Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-25 / 70. szám
10 SZOLGALTATAS 2008. MÁRCIUS 25., KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjukon Irén és írisz nevű kedves olvasóinkat! írén. Görög eredetű név, jelentése: béke. Védőszentje: Szent Iréné, aki 300 körül szenvedett máglyahalált hitéért. Virága: a nőszirom. írisz. A szivárvány istennője. Ez a neve a nőszirom virágnak, valamint a szem szivárványhártyájának is. A Nap kel: 5.37, nyugszik: 18.04. A Hold kel: 22.33, nyugszik: 6.32. KEVESEBB CSAPADÉK reggeli hőmérséWet + déli felhőzet 6 °C •1"C s Salgótarján Bátonyterpnye 5 °C 6 °C -2 °C ■2 X. Szécsény Balassagyarmat Rétság Nógrád megyében ma és holnap napközben csak kevés csapadék hullik. Változóan napos, de még hűvös idő lesz. A déli órákban élénk, időről-időre erós nyugatias szél fúj. Szerda este beborul az ég. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 6 fok köré emelkedik, szerda reggelre -2 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: csütörtöktől, vasárnapig erőteljes, tavaszi felmelegedés várható. Jövő héttőn hajnalban kiadós eső, majd változó napsütés, kissé hűvösebb idő valószínű. Orvosmeteorolögia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: átlagos viszonyok közöl egy 50 km/ó sebességgel haladó személygépkocsi a fékezés megkezdése után száraz úton még 31, esős úton 75, havas úton viszont 125 m-t tesz meg. Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Vizhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 5-9 “C 5-7 °C 7 °C 7°C 6 °C S?C Hójelentés Dachstein 110-630 cm Obertauern 155-255 cm La Thuile 40-250 cm It Március 21-i 8 12 14 21 24 26 27 31 33 38 JV *ENÓ nyerőszámok 46 51 52 56 60 62 64 66 70 73 '©’■ Március 22-i 2 9 10 12 18 20 23 26 28 31 ftKNÖ nyerőszámok 40 41 47 52 56 57 69 73 74 77 A Luxor nyerőszámai és nyereményei a £088 12. játékhéten a következők: A telitalálat [határszámon belül] várható főnyereménye a 2008 13. játékhéten: 1» millió Ft! A telitalálat [határszámon kívül] várható főnyereménye a 2008 13. játékhéten; 8 millió Ft! E 37 60 S 62 % 46 (w; io 43 (ST 9 19 S2 30 18 39 66 69 25 67 74 a 6 (i 55 Q2J 2 51 22 Err« « Mfcrft árvlny*s hatlmim ; 39 A* “ELSŐ KÉP" -et * 15 kisorsolt ny orossom útin érték ei» A2 “ELSŐ KERET** -et s 29 kisorsolt nyerossám után érték «k A LUXOR*t a $0 kisorsol* útin érték s t $!?:** Oerafe Äiuyiisiü Luxor t 32 941 045 Első kor*? | 1 1 1 180015 Eta© 3 295 005 I Ü X 9 J 262 230 Összes k«p 4 115 3 230 TAKAREKSZOYETKEZETI INFORMÁCIÓ! Most vásároljon személygépkocsit, szabadidős sporteszközöket, helikoptert, jachtot takarékszövetkezeti hitelből! Kirendeltségeink: Magyarmndor, Bércéi, Cserhátsurány, Orhalom, Nézsa, Szügy, Balassagyarmat 1-2., Vác, Salgótarján, Kétbodony, Hugyag, Palotás, Rétság. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága ft Március 23-i 6 10 23 25 26 34 41 45 48 49 JV Kenó nyerőszámok 55 58 59 66 70 72 74 76 77 80 NAPI HOROSZKÓP kos (III. 21-IV. 20.). Kreativitása a csúcson van. Használja hát ki a lehetőségeket és engedje szárnyalni fantáziáját. Anyagi helyzete stabilizálódik és ez megnyugtatja. bika (IV.21-V.20.). Remek, dolgos napra számíthat, feltéve, ha minden apró ügyön nem idegesíti fel magát. Még kellemes magánéleti meglepetéseket is tartogat ez a nap. ikrek (V. 21-VI. 21.). Vidám, szép napja van ma. Jó humorával szinte sziporkázik szűkebb társaságában. Nem várják nagy kihívások, így marad ideje egy kis sportra. rák (VI. 22—VII. 22.). Csendes, kellemes nap várható. Munkáját az öntől megszokott precizitással végzi. Környezete ingerültsége ma elkerüli. oroszlán (VII.23-VIII.23.). A munkában szeret segíteni másokon, most mégis inkább önállóan szeret dolgozni. Minél hamarabb szeretne befejezni egy pályázatot. szűz (VIII.24-IX.23.). Azt tartják a Szűz-jegyűről, hogy tud bánni a pénzzel. Ma viszont a szokásosnál is erősebb a csábítás. Lehet, hogy egy olyan ruhát vesz, amely sikeres személynek tünteti fel. mérleg (IX. 24—X. 23.). Nehéz helyzetbe keveredhet. Szerencsére nem veszíti el a fejét, és bár látja a kiutat, egyelőre nem képes rálépni. A lelki támasz most sokat jelent. skorpió (X. 24-XI. 22.). A fáradságos munka kevés anyagi hasznot hoz. Pénztárcáját váratlan kiadások is terhelik. Más lesz a szemlélete a világról és az emberekről. