-érzés, ami talán a legszebbé teszi az egészet. S végül is ezt kell éreznünk, nem mehetünk egy kapcsolatba azzal a tudattal, hogy majd úgyis véget ér. Bármennyit is gondolkozunk a szerelemről, bármennyire is akarja az ember kifejezni magát vele kapcsolatban, ez után a pár sor után kijelenthetem, hogy a szerelem (a részemről legalábbis) amennyire definiálhatatlan, any- nyira csodálatos érzés. Nagy Csilla, l.a Füleki Gimnázium A vonzalom csak kémia? A művészet egyik leggyakoribb témája a szerelem. Az emberek már ősidők óta foglalkoznak ezzel az elsöprő érzéssel, amelyet az egymás iránti vonzalom vált ki. Ez a leírhatatlannak titulált, csodálatos érzés - bár ez sokaknak kiábrándító lehet - valójában egy kémiai jelenség. A legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy amikor az emberek „szerelembe esnek”, az agy bizonyos kémiai anyagokat kezd kibocsátani. Ilyenek a feromonok, valamint a dopamin, amik az amfetaminhoz hasonló hatást fejtenek ki, stimulálva az agy örömközpontját, az izgatottság érzésével eltelítve az egyént. Szerelmesen alkalmazkodóbbak, toleránsabbak vagyunk és könnyebben elfogadjuk a szeretett személy hibáit. Kutatások azonban azt is kimutatták, hogy ez az úgymond hormonokkal felturbózott állapot terheli a szervezetet, így nem csoda, hogy mindössze egytől három évig tarthat. A legtöbb szerelmespár akkor kel egybe, amikor a szerelem a legtüzesebb, vagyis a legnagyobb mértékben árasztják el a testet ezek a kémiai anyagok. A baj akkor következik be, amikor a szervezet belefárad, leállítja a termelést és a szemünkről lehull az a bizonyos „rózsaszín szemüveg“. Az istenített partnerből egyszerre hibát hibára halmozó halandó ember lesz. A hibák egyre elviselhetetlenebbé válnak, és ha a testi vonzalmon kívül nincs más összekötő fonal a két ember között, következik a szerelem-házasság következő szintje: a válás. Ezek szerint a válások okozói csakis a hormonok lennének? Az egész a természet szívtelen játéka, ahol mindenki csak áldozat? Ha tüzetesebben belemélyedünk a kémia rejtelmeibe, rájövünk, hogy van egy még a szerelmet is túlszárnyaló érzés: a szeretet és a kötődés. Míg a szerelem fellob- banásához elég egy pillanat, a szeretet és a kötődés kialakulásához hónapok, évek kellenek. A szerelem könnyen kialszik, az igazi szeretet örök. Ezért nagyon fontos, hogy mielőtt házasságot kötünk feltegyük a kérdést: valóban készek vagyunk erre a lépésre? Képesek leszünk kitartani jó- ban-rosszban? Gáspár Ágnes, 3. a Füleki Gimnázium További szerzők (Fehér Zsuzsanna, Füleki Gimnázium és Szitkei Máté, Szent-Györgyi Albert Gimnázium) írásaiért kattints a www.nogratknegveihlrtap.hu internetes oldalra! Kincseim zsákocskája Van idebenn, a lelkemben egy zsákocska, amolyan szütyőféle. Elég régóta látja el feladatát, az egyetlent, amit számára kiszabtam: jól őrizzen meg mindent, amit odaadok neki. Ez a minden az én apró örömeim csokra, a múlandó érzések hálója és beszélgetések gombolyagjai leginkább. Itt nagyon jó helyen vannak, bármikor elővehe- tem őket és kiél-’ vezhetem létüket, ők az én kincseim. Fontos számomra a beszélgetés, legyen az bármilyen természetű. Szívesen hallgatok és szeretem, ha engem is meghallgatnak olykorolykor. Szeretem, ha a családdal együtt vagyok, még ha a társalgásban konkrétan nem is veszek részt, próbálok figyelni mindenre. Ha barátokkal vagyok együtt, akkor előfordul néha, hogy képtelen vagyok dönteni: megragadjam a beszélgetés fonalát és tekerjem fel magamnak, vagy aktív résztvevőként görgessem tovább. Lehet, hogy kicsit görcsösen ragaszkodom Í ehhez, de közlésvágyam éppolyan határtalan, mint rög- ÍK eszmém, hogy mindent elrak- tározzak az „ín- pí<- séges időkre”. Múlandó érzések alatt értek minden érzést, hiszen tudom: végesek. Persze, ha fel tudod idézni, már egy lépéssel a gálád előtt jársz, hisz megcsípted, a markodban van! Más helyeken ezt nosztalgiázásnak is hívják, én múltidézésnek szoktam nevezni. A legtöbben képekkel próbálják megragadni a legboldogabb pillanatokat; festők, fényképészek, egyszerű földi hálán-. dók fényképező-, géppel a kézben. Az érzést magát meg tudják jeleníteni, de éreztetni a közönséggel már nehezebb. Idézném Kovács Ákos szavait e témáról: „Az idő, ha megdermed a képen, /Az öröm talán itt marad..../A lepkegyűjtő emlék után kapkod, /Es felgyűlik a holt anyag... /De bárhogy fáj: Elmúltál! /Te gyáva perc, /Te bűntelen, Te tiszta,/Nem idézhet vissza semmi már. ” Apró örömeim közé sorolnám egy-egy könyv elolvaÍ sását, egy jól elsült sütési kísérletet, egy váratlan poént a X semmiből, a csí- m kos zoknik fur- csa világát, az "alattomosan fülbe mászó akkordokat, a finom teákat, találkozást egy új emberrel - nem is tudnám felsorolni mindet. Számomra ezek felbecsülhetetlen értékűek. Biztos van mindenkinek egy ilyen szü- tyője, valahol jól elrejtve a leselkedő, kutakodó tekintetek elől. Nem hiszem, hogy ugyanezek fontosak mindenkinek, de remélem, hogy vannak hasonló kincseink. Fridrich Ágnes, 11. c Szent-Györgyi Albert Gimnázium