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Mégis bekövetkezett a baj, és komolyabb, mint gondolná. Ne vegye félvállról, mert súlyosbodhat a helyzet. Talán az sem túlzás, ha orvost hív. bak (XII. 22-1.20.). Az ünnepek után alkotóereje a csúcson van. A mai nap csupa szépet és jót tartogat a Bakok számára. Másokkal is figyelmes és megértő. vízöntő (1.21-11.20.). A hosszú pihenőnapok után újra tele van tervekkel. A csillagok érzelmi fellángolást mutatnak. Hogy meddig tart, azzal ne is foglalkozzon, éljen a mának. halak (II. 21-111.20.). A hét első munkanapján beleveti magát tengernyi teendőibe. Csillaga feltölti tettvággyal, alig végez egy feladattal, máris keresi az újabb kihívást. Párkapcsolatában a kedvesség és a türelem meghozza a békét. Rádió- és televízióműsor-ajánlat 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Mérföldkövek a magyar technika történetében (7/4.) 9.30 A magyar írásbeliség története (7/4.) 10.00 Nekem ne lenne hazám? 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Quinn doktornő (amerikai sor.-150/103.) 9.50 A palota ékköve (dél-koreai sor.-54/10.) 11.00 Drága doktor úr (olasz vígjátéksor. - 52/40.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Srpski ekran Szerb nemzetiségi magazin 13.00 Unser Bildschirm Német nemzetiségi magazin 13.30 Bűvölet (olasz sorozat-60/3.) 14.25 Fekete vipera (angol vígjátéksor.-24/19.) 14.55 Engedjétek hozzám... 15.05 Katolikus krónika 15.35 Kisváros (magyar sorozat-191.) 16.35 Ablak 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.40 Védelmi jog (olasz krimisor.-26/14.) 18.40 Az ÖRÖKÖS 19.20 Modern képmesék 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Önök kérték! 21.10 Életképek (magyar sorozat) 21.45 Modern képmesék 21.55 Kedd este 22.30 Kultúrház 23.00 Hírek. Időjárás 23.05 Sporthírek 23.10 Tv-taxi psm.) 23.30 Városbújócska (magyar film, 1985) 10.10 Slovenski utrinki 10.35 Együtt 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Záréra 12.55 Öt perc próza 13.05 Új Eldorádé (magyar dokumentumfilm) 14.25 Suf sut habibi (holland vígjáték, 2004) 15.50 Remekművek 16.35 Membrán 16.55 Évfordulók (17.) 17.00 Válaszd a tudást! 18.05 Kulissza 18.30 Festői tájak, bohém utazók (10/7.) 19.00 Kultúrház 19.20 Esti mese 19.30 Egy lépés előre (spanyol sorozat-68/26.) 20.20 Pillanatok a nagyvilágból (angol dok.-film-sorozat) 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 21.00 Szemet szemért (amerikai krimL 2004) 22.30 Remake (bosnyák film, 2003) tv2 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 9.20 Jóban, rosszban (magyar sorozat, ism.) 9.45 Stahl konyhája 9.55 Kvízió délelőtt 10.30 Teleshop 11.20 Kvízió 12.20 Macsómizéria (amerikai-angol rom. vígjáték) Jack és Matt közösen bérelnek lakást, s persze az életük nagy része a csajozásról szól. Jacknek jól bevált csajozós dumája van, ugyanazt a történetet adja elő az összes leendő partnerének, saját magát művésznek tartja, s lányokat fest, akik pedig meztelenül pózolnak neki. Már amikor pózolnak. Legújabb kiszemelt barátnőjelöltje, Amy ugyanis véletlenül meghallja, amint két lány éppen Jackről beszélget egy nyilvános mosdóban, és nem éppen pozitív dolgokat állítanak róla. Amy ezért inkább úgy dönt, hogy nem megy bele egy kétes kapcsolatba, ám a barátnői unszolására végül mégis ad egy esélyt a fiúnak. 14.10 Született kémek (amerikai rajzfilmsorozat) 14.25 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.25 Capri- Az álmok szigete (olasz sorozat) 16.25 Hal a tortán 17.25 Monk - Flúgos nyomozó (am. krimivígjáték-sorozat) 18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 19.35 Aktív 20.10 Kötelező ítélet (amerikai krimisorozat) 21.10 Fekete eső (am. akciófilm, 1989) Nick Conklin, a kőkemény zsaru aszem- tanúja lesz egy New York-i étteremben a japán gengszterek közötti véres leszámolásnak. Hosszú üldözés után sikerül elkapnia a gyilkost, és azt a különleges feladatot kapja, hogy partnere, Charlie Vincent társaságában repüljön a fogollyal Tokióba, és adja át a japán rendőrségnek, A gyilkos Szato, aki a Jakuza - a japán maffia - tagja, a repülőtéren egy ügyes trükkel meglép előlük, így a hajsza kezdődhet elölről, de ezúttal ellenséges terepen, ahol ők az idegenek egy furcsa országban. 23.35 A médium (amerikai misztikus krimisor.) KLUB 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.30 A kis dobás (angol vígjáték, 1995) Cliff, a szabadelvű angol ügyvéd egy fiatal, amerikai számítógépes hackert alkalmaz, hogy fényt derítsenek egy londoni befektetési vállalkozás sötét ügyeire. Még a backercsaj jó barátjának szakértelme sem tudja megakadályozni a hihetetlen fejlődést a cégnél. 13.20 Dlsney-rajzfilm 13.50 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Doki (amerikai sorozat) 16.25 Vacsoracsata 17.25 Mónika 18.30 Híradó 19.05 A széf 20.00 Fókusz 20.35 Barátok közt (magyar sorozat) 21.15 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 22.05 A Grace klinika (amerikai sorozat) George bejelenti, hogy Las Vegasban feleségül vette Callie-t. A barátai túl korainak tartják a lépést. Izzie arra használja a Dannytől örökölt 8 millió dollárt, hogy megnyissák az íngyenklinikát. A nyitás napján szemét az ajtóra szegezve várja a betegeket, de csak egy apuka hozza be a lányát, hogy világosítsák fel, hogyan használja a tampont. A lány kissé csalódott. A Grace klinika egyik műtőjében mindenki elájul, ugyanis a beteg vére roppant fertőző. Védőruhában folytatja egy új csapat, de amint elfogy a levegőjük, ők is elájulnak. Végül 20 másodperces váltásokban, a levegőt visszatartva zárják vissza a beteget. 23.15 XXI. század-A legendák velünk élnek 23.45 Macskák - 25 éve a Madách Színházban 6.15 Ally McBeal (amerikai sorozat) 7.15 Baywatch (amerikai sorozat, ism.) 8.20 Kölykök (ismétlés) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Jake és a dagi (amerikai krimisorozat) 12.05 Baywatch (amerikai sorozat) 13.10 Sherlock Holmes visszatér (angol krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 17.25 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 18.30 Kölykök 19.00 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) 20.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi- meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 Vakvágányon (amerikai akciófilm) 22.45 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) 23.45 Babylon 5 (amerikai sci-fi sorozat) DUNA TV 5.10 Duna tér 5.20 Váltó (ism.) 5.35 Gazdakör 6.00 Világunk - reggel 7.00 Duna tér 7.05 Isten kezében (ism.) 7.35 Bundás és Rozsdás (angol mesesorozat) 8.00 Nyúl Péter és barátai (angol mesesorozat) 8.30 Lizzie McGuire (amerikai sorozat-65/20.) 8.55 A falu jegyzője (magyar sorozat-4/1.) 10.00 Bűvölet (olasz sor. -15-16., ism.) 11.00 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Hírek 14.05 Duna tér KOSSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger 4.30 Határok nélkül. 5.00 Hajnal -Táj, 6.00 180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközien. 11.05 Élhető világ. 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház: Fanni hagyományai 1.13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 14.35Tér-idő. 15.00 Közelről. 15.15 Kultúrkör. 15.45 Zöldövezet 16.15 Hétköznapi tudomány. 17.30 Krónika. 18.03 Parlamenti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 1920 Vendég a háznál. 19.45 Nyelv-ész. 19.50 Mese. 20.04 Rádiószínház - Jókai Mór: A hajdani Nemzeti Színházról 1.20,23 Zene. 20.30 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22.20 Sportvílág. 22.25 Esti beszélgetés. 23.00 Kenó. 23.04 Cigányóra. 0.10 Éjszaka 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez Benne; 6.30 Hírpercek. Félóránként hírek, körzeti időjárás és közlekedés. 9.02 Sporthírek - Napi sportszerkesztő: Sipos János. 10.03 Zene munkához Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés, 11.02; 13.02; 15,02 Sporthírek. 16.03 Ze- ne tanuláshoz Benne: félóránként közlekedés. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 17.02; 19.02 Sporthírek - Rövid összefoglaló. 19.03 Kultúrfitnesz. 20.00 Hírek, Időjárás és közlekedés. 20.03 Zene olvasáshoz 0.02 Éjféli mix. 1.00 Zenei válogatás. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 Kapaszkodó. 10.05 Közélet. 11.05 Cseperedő. 12.00 Harangszó. 13.05 Zeneismertető. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az erdő fohásza. 14.35 Zenés világjárás. 15.15 Hitvalló, 15.30 Kívánságműsor. 16.30 Iránytű. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsa- füzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Mustármag. 19.35 Esti mese. 20.10 Egyházfórum. 21.05 Kávéház 22.10 Közélet (újra a nap témájáról). 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. 14.15 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.40 Minden tanulás 15.10 Ki valójában Wolfgang? 16.15 Világunk 17.15 Mese 17.45 Hírek. Időjárás 18.00 Bűvölet (olasz sorozat -17-18.) 19.00 Filmsámán (magyar dokumentumfílm) ■ 20.30 Gdanski anzix (magyar dokumentumfilm) 21.00 Híróra 22.05 Kikötő 22.30 Mindentudás egyeteme 23.20 A Berlini Filharmonikusok Bartók-estje SPORT 1 14.15 Labdarúgás, holland bajnokság (összef.) 15.15 Labdarúgás, olasz bajnokság (összef.) 16.15 Labdarúgás, spanyol bajnokság (összef.) 17.15 Olasz labdarúgás 17.45 Jégkorong Bajnoki döntő 6. mérkőzés (éló közvetítés) 20.30 Mai helyzet 20.45 Póker 22.45 Labdarúgás U21-es válogatott mérkőzés Anglia-Lengyelország (ismétlés) 10.00 Vadvilág 11.10 Kapán innen, kaszán túl 12.10 Koktélábécé 13.20 Hétköznapi India 14.15 Mesél a sivatag (7-8.) 15.25 Kényszerek börtönében 16.25 Rosemary skót főzősulija (3-4.) 17.25 Kapán innen, kaszán túl 18.35 Kagylók és társaik; Földigiliszták és társaik 18.55 Vadvilág (13-14.) 20.05 Háztartástan zöld módra! (1-2.) 21.20 Háború színesben: Amerika (2.) 22.20 Távol a világtól: Karen Blixen 23.25 Búcsú a kőolajtól (3-4.) HALLMARK 6.00 Mikulásné kerestetik (am. film, 2004) 8.00 Magánháború (am. akciófilm, 1999) 10.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 11.00 Mindörökké rock ’n’ roll: az Alan Freed-sztori (am. film, 1999) 13.00 Amynek ítélve (am. sor.) 14.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 15.00 Magánháború (ism.) 17.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 18.00 Édes pillanatok (am. vígjáték, 2004) A Bronxban született Marco Poloní olasz családjától örökölte a főzés sze- retetét, és egész életében arról álmodott, hogy egyszer híres szakács lesz belőle. 20.00 A vadon bűvöletében (angol sorozat) 21.00 Hírszerzők (kanadai sorozat) 22.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (amerikai krimisorozat) 23.00 A néma szemtanú (angol krimisorozat) TARJÁNITV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Játékháló 12.00 Info Tv 15.00 Játékháló 16.00 Info Tv 17.00 Helyszín- bűnügyi magazin 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Legendás évtizedek fekete-fehérben 19.45 Thaiföldi pillanatok 19.50 23. Nemzetközi Dixielandfesztivál - Benkó Dixieland Band 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló- az ország hírei 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! Főzőcske-műsor 21.00 A négyek jele (amerikai film)-j-k a Äs, TTTTWT A TV Kiädja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOP1CA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: ^ I II ü \ I 1 ^1|||P l-l I If I \ IF Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: 1 * megyei XXXX\XJxA.JI Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68,----------------............................ Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségb en, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1800 Ft, negyedévre 5400 Ft, fél évre 10800 Ft, egy évre 21600 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. ; az újság a * az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Sgringer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. ! szerkesztőségi rendszerrel készült.